Magyar Ifjúság, 1957. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-30 / 13. szám

HETI FILMLEVÉL Emlékszem a háború előttre, mennyire szíven ütöttek az első francia filmek. Annak idején a mozikban általában csak a csil­­logó-villogó hollywoodi filmeket, vagy azok hazai utánzatát ját­szották. Pazar kiállítás, csiszolt színészi játék, mesterségesen ka­vart izgalmak. Akkor jöttek ezek a szürketónusú, kissé borongós hangulatú francia filmek, ame­lyek témájukat az egyszerű pá­rizsi vagy tenger melletti embe­rek életéből merítették, de ame­lyekre minden szép amerikai tör­ténetnél ezerszeresen jobban re­­zonáltun­k, mi, pesti mozilátoga­tók. Jobban, mert rólunk, a kis­ember bukdácsolásáról, kínlódá­sáról, szerelméről és öröméről szóltak és szereplői is olyanok voltak, mint mi. Azután jöttek újabb és újabb filmek, megis­mertük az olasz új realizmus re­mekeit, de nekünk háború előtti nemzedéknek a francia film mindvégig megmaradt az első nagy élménynek, amelynek vará­zsát már semmi sem moshatja ki emlékezetünkből. A „Ködös utak”, az „Egy párizsi ház” és a többiek tanítottak meg arra, hogy a film több, mint kétórai csillogás-villogás, hogy a film­vásznon egész gazdag-szomorú életünk kitárulhat, hogy a film nagy-nagy művészet. Bocsássanak meg ezért a kis kitérőért, de eszembe jutott, el kellett mondani, mert egy szép francia filmet láttam, a „Jelen­téktelen emberek”-et, méghozzá Jean Gabinnel a főszerepben. Mi­vel, bevallom, nagyrészt az ő já­téka, újralátása nyomán tálultak fel bennem a régi emlékek, a szokástól eltekintve, talán vele is kezdem. Bizony, megörege­dett, már nem a ruganyos, le­­génykedő párizsi fickó, hetykén homlokába hulló hajjal, arcán sűrűsödtek a ráncok, kissé gör­­nyedten is jár — de ő az, ő két­ségtelenül Jean Gabin, aki nem pózol, nem keres különleges esz­közöket, hogy hihetővé tegye já­tékát. Az egyszerűség az ő szí­nészi titka — ez nagysága, vará­zsa. Egy öregedő, fél életét or­szágúton töltő, kormánykereket markolászó sofőrt alakít Gabin, Je­a­n Viart-t. Nem sok öröme van ennek az életnek. Végtelenül hosszú utak, hidegben-melegben egyaránt, kis gyötrő pihenések az országutak fogadóiban, aztán rohanni tovább, mert a kilomé­tereket teljesíteni kell. Otthon az asszony örökös szemrehányásá­val, hogy sosincs ideje a család­jával lenni, pedig ő érte meg a gyerekekért a robot, amely e ke­serves életet szabja rá. Egymást marják, pedig egyikük sem bű­nös. Ebbe a vigasztalannak lát­szó életbe tör be egy másik, Clo­­tilde, az országúti fogadó csinos kiszolgárlólánya. Szerelmével, űzött kis életével az öregedő fér­fibe kapaszkodik és ő Clotilde­­hoz menekül. De a lány meghal, új életük kezdetén. Jean Viart pedig visszatér asszonyához, gye­rekeihez és drámájából nem ma­rad más, mint egy fájdalmas emlék. Bennünk, nézőkben is. Meg kép az egyszerű emberek Párizsáról, amely talán nem lát­szik a másiktól, a csillogóbbtól, de ott van nemcsak sikátoraival, hanem munkába kopott, s közben munkanélküliségtől félő emberei­vel, kis örömeikkel, és minde­­nekfelett az egymás iránti szoli­daritás meleg fényével. Igaztalanok lennék, ha Jean Gabin mellett nem említenénk já­tékban méltó partnerét, a „Tiltott szerelem” és az „Éjszaka lányai” című filmekből már ismert, te­hetséges Francoise Arnoul-t, Clo­­tilde alakítóját és a dráma han­gulatát kitűnően aláfestő kisérő zenét, amelyet Kozma József, a neves párizsi zeneszerző, Fran­ciaországba szakadt hazánkfia irt. Cs. I. //JELENTÉKTELEN EMBEREK Jean Gabin és Francoise Arnoul — a két főszereplő /­ MAGYAR IFJÚSÁG ROBERT ALDRICH ÉS A R­obert Aldrich Hollywood­já­ból érkezett Velencébe, ahol addigra az Excelsior z­sú­­folásig megtelt világhíressé­gekkel, sztárokkal, akik ma­gukkal hozták „nemesi előne­­vü­ket", a jelzőket — volt köz­tük „isteni", „legszebb lábú“, „legpikánsabb“, ésa többi, ésa többi. Robert Aldrich ér­kezését is megelőzte az a hír, hogy ő a „legbátrabb” film­rendező. Pár nappal az „Attack!“ cí­mű filmjének premierje előtt már a hollywoodi filmrendező, az „Apacs“ és a „Vera Cruz“ világhírű alkotója is ott napo­zott a tengerparton, vagy a tulett-casinó éjszakai fény­­áradatában; köpcös alakja gyakran tűnt fel a Lidó ro­mantikus sétányán; telt arcán állandóan mosoly bujkált, fe­­ketekeretes szemüvege mögött tüzesen lapultak fekete sze­mei. Mindenesetre nehéz mit elképzelnem erről az ember­ről, hogy akaratában és tettei­ben valahol mélyen ott rejlik a rendíthetetlenség, a merész­ség, a bátorság. Beszélgetés közben egy al­kalommal elmondotta, hogy a virginiai egyetemen gazdasá­gi tudományból doktorált, majd nyomban átköltözött Hollywoodba és az RKO-nál kezdett dolgozni. A gazdasági tudomány doktora tehát hir­telen elhatározással felcsapott filmesnek s ehhez kétségkí­vül elég nagy bátorságra le­hetett szüksége. Aztán egy­­szercsak elkészítette „The big knife“ című filmjét, amely a maga mezítelenségében mu­tatta meg a film Mekkájának, Hollywoodnak aligha egészen tiszta kulisszáit; nem csoda, ha ez az alkotása oly nagy port vert fel és kiváltott zajos vitákat, óriási vihar­okat. Lám, a bátorság a holly­woodi méretek és lehetőségek szerint — egy magasabb lép­csőfokra lép. A velencei filmfesztiválon bemutatott „Attack!“ — amelynek Robert Aldrich nemcsak rendezője, hanem producere is —­­elmesélni igyekszik az amerikai hadse­reg egyik egységének tragi­kus epizódját a fronton: a pszichológiai dráma túlfeszí­tett, megdöbbentő hangján mondja el, mint őrlődnek, sőt, felőrlődnek a katonák idegei az apokaliptikus világégés­ben. A téma bátor: az egység végez saját parancsnokával, akinek idegei végképp meg­törtek s vakmerően kínos és kockázatos, végezetül végzetes helyzetbe sodorja katonáit. Mindezek ellenére akkor mégis túlzottnak találtam Ro­bert Aldrich alkotómunkáját és emberi magatartását össze­kapcsolni a bátorság fogalmá­val, legalábbis olyan mérték­ben, ahogyan erről mi gondol­kodunk és beszélünk. Ezzel a végkövetkeztetéssel váltam el tőle s megvallom, azóta egyet­lenegyszer sem jutott még eszembe Robert Aldrich neve, akárhányszor is szóbajött va­lamilyen okból a bátorság. Most hír érkezett Holly­woodból szerkesztőségünkbe: Robert Aldrich új filmet kez­dett forgatni, amelyben lelep­lezi az amerikai nagyipar gangszter-módszereit a szak­­szervezetekkel szemben. Más jelentések arról számolnak be, hogy ezt követően a „Gyermekjáték“ címmel ren­dez majd filmet , az a világ gyermekeinek tiltakozása lesz az atomháború ellen. Íme, az újabb és még magasabb lép­csőfokok a bátorságáról híres amerikai filmrendező emberi és művészi fejlődésében. Persze, azt azért mégse fe­lejtsék el, hogy Mr. Robert Aldrich még így sem nevez­hető haladó művésznek. Azt hiszem, a „haladó’‘-jelző el­len nemcsak ő tiltakoznék, hanem kiterjedt családja, egész rokonsága is, amelynek több tagja erősen érdekelt az Egyesült Államok politikai életében, lévén aktív poli­tikus: az egyik szenátor, a má­sik pedig nagykövet. Simon Gy. Ferenc // Szimfonikus zenekar A Petőfi Együttes lassan­­kint valóságos kulturális „kombinát“-tá fejlődik: ifjú­sági és úttörő énekkarok, tánccsoportok, a rajkózene­kar, a harmonikazenekar mellett néhány hete megala­kult a szimfonikus zenekar és születőben van a tánczenekar. Ez utóbbit egyelőre rejtik a nyilvánosság szeme elől — ott még a hátán a „tojáshéj”, előbb fel kell cseperednie — de a szimfonikus zenekarról szívesen nyilatkozik vezetője, Breitner Tamás. Hogyne, hi­szen maholnap már a közön­ség elé lépnek első műsoruk­kal. — Azt kérdezhetné valaki: miért volt szükség, volt-e egy­­általán igény ifjúsági szimfo­nikus zenekar létrehozására? — mondja Breitner Tamás. — A kérdési második felére ter­mészetesen már a megalaku­lással igent mondtunk, de a miért­re nem árt kissé rész­letesebben válaszolni. Két meggondolás is vezetett ben­nünket. Az egyik: a nagyon gyér ifjúsági előadásokon kí­vül a fiatalok alig jutnak ko­moly zenekari hangversenyek­hez. A másik: Magyarországon egyetlen ifjúsági szimfonikus zenekar sem működik. Éppen ezért zenekarunk tagjai túl­nyomórészt a Zeneművészeti Főiskola hallgatói közül ke­rülnek ki, akik ily módon szá­mukra kedvező gyakorási, muzsikálási lehetőséghez jut­nak. — No és mit nyújt az együt­tes az ifjú közönségnek? — Az a célunk, hogy mi­nél több fiatallal ismertessük, szerettessük meg a komoly zenét. Úgy tervezzük, hogy nem a központi koncertter­mekben lépünk pódiumra, ha­nem kimegyünk az üzemekbe, egyetemekre, iskolákba, kul­­túrháza­kba, s ott olcsó, min­denki számára megfizethető helyárak mellett hangverse­nyezünk. — Ízelítőnek hallhatnánk valamit műsorterveikről? — Első műsorunkban Mo­zart Színigazgató nyitánya és G-dúr hegedűversenye, egy Beethoven-ária és Schubert V. szimfóniája szerepel. Ját­szunk majd Bach, Haydn, Wepper műveket, de szívesen vállalnánk külföldi és magyar fiatal zeneszerzők műveinek felkutatását, bemutatását is. Műsorunk színesítése érdeké­ben esetleg énekkarunk, vala­mint tehetséges zeneakadémis­­ta énekesek közreműködésével operaesteket rendeznénk. ♦ — Miért ez a sok bizonyta­lan feltételes mód a tervek-­ nél? — A zenekar fenn­tartására körülbelül három hónapra futja e Petőfi együttes jelen­legi keretéből. Minden újabb hangversenymeghívás, vagy esetleges bérletsorozat meg­hosszabbítja az életét. Mi a fia­taloknak szeretnénk muzsi­kálni, s reméljük, hogy szíves fogadtatásra találunk náluk. . Végighallgattam egy próbá­jukat, s ha ebből meg lehet állapítani , megérdemlik a támogatást. Szorgalmasak, te­hetségesek, lelkesek. F. E. (f­iatalokból tataiaknak Lorca darabot rendez: Marton Endre, játszik: Berek Kati, Máthé Erzsi A SZÁZADDAL EGYÜTT született, s harminchat éves korában csendőrök sortüze alatt meghalt Federico Garcia Lorca, a nagy spanyol, a XX. század egyik, legnagyobb drá­maírója. A magyar közönség ismeri már egy darabját, a „Bernarda házá“-t. A Marton Endre rendezésében bemuta­tott, a spanyol feudalizmus előítéletében vergődő spanyol nők tragédiájáról szóló darab közönségsikere rendkívül nagy volt. Egyes kulturális vezetők véleménye nem osz­totta ezt a lelkesedést, s Marton Endre nagyszerű munkáját a közönség estéről­­estére megújuló tapsain, kívül nem jutalmazta a hivatalos elismerés. Idén végre meg­kapta a tavaly még becsmé­relt Bernardáért a Kossuth­­díjat, s ezzel Lorcát is hivata­losan „rehabilitálták“. Ezúttal Marton ismét Lor­­ca-darabot rendez, a külföl­dön legtöbbet játszott „Vér­­menyegző“-t. A darab alapöt­letét egy sevillai újságban megjelent rendőri hír adta az írónak. A hír szerint egy vi­dám lakodalmon két férfi kö­zött halálos kimenetelű vesze­kedés tör ki. Lorca költészet­tel, mesével töltötte meg a hírt, s Arany János balladái­nak izzó, komor, sokhelyütt népiesen kedves levegőjét idéző drámát, lírai tragédiát kerekített belőle. LORCA, az andalúziai pászto­rok, a madridi munkások és parasztok barátja, aki a har­mincas években falu­járó szín­házzal barangolta be a spa­nyol földet — ismeri a népet. Ismeri a fiatal szerelmesek szenvedéseit, s az előítéletek végzetes erejét. Szinte percről­­percre izzóbbá feszülő légkör, lefojtott, de olykor elemi erő­vel kitörő szenvedélyek, drá­ma, amelyben minden szó­nak, mozdulatnak jelentősége van — ezt írta Lorca, ezt alkarja Marton, s a „Vérme­­nyegző“ szereplői: Somogyi Erzsi, Máthé Erzsi, Berek Ka­ti, a Pécsi Nemzeti Színház­tól a budapestihez szerződött Buss Gyula, Kállay Ferenc és Szemethy Endre színpadra vinni. AKI VÉGIGNÉZI a próbá­kat , úgy érzi, sikerülni fog! A színészeket s főként Mar­ton Endrét, rendezés közben teljesen hatalmába keríti a lorcai szenvedély. Átérzi, vé­gigéli és a színészeknek át tudja adni a mindenen áttörő szerelem erejét, a fiáért aggó­dó anya szeretetét, a férjét féltő feleség szinte alázatos türelmét. Kis mozdulatokat, jelentéktelennek tűnő, de dön­tően fontos hangsúlyokat pró­bálnak újra és újra ... Leg­többször talán a fiatal háza­sok közti jelenetet ismétlik, amelyben a szöveg szerint szinte közönyös szavak mö­gött ott lappang már a tragé­dia, hiszen a férfit, s a nőt — ahogyan Marton újra és újra figyelmezteti Buss Gyulát és Berek Katit — minden a férj volt szerelmére emlékezteti. Lorca költői szövege Illyés Gyula fordításában, Dávid Gyula zenéjével, Hincz Gyula díszleteivel és Eck Imre­ beta­­nította táncokkal a maga tel­jes szépségében érvényesül majd a Nemzeti Színház köze­ledő premierjén. P. Zs. A. tóvárosi mozik műsora 1957. március 28-tól április 4-ig. KÉT VALLOMÁS (magyar film) Uránia (Rákóczi út 21.) II. hétre prol. 2, 4, 6, 8, Szikra (Lenin krt. 120.) II. hétre prol. 9, 11, 1, 3, 16, f8, Szabadság (Bartók Béla út 64.) II. hétre prol. f4, f6, f8, Május 1. (Mártírok útja 55.) II. hétre prol. f4, h6, f8, vas. 12-kor is, Felsza­badulás (Flórián tér 3.) II. hétre prol. 4, 6, 8, Alkotmány (Újpest) I. hétre prol. 3, 5, 7, vas. 1-kor is, Munkás (Kápolna u. 3/b.) II. hétre prol. 3, 5, 7, Hunyadi (Kispest) II. hétre prol. 3, n6, f8, Tátra (Pest­erzsébet) 14, h6, 8, Zuglói (Angol u. 26.) II. hétre prof. f4, f6, f8. JELENTÉKTELEN EMBEREK (francia film) Puskin (Kossuth Lajos u. 18.) 9, 11, 1, 3, 5, 7, Kos­suth (Váci út 14.) f4, f6, f8, Dózsa (Róbert Károly krt. 59.) f4, f6, f8, Művész (Lenin krt. 88.) csak dél­előtt f10, f12, f2, Ugocsa (Ugocsa u. 10.) f4, f6, f8, vas. f2-kor is, Szabadság (Bartók Béla út 64.) f10, 112, f2, csak délelőtt. ELVESZETT NYOM (színes cseh­szlovák film) Vörösmarty csak dél­előtt prol. (Üllői út 4.) 9, 11, 1, Toldi (Bajcsy-Zs. út 36.) ül. hétre prol. f4, h6, 8, Fény (Újpest) 4, 6, 8, József Attila Kultúrotthon (Jó­zsef Attila tér 4.) f6, f8, vas. f4-kor is, szerda szünnap. DR. DANWITZ HÁZASSÁGA (nyugatnémet film) Művész (Lenin krt. 88.) III. hétre prof. f4, f6, f8, Táncsics (Csepel) n4, f6, h8, Rózsa Ferenc Kultúrotthon (Gorkij fasor 50.) n6, f8, vas. 3-kor is, Központi tisztiház (Váci u. 38.) 28—29-én f6, 3-án f6, (zártkörű, csak tisztek és hozzátartozóik részére). KIRAKAT MÖGÖTT (színes szov­jet film) József Attila (Rákos­palota) f5, h7, vas. 13-kor is, Attila (Budafok) 5, 7, vas. 3-kor is, Sport (Thököly út 56.) f4, f6, f8, MEDOSZ (Móricz Zsigmond Kultúrotthon, Jókai u. 2.) 1—3-ig f5, h7. DON JUAN (színes francia—spa­nyol film) Vörösmarty (Üllői út 4.) prof. 3, n6, f8. Duna (Fürst Sándor u. 7.) h3, 5, n8. Madách (Pest­lőrinc) 5, n8, szomb., vas. h3-kor is, Munkácsy (Munkácsy Mihály u. 21.) 28-án 5, 7. MAGYAR HÍRADÓ, 2. sz. SPORT­­HÍRADÓ, 5. sz. VILÁGHÍRADO, KÉPEK A NAGYVILÁGBÓL, 1932 —33. Híradó (Lenin krt. 9—13.) reg­gel 9-től 22 óráig folytatólag. MAGYAR HÍRADÓ, 5. sz. VILÁG­­HÍRADO, PEKING PALOTAI, RÓ­KA AZ ÉPÍTŐMESTER, KÉPEK A NAGYVILÁGBÓL, 1934. Toldi (Baj­­csy-Zsilinszky út 36.) reggel 110-től délután 14-ig. MAGYAR HÍRADÓ, 2. sz. SPORT­­HÍRADÓ, LAURENT APÓ KER­­TECSKÉJE, KARIKÁK, Fény (Új­pest) 28—31-ig reggel flO-től dél­után f4-ig. 5. sz. VILÁGHÍRADO, Kis­sün, Nyíl elrepül a mesében, Fény (Új­pest) 1—3-ig reggel fl0-től délután f4-ig. Hannibál tanár úr (magyar film) Bástya (Lenin krt. 8.) 10, 12, 2, 4, 6, 8, Óbuda (Selmeczi út 14.) 3, n6, 18. Mese a 12 találatról (magyar film) Bem (Mártírok útja 5/b.) III. hétre prof. f4, f6, f8, Árpád (Sorok­sár) h5, 7, vas. f3-kor is, Petőfi (Nagytétény) n6, f8, vas. 3-kor is, Pamuttextil Kultúrotthon (Fehér­vári út 47.) 28—30-án f5, f7, 31-én f3, f5, f7, Nyomdász-szakszervezet (Kölcsey u. 2.) 6, 8, szomb., vas. 4-kor is. Az én felelősségemre (román film) Gorkij (Akácfa u. 4.) II. hétre prof. f4, f6, f8. Londonban jártunk, Komikusok albuma, Pázmán lovag (három magyar film egy műsorban) Beth­len (Bethlen Gábor tér 3.) 3, n6, f8, Haladás (Bartók Béla út 130.) fh4, h6, h8, vas. h2-kor is, Tinódi (Nagymező u. 8.) 3, n6, f8. Forró szívek (olasz film) Bem (Mártírok útja 5/b.) csak délelőtt fl0, f12, f2. Szegény szerelmesek krónikája (olasz film) Tanács (Szent István krt. 16.) fl6, fl2, f2, f4, f6, f8. József Attila (Kálvária tér 7.) 3, n6, f­8.Tavasz (Rákospalota) 28-31-ig 5, 7, szomb., vas. 3-kor is. Vörös­marty Kultúrotthon (MÁVAG, De­lei u. 51.) 29, 31, 2-án f5, h7. Othello (színes szovjet film) Éva (Erzsébet királyné út 36.) f4, h6, 8. Zrínyi (Lenin krt. 26.) 1-től 3, 5, 7. Jókai (Rákoshegy) 28-31-ig f4, f6, f8. Nincs izgalom (olasz film) Marx (Landler Jenő u. 39.) f4, h6, 8. Új­laki (Bécsi út 69.) f4, h6, 8. Corvin (Pesterzsébet) 1—3-ig h6, 8. Farkasvér (szovjet film) Mátra (Lenin krt. 39.) II. hétre prof. 10, 12, 2, 4, 6, 8. Emberek a havason (magyar film) Akadémia (Üllői út 101.) f4, h6, 8, vas. f2-kor is. Diadal (Krisztina krt. 87.) f4, f6, f8, vas. h2-kor is. Petőfi (Pongrácz út 9.) 28—31-ig 5, 7, vas. 3-kor is. Kossuth (Cinkota) 28-31-ig f5, f7, vas. f3-kor is. Óceán jegén (szovjet film) Ki­egészítő műsor: Péntek 13.) Petőfi (Pongrácz út 9.) 1—3-ig. 5, 7. Halló, itt Gabriella (olasz film) Bányász ,,A­ terem (József krt. 63.) fl0, fl2, f2, f4, f6, f8, Élmun­­kás (Kispest) f6, h8, szomb., vas. n4-kor is. Béke (Rákospalota) n6, n8,­ szombat, vas. n4-kor is..MOM (Csörsz u. 18.) 31, 3-án f3, h5, 7. Sötét csillag (német film) Bá­nyász „B” terem (József krt. 63.) 3, 5, 7. Balassi (Pestimre) 28—Sí­ig f6, f8, vas. f4-kor is. Tánc és szerelem (argentin film)­­ Csokonay (Népszínház u. 13.) II. hétre prol. fl0, fl2, f2, f4, h6, 8. Rákóczi (Csepel) prol. f4, f6, f8. Éjszaka lányai (francia filmm, 16 éven felüli) Hazám (Váci út 150.) f4, f6, f8, vas. f2-kor is. Verseny (Pataki István tér 14.) 5, 7, vas. 3-kor is. Fórum (Pestlőrinc) 5, f8, vas. h3-kor is. Cár és ács (színes német film) Kölcsey (Kispest) f4, f6, h8. Vörös és fekete I—II. (színes francia film, 16 éven felüli) Rákó­czi (Rákóczi út 68.) II. hétre prof. flo, 12, 16. Az élet háza (nyugatnémet film) Zrínyi (Lenin krt. 26.) 28-31-ig 9, 11, 1, 3, 5, 7, 1-től csak de. 9, 11, 1. Vasvári (Kerepesi út 44.) 3, 5, 7. Kelen (Kelenvölgy) 29-től 31-ig 6, 8, vas. 4-kor is. Az ezred lánya (színes osztrák film) Alkotás (Alkotás u. 11.) f4, f6, f8, vas. f2-kor is. Hyppolit a lakáj (magyar film) Kultúr (Kinizsy u. 28.) 3, n6, f8, Nap (Népszínház u. 31.) f4, f6, f8, szomb., vas. 2, 4, 6, 8. Csaba (Rá­koscsaba) n6, f8, vas. 3-kor is. Csüt. szünnap: Jókai (Budatétény) 30—31-én 5, 7, vas. 3-kor is. Hon­véd (Rákóczi út 82.) 9, 11, 1, 3, 5 ,7, 3, 5, 7. Trubadúr (olasz film) Tavasz (Rákospalota) 1,3-ig 5, 7. Vízkereszt (színes szovjet film) Vlikszáth (Sashalom) 3, 5, 7. Légy jó mindhalálig (magyar film) Filmmúzeum, Tanács krt. 3. 30-tól csak de. 10, 12, 2. BELLÁK MIKLÓS VILÁGHÍRŰ ARTISTA SZÁMOK A „Hamlet“ díszlettára­t egy tenyérben A VETÍTŐT DÍSZLETEK „HALÁLTÁNC” címmel Ranódy László rendezi a Hunnia Filmstú­dió újdonságát. A lapok tavaly nyáron közölték, hogy egy budai villa kertjében a háborúból visz­­szamaradt aknát találtak a játszó gyermekek és az felrobbanva ha­lálukat okozta. Ez a megtörtént esemény adta a film alapötletét. „Örömmel vennénk, ha már­cius végén, április elején meg­látogatna bennünket, hogy Az ember tragédiája ön által ké­szített vetíthető díszletmegol­dásaival megismerkedhes­sünk.“ Így szól a levél, amelynek feladója a budapesti Nemzeti Színház igazgatósága, a cím­zés pedig: Monsieur ERNEST KLAUSZ Decorateur de l’Opéra Paris. Párizsba ment tehát a levél — mégis magyarul íródott. Mert Klausz Ernő, a párizsi Nagyopera világhírű díszlet­­tervezője itt született Eger táján, a budapesti Műegyete­men szerzett mérnöki diplo­mát, itt végzett zenei tanulmá­nyokat és itt tanult festeni is. Mérnök, zenész és festő.. . Ezért vált hivatottá arra, hogy a színpadi művészet egyik for­radalmára legyen. Neki sike­rült tökéletesítenie a vetített díszletek technikáját. Mert mindegyik vetítésre kerülő lemez, miniatűr művé­szi festmény, mégis nemcsak művészetről, hanem techniká­ról is kell itt beszélni. Meg kellett ugyanis találnia pél­dául a festékek összetételét, amelyek az apró, 8,5X10 cm­­es lemezekről a 40 000-szeres nagyítás fényerejét kibírják. Klausz több nagyfényerejű vetítőgépet használ, mégpedig a vászon mögött felállítva, amelyek képesek a fényerő egész skáláját visszadni — — ahogyan azt a színpadi ze­ne vagy szöveg megkívánja. A vetítőgépek éppúgy képesek gyorsan váltani az egyik képet a másik után, mint lassan egyik képből a másikba át­menni, vagy akár több képet egymásra vetíteni, s így a mozgás benyomását kelteni. „Az operai műfaj zene-­ szansza“ — írja a Le Courier Musical. „Új művészet szüle­tett“ — hirdeti a Jeunesse cí­mű ifjúsági lap, amelynek cik­kében többi között ezt olvas­hatjuk: „Így valósul meg az időben való tökéletes együtt­működés a zene, a színjáték, a színek és képek között, ami első állomása a jövő színházá­nak.” Idézzünk még a külföldi la­pokból: „Többé nem a holt kép, amelynek vonalai mozdulatla­nok, amely érzéketlen a for­rongó szenvedélyek iránt, pe­dig ennek keretéül szolgál." (Le Journal) „Ez a vetített kép, igen he­lyesen, a való és az álom kö­zött áll. Éppúgy elkerüli a túl­zott realizmust, mint a stilizá­lást.“ (Excelsior) „A képek így a csodával ha­táros könnyedséggel folynak egymásból. A színpadi és drá­mai mozgást egyszer sem töri meg a jelenetek között a füg­göny (amely olyan, mintha a guillotine zuhanna ránk), sem a kulisszatologatók lármája. •, Ne képzeljük, hogy a díszle­­tezés elszegényesedéséről van szó. Ellenkezőleg: Halmetet soha ilyen pompás kiállításban nem láttuk... Viszont ez a díszlet annyira olcsó, hogy így lehetővé tehetnék a nagy tö­megeknek, hogy könnyebben és naponta részesüljenek olyan előadásokban, amelyeket végre meg is tudnak fizetni. Sok millió új színházlátogatót te­remtenének.“ (Candide) Ezt az utóbb említett valódi célját azonban az „új művé­szet” nem segíthette elő. A pá­rizsi Nagyopera ugyanis, amely a kísérletezéseknek le­hetőséget nyújtott, sokáig ki­zárólagos joggal biztosította magának az eljárás titokban tartott előnyeit. Nem érdektelen például el­mondani, hogy Klausz Ernőt a háborús vihar hazasodorta s a felszabadulás itt érte. Bu­dapesten­ így történt, hogy 1946 tavaszán ő volt az első magyar képzőművész, akit a Szovjetunió meghívott és két hónapig vendégül látott. A tárgyalásoknak akkor nem lehetett eredménye, de másfél éve végre feloldást nyert a párizsi kötöttség. Az­óta Rómában, Milánóban, Bar­celonában ,­ Európa nagyvá-y­ í­rásaiban sorra bemutatja új­­stílusú előadásait. A salzbur­gi új Festspielhaus (Ünnepi Játékok Háza) érittkez'ss°»’41 az ő tanácsai szerint készítik elő a vetítés lehetőségeit. Most Bécsben Karajannal rendezi Verdi Othello és Wagner Wal­­kür című operáit — részben épített, részben vetített díszle­tekkel. Onnan jönne Budapestre, hogy megvalósítsa régi álmát, amelyről e sorok írója előtt is ábrándozott 1945—46-ban haj­nalokba nyúló beszélgetéseink során, az egész magyar nép számára hozzáférhetővé tenni „Az ember tragédiáját. Reményi-Gyenes István művésze Ez Shakespeare Hamletjének teljes díszlettára - alkotója kezében. Díszlet Berlioz: „Faust elkárhozása” című szimfonikus költemé­nyéhez. „Ugrás a pokol szakadékába”. VÁRKONYI ZOLTÁN kérdezi 1. Ki írta a „Valahol Európában” című filmet? 2. Mi volt Somlay Artur utolsó film­szerepe? 3. Filmezett-e Saljapin? TOLNAY KLÁRI múlt heti kérdéseinek megfejtése: 1. Chaplin Londonban született. 2. Marlene Dietrich a „Kék angyal” című film­ben aratta első nagy si­kerét, 3. Tolnay Klári az első filmszerepét játszotta a ,, Meseau­tó­ ’-ban. A helyes megfejtők kö­zül az alábbiak nyertek könyvjutalmat. Tolnay Klári dedikációjával: Miskey Alajos, Bp. VI., Szobi u. 3., Haiser Má­ria, Bp., VII., Dembinszky u. 49., Hell Csaba, Pécs, Petőfi u. 51., Papp Kor­nélia, Vác, Jókai u., 9., Nagy Ilona, Szegvár, VII kr. 40., Szénásy Imre, Kuncsorba, Kossuth L. u. 1, Hidas Vera, Bp., XIII. Apály u. 2/1., Magyar Ka­talin, Miskolc, Palóczy u 11., Akács Sándor, Bp., X., Vaspálya u. 5., Domby Katalin, Jászberény, Fe­hértót u. 2. (A könyvjutal­makat postán küldjük el.­ E heti feladványunk megfejtését április 3-ig kell eljuttatni szerkesztő­ségünk címére (Bp., VIII., Blaha Lujza tér 1—3.) A borítókra ráírandó: „Film­­rejtvény." A nyertesek ezúttal Várkonyi Zoltán dedikációjával kapják a könyvjutalmat. Sok szerencsét!

Next