Magyar Ifjúság, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-26 / 17. szám

FERENCZ LÁSZLÓ PÁRIZSBAN Ferencz László, a kitűnő fiatal magyar pantomimművész — aki a francia televízió meghívására pár hete Párizsba utazott — ezt a felvételt és az alábbi sorokat küldte művészeti rovatunknak: „Legutóbb a televízió ,36 gyertya* című adásában léptem fel a ‘Csikkszedő’ című új pantomimszámommal, amelyet itt dolgoztam ki. Ezt a műsort egész Franciaország és Belgium részére sugározták, az Alhambra-színházból, ahol a nézőtéren kétezer főnyi közönség foglalt helyet. A műsorban felléptek a franciák kedvencei. A mellékelt fotó ezen az előadáson készült.*? PILLANATKÉP MEGKÉRDEZTÜK VÁRI FERENCET Vári Ferenc zeneszerző sok síert aratott már alkotásaival, külöldön és hazánkban egyaránt. Azlaszországi Vercelliben rendezett zeneszerzők Nemzetközi versenyén két alkalommal nyert aranyérmet, tavalyi moszkvai Világifjúsági találkozón ezüst fokozattal jutamazták. Nemrég tüntették ki Erkel-díjjal. Most megkérdeztük Vári Ferencet: milyen műveken dolgok és mik a tervei? — Nagyon sokat tanulok — fedte az ifjú zeneszerző —, tanulmányozom a klasszikus mesterek nagy formáit, mert magam is két nagyszabású művet kezdtem. Körülbelül két év múlva elkészülök , akkor be is mutathatom a nyilvánosság előtt. Terveimről talán még annyit, hogy egyedül a komponálás nem elégít ki. Nagyon szeretnék tanítani zenei szakiskolában, mmn Kodály Zoltán „Fáj a szívem’* című dalának nagyhatású előadásával tűnt ki Pécsvári Gabriella, a Zeneművészeti Főiskola növendékeinek hangversenyén. HÍr 11 AZ ULJANOV-CSALÁD Szovjet film az ifjú Leninről és családjáról rendkívül népszerű és ugyanakkor igen nehéz feladatra vállalkoztak a szovjet filmművészek, és amikor filmet készítettek az ifjú Vlagyimir Uljanovról, a még csak tizenhét esztendős diákról, aki idővel az orosz proletariátus vezére, az első szocialista állam megalapítója, százmilliók eszménye lett. Talán senki sincs közöttünk, aki a Lenin-képek előtt megállva legalább egyszer ne gondolt volna arra, hogy milyen is lehetett ez az ember a férfivá serdülés, az elindulás éveiben. Én, bevallom, nem tudtam másképp még csak elképzelni sem őt, mint ahogyan a filmekben és színdarabokban láttam: köpcös, széles, jellegzetes mozdulatú, szenvedélyesen tevékenykedő, közepeskorú embernek. A művészek viszont most bevezetnek a képekről már jólismert szimbirszki házba (ma Lenin-múzeum) és ott egy dús szőke hajú, rokonszenves arcú ifjúra mutatnak: ez Vlagyimir Uljanov. No igen, határozottan illúziókeltő ez a fiatal színész, sok ezer közül válogathatták, megdöbbentően hasonlóak az arcvonásai ... Ezek az első gondolataim. De tíztizenöt perc múlva már nem a színészt, hanem a fiatal Lenint figyelem és amikor az egy filmre való cselekmény lezáródik, és egyre távolabb kerül a Kazán felé hajózó Lenin, valósággal fáj a felismerés, hogy ezzel a képpel a film nyilván be is fejeződik. Én nem kell bizonygatnom —s ezek után, hogy aggodal- ■ mám, miszerint egy, a későbbi nagyság dúsan — adagolt előjeleitől szétfeszülő, merev és élettelen figurát látok majd, nem igazolódott. De nem estek a film alkotói abba a másik végletbe sem, hogy teljesen köznapivá szürkítsék, a későbbi nagyság minden csírája nélkül ábrázolják az ifjú Lenint. Egy játékos, kedves sihedert látunk, olyan, mint sok más diák, de már ekkor kifinomult erkölcsi érzéke, szenvedélyes tudásszomja és állhatatosan szilárd jelleme van. Elképzelhető-e mindez egy ekkora ifjúnál? Él, ha személyes adottságai olyan neveltetéssel párosulnak, mint amilyet Vlagyimir Uljanov kapott. A film legnagyobb erőssége éppen az, ahogyan az ifjú Lenin környezetét,a családját sikerült ábrázolnia. Az apa, a köztiszteletet kivívó tanfelügyelő már nem él. De él a szellem, amelyet gyermekeibe plántált és amelynek méltó továbbfejlesztője az anya. Számlálatlanul osztja szét lelke kincseit az övéi között. De nemcsak szereti azt, ami bennük szeretetreméltó, hanem becsüli is, mert jól ismeri a jellemüket. Ezért ad igazat Vlagyimirnak, amikor ő nem hajlandó végrehajtani a gimnáziumi vezetők igazságtalan utasításait. Az egyéni érdek behódolást, megalázkodást kívánna, hiszen a tanfelgyelő már a kicsapást emlegeti. De neki mindennél több, hogy a fia tiszta és becsületes. Sokat ad a fiatal Uljanov fejlődéséhez a bátyja, Alekszandr is, aki rányitja a szemét a társadalmi igazságtalanságokra, noha a javítás útját csak későn, végzetesen későn fedezi fel. A cselekmény középpontjában ennek a nagyobbik fiúnak, a petrográdi egyetemistának a cár elleni merénylete és kivégeztetése áll. Ennek a tragédiának a feltárulása közben ismerkedünk meg mélyen és igazán az Uljanov-csa- láddal. z eddigiekből talán ki- tetszik, hogy az ifjabb Uljanov csak egyik sze- Vereplője, de nem főszerreplője ennek a filmnek. És ez így helyes. A tizenhét éves Lenin még nem vitt végbe nagy tetteket, csak az iskolában és szűkebb környezetében kellett megállnia a helyét. A film tehát elsősorban áttételesen szól Leninről , a későbbi Leninről is, aki innen, ebből a családból szívta magába minden nagy tettének sugalmait, aki itt kezdte megismerni a társadalmat, itt szedett össze egy egész életre szóló útravalót. Ha főhőst keresünk, az inkább az anya, akit az „Eskü”-ben már megcsodált Giacintova alakít. Nehéz szavakat találni ennek a könnyekből és fájdalomból acélkeménnyé edződött asszonynak a leírására. Olyan jelenetet például, mint amilyen a lányával való börtönbeli találkozása, nem sokat produkált eddig a filmművészet. A fiát már kivégezték, de ezt titkolni szeretné a leánya előtt. Hogy menekül, milyen kétségbeesett erővel az egyre sürgetőbb kérdések elől, hogy kerüli a szemébe nézést. Giacintova a legszebb művészi eszközökkel érteti meg ,hogy honnan hozta magával ragyogó emberségét Lenin. Mint ahogy az Alekszandr Uljanovot megformáló Javorszkij finom, pózmentes játéka a felnőtt Lenint jellemző szenvedélyes forradalmiságot és kemény állhatatosságot testesíti meg. Kitűnő a parasztból lett tanítót alakító Kocsetkov és az ifjú Lenint fiatalon is érett művészettel játszó Korovin. Ritka szép élményt ad ez a film. A rendező Nyevzorovnak és a forgatókönyvíró Popovnak sikerült a helyenként sodró drámaiságot is rendkívül finom, hangulati egységbe foglalniuk. A klasszikus regényekből jól ismert lassú, századeleji orosz élet úgy nyer teljes kifejezést, hogy ugyanakkor a film egyetlen pillanatra sem lankasztja a figyelmünket. Szaveljova operatőr munkája és Pahmutova zenéje is hozzájárul, hogy ilyen érdekes és szép film készült Leninről. ratulálunk a szovjet filmgyártásnak és kömöszönjük, hogy ilyen kellyelemes meglepetéssel emeli a Leninről való megemlékezés ünnepi hangulatát. Kürti László AZ IFJÚ LENIN: KOROVIN m i A színész, aki esténként a Nemzeti színpadán játszik, egyszer váratlanul és merészen, bejelentette önmagának, színiháznak és közönségének, hogy most már meg is szólal a festett díszletek három falu szobáiban s a háttérfüggöny végtelen horizontja előtt: darabot ír, sőt, darabokat, akárcsak Shakespeare, Moliére, vagy éppen Osborne. Gosztonyi János, az ifjú színész, így lepett meg bennünket Gosztonyi Jánossal, az ifjú drámaíróval, aki élete első drámai alkotásaként szárnyaira bocsátotta, pár éve, egyik vidéki színpadunk deszkáin, a „Kolumbusz"-t. Már akkor is eleve — valami érzékből, vagy előítéletből — kevesebbet vártunk tőle s jóval többet adott nekünk: reménységet, hogy, íme, új drámaíró születik szemünk láttára. Most pedig saját színházában, az ország első színpadán mondják szövegét, formálják, alakjait. Ezúttal azonban — valami következtetésből és sejtésből — jóval többet reméltünk annál, amit a „Rembrandt”-tól adni tudott közönségének, drámaírói pályája figyelőinek. Pedig a „Rembrandt’’ lépés előre sok vonatkozásban az első darabhoz képest, mégis, kevesebb, mint szerettük volna, s gyengébb, mint amit éppen az ország első színpadán vár a néző. Az indításkor mindjárt alászáll, szinte alá is bukik Gosztonyi az emberi lélek, jellem, történet és egyéniség mélységeibe, sejtetve önnön igényességét és becses szándékát; csakhogy hosszú időre el is tűnik ő ott, nem emelkedik fel, szárnyalni meg éppenséggel nem képes a maga teremtette színpadi szituációban. Nemes gondolatait és nagy gondjait, emiatt nem is érezhetjük teljesen igazaknak: a csináltság, a tudatosan előállított teatralitás érződik mindhárom felvonásban. Színpadtechnikája ügyes, érti a dolgát, jelen van —nem csoda — a szerzőben a színész, sokkal inkább, mint az író, aki eredetit alkothatna, újat, megdöbbentőt, igazat. Mert csak ez tenné indokolttá, hogy Rembrandtot, válaszsza hőséül, akinek alakját, felfogását, sorsát, egyéniségét oly sok tanulmány, má s még film is őrzi. Gosztonyi „Rembrandt” ja ezekhez képest nem új, nem hat az újszerűség s ezért az élmény erejével megismétel, szinte reprodukál, igazolásul önmaga téziseinek, amik néha nem is egészen jók, vagy szerencsések. A „bukott angyal” filozófiájának nem is pontosan találó példája a holland festőzseni, lévén ő a meg nem értés, a felfogása és merészsége miatti mellőzés, de — szemben Gosztonyi állításával — a szegénységben, megaláztatásban is törhetetlenség bonyolult s mégis érthető képlete. S hiába igyekszik a színház rembrandti stílben aláhúzni, segíteni és kifejezni a szerző szándékát, a produkció minden lelkesedés ellenére sem nyújt őszinte, színvonalas és indokolt előadást. Bessenyei Rembrandtja a nagy színész érzékével keresi és találja meg a címszerep színészi lehetőségeit, de nem lehet több hiányos alakításnál, részleteiben megigéző torzónál. A népes szereposztásból legfeljebb Gázon koldusa válhat hiteles figurává egy íróilag is szépen megoldott jelenetben, akárcsak Gyurkovics Zsuzsa Saskiája, vagy Berek Kati Hendrickje portréja. A gondos rendezés Gellért Endre nevéhez fűződik, Simon Gy. Ferenc 1S1111P® .«» NEMZETI SZÍNHÁZ: REMBRANDT BESSENYEI FERENC ÉS BEREK KATI VAS VIRÁG MAGYAR FILM BEMUTATÓ: MÁJUS 1 HINCZ GYULA: BÉKE (GOBELIN) 30t Jöc Tpjötyij hiti zenei levele: Az egyéves kórusE gy esztendővel ezelőtt, 1957 márciusában, amikor még egyetlen budapesti egyetemnek sem volt új vagy újjászervezett kórusa, a KISZ javaslatára alakult meg a Budapesti Egyetemek és Főiskolák Központi Énekkara. Első hangversenyüket az Ifjúmunkás induló hangjai nyitották meg, ezzel juttatták kifejezésre, hogy a művészet szeretete mellett, milyen világnézet jegyében indulnak útjukra. Egy fiatal muzsikus, Tóth Béla, s két társa, Nógrádi László és Szabó Tibor állott a frissen verbuvált kórus élére, önzetlenül dolgoztak egy esztendőn át, minden anyagi támogatás nélkül érték el azt az eredményt, amiről most, az egyéves jubileum alkalmával, számot adtak. Ma már mindegyik fővárosi egyetem és főiskola néhány tagja ott énekel az együttesben, összeforrottak, a végzettek sem hagyják ott könnyen a kórust (fiatal ügyvédnő és mérnök is akad soraikban), s találunk közöttük az idén érettségizőket is, akik az utánpótlást jelentik. Muzsikus alig egy tucatnyi ha van közöttük, de ezek a fiatalok az iskolai énekoktatás eredményessége következtében már kottából tanulják műsorukat. Egyre többen megismerik a kórus nevét, már rádiófelvételt is készítettek velük, nemrég az ő hangversenyük nyitotta meg a debreceni ifjúsági hetet. Egyéves fennállásukat ünneplő hangversenyük az Eötvös Loránd Tudományegyetem aulájában művészi színvonala miatt megérdemli, hogy részletesen foglalkozzunk vele. Az estet a budapesti ifjúsági kórusok egyesített énekkara nyitotta meg. Vásárhelyi Zoltán vezényelte Kodály: A magyarokhoz c. kánonját. Ezután került sor a központi énekkar szereplésére. Úgy hallgattuk, mint öntevékeny együttes műsorát, de meglepetésünkre a kórus hangzása nem egy helyen megütötte a hivatásos énekkarok színvonalát. Különböző stílusú, műfajú és nehézségű művekben egyformán bebizonyították muzikalitásukat, kultúrájukat, lelkesedésüket. Különösen éretten szólalt meg előadásukban Viadana Exultate iusti c. kompozíciója Tóth Béla vezetésével s Kodály Szép könyörgése, amelyet Nógrádi László vezényelt. Érdekes színt jelentett a műsorban S Maróthy János amerikai néger népdal-feldolgozása. (A magánszólamot Balla Mária nagyon tehetségesen énekelte.) Általában vonzó az együttes műsorpolitikája. A kórusirodalom örökbecsű remekeiből — a XVI— XVII. század műveitől Kodály Zoltán klasszikus alkotásáig — válogatták az est első részének műsorát. A második részben az indulók s a már említett spirituálé- és bluesfeldolgozás mellett, a Borisz Godunov forradalmi kórusjelenetének egy részletét s Szabó Ferenc Feltámadott a tenger c. kantátájának nyitókórusát énekelték. Jó irányban haladnak, amikor a könnyebb operakórusokat is beillesztik műsorukba s igazi feladatukat teljesítik, amikor a „mozgalmi dalokat” is előadják. De nem szerencsés választás indulókat s Muszorgszkij-, vagy Szabó-műveket egymás mellett előadni. Úgy gondolom, önálló estet rendezhetnének, amelynek keretében különböző népek legjobb tömegdalai kerülhetnének előadásra. De ebben az esetben is ennek az igényes, előadásra alkalmas kórusnak az lenne a feladata, hogy — a tömegdal fogalmát nem korlátozva a menetdal, az induló műfajára — minden zsánert s azon belül a legszínvonalasabb műveket népszerűsítse. Az énekkar tele van tervekkel. Ősztől kezdve majd szolfézst tanulnak, hogy fejlesszék kottaolvasási készségüket, a romantikus kórusirodalommal bővítik műsorukat s készek arra is, hogy új magyar énekkari műveket mutassanak be. A fiatal karvezetők és az önzetlen, lelkes, fáradhatatlan 10 kórustag munkájából annyi tehetség árad, eddig elért eredményeik minden szempontból oly biztatóak, hogy a támogatás megérdemlik. Cannesi jelentésünk: A néhány nap múlva megnyíló XI. cannesi nemzetközi filmfesztivál zsűrijének részleges névsorát most hozták nyilvánosságra. A zsűri tagjai: Marcel Achard, Bernard Buffet, Jean de Baroncelli (Franciaország), Cesare Zavattini (Olaszország), Szergej Jutkevics (Szovjetunió) Ladislao Vaida (Spanyolország), Tomiko Asabuki (Japán) és Helmut Kautner (Németország). Néhány érdekes és jelentős film a benevezett és elfogadott alkotások közül: „Szállnak a darvak” (Szovjetunió), „Párás Pathar" (India), „A Karamazov testvérek” (USA). Magyarország a filmversenyen a „Vasvirág“-gal vesz részt, 00-00000-000OOOOOOOOOOO0-000000000ooooooooooooooooooc-oooooooooooooooooo« A napokban zárult a III. Magyar Plakátkiállítás. Nyilvános visszhangja, sajnos, jóval kisebb volt, mint amit megérdemelt volna. Az érdeklődő kritikusok jórésze pedig beleesett abba a hibába, hogy elakadtak egyegy plakátnál, egy-egy részletkérdésnél, a fától nem látták meg az erdőt. Ki kell mondanunk: plakátfestő művészeink elérkeztek az új magyar plakátművészet első delelőjére. Túljutottak a kezdeti próbálkozások „Sturm und Drang”-korszakán, átrágták magukat a kásahegyen. Nem csupán egyenként, személyenként, de együtt, alkotó közösségként is. Vége az „ad hoc” ötletszerűségnek. Iskolát teremtettek, amely határozott mederbe tereli a fantáziát. A sokféle plakát sokféle színe — Kass finom, artisztikus vonalvezetésétől Macskássy harsány színfoltjaiig __ egyöntetű képet ad. Néhány évvel ezelőtt csak arról beszélhettünk, s annak örvendez- hettünk, hogy vannak már sajáto ssan magyar plakátok; ezután a kiállítás után nyugodt szívvel le merem írni: van már magyar pla- kátművészet. A negyvenes évek végén heves vita folyt a plakát műfaji jellegéről. Emlék- [ szem, volt egy csoport, amelyik a plakátban a huszadik század freskó- [ ját látta. Persze, volt rögtön egy ellentábor is, amelyik élesen szem- : beszegült ezzel a nézettel, de anél*» \ kül, hogy a cáfolatok mellé oda- \ tette volna a szerinte helyes mű-faji meghatározást. A vita zaja már rég elült, talán alig vannak, akik emlékeznek reá, de magán a problémán — érzésem szerint — még ma sem jutottunk túl. A plakátművészet műfaji tér . FÁBIAN ZOLTÁN: Plakátművészeteinkről tényszerűségei ma is tisztázatlanok. Csak a külső formajegyek adottak, de a belsők, a koncepcióbeliek nem. Hol van — például _ a plakátfestésnek olyan szerkezeti törvénye, mint a csendéletnek, vagy — zenéből véve a példát — a fugának?! Nincs. De rögtön hozzá is teszem: még nem is lehet. Ennek tudható be, hogy vannak olyan plakátok, amelyek tulajdonképpen nem is plakátok, bár annak tűnnek, mert külső formajegyeik ezt a látszatot adják. A kiállításon is voltak ilyenek, mégpedig — bármily paradoxul hangzik — a grafikailag legigényesebbek közül: a békeplakátok egy része. Ezeken a falitáblákon hátborzongató víziók keltek életre, a plakátforma adta szuggesztív tömörséggel és harsogással. „Dies irae” rezeken, tam-tammal és üstdobokkal. Az égbenövő, rádióaktív füstgombák, az ionok fojtogató hálója, a rádvicsorító halálfej, a semmiből kinyúló csontkarmok igaz képet adtak korunk szörnyű, belső ellentmondásáról, s az emberi lélek szorongásáról. De éppen itt van a probléma. Ezek nem békeplakátok, hanem grafikus vallomások a korról, önmagunkról. A nézőben felébresztették a lelkiismeretet, ez igaz, de a félelmet, a rettegést még inkább. Ez pedig nem mozgósít — leszerel. Rajzok ezek — remekmívű, félelmetes rajzok — amelyeket azonban sem a plakátforma, sem a felirat nem tud plakáttá tenni. A „Dies irae”-ből sohasem lehet békehimnusz, ennél mindig kevesebb és több marad. A kiállításon bemutatott kereskedelmi plakátok zömét friss szem és sziporkázó ötletgazdagság jellemezte. Különösen a karikaturisztikus, szellemes plakátok voltak elragadóan jók. A legjobb plakátok ezek közül kerültek ki. A másfajta, egyszerűen csak árut kínáló plakátoknál azonban bizonyosfajta megrekedést érzek. Egyetlen ilyen plakát előtt sem jutott eszembe, hogy: na, ezt megvenném. A jó kereskedelmi plakát egyik sajátossága, hogy azonnal emocionális folyamatot indít meg. Enélkül semmit sem ér. Persze nem olyan egyszerű ez. Egy kosár friss gyümölcs harsány színű képe megkívántatja magát s vásárlásra ösztönöz, de például egy fekete akkumulátoré?! Eszembe jut, hogy Londonban a következő plakátot láttam: kettészelt, üdepiros görögdinnye s fölötte egy akkumulátor, benne a cég neve: DELCO. Gondolható, hogy a ködös, füstös, terhes levegőjű Londonban a görögdinnye láttán megállnak az emberek, s összefut szájukban a nyál. Igaz, hogy ennek semmi köze az akkumulátorhoz. Ezen lehet nevetni, vagy bosszankodni. Mindegy. A harmadik ilyen plakát után kívülről fújja az ember. Delco akkumulátor. Az efféle ötletek hiányoznak nekem a magyar kereskedelmi plakátokról. Az asszociációk merészebb használata, az emocionális folyamatok bátrabb s ravaszabb megindítása. Enélkül a mai életiramban nem hathat a kereskedelmi plakát. A 60 éves Fodor József y^^^^Fodor József, a kis J " váló Kossuth-dí ImmMmuntos költő a nal impókban ünnepelte is 60. születésnapját. ” Ebből az alkalomból — az irodalom terén kifejtett, eredményekben gazdag munkássága elismeréséül — Népköztársaságunk Elnöki Tanácsa a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével tüntette ki. Szeretettel köszöntjük a szocializmus ügyéért fáradhatatlanul küzdő, 60 éves Fodor Józsefet. OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOŰOOOOOOOOOÓOOOOOOOOOOOOOOOOOKJOOOOOOO Könyvújdonságok SZTÁLIN ÜZENETVÁLTÁSA az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányfőivel 1941 — 1945 címmel a Kossuth kétkötetes dokumentumgyűjteményt adott közre. HOMÉR ÉS OSSZIÁN címmel kétkötetes műfordítás-gyűjtemény jelent meg a Magyar Könyvtárban. Faludy Ferenctől Arany utánig tartalmazza klasszikus költők magyar műfordításait. Kun Béla: „A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁGRÓL” című gyűjteményes kötete a Kossuth Kiadó újdonsága. A könyv méltó emléket állít a magyar munkásosztály 1919-es harcainak s mélyére világít eddig csak felületesen ismert történelmi folyamatoknak. Újabb öröm a fiataloknak: S HÓNAPOS MOZIBÉRLET A KISZ budapesti bizottsága és a FÖMO az idén is kibocsátja a népszerű ifjúsági mozibérletet. A főiskolai hallgatók részére készült mozibérlet 20 szelvényből áll. Ebből 10 szelvény filmekhez kötött, 10 szelvény pedig szabadszelvény. A 10 kötött szelvény premier-filmszínházakban is érvényes a szelvényeken feltüntetett 3—3 film egyikéhez. A 10 szabadszelvény utánjátszó mozikba érvényes. Az általános, közép- és ipari-s tanuló iskolák bérlete ugyancsak 20 szelvényt tartalmaz, melyből 10 szelvény filmekhez kötött. A kötött szelvényeken feltüntetett filmek ugyan részben mások, mint a főiskolai bérletben, de ezek a szelvények szintén érvényesek premiermozikba is. A szabadszelvények utánjátszó mozikba érvényesek. Mindkétfajta bérlet ára darabonként 1 forint. A bérletek érvényességi ideje: 1958. április 20-tól 1958. június 30.ig. A nyári szünidőre újabb mozibérletet bocsátanak ki. Eisenstein-ősbemutatő Budapesten Érdekes és nagyjelentőségű premier színhelye volt szerdán délelőtt a Gorkij-mozi: a Színház és Filmtudományi Intézet meghívott közönség előtt bemutatta Eisenstein, a filmtörténelem egyik legnagyobb alakja, a szovjet filmművészet halhatatlan rendezője „Régi és új” című világhírű, monumentális némafilmjét, amelyet Magyarországon első ízben tűz műsorra május 1-én a Filmmúzeum. A „Régi és új” Eisenstein harmadik alkotása, közvetlenül a „Patyomkin páncélos” után készült; mindenütt a világon a némafilmek remekei, nagy klasszikusai közé sorolják. Költői szépségben jelenik meg a mozivásznon egy orosz falu, amely elindul a visszamaradt nyomorúságból és megérkezik a közös gazdálkodás születéséhez; közben a néző tanúja és csodálója lehet Eisenstein legjellemzőbb és a filmművészetet korszakalkotóan nemesítő csodálatos vonásainak. Társrendező: Alekszandrov. Operatőr: Tissze. Főszereplő: Mária Lapkina, Produkció: Szovkino, 1926—29. Ámos Imre emlékkiállítás Egy méltánytalanul elfelejtett, kiváló magyar művész munkáival találkozik a látogató a Nemzeti Galériában. Ámos Imre fiatalon,, férfikora delén halt mártírhalált. Borongós, álmodozó érzelmek festőjeként indult: a lélek halk rezdüléseit, ábrándos hangulatokat rögzít első képein. Később, amikor a kultúra-ellenes és embertelen fasizmus árnyéka hazánkra súlyosodva, a humánum nevében emelt szót a háború és a fasiszta zsarnokság rémtettei ellen. Mint munkaszolgálatos megismerte az emberi megaláztatás és a vadállati kegyetlenség minden szörnyűségét: lázas hevületű, izzó színű festmények és nyugtalan vonalú rajzok sorozatában adott hangot élményeinek. Főtantárgy: fényképezés Megkezdődik egy iskola, ahol a tantárgyak között ilyenek szerepelnek: fényképezőgépek, riportfényképezés, fotoséta. A tanrendet a Magyar Fotóművészek Szövetsége állította össze, a tanárok pedig a legkiválóbb magyar fotóművészek közül kerülnek ki. Kéthetes fotótanfolyam indul, Budapesten, a MADOME helyiségeiben. Vámos Lászlótól, a Magyar Fotóművészek Szövetsége főtitkárától érdeklődtünk: mit tanulnak majd ezen az újszerű iskolán? — Sokat és mégis keveset — válaszolta a főtitkár. — Hiszen két hét alatt nem lehet elsajátítani a fényképezéshez szükséges minden elméleti és gyakorlati ismeretet. Az iskolára kerülő 20 fotós győztese az országos tehetségkutató pályázatunknak, ahol 8000 beküldött kép közül válogattuk ki a legjobb alkotásokat. Íme, Eisenstein, amikor a „Régi és új“-at forgatta Meződy István felvétele: Labdaszedő. (Győri Fotoklub)