Magyar Ifjúság, 1958. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1958-12-20 / 51. szám

A csehszlovák és a magyar küldöttség tanácskozása Prágában. Eredményes küldetés Eg­yhetes csehszlovákiai lá­togatás után hazaérke­zett népköztársaságunk párt- és kormányküldöttsége, amely tárgyalásokat folytatott Cseh­szlovákia Kommunista Párt­ja és a csehszlovák kor­mány vezetőivel a két baráti országot érintő kérdésekről, pártjaink kapcsolatainak el­mélyítéséről és a nemzetközi helyzetről. Teljes nézetazonos­ság alakult ki ezúttal is a két ország küldöttségei kö­zött, s a dr. Münnich Ferenc és Marosán György elvtársak vezette delegáció körútja, a Prágában, Bratislavában, Oszt­ravában lezajlott baráti ta­lálkozók a szocializmust épí­tő két ország egységének fe­lejthetetlen manifesztációi vol­tak. E küldetés egy újabb je­lentős esemény országaink ba­ráti kapcsolatában, s együtt­működésünk ezután az ed­digieknél is gazdagabban vi­rágzik majd. Hiszen a sok kö­zött olyan közös tervünk is van, mint a hatalmas nagy­marosi Duna-erőmű megépí­tése. Az Inotai Erőművel, Tiszapalkonyával együtt Nagy­maros a két nép együttműkö­désének monumentális em­lékműve lesz. Csehszlovák és magyar munkás ezután még szorosabbra fogja egymás ke­zét, együtt a szocialista or­szágok nagy családjának mil­liárdos táborában 1 stünnich elvtársat köszöntik Osztravában. 4ÁAÁAáááááAááááááááááááááAáááááAáááááááááááÁáAAAááááááááááááaaáAA. BURMÁBAN sok a kígyó... Burmában még mindig igen nagy veszedelmet jelentenek az ország minden területén szaba­don élő mérgeskígyók. A leg­újabb adatok szerint évenként minden százezer lakos közül 15 kígyómarástól hal meg. ..UGANDÁBAN pedig az elefánt A középafrikai Ugandában az utóbbi évszázad alatt annyira el­szaporodtak az elefántok, hogy a hatóságok most bejelentették: 3 000 elefántot engedély nélkül lőhetnek le a vadászok. Ausztrália bennszülöttei, a ma is kőkorszakban élő pitjantjarák, a lánd­zsákkal kengurukra vadászó és cukor­gyűjtő hangyákat szedegető arunták évezredekre visszanyúló történelmük so­rán aligha ismerkedtek meg a festészet­tel. Aligha nevezhetjük ugyanis ennek azokat a mágikus sziklarajzokat, amelye­ket a „legfiatalabb földrész” belsejében, a sivatagtól övezett sziklarengetegben találtak századunkban a kíváncsi kuta­tók ... Ausztrália bennszülöttei pedig évezre­dekkel előbb már ismerték a híres bu­merángot, amely légcsavarhoz hasonlóan szakadatlan forgással száguld célja felé, leüti a madár fejét é­s visszarepül a vadász kezébe... Sziklába vésett rajzaik különleges szépérzékről tanúskodnak... Amikor Cook kapitány 1770-ben először tette lábát földjükre, még félmilliónyian voltak — ma, közel két évszázados civi­lizáció után számuk alig negyvenezer, s ehhez számíthatunk harmincezer félvért. Ma is ők lakják Ausztrália legsivárabb részeit — rezervációkban és missziós telepeken, keresztény hittérítők felügye­lete alatt. Igaz, ma már a „megszelídített vademberek” számára készített sárgaréz nyakörvek csak a „queenslandi múzeum­ban láthatók (rajtuk viselőjének neve, s a farmé, amelynek tulajdona a rabszolga volt...), sorsuk azonban ma ugyanolyan szomorú és kilátástalan... Namatjira ebbe a világba született a földrész belsejében, Hermannsburg köze­lében. Kisgyermek volt a vörös sziklák­kal tarkított sztyeppén, amikor misszio­náriusok érkeztek a közeli településre. Namatjirát elragadták övéitől, s Albertre keresztelték, azután néhány társával egy missziós iskolába zárták. A misszioná­riusok drótsövényt húztak az iskola te­rülete körül. Kívül éhenhaltak az arunta törzs tagjai, Namatjurának pedig fájdal­mát, keserűségét visszafojtva kellett ta­nulnia a fehér emberek nyelvét, betűit, dalait — de tudását mégsem hasznosí­totta — a fehér ember ehhez már nem adott jogot... A rezerváción belül élt, mint ő mondta, úgy, „mint állat a ketrecben”.. Később — huszonhárom évvel ezelőtt — ecsetet vett a kezébe, annyira megihlette őt szülőföldjének, a bíborszínű hegyek­nek, s a végtelen, hullámzó sztyeppének szépsége. Hamarosan kitűnt, rendkívüli tehetsége. A bennszülöttek — „aborigi­nals” — fehér pártfogói nyomban bizott­ságot szerveztek „érdekeinek védelmé­re”. Olyannyira törődtek vele, hogy elő­ször azt sem mondták meg neki, meny­nyit adtak festményeiért... Nemcsak Ausztráliában, külföldön is megismerték művészetét. Festményeit London, Párizs, majd New York múzeu­maiban mutatták be, ő azonban húsz esztendeig az Alice Springs-i rezervációs tábort is alig hagyhatta el... 1954-ben engedték meg először, hogy részt vegyen egy kiállításon, amelyen hatvan­nyolc festményét néhány nap alatt el­kapkodták, öregedett, s egyetlen vágya az volt, hogy kóborlásai, s a rezervációban eltöl­tött esztendők után élete utolsó éveire szabadon letelepedhessen. „Népem sze­retne végre a maga földjén élni... Na­gyon szomorú vagyok.” Ezt mondta­­a kíváncsiskodó újságíróknak, talán nem is gondolva arra, hogy a fehérbőrűek között is akadnak barátai, haladó auszt­ráliaiak, akik két esztendővel ezelőtt Albert Namatjk­ának kiharcolták az ausztrál polgárjogot. Namatjira öröme azonban nem volt teljes. A polgárjog csak reá és feleségére vonatkozik, gyermekeire már nem. S nem vonatkozik honfitársaira, a kóborló, a fehér ember és a rabszolgaság elől menekülő „aboriginals”-okra, akiknek nincs szavazati joguk, nem léphetnek szállodába, vagy üzletbe... Ez szakadást okozott Namatsi­a leg­szűkebb családjában is. Művészete, élete elszakíthatatlan kapcsolatokkal fűzi tör­zséhez, ősi szokásaikhoz, íratlan törvé­nyeikhez, s művészete ugyanakkor köz­vetlen kapcsolatba hozta őt a fehér em­berek világával is. Ez a belső konfliktus vitte a közelmúltban börtönbe Namatji­­át: az Alice Springs-i bíróság hathónapi börtönre és kényszermunkára ítélte az idős művészt, mert egyik bennszülött barátját szeszes itallal kínálta meg ... Ausztráliában ugyanis bennszülött nem vehet magához szeszes italt. Namat­jira tudta ezt, de összeütközésbe került törzsének törvényeivel: az ősi hagyo­mány szerint köteles mindent, ami az övé, megosztani törzsével tagjaival. Na­matjira mindig szigorúan betartotta eze­ket a törvényeket, a képeiért kapott je­lentős összegeket is mindig elosztotta testvérei, az aranták között. Nem tudta megérteni, miért éppen a szeszes itallal kapcsolatban ne tartaná be ezt az írat­lan szabályt, s amikor választania kel­lett a több ezer éves hagyomány és a „fehér törvények” között — az előbbit választotta... Megtörten fogadta az ítéletet, szót­lanul ült cellájában, s végezte a reá rótt munkát. Barátai, akik féltették a tűző naphoz és a szabad levegőhöz szokott, betegeskedő idős művészt — Ausztrália egyetlen bennszülött festőjét — kihar­colták szabadlábra helyezését. A fehér halántékú Albert Namatjira most újra ott él az imádott sztyeppén, amelytől ragyogó festményeit ihlette. De barátai kételkednek abban, hogy valaha ismét ecsethez nyúl majd... S Namat­jira aggódik, vajon akad-e még egy, az arunták törzséből, aki vászonra viheti őseinek csodálatos szülőföldjét. Sebes Tibor Aranta vadász­­ lándzsával. Prágai tudósítónktól: EGYMILLIÓ HATSZÁZEZER FIATAL NEVÉBEN TANÁCSKOZOTT A CSISZIN­. KONGRESSZUSA Aki tanúja volt a Csehszlo­vák Ifjúsági Szövetség első kongresszusának, úgy érzi, hogy a december 15-én befe­jeződött NE kongresszus kül­dötteit hasonló forró lelkese­dés fűtötte, mint az előzőek részvevőit. A CSISZ munkájáról és fel­adatairól Miroslav Wecker, a szövetség elnöke tartott be­számolót. Elmondotta, hogy a CSISZ 28 000 szervezetében jelenleg több, mint 1 millió 600 ezer fiatal tömörül. A szövetség a II. kongresszus óta megszabadult néhány hiá­nyosságától, részvétele a szo­cializmus építésében még in­kább megnövekedett, megja­vult nevelőmunkája s új, vonzó formákat alkalmazott a fiatalokkal való foglalkozásá­ban. Az ifjúmunkások és fia­tal műszaki értelmiségiek kö­rében kibontakozott nagy ön­költségcsökkentési mozgalom­ban nem egészen egy esztendő alatt több, mint félmilliárd koronát takarítottak meg. A Julius Fucsik-jelvényt három­­százezer fiú és leány szerezte meg, a fiatalok alkotó verse­nyében több, mint három­negyed millió fiatal vett részt. A feladatokról szólva rámu­tatott, hogy nagyobb igények­kel kell fellépni a CSISZ tag­jaival szemben, s elsősorban falun az ifjúsági szervezetek­nek többet kell foglalkozni a materialista világnézet foko­zottabb elterjesztésével. Különösen az iparban és a mezőgazdaságban hárulnak nagy feladatok a CSISZ-re, hogy segítsék a pártot a szo­cializmus minél előbb való felépítésében. A CSISZ-szer­­vezeteknek a nagy építkezé­seken, üzemekben és falvak­ban a szocializmus építésének lelkes harcosait kell nevel­niük. A küldöttek tervekkel gaz­dagon megrakodva indultak haza Prágából a városokba és falvakba, hogy ott „aprópénz­re" váltva a kongresszus ha­tározatait, a kommunista párt hűséges segítőtársaként vi­gyék harcba a fiatalokat a szocializmus építésében. Milos Ilo­y Nyolcszáz szovjet fiatal ---------utazik a bécsi VIT-re ~— Moszkvában a napokban tanácskozott a VII. világifjúsági találkozó szovjet előkészítő bizottsága, s megtárgyalta a Bécs­­ben 1959. július 26. és augusztus 4. között megrendezendő fesztivál szovjetunióbeli előkészületeit. Elhatározták, hogy a bécsi VIT-en 800 ifjú és leány, a szövetségi köztársaságok legjobb ifjúmunkásai, a nagy terméshozamok ifjú mesterei, fiatal mérnökök, orvosok, tudományos dolgozók, diákok, zene­szerzők, színművészek, képzőművészek, írók és sportolók kép­viselik majd a Szovjetunió ifjúságát. DÜSSELDORF A hirosimai atombombatámadás két súlyos sé­rültje, akik gyógyíthatatlan betegségben szenvednek a rádióaktív sugár­zás következtében, a nyugatnémetországi Düsseldorfba érkezett. Életük hátralevő rövid idejét arra használják fel, hogy bejárva a világ külön­böző országait, az atomháború borzalmaira, s az atomfegyverkezés veszé­lyeire figyelmeztessék az embereket. Képünkön Josiko Murato asszony, a hirosimai atomtámadás borzalmairól beszél. Jövő év augusztusában Csehszlovákiában tartják a DÍVSZ tanácsülését Colombóban végetért a DÍVSZ végrehajtó bizottsági ülése Colombóban — Ceylon fő­városában — december 7-től 10-ig ülésezett a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség végre­hajtó bizottsága. A végrehajtó bizottság tagjain kívül számos megfigyelő és vendég vett részt a tanácskozáson, köztük az Egyesült Államok fiataljai­nak, az Iraki Ifjúsági Szövet­ségnek, az Afrikai Ifjúsági Ta­nácsnak, a Guineai Ifjúsági Szövetségnek képviselői, a WAY ifjúsági szervezeteinek japán tanácsa, a Japán Ifjak és Leányok Kongresszusa, a Japán Szocialista Párt Ifjúsági Tagozata, az Indonéz Demok­ratikus Ifjúsági Szövetség, a Fülöpszigeti YMCA, a Ranguni Diákszövetség, a Marokkói Munkásifjúsági Szövetség és az Algériai Nemzeti Felszaba­­dítási Front képviselői. A napirend első pontjaként Bruno Bernini, a DIVSZ elnö­ke mondott beszámolót „A köl­csönös megismerés és a baráti kapcsolat Ázsia és Afrika ifjú­sági szervezetei és a világ más részeinek ifjúsági szervezetei között, s a DIVSZ-nek a han­­dungi elvek szellemében ki­fejtett munkája''. A végrehajt­­tó bizottság megvitatta a DÍVSZ hozzájárulását a bécsi fesztivál előkészületeihez, s el­határozta, hogy a DÍVSZ tag­­szervezeteinek V. tanácsülését 1959. augusztusában, Csehszlo­vákiában tartják meg. Kép a DÍVSZ colombói végrehajtó bizottsági ülésének megnyitójáról. Bandaranaike, ceyloni miniszterelnök üdvözlő beszédét mondja ! Bécsi tudósítás: Mire fáj Habsburg Ottó foga? *— Ne mulasszák el megnézni a kapucinusok kriptáját a Neuer Markton — figyelmezte­ti a szálloda portása, vagy a Verkehrsbüro (az osztrák IBUSZ) idegenvezetője a Bécsbe vetődött külföldi uta­sokat. A sírbolt kapujában szerzetesek nemes pénzadomá­nyért esedezve csörgetik per­selyeiket. Cinkpestis... A mécsesekkel megvilágí­tott, nyomasztó szagú pincé­ben sorakoznak az egykori Habsburg-uralkodók és leg­közelebbi hozzátartozóik dom­borművekkel és hangzatos fel­iratokkal ékesített szarkofág­jai. A látogatók megtudják, hogy leküzdhetetlen fémbe­tegség, az úgynevezett cink­pestis támadta meg a bronz­koporsókat és nem tudják, hogy egyáltalán meg lehet-e menteni a későbbi utókor számára IV. Károly, Mária I Terézia, II. József, V. Ferdi­­nánd és I. Ferenc József ere­deti koporsóit. A külföldi utas megköny­­nyebbülten sóhajt fel, ami­kor kilép a sírbolt kapuján és újra a bécsi utca lüktető fór­ra­galmát szemlélheti... - Akik megjárták Bécset, erre a fémpestises, félhomályos, hátborzongató kriptára gon­dolnak, ha a Habsburg-házról tesznek említést előttük. De a Habsburgok koporsóit nemcsak ez a kellemetlen pin­ceszag lengi körül. Ott vir­­raszt mellettük egykori biro­dalmuk kegyetlenül elnyo­mott, de ma már felszabadult és szocialista társadalmat építő népeinek engesztelhetet­len gyűlölete is. Habsburg Ottó 63 „szocialista“ pártfogói Szinte hihetetlen és mégis valóság, hogy e kripta lakói­nak késői ivadéka, Habsburg Ottó ma itt kísért Ausztria házatáján. Apját 1918-ban az első osztrák köztársaság nagy­lelkűen csak trónfosztásra­­ és száműzetésre ítélte. Az ame­rikai imperialisták szolgálatá­ba szegődött Habsburg Ottó most a közeli Bajorországból azt üzente, hogy véleménye szerint ez a büntetés is lejárt, vissza akar térni Ausztriába és „hajlandó” itt közéleti­­ tisztséget vállalni. Nem két­séges, hogy mire fáj a foga. És akadnak osztrák politiku­sok, köztük úgynevezett szo­cialisták is, akik bizonyos „törvényes formaságok betar­tása esetén” készek kitárni előtte a semleges Ausztria ka­puját. Az osztrák nép többsé­ge azonban másként véleke­dik. A nagyüzemek dolgozói sorra tiltakoznak Habsburg Ottó tervezett visszatérése el­len és kötelességük teljesíté­sére szólítják fel a kormány és a koalíciós pártok vezetőit. A tiltakozó akció mindinkább széles népi mozgalommá fej­lődik. A monarchisták költözzenek Ottóhoz... De nemcsak Ausztria la­kosságának van itt vétójoga, hanem az egykori monarchia utódállamaiban lakó népek­nek is, hiszen Habsburg Ottó visszatelepítése félig-meddig az egész gyűlölt Habsburg­­rendszer történelmi rehabili­­tását jelentené. A kérdés egyébként sem tekinthető Ausztria belügyének, mert a nemzetközi jellegű osztrák államszerződés a Habsburgok­ra vonatkozó törvények betar­tására kötelezi a bécsi kor­mányt. Habsburg Ottónak, az itt legálisan működő „monarchis­­ta mozgalom” állítása szerint 17—18 ezer híve van a mai Ausztriában. Ez az ország la­kosságának körülbelül egyne­gyed százaléka. Jellemző, hogy ezek túlnyomó többsége 60— 65 éves ember, akik sehogy sem tudják elfeledni a „régi jó időket”. Most az egyik bé­csi hetilap felvetette a gon­dolatot: ha ez a 17—18 ezer ember végképp nem tud meg­lenni Habsburg Ottó nélkül, költözzék ki hozzá Bajoror­szágba. Habsburg Ottó visszatérési akciójának alátámasztására november derekán ellátoga­tott Londonba és ott megbe­szélést tartott különböző „po­litikai személyiségekkel”. A Die Krone című bécsi mo­­narchista lap erről szóló be­számolójában megemlíti, hogy a volt trónörökös a londoni Newman-klubban „a régi és az új magyar emigráció veze­tőivel” is tanácskozott. A tár­gyalásokon teljes nézetazonos­ság alakult ki. A zsák megtalálja a foltját ... V. D. Habsburg Ottó: „Megelégszem én most az Osztrák Köztársasággal is..." (A bécsi Volksstimméből) BÉLYEG Negyven évvel ezelőtt jelent meg az első csehszlovák bélyeg, amely a prágai kastélyt ábrázolta. Az év­forduló alkalmából emlékbélyeget adnak ki, 60 haler értékben.­ ­ A frikából—Mexikóba éqqöm IIIIHHIIIIIlllllllll/lllllllllljiiliniiiiiiiiiiiiiiiiiiiibbel iiiiiiwiiiiininiiiiiiiiiiiiimniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Már hírt adtunk róla, hogy négy vállalkozószelle­­mű angol lég­­gömbbbel akar átkelni az Atlanti­óceánon. Egy hét­tel ezelőtt útra is keltek a nyugat­afrikai Teneriffá­­ból. Útjük célja Mexikó s remé­lik, hogy az At­lanti-óceán felett uralkodó erős sze­lek minden nehéz­ség nélkül átszál­lítják őket az amerikai föld­részre. A léggömb kapitánya Arnold Eilpart, a „lég­gömb-szakács” Rosemarie Mundi, s férje, Collin az „útirány-fele­lős”. A rövidhul­lámú rádióleadót a 22 éves Timothy Eilpart kezeli. A ballon gondolá­ját úgy építették meg, hogy „ha minden kötél sza­kad” — elhajó­­káznak benne a tengeren... ■v.^Wírí . ' ‘ ‘á,! / °91­ ° m ami. $6, vmm­niK mmmmt AZ m­ászii BOLTOKBAN

Next