Magyar Ifjúság, 1958. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1958-07-05 / 27. szám
«■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■bbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbb| ■ ■ ____ z izzó vasból, akárha gyanútlan istenek roppant titkait leste volna el, rött szín és kékes tüzek lángnyelveivel formál lelket és teremt szépséget, lassan lepergő évtizedek óta, mindenik napon, a múló ember és halhatatlanul művész, a kovácsművészet nagyjainak kései örököse és galambősz utolsó utódja. Műhelyében, mint a középkori metszetekben, ma is ott áll a lábhajtásos fújtató, a tömzsi üllő és légiókként sorakoznak az ősi tűzszerszámok, csattog a kalapács, szikrákat vet az izzó vas, lobog a láng, sárgás-hunyorgó fénnyel övezve a hetvenhat esztendős mester pergamenszín arcát, így születnek, primitívségben és lázban, csodák és remekek, csodálatos remekművek, a kovácsoltvas hajnalka, vas-griffmadár, vas-hajó, vas-corpus, korunk ittmaradt Donatellájának kezemunkája nyomán. Aztán, amikor leszáll végtére az esti sötét a győri kicsiny ház fölé, a jó öreg eloltja a tüzet, megölve a lángszagú falakon imbolygó fantomárnyakat, átballag az udvaron. Pillanatra észreveszi, hogy él és haladt a világ: a kerítésen túl gépkocsi suhan, vidám dalocskát énekelnek a lányok. Belépett már az apró szobába; leül rendbentartott íróasztalához, a halotti koponya és nyűtt glóbus alá, téntába mártja a hasított tollat és a feketeernyős lámpa fényénél rajzol cizellált iniciálékat, re-mekbe rótt betűsorokat, mint a középkori szerzetesek; kódexet ír életéről. — Hogyan kezdődött ez az élet? — (Rámtekint, az okuláré fölött.) Dinasztiából származom. (Dünnyögés is, nevetés is, halkan.) Mint a királyok. (Komolyan.) A miénk kézműves dinasztia volt. S hozzá a birodalom: egy kicsi műhely, szinte benne születtem és kalapácsok mellett nőttem föl. Apámat eminens lakatosmesterként ismerték és tisztelték; tőle örököltem a munkaszeretetet és alkotási vágyat, anyámtól pedig az emberszeretetet és bizodalmat. Falunk kerítéseit mindig telefirkáltam, krétával. (Felderülve.) Volt is érte ármánykodó panaszkodás és rettentő fenyítés, éppen elég. (Csend.) Első sikeremet elsőosztályos koromban arattam: festett cukrot nyertem, mert ügyesen és szépen rajzoltam a palotába . Sára. Ez volt az első kisebb munkám, de még nem vasból. (Mosoly.) — Mi volt az első önálló vasmunkája? — (Azonnal.) Édesanyám síremléke, kovácsolt vasból. (Meghatódva.) Hatvan esztendeig állt kint a temetőben, nemrég hazahoztuk, hogy felfrissítsem. (Magyarázva.) Hiszen érdeklődnek a dolgaim iránt. A győri múzeumban egy teljes szobát rendeznek be munkáimból, még életemben. (Könnyezve.) Egyszer mégis le kell tennem a kalapácsot. S utódom nincs a mesterségben. — Miért? *— (Méltatlankodással.) Mindenki megcsodál, ámuldoznak rajtam. (Legyintés.) Mégsem akarja megtanulni senki. Nem kérdezik soha: mi a titka? — Mi hát a titka? — (Sóhajt.) Az, hogy nincs semmiféle titkom. (Halkan.) Csak rajongásig szeretem gyönyörűséges mesterségemet. Csak van, hetvenhat esztendős koromban is, akaratom, erőm és becsvágyam: legyőzni a vasat, az élettelen anyagot és lelket önteni belé. (Szünet megint.) Csak különösen szerettem tanulni: bejártam, önerőmből, hajdan a világ sok nagy múzeumát, leckét vettem külföldi mesterműhelyekben. (Elgondolkozva.) Hanyat feküdtem a Sixtusi-kápolna kövezetén, hogy órákig csodálhassam Michelangelo gigantikus mennyezetképét. (Újra rám néz, az ókuláré fölött.) Ezért lett belőlem, ami vagyok. — S mi a módszere a munkájának? — (Csendesen.) A munkáim? Itt van ez a vas-síremlék, amelyről az imént beszéltem: kovácsolt vas, tűzi hegesztéssel. Vagy ez a vasfüzér, amely Magyarország flóráját foglalja magában, három és fél mázsa, három esztendeig készült kovácsolással. A corpust, amelyet a győri evangélikus templom oltárán helyeztek el, egyetlen darab vastömbből csináltam, hevítéssel. Kalapács, vágó és fogó az én három mintázó eszközöm. (Rövid csend.) A módszerem? (Lassan.) Először mindig el kell határoznom: mit akarok? Ha a munka csupán formákból áll, ceruzával rögzítem az elképzelést. Ha azonban figurális, abban az esetben megmintázom elsőül plasztilinbe, hogy arról vehessem a méreteket, mert a szerszám alatt már próbálgatni nem lehet. Ha az anyag vékony, hidegen kovácsolom. Ha erős, tűzben kovácsolom. (Energikusan.) Az anyagot le kell győzni és megállni, habozni nem lehet, mert a tűz és a vas nem várja meg, amíg az ember kényelmeskedik, vagy éppen töpreng. Ebben a harcban telt el az életem, a kovácsművészet nagyjainak kései örököse és galambősz utolsó utódja, mint a középkori metszeteken, primitívségben és lázban, a vastól jött szín és kékes tüzek lángnyelveivel formál lelket és teremt szépséget, akárha gyanútlan istenek roppant titkait leste volna el számunkra. Simon Gy. Ferenc Schana Bandi, a győri nagy kovácsművész, akit most bemutatunk a Magyar Ifjúság olvasóinak. Schima Bandi egyik remekműve a győri utcán: vashajó. S a fáradhatatlan öreg kéz ma is rózsákat formál (Mikulka Gyula felvételei.) Szaküzletekben és Állami Áruházakban ÁRA: 3 000. FORINT Néhány gondolat a művészeti csoporto k ősz, az öntevékeny művészeti csoportok seregszemléinek idején, nem hiábavaló újra átgondolni a művészeti csoportok szerepét és azokat a feladatokat, amiket a KISZ-szervezetek kulturális nevelőmunkájában betöltenek, vagy be kellene tölteniök. Azzal a nézettel és gyakorlattal kell először vitatkozni és szembeszállni, hogy egyesek a KISZ-szervezetek egész munkájában ezt tartják legfontosabbnak, nemegyszer valamiféle tánc- és színjátszó-egyesületté változtatva ezzel az alapszervezetet. Márpedig a KISZ a magyar ifjúság politikai szervezetek munkájában ennek kell érvényesülnie. A KISZ- munka tehát nem korlátozódhat csak kulturális tevékenységre. A fiatalok közötti nevelőmunkának nem egyetlen, kizárólagos eszköze a kultúrmunka, s a KISZ-nek valamennyi nevelőeszköz alkalmazásával kell munkáját - a párttól kapott feladatát - elvégeznie. A művészeti csoportok munkája azonkívül magának a kulturális nevelőmunkának is csak egy része s ezért helytelen minden olyan (de, sajnos, eléggé széles körben elterjedt) felfogás, ami kulturális munkáról szólva csak a művészeti csoportokat látja maga előtt és elfeledkezik a kultúra kevésbé látványos, nem olyan feltűnő formáiról, mint a fiatalok nevelésében rendkívül nagy szerepet játszó könyvolvasás, a különböző művészeti ágak (film, színház, zene, képzőművészet, stb.) legjobb alkotásainak megismerése és megértése. Az eddig elmondottak, természe- tesen, nem azt jelentik, hogy a 3 művészeti csoportok további szervezését helytelennek, szükségtel•••«•••••••••••» glennek tartanánk s a meglévők «...»***«*■•■•*• a egy részének feloszlatását, megszűntetését akarnánk követelni. Helyes arányok kialakításáról van szó csupán, olyan módon, hogy aművészeti csoportok jelenlegi számát megtartva, sőt, ahol erre lehetőség (megfelelő szakvezető, helyiség stb.) és igény van — de csak ott! — újakat szervezve, nagyobb számban alkalmazzuk a kulturális nevelőmunka más, eddig elhanyagolt formáit is. Ehhez a művészeti csoportok feladatainak új átgondolása is szükséges. JJelenlegi művészeti csoportjaink — helyesen alkalmazkodva a bennük résztvevő fiatalok életkori sajátosságaihoz, az ilyenkor megnyilvánuló erős szereplési vágyhoz — munkájuk fő céljának a szereplésekre való felkészülést s magukat a fellépéseket tekintik; erre fordítják idejük, erejük jelentős részét. Ebben nincs is semmi kivetnivaló mindaddig, amíg a sok szereplés el nem szakítja, bizonyos értelemben „függetlenné” nem teszi a csoportokat attól a KISZ-szervezettől, amelyben működnek. Hiszen maga az alapszervezeti élet is megköveteli a művészeti munka legkülönbözőbb formáit. A művészeti csoportoknak az önálló fellépéseken kívül nagy szerepet kell vállalniuk abban is, hogy az alapszervezetek egyetlen megnyilvánulása - sem belső, sem külső - ne múljék el valamilyen kulturális mozzanat nélkül. Nekik kell gondoskodniuk arról, hogy a taggyűlések, vagy más összejövetelek alkalmával mindig legyen egy-két szavazat, az alkalomhoz illő rövid felolvasás, elhangozzék egy-két dal, stb., stb. Az illegális ifi-munka nagyszerű tapasztalatai azt mutatják, hogy az ilyen eszközökkel való érzelmi ráhatás nagyon nagy mértékben segített a kommunista közösséggé való formálásban. Nagy és megtisztelő feladata ez a KISZ művészeti csoportjainak ■ ma is! Az önálló szereplésekre való fel- 3 készülés és a szervezet mindennaj pi életében való felkészülés mel- ■ lett van a művészeti csoportoknak egy harmadik feladatuk is. Éppen ez az, amit a legkevesebb csoport- ■ nál vesznek figyelembe, ped!|; erősen befolyásolja az előző két ■ feladat megoldását és magának a „ csoportnak fennmaradását, állan- i dó fejlődését, úgy fejezhetnénk ki legtalálóbban: minden művé- * szeti csoport egyúttal szakkör is ■ vagy legalább is: annak kellene lennie —, ahol a részvevők szak- ■ májuk mesterségbeli kérdéseivel ■ is foglalkoznak, megismerkednek a választott művészeti águk törté- netével, technikájával, legkimagaslóbb alkotásaival, — egyszóval: J tudatossá alakítják munkájukat, ■ amely kezdetben természetszerűen , a hajlamon, érdeklődésen, kedven ■ és bizonyos fokú adottságon ala- ■ pul. Ez a harmadik feladat tulaj- £ donképpen arra irányul, hogy ■ minden művészeti csoport mun- 3 kája egyre tudatosabbá váljék, s £ például ne csak az egyik, vagy ■ másik színdarabot tudják elját- £ szani, hanem játszani tudja- £ nak; ne csak egyik, vagy másik ■ kórusmilvet tudják előadni, hanem Σ énekelni tudjanak; ne csak ■ érezzék, hanem egyre jobban ■ tudják is: mit miért csinálnak? £ Minden tapasztalat arra mutat, hogy enélkül a munka nélkül a ■ csoport érhet el kezdeti sikereket, £ de rövid idő múlva megreked, si- ■ keret csökkennek és el is marad- J nak. Ez pedig a csoport végét £ jelenti. Ezért kell nagyobb részt £ kapnia a művészeti csoportok £ munkájában az effajta foglalkozá- J soknak is. 1. KISS LAJOS król Kilenc év után Vizsgaelőadás az Operaházban Néhány év óta _ mielőtt bezárna nyári szünetre kapuit az operaháza, az utolsó esutt estére az Állami balettintézet kilencedvasszonyos novenaeseit látja vendégül színpadán. Allen öt vizsgázó volt: Kékesi Marika, Kaszásndikó, Sebestyén Ivan, Venczel Marika és Rónai Márta. A számon tepergese alatt mindjogpan tesengetett a vizsgázók izgalma. így tűnt el Venczel Maria szorongó érzése is az első számtól, a Moskowski: „Keringő”-jétől — azt első részt befejező „Párizs lángjai” kettősig, s az utóbbi technikai kidolgozásával, fiatalos lenaytetével nagy sikert aratott. Venczel Marika Jeanne szerepében bajos jelenség, partnere: Perlusz sándor, az Operaház tagja volt. Sikere azt bizonyítja, hogy ennek a fiatal táncosnak végre meg kellene találni a testalkatához és ügyes ugrásaihoz, forgásaihoz illő szerepkört. A vizsgaelőallás egyik nagy sikere Csajkovsznij: „Hattyún tava” című balettjének pas de deuxje volt. Kékesi Marina idealis Odette-alak. Klasszikus kéztechnikája, biztonsága a színpadon meglepő. Csak arra kell vigyáznia, hogy ne éljen vissza karjának lágy hullámzásával, s ne csitlaljon többet, mint amennyi szükséges. A ,Giselle” Myrthá-jának szerepében fenségesen hideg és biztos volt. Rónai Márta Delibes egy pas de deux-jében és a „Carnevál” Estrella szerepében szépen dolgozott, spicctechnikáját még jobban ki lehetett volna használnia. A színpadon , ha a szerep megengedi, többet kellene mosolyognia, hiszen arcának kedves mosolya sokat emel produkciója egyes részein. A „Giselle” második felvonásának címszerepét Kaszás Iicukó táncolta. Finom mozgása, tág ugrásai, biztos megállásai még sok sikeres szereplést jeleznek a jövőre. Colombine szerepében játékos, kedves volt, s otthonosan mozgott a színpadon. A „Carnevál”-bak partnere: Arlequin, Forgács József (Vili. évfolyam) volt. Kaszás Ildikó mindkét szerepkörben megállta helyét. Sebestyén Kati Minkás: „Don Quijote” című balettjéből adott elő részletet. Partnere, a vendégként fellépő Róna Viktor volt. Ez a temperamentumos balettszám magas igényeket támaszt a táncosokkal szemben. Sebestyén Kati a 32 ronde de jambe foute-val és forgásaival sikert aratott. Ha néhol kapkodó stílusát leküzdi, biztos spicctechnikája még sikeresebb lehetne. Róna Viktor, a tőle megszokott szép, pontos és bizto teljesítményt nyújtotta, emelve ezzel a vizsgaelőadás sikerét. A bemutatott „Carnevál” — Merényi Zsuzsa ötletdús koreográfiája — kedves, színes farsangi történet. Pierrot (Róna Viktor), az ügyefogyott szerelmes minden lánynál hoppon marad, míg az álmodozó Chiarina (Sebestyén Kati) meg nem érzi félénksége mögött az érző szívet. Sebestyén Kati ebben a szerepben is bájos volt, de természetéhez inkább való a temperamentumos szerepkör. A vizsgaelőadás keretét az alsóbb osztályok növendékei adták. Pontos kartáncuk méltán kapott nyíltszíni tapsot. Somos Ágnes • • • VIRÁGOK AZ ÖLTÖZŐBEN A KÖZÉPKORI ARAB KULTÚRA HÁTASÁN FELNÖVEKEDETT EGYIPTOMI SZÍNJÁTSZÁS GAZDAG TÖRTÉNELMI MÚLTTAL RENDELKEZIK, törekedtek természethű beállításokra. A téma kiválasztásában és a szereplők mondanivalójának tolmácsolásában is az élettel való kapcsolatot keresték. Tréfás, sokszor szatirikus hangú párbeszédekben pellengérezték ki társadalmuk visszásságait, az emberi önzést és az uralkodók zsarnokságát. Néhány, a középkorból fennmaradt egyiptomi és a spanyolországi arabok közvetítésével elterjedt árnyjáték-téma a nyugat-európai irodalom kiemelkedő alkotásainak vált ihletőjévé. Ilyen például Mohamed Ibn Damjal mély erkölcsi tartalmú játéka, amely a „Jedermann” alapgondolatát szolgáltatta. Ez a virágzó színpadi műfaj a középkor végén hanyatlásnak indult. Egyiptomot elfoglalták a törökök és az egyiptomi nép évezredes kultúráját elsorvasztotta a hódítók kegyetlen diktatúrája. 5 edzsmi/játék is az elit Az arab népek körében már a XII—-XIII. században elterjedt és ■ kedveltté vált a bábjátéknak egy 2 kínai közvetítéssel megismert vál■ rozata: az árnyjáték. Egyiptomban ■ a XIV. század elején kezdett tért 2 hódítani e népszerű művészet és ■ mind művészi, mind technikai té■ ren kimagasló eredményeket ért ■ el. Az "árnyjátékok művelői kez■ dettől fogva arra törekedtek, hogy " a megvilágított vászon előtt moz- 2 gatott figuráik az életszerűség és ■ térbeli hatás érzetét keltsék a né- 2 zőkben. A bábfigurák mozgását ■ a színpad mögött tartózkodó szí- 2 nészek nagy felkészülést igénylő 2 hangjátékkal kísérték. ■ E műfaj mesterei azonban nem- 2 csak a technikai lebonyolításban EDVI ILLÉS ALADÁR dt* árva ,^Aida“ Ismét búcsúzunk, hazánk 30 legnagyobb öregei közül, éle- 3tének 88. évében meghalt J S Edvi Illés Aladár, Székely + 3 Bertalan tanítványa, korunk J 3 egyik legkimagaslóbb maj ■ gyár festője. Nemrégiben ■ még a Nemzeti Szalonban J ■ gyönyörködhettünk a Mester 4 ■ szép, derűben gazdag képei- j ■ ben. Életének utolsó lehele- 3 ' ' téig hű maradt a természet- 3 hez, az ország és a főváros tá- 3 jaihoz. A magyar ifjúság ke- 3 gyelettel őrzi emlékét. Felvételünk néhány nappal készült halála előtt. Két egyiptomi színjátszás történetében ezután már csak a XIX. században találunk ismét jelentős eseményt. Iszmail pasa, az egyiptomi uralkodó, az 1869-ben elkészült Szuezi-csatorna megnyitó ünnepélyére a század legismertebb zeneköltőjénél, Verdinél rendelt arab témájú operát. A mester erre az alkalomra írta halhatatlan remekművét, az „Aidá”-t, amely a modern színházművészet első bemutatkozásának számított Egyiptomban. Az első vállalkozást azonban nem követték újabbak. Egyiptomot a gyarmati nagyhatalmak gazdaságilag is leigázták és a nemzeti kultúra minden megnyilvánulását elfojtották. Az egyszerű egyiptomi munkás, vagy paraszt a drámairodalomra oly kiválóan alkalmas klasszikus arab nyelvet meg sem értette. Az utca, a nép nyelvét viszont nem értették az írók, de nem is akartak vulgáris nyelven írni. Ilyen körülmények között egyetlen módszer, ami hathatósan elősegítheti a nemzeti dráma megszületését: az iskolázás, a népművelés emelése lett volna. Csakhogy az angol gyarmatosítók éppen ettől idegenkedtek a legjobban. A gyarmati uralom és a népoktatás egymást kizáró fogalmak. Ezért volt Egyiptom lakosságának 82 százaléka még 1925-ben is írástudatlan, akik viszont eljutottak az angol nyelvű közép- vagy felső-iskolákba, lenézték az arab irodalmat s a drámai műfaj megteremtéséhez feltétlenül szükséges egységes nyelv kialakítása érdekében semmit sem tettek. Az előkelőség Kairó külföldi társulatokkal játszó színházainak nézőterén gyönyörködött Shakespeare és Moliére idegen nyelvű előadásaiban, a tömegeknek viszont meg kellett elégedniük a külvárosi kabarék nyers érzékiségtől áthatott műsoraival, cd nemzeti dráma megteremtésért. Sauki nevéhez fűződik, aki a „Romeo és Julia” témájához hasonló „Kaisz és Leilla” ősi arab mondát dramatizálta, a köznép számára is érthető nyelven. Vállalkozása azonban az előkelőség közönyén és a szándékosan tudatlanságban tartott tömegek műveletlenségén megbukott. Sanki ezután könnyebb műfajokkal próbálkozott, a mindennapi élet problémáiból merített, cselekményekben gazdag színműveit a nép részéről már fokozottabb érdeklődés kísérte. Legnagyobb sikert versbetétekkel tarkított színművel értek el, példáját az egyiptomi hazafias írók egész serege követte, akik mindannyian politikai hitvallásnak tekintették a népnyelven írott nemzeti dráma megteremtéséért folytatott harcot. Munkásságukból nem született ugyan örökértékű remekmű, de a valóság szenvedélyes keresése, amely e csoport minden tagját jellemezte, nagyon kedvezően hatott az egyiptomi drámairodalom további -„ realista irányú —fejlődésére. Miután e fiatal írónemzedék már megtette az első lépéseket a hazai, széles rétegeket nevelő színjátszás megteremtésére, Mohamed Teimur, a Franciaországból hazatért író vette kezébe a szervezés ügyét. Viszonylag rövid idő alatt sikerült összehoznia egy társulatot, amely vállalva a kezdeti anyagi nehézségeket és az Egyiptomban működő külföldi (főleg angol és olasz) színészek lenéző kritikáját, egyiptomi szerzők műveivel lépett közönség elé. Rengeteg nehézséget, mellőzést és közönyt kellett elviselniök, amíg színpadi művészet iránti igényt valamennyire is sikerült felébreszteniök a kultúrától erőszakosan távoltartott egyszerű emberekben. AZ EGYIPTOMI SZÍNJÁTSZÁS HOSSZÚ, RÖGÖS UTAT JÁRT BE, MÍG MEGSZABADULT A FEJLŐDÉSÉT HÁTRÁLTATÓKÖRÜLMÉNYEKTŐL, ELSŐSORBAN AZ ORSZÁGRA KÉNYSZERÍTETT ANGOLÉRDEKEKET SZOLGÁLÓ KULTÚRPOLITIKÁTÓL. MIÓTA EGYIPTOM FÜGGETLEN, A SZÍNJÁTSZÁS ÉS DRÁMAIRODALOM — MINT A KULTÚRA ÉS TUDOMÁNY TÖBBI ÁGA IS — SZABADON ÉS BIZTATÓAN FEJLŐDIK. KAIRÓ SZÍNPADJAIT MA MÁR VÉGLEG MEGHÓDÍTOTTÁK A FIATAL ARAB ÍRÓK ÉS REMÉNYKELTŐ MŰVEIK EGYRE KÖZELEBB HOZZÁK AZ EGYIPTOMI NEMZETI DRÁMA SZÜLETÉSNAPJÁT.• A nemzeti dráma megteremtésére irányuló első kísérlet Ahmed Krizsán László tudományos kutató Ketten az egyiptomi színpadok legnépszerűbb művészei közül: (baloldalon) Zabra Al-Ula és Mahmud du Alfakar. Jelenet a „Parasztsosis” című egyiptomi drámából. filmgyártásban Krízis és egyéb nehézségek Azonban David O. Selznick helyzete sem olyan egyszerű. Szerepe a valóságban, sokkal összetettebb és bonyolultabb. Jól példázza ezt az 1957-ben készült „Nap szigete” című filmjének története. Mivel a „Nap szigete” nagyon „merész” témáról — egy néger fiú és egy fehér aszszony beteljesülő szerelméről szól, a filmet olyan szigeten forgatta, amely közel volt ugyan Amerikához, de nem tartozott amerikai fennhatóság alá. Még el sem készült a film, amikor Selznick már a fenyegető levelek egész sorát kapta. Ez már meg sem lepte Selznicket. Az azonban már kellemetlenebből érintette, hogy egyes déli államok kormányai határozatot hoztak: amelyik mozi a ,,Nap szigete” című filmet műsorára tűzi, 500 dollár pénzbüntetésre ítélik. Selznick előre is vállalta a büntetések kifizetését és neki lett igaza. A rendkívüli intézkedések annyira felkeltették a közönség érdeklődését, hogy a film busásan meghozta a büntetések árát is. .. Selznick munkájának eredményessége nem vitatható. Filmjeinek művészi értéke magasan átlagon felüli és a világ különböző filmversenyein valamennyi amerikai producer közül épp az ő alkotásai nyerték el a legtöbb díjat. Az első „fekete év" a háború után 1948 volt, amikor elkezdődött a témaválság. S ez pedig a történelmi és bibliai témákhoz fordulásra késztette Hollywoodot. „Elfordulni a mától!” - mindig célja volt Hollywoodnak. Az amerikai fimgyártás urai hazug álomvilágok teremtésével már 4 évtizede el kívánják terelni a figyelmet a kapitalizmus ellentmondásairól. A történelmi témák , ezek látványossága kedvezett ennek a tendenciának. Elkészítésük azonban oly jelentősen növelte a filmek átlagköltségét, hogy e költségek az eddigi 1,45 millióról 2,1 millióra emelkedtek, míg a mammut-filmek között nem ritka a 3-4-5, vagy még ennél is több milliós produkció sem. Emellett újabban a filmek forgatására több időt és gondot fordítanak. A mammut-filmek eleinte viharos sikert arattak, de rövid másfél év alatt rájuk unt a közönség. Nagy szerepük volt ebben, a háború után mind jobban előtörő, mind művészibb filmeket készítő európai filmgyártásnak, az angol, francia, olasz, spanyol és olykor a skandináv filmeknek. Felismerve ezt a tényt, Hollywood 1946-ban általános gazdasági hadműveletbe kezdett az európai filmgyártások ellen. E gazdasági csatában nem magáról Amerikáról volt szó (hiszen már említettük, hogy ott nagyon kevés európai filmet mutatnak be), hanem a világpiac feletti uralomról. A veszély sem volt még közvetlen, csak közvetett, időlegesen ugyan — bár nem jelentős százalékban — visszaesett az amerikai filmexport nívója, a veszély azonban nem ebben a jelenségben, hanem az igények esetleges átalakításában, a közönség művészfilmekhez szoktatásában rejlett, vagyis a felvirágzott európai filmgyártások eljövendő perspektívájában. Ezért Hollywood több fronton támadott — először Angliában vásároltak mozikat, majd az olasz filmekre csaptak le s ennek érdekében ideiglenesen hagyták felvirágozni a francia és spanyol filmet, sőt, ezek felvirágoztatását különböző útonmódon gazdaságilag segítették is. E hadművelet-sorozat sikerességét bizonyítja, hogy míg a nyugat-európai filmgyártások sorra válságba kerültek, addig az amerikai filmcégek külföldről eredő bevétele az 1947. évi 124 millió dollárról 1934-re 215 millióra, 1957-re pedig 300 millió dolláron felüli összegre emelkedett. Mindez azonban csak időleges gyógyír volt Hollywood bajaira, mert 1948. után 1931. is kritikus volt az amerikai filmiparban. S hogy mennyire az volt, ezt a PCA (Amerikai Filmgyártók Szövetsége) hivatalos jelentései bizonyítják, amelyek az európai filmgyártások megerősödésének és a televíziók versenyének tulajdonítják, hogy az amerikai filmgyárak termelése évről-évre csökken.. Grafikonunk, amelyet a PCA évi jelentései alapján állítottunk össze, bemutatja az amerikai filmgyártás alakulását (1911-1936), a felső vonal az évente gyártott játékfilmek számát, az alsó szaggatott vonal pedig az ezekből külföldön forgatott filmek számát jelzi. Iványi Norbert — Fenyves György Jövő héten: „EGYCSODAFEGYVER’ NEM VÁLIK BE”