Magyar Ifjúság, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)
1961-06-10 / 23. szám
! Öt gyerek szól xiaguntuui csukannvu, nuigozó emberek vagyunk és öt gyermekünk van. A nagyfiú, István 25 éves, János 23, Erzsébet 22, Ferenc 14, Gabriella 8 évesek. Voltak és vannak is problémáink, de mi közös erővel minden esetben megtudjuk oldani azokat. Az otthon levő két nagy fiú közül az idősebb gépkocsivezető, havi 1500—1600 forintot keres, a fiatalabb vasöntő, ő 2500—3000 forintot hoz haza. Közösen megbeszéltük, hogy az idősebb hazaad havi 300 forintot, a fiatalabb 1600 forintot. A többi pénz marad öltözködésre és zsebpénzre. Az öltözködés persze önállóan, tetszés szerint, divatosan, de nem feltűnően. A vásárlás a feleségem nélkül vagy nélkülem meg sem történik. Előrebocsátom, ezt nem mi követeljük, hanem a fiúk kérik. A kimaradás kérdéséhez egy igen érdekes történetet említenék. 16—18 éves korukig a fiúknak legkésőbb a mozi utolsó előadását követő egy órán belül otthon kellett lenniök. Persze, ez eleinte nem mindig így történt. Egy alkalommal János megígérte, hogy 11 órára otthon lesz, de 1 órakor még nem volt otthon. Feleségem ideges volt, vajon hol lehet a gyerek, elütötte valami, vagy összeverekedtek esetleg? Mit tehettem, kerékpárra ültem és elindultam a gyerekeket keresni. Alig megyek két sarkot, jön a fiam. Nem álltam oda vitatkozni, csak annyit kérdeztem: „Hány óra, fiam.” Erre ő: „Apuka ez is ott volt, az is...” Én nem szóltam semmit. Hazamentünk, lefeküdtünk. Jött a következő szombatba gyerek készülődik, hogy elmenjen. „Apa 11-re itthon vagyok” — mondja. Erre én: „Mikor jöttél haza a múlt héten? Na látod, most szépen nekilátsz anyunak segíteni. Először is azért, mert így legközelebb gondolkodni fogsz, hogy pontos legyél, másodszor, anyu is dolgozott a gyárban, itthon is, legalább egy kicsit őt is megkíméled”. Azóta egyszer fordult elő, hogy a gyerek nem a megbeszélt időben jött haza, ijedig már leszerelt katona. A lányunkról még annyit: 18 éves volt, mikor eljegyzett vőlegényével először maradt ki egész éjjel táncolni és ő egyetlen egyszer sem mondta, hogy más lányok így, meg úgy. Igaz, mi sokszor elmentünk vele moziba, táncolni és szórakozni. Én még csak annyit tudok hozzászólni, hogy nagy hibát követett el H. Ferenc, amikor teljesen önállóan szabadjára engedte fiát. Hiába hivatkozik arra, hogy régen ő is így volt. Én is kilenc éves koromtól árván, apa, anya nélkül nőttem fel. Azóta fejlődünk, nagyobbak az igényeink és evvel a fejlődéssel nekünk is együtt kell haladni, mert csak úgy tudjuk gyermekeinket tökéletesebb emberekké nevelni. Gondolom, ezzel is egy kicsit hozzájárultam H. Ferenc problémájának megoldásához. L. E. Bp., IV., Athén u. 8. Felnőnek A GYEREKEK ? Az Ihász utcai gimnáziumban „Mme P." nem talált helyeslésre Hétfőn csengett a telefon a szerkesztőségben: — Itt Kőbánya, Ihász utcai gimnázium. Sok gyerek olvassa nálunk a vitát. Szülők jártak nálunk, hogy több gyerek , otthon a „Sokak véleménye” című levelet mutogatja és arra hivatkoznak: „Látod, más is azt mondja, ne avatkozzon a szülő a gyerek minden , dolgába.” Erről szeretne a KISZ- szervezet ankétot tartani. ★ összegyűltek a fiatalok — csupa 15—16 éves fiú-leány. Jól ismerik a vitatnivaló kérdéseket, van aki otthon kivágta az újságból „Mme. P.” válaszait és magával hozta. Itt nincs szükség bevezető előadásra, a fiatalok gyorsan a vita sűrűjében vannak. Mikor kezdődik egy fiatal önállósága? A szőke hajú Laci kér szót elsőnek: Simon Erzsi úgy tartja, hogy az önállóság nem olyan máról-holnapra való dolog . Szerintem akkor, amikor önálló keresettel rendelkezik. Zsófinak más a véleménye. — Ez meghatározhatatlan. Van, aki éppen akkor züllik el, amikor önálló pénzkereső lesz és éppen akkor lenne a legnagyobb szüksége a szülői felügyeletre. Erzsi: — az önállóság nem olyan máról-holnapra való dolog. Az is az önállósághoz tartozik például, hogy valaki maga osztja be a zsebpénzét. — Neked mennyi a zsebpénzed? — Húsz forint hetenként. De nem szórom el. Most például a nővéremmel egy táskarádióra gyűjtünk. Nem olyan egyszerű dolog tehát. Esetleg első hallásra szimpatikusnak tűnik a „teljes függetlenség”. De a gyakorlati oldalról nézve — százszor, ezerszer jobb a szülők védőszárnya alatt. Meddig? Erre nincs recept. Addig feltétlen, amíg nem érett meg a fiatal arra, hogy a saját lábára álljon. S ezt nem adják együtt az érettségi bizonyítvánnyal. Íme a következő kérdőjel: meddig hallgasson valaki a szüleire? „Mme. P.” így válaszolt: „Amíg elképzeléseit nem keresztezi a szülői akarat”. Elsőnek Erzsi kér szót: — Igaza van. Ha a gyerek úgy érzi, hogy neki jó az, amit akar, csinálja meg akkor is, ha a szülök tiltják. Ott volt a rándióban például a Szabó-család, Ott sem akarta Szabó néni, se hogy Laci elvegye Angélát, s. Mégis elvette és jól is tette, — ezt később Szabó néni is be- rr látta ... n Erzsi még folytatná, de ke- Ezek erdeje emelkedik a maggasba. Úgy látszik, sokan a nem értenek egyet vele. Koa mádi Mihály sem: ej — A szülő tapasztaltabb és ha tilt valamit, akkor oka is rí van rá. n Rattinger Margit véleménye « nem ilyen egyértelmű,s. — Szerintem sok kérdésben kell a szülőre hallgatni, de egyben a gyereknek kellenee mindig dönteni: ez a pályaváasztás. Az osztálytársak jól tudják, miért mondta Margit ezt ilyen szomorúan. Minden vágya az volt, hogy borászati techniokumba menjen, szülei a gimanáziumhoz ragaszkodtak. Most is már eltelt egy esztendő, de Margit szíve még mindig fájt az elképzelt, szép pálya után. Talán ez az egyetlen kérdés, a pályaválasztás, amiben az Ihász utcai gimnazisták egyetértenek „Mme P.”-vel. A pályaválasztás kérdésében adjanak tanácsot, segítsenek a szülők, de a döntést bízzák a legjobban érdekeltre, a gyerekre. Mennyi történetet sorakoztatnak egymás után. — Én hetedikes koromig cukrász akartam lenni — mondja Péter. — Utána hajós. A szüleim mind a kettőt megmosolyogták és azt mondták, nincs vita, beíratnak az erjedésipari technikumba. Nem is vitatkoztam, de tudtam, hogy úgysem fognak felvenni. A felvételire is kedvetlenül mentem. Nem is vettek fel, így vagyok most itt a gimnáziumban. Hogy mi leszek? Most már fogalmam sincs. Keverednek a vélemények, a kérdések. A pályaválasztás után már ott tartunk, milyen fontos az őszinteség a szülő és a gyerek között. Sokan beszélnek szeretettel arról az őszinte kapcsolatról, mely szüleikhez fűzi őket, de van, akinek más mondanivalója is akad. Figyelmeztető a szülőknek. Egyik fiú: — Szegedre szerettem volna menni zenei gimnáziumba, mert mindenem a zongora. Édesapám nem akart oda engedni. Azt mondta: „gyere fiam, üljünk le és beszéljük meg a dolgot”. Másfél órát beszélt, engem szóhoz sem hagyott jutni, s azután azt mondta: ,Jó, remélem, megértettük egymást, megállapodtunk". Én nem szóltam, de sok keserűséget nyeltem le az alatt a másfél óra alatt. Édesanyámmal más a helyzet. Vele mindig őszintén beszélhetek. Ő nem nevet ki akkor sem, ha a lányokról beszélek. Egy kislány: — Sokszor idegesek a szülők. Tudom, hogy fáradtak, de olyan jó lenne kiönteni előttük a szívemet. Így inkább hallgatok. Szalad az idő, már az utolsó kérdésen vitatkozunk. Vitatkozunk? Inkább tiltakoznak a fiatalok „Mme. P.” megfogalmazása ellen. Szerinte ugyanis a szülő és a gyerek között a helyes kapcsolat a „kölcsönös be nem avatkozás elve”. — Nem lehet úgy élni egy közösségben, hogy nem törődünk egymással és a család az egy közösség ... Szinte őrjítő lenne a számomra, ha azt érezném, hogy szüleim teljesen szabadjára engednek és nem törődnek velem... A szülő tudjon gyermeke dolgairól, és avassa be ő is gyermekét a család közös ügyeibe ... Ki így fogalmaz, ki úgy, de aki hallgatja őket, egyre jobban megbizonyosodik, hogy ezek a gyerekek messzemenően igénylik a szülői szeretetet, a gondoskodást. Erzsi a vita elején azt mondta: „A gyerek csinálja meg nyugodtan azt is, amit a szülő tilt neki”. Hiszem, hogy a többiek nemcsak ez alatt a néhány óra alatt vitatkoztak vele, s a továbbiakban meggyőzik majd véleményének helytelenségéről. Summázva az Ihász utcai iskola vitáját: a „Sokak véleménye” jeligéjű, lapunkban közölt levél itt egyáltalán nem sokak véleménye. Sárdi Mária Szentpéteri Zoli a vágyairól beszél Horváth Laci szerint akkor kezdődik a fiatal önállósága, amikor kézhez kapja első fizetését A diákok a „Sokak véleménye?” című levélre érkezett válaszokat olvassák elnl a jó harcitól? Tizenhat éves gimnazista kislány vagyok, egyetlen gyermeke szüleimnek. Engem igyekeznek önállóságra szoktatni. Hetenként tíz forint zsebpénzt kapok, amit saját belátásom szerint költhetek el. Nekem is sok problémám van, mint a velem egykorúaknak. Szüleim nem kényszerítenek, hogy mindenről beszámoljak, de amit elmondok, azt olyan tapintatosan fogadják, hogy a legtöbbször tőlük kérek tanácsot. Az én szüleim kommunisták, párttagok és engem is ilyen szellemben nevelnek. Sokat gondolkoztunk a pályaválasztásomról is, de még nem tudtunk dönteni. Sok mindent ajánlottak már a szüleim, de én valami másra vágyom, úgy érzem, az igazi, nekem való pályát még nem találtam meg. "Hogy ebben is könnyítsenek helyzetemen, megkövetelik (VIII. osztályos korom óta), hogy minden nyáron egy hónapot dolgozzam. Eddig dolgoztam Konzervgyárban, híradástechnikai KTSZ-ben, most a Telefongyárban vagy egy kórházban fogok. A fizetést mindig odaadtam édesanyámnak, ők ebből vásárolnak nekem könyveket, töltőtollat és tavaly egy hegedűt is vettek a saját keresetemből. Ha az a másik kislány, H. Ferenc kislánya elolvassa ezt a levelet, gondolkodjon egy kicsit. Én nem vagyok boldogtalan, mint ő, bár este tíz órára járok haza és örülök, ha édesanyám elkísér, amikor szórakozni megyek. Alpár Zsuzsa Bp. XIII., Ipoly u. 5. e. A vitavezető válaszol: „Egy szomorú gimnazista”. Mi is őszintén örülnénk, ha barátokra találna, de ha elmét és nevét nem közli, hogyan szeretne leveleket kapni? Kanizsai Júlia (Bp., III., Raktár u. 19.): Leveléhez csatlakozva, mi is kérjük „Zsuzsát”, közölje címét szerkesztőségünkkel, hogy a számára érkezett leveleket továbbíthassuk. T. Monori erdő: Elhisszük, hogy nagy a fájdalma, de felesleges tönkretennie az életét egy olyan férfi miatt, akiben érzi, hogy nem bízhat meg. Talán ha egyszer őszintén beszélgetne erről az édesanyjával, könnyebbnek és egyszerűbbnek látna mindent. Több olvasónknak: A „Vádolom a szüleimet” c. levél írója közölte címét szerkesztőségünkkel, így a részére küldött leveleket továbbítottuk. „Nőjenek" a szülők is Érdekvédelmi bizottságunk az úgynevezett „hirtelen nagyra nőtt” fiatalok százainak ügyes-bajos dolgait intézi, nekik igyekszünk tanácsokat adni, eligazítást életproblémáik megoldásához. Ez a vita most alkalmas arra, hogy ügyeiket általánosítva, néhány jellemző gondolatot leírjak. Először is nagyon gyakran mi a szülők helyett dolgozunk. Érthetőbben: tőlünk kérnek tanácsot a fiúk és lányok olyan kérdésekben, amelyekben méltán várhatnának segítséget a szülőktől. Ennek oka — úgy hiszem — az, hogy a szülők nagyon tájékozatlanok a gyermeküket körülvevő „milliőról”, a mai fiatalok társadalmi tevékenységéről. Innen a következtetés: a szülőknek együtt kell nőni a gyerekekkel. Tájékozódni kell például arról, hogy általában mit nyújthat egy KISZ-klubest a gyereknek, vagy mit nyújt, mondjuk egy „házibuli”. De tudni kell azt is, milyen — a gyerek nevelését elősegítő — színdarabokat játszanak a színházak, milyen szakmai továbbképző lehetőségek léteznek, melyek a szolidabb szórakozóhelyen és így tovább. Mindezek tudatában a szülők már hathatósabban, nagyobb ,„Szakértelemmel” szólhatnak bele gyermekük életébe. Itt van a tizenötévesek dolga, azoké, akik négy-hatórás munkaidőben dolgoznak a gyárakban 350—500 forintos fizetésért, ők a „korán nagyra nőtt fiatalok". Nevelésükben nagy a gyár felelőssége. Mert ha ezek a fiatalok ,,játszva”, megfelelő munkakör hiányában négyórás sétálással keresik meg fizetésüket, akkor azt gondolják, hogy szüleik ugyanilyen könnyen keresik a pénzt. Az is súlyos hiba, ha az ilyen gyermek nem adja haza a fizetését. Szabályként is elfogadható: akkor válik felnőtté a gyerek, ha nemcsak önálló keresettel rendelkezik, ha hozzá is járul a család anyagi kiadásaihoz s még ha potom összeggel is (a négyórások esetében), de részt vállal öltöztetésének és étkeztetésének költségeiből! A tanulókat nyilván nem lehet elszámoltatni fizetésükről, de lehet — és kell! — idejükről. Mivel töltötték el a napot? Mindez kiderül néhány rövid, közvetlen kérdésből, erre pedig még a dolgozó szülőknek is van idejük. A szülőknek kell megtanítaniuk gyereküket a jó időbeosztásra. És befejezésül: a magukat modern szülőknek nevezők gyakran azt vallják, keresse meg a gyerek egyedül a maga szórakozását, társaságát stb. Ez nem modernség, inkább felelőtlenség. A gyerek tanuljon a szüleivel együtt szórakozni Mindezeket nem receptnek szántam. Csak következtetéseknek, amelyekre az ifjúsági ügyek intézése közben jutottam. Keresztúri György, a KISZ érdekvédelmi bizottság vezetője. ■ Az 1. számú gyermekparadicsom A Liszt Ferenc téren megnyílt, új, 1. számú Szabó Ervin Gyermekkönyvtárról lesz a továbbiakban szó. A csodálatosan szép, tágas, napfényes, modern könyvtárhelyiséget nyugodtan nevezhetjük gyermekparadicsomnak is... A megnyitás első napján néhány híján már 200 kis olvasó iratkozott be a 6000 kötetes könyvtárba. Szakképzett gyermekkönyvtárosok foglalkoznak a felnövő olvasó-palántákkal. A könyvtár vezetőjét, Képes Ágnest kérdeztük meg: — Milyen az első napok tapasztalata? — Szinte megható, hogy a gyerekek, ezek az örökmozgó, jótorkú apróságok milyen áhitatos csendben válogatnak a könyvek között. Talán tiszteletet ébreszt bennük maga a szép és új helyiség is, s Vesztergom Tomi és Simon Laci másodikosok a szomszédos felelősséget éreznek a tiszta népköztársaság úti iskolában. Jóbarátok, egymás melletti Ságért. Már az első napon , ... ... előálltak a legkülönfélébb fa lakásban laknak, s ezért együtt jöttek a könyvtárba isvaslatokkal. A Lovag utcai iskolából kis küldöttség keresett fel, s a gyerekek felajánlották, hogy bábszakkörükkel rendszeresen előadásokat tartanak a könyvtár olvasói számára. A legérdekesebb azonban egy nagyobb fiú, Kis László villanyszerelő ipari tanuló esete volt.. Kis Laci odajött hozzám, s elvezetett a könyvtárnak egy ma még függönnyel eltakart sima falához. Elmondta, hogy neki az az ötlete támadt, hogy erre a falra fel kellene szerelni egy olyan kivilágított táblát, mint amilyen külföldön a metróknál van. Egy gombnyomás a kérdés, s egy felvillanás rá a felelet. A kérdéseket állandóan cserélni lehetne, s így folyamatos volna a hasznos és érdekes játék. Még alig nyílt meg a könyvtár, a gyerekek alkotó fantáziája máris működésbe kezdett. Barkácsműhelyt szeretnének maguknak berendezni, hogy az apróbb javításokat elvégezhessék s ezzel hálálhassák meg a könyvtárnak a sok szép olvasnivalót, a könyvtáros nénik segítő kedvességét , a tudás hatalmát. (somos) A két kis elsőosztályos, Jákfalvi Marika és Izsák Jenő nagy figyelemmel hallgatják Barát Tamás nyolcadikos úttörő szavait, aki felolvas nekik a meséskönyvből A könyvtárosok alig győzik beírni a sok jelentkezőt, akiket vár a hatezer kötet (Csuzi Zsuzsa felvételei.) ORSZÁGOS BEMUTATÓ A VÍGSZÍNHÁZBAN A vasárnap délelőtti sétálók ugyancsak csodálkozva tekingettek a Vígszínház színészbejárója felé. Ahol máskor a színház ismert művészei láthatók, most fiatal, 14— 18 éves fiúk, lányok rajzottak, csöppet sem művészre jellemző komolysággal, még kevésbé áhítattal. Most övék a színház, s Cyrano helyett őket hallgatja és nézi a közönség. Az ipari tanulók kulturális seregszemléjének országos bemutatója folyik a színpadon. Tánccsoportok, énekkarok, szólisták és versmondók váltogatják egymást, pergő ütemben. Nehéz lenne végig követni akár egyetlen csoport útját is, amelyen elindult, hogy végül eljusson ide, a Vígszínházba, az országos bemutatóra. Soksok munka, akarat, áldozat sűrűsödik mindabba, amit most a színpadon bemutatnak. De megérte. Általános, a részleteket is foglaló értékelést adni e rövidke írásban szinte lehetetlen, ezért csupán néhány impresszió közlésére szorítkozunk. Kellemes meglepetést okozott az énekkarok szereplése. Imponáló hangkészség — egy-két kivételtől eltekintve —, gondosan komponált összhangzat jellemezte a kórusokat. Különösen tetszett a 101. számú intézet (vezetője: Erdélyi Lászlóné karnagy) és a pécsi 500. számú intézet énekkarának (vezetője: Pécsi Béla karvezető) műsora. Érdemes megemlíteni, hogy a kórusok nemcsak az előadás színvonalát, hanem a bemutatott művek kiválasztását tekintve is figyelemre méltóan előreléptek. A korábbi évektől eltérően most igen jó arányban kaptak helyet a re- Egy rabszolgalány története kalandos Magyarul beszélő, színes NDK film Bemutató: június 15. pertoárban a népdalok, munkásmozgalmi és ifjúsági kórusművek. Elismerően kell szólnunk a tánccsoportokról is. Jól megkomponált táncokat láthattunk tetszetős, néha egészen kitűnő előadásban. Mivel az országos bemutató célja sem az volt, hogy „rangsorolja” a produkciókat, így ettől mi is eltekintünk. S ha mégis kiemelünk két együttest, az kizárólag a figyelmet érdemlő kezdeményezéssel magyarázható. A hét tánccsoport közül egyedül a 217. sz. intézet együttese mutatott be tematikus táncot. („Nógrádi lakodalmas”, Almási Sándorné betanításában). A törekvés dicséretet érdemel. Dicséret illeti a pécsieket is, a kitűnő koreográfiájú és szépen előadott „Kecskejáték” című szláv tánckompozícióért. Jóúton haladnak. A szavalók közül a kecskeméti Bihari János nevét említjük, aki magasan fölé emelkedett az egyébként jól verselő mezőnynek. Somlyó György „Csak a béke” című versét mély átérzéssel és — jó értelemben vett — rutinnal szavalta el. Végezetül még csak annyit: elismerés illeti mindazokat, akik részt vettek az ipari tanuló kulturális seregszemle országos bemutatóján, akár szereplőként, akár vezetőként. Ivanics István KETTÉTÖRT AMULETT Látogatóban az „óriásnál“ (Folytatás az 1. oldalról.)lálkozót a feladatok megvitatására. Ami van bőségesen Dr. Taldber József, a DCM főmérnöke rövid beszámolójában megtette a „felhívást a keringőre”, elmondotta, melyik vállalattól, üzemtől mitvár a beruházó, a DCM-építkezés határidejének betartása érdekében. És az „érdekeltek” feleletei? Bányai Ferenc, a Ganz- Mávag DCM operatív bizottságának vezetője elsőnek felelt, ami érthető is, hiszen majd mindig szerepelt a gyár a tanácskozás során, mert az általa készített vasszerkezetek szállítása, szerelése a továbblépés legfontosabb feltétele. — A Ganz—MÁVAG eddig is sokat tett a DCM-ért — mondotta. — Határidő előtt szállítottunk berendezéseket, gépeket. A vasszerkezeti részek elkészítése az anyagbiztosításon múlik. Négyszáz tonna anyag szükséges hozzá, amit Diósgyőr, a Lőrinci Hengermű, Ózd szállít. Természetesen, ezentúl is megteszünk mindent, úgy test a helyzet, hogy az operatív bizottságnak sikerült több mint kétszáz tonna anyagot biztosítani, a munka tehát kezdődhet. Hasonló a helyzet egyes tervezőintézeteknél, sok vállalatnál, amelyek mint al-, vagy fővállalkozók vesznek részt a DCM építésében. Most ezeken a vállalatokon múlik, hogy sikerül-e biztosítani a „zöld utat” továbbra is. Minden rendelési tételt meg kell vizsgálniuk, s lehetőség szerint előrehozni a határidőket, mert csak ilyen jó együttműködés eredményezheti a Dunai Cement-és mészműnél folyó muncák zavartalanságát. Hogyan halad az építkezés? Taldber elvtárs a következőket mondotta erről: — Az építkezés a mai napig a meghatározott ütem szerint halad. Bízom abban, hogy most, amikor az újabb előrelépés feltételeit kell megteremteni, amiért ez a tanácskozás létrejött, ismét sikert hoz a fiatalok segítsége. Nem megalapozatlan az a kérés, hogy az ország fiataljai most ismét nézzék meg, milyen akadályok gördülnek a DCM építésének útjába. A legilletékesebbekhez szól ez. Azokhoz, akik már számos gépet, berendezést adtak át határidő előtt, s közel 40 ezer óra társadalmi munkával segítették az építést. .Minden bizakodás jogos tehát, hogy továbbra is megvalósul a jelszó: „Zöld utat a DCM-nek”. Gy. F.