Magyar Ifjúság, 1962. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1962-07-07 / 27. szám

^V v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\\\\\\\\\\v^\\xv\\\\\\\^^^^ ALGÉRIA független A július elsején megtartott népszavazás után, az algériai nép hosszú, áldozatos harca eredményeként Algéria független állam lett. Képünkön ünneplőbe öltözött arab lányok Algír utcáin, hazájuk nemzeti zászlajával. Az áldozatok listája Fleig pár évre eltűnt, csak 1952- ben bukkant fel újra és Lebenberg vaskereskedővel folytatta a kincskeresést a Bastiai-öbölben. De Lebenberg „Starletta” nevű jachtja — egy összeütközés következtében — a tenger fenekére került. Ugyanerre a sorsra jutott egy másik vállalkozó „Cigánymenyaszszony” nevű jachtja is, valamint Canceglieri gazdag marseilles-i ügyvéd hajója. Végül is egy Tangerban élő Corry nevezetű amerikai üzletember részvénytársaságot alapított a kincs felkutatására, de sok hiszékeny ember pénzével együtt hamarosan és nyomtalanul eltűnt. Ezzel még nem ért véget a kincskereső áldozatok száma. 1961 augusztusában Bastia közelében Andre Mattel búvárt, aki több hónapon keresztül kutatott a bűvös kincs után, halva találták. Beryl Miles: Csillagokkal takaróztam Ritka véletlen, hogy egy fiatal nő útra kel és kilométerek ezreit utazza be — olyan tájakon, melyek távolesnek minden civilizációtól. A könyv szerzője ebben a kivételes szerencsében részesült, így a „Csillagokkal takaróztam” című nagysikerű könyv olvasói sajátos női szemüvegen át nézhetik Közép- és Nyugat-Ausztrália bozótos, óriási síkságait, vele együtt fedezhetik fel az ősi sziklabarlangok nagyszerű falfestményeit Az ötödik világrész számunkra távoli és meglehetősen ismeretlen világában jó útikalauz — és szórakoztató olvasmány is egyben — Beryl Miles könyve. (Gondolat) A kán meg a többiek Abdol Hosszein Nusin könyve a negyvenes évek Iránját mutatja be, egy rendkívül izgalmas történet keretében. A választásokra készülő országban egy ravasz kán és a vele szemben álló parasztok összecsapása — több emberi sors érdekes vetületében — tárja fel azokat a mély társadalmi ellentmondásokat, amelyek Iránban a nép és az uralkodó osztály közt vannak. (Kossuth kiadó.) tátira KAPHATÓ: DPA- ÉKSZERBOLTOKBAN, AJÁNDÉKBOLTOKBAN, ÁRUHÁZAKBAN ÉS FÖLDMŰVESSZÖVETKEZETI BOLTOKBAN I i ^VVXXXXX\XX^XXXXXXXXVXVVvXWN>XXXXXCSNXXVX*^^X\XXXXXXXXXNXXXX>XXXXXXXXXXXXX'<XXVXV^XX>XXXV A Rommel-kincsek legendája Peter Fleig, egykori SS-békaember különböző kijelentéseire vezethetők vissza Rommel, hajdani náci tábornok kincseiről terjengő „hiteles” történetek. A legelterjedtebb mendemonda szerint 1943 október elején Fleig a Gestapo megbízásából — a Korzika szigetén levő Bastia közelében — egy tenger alatti barlangba rejtett hat darab vasládát. Ezek tartalmazták az „Afrika-Korps” öszszeharácsolt kincseit. Rommel főhadiszállása mellett valóban működött egy különleges megbízatású SS-csoport, az úgynevezett „Devisenschutzkommando”, mely a hadműveleti területen levő bankok, valamint a gazdagabb magánszemélyek páncélszekrényeit „hivatalból” kiürítette és kezelésbe vette a bennük talált „kemény valutát”, nemesfémeket és drágaköveket. Az első kincskeresők 1948 tavaszán a megszálló francia csapatok baden-badeni parancsnokságán egy szerény ruházatú, harminc év körüli fiatalember jelentkezett. Elmondotta, hogy Peter Fleignek hívják és a háború első három éve alatt a náci haditengerészet földközi-tengeri flottájánál teljesített szolgálatot, egy békaemberekből álló különleges egységnél. 1943. szeptember 17-én a békaember parancsot kapott, hogy jelentkezzék Ludwig Dahl ezredesnél, a „Devisenschutzkommando” parancsnokánál. Pár nap múlva — nyolc SS kíséretében — egy rohamcsónakkal indultak Genuából Korzika szigetére. Hat darab vasládát szállítottak, s elindulás előtt Dahl ezredes ellenőrizte tartalmukat. Ezeregyéjszaka jelenet volt, az SS- tiszt könyökig turkált az aranyban. A leltárban 10 324 darab aranyérme, négy kilogramm platina és 19 ezer karát drágakő szerepelt, értéküket hozzávetőlegesen húszmillió angol fontra becsülték. A rohamcsónak hajnalban ért Bastia közelébe. Fleigék elkerülték a várost és hozzáfogtak a kincsesládák elrejtéséhez. Fleig békaember felszerelésben alámerült és hosszas kutatás után ötvenöt méternyi mélységben egy megfelelő barlangra akadt. A ládákat egyenként szállította be. A parancsnok a térképen pontosan bejelölte a rejtekhely koordinátáit, s a rohamcsónak La Spezia olasz hadikikötőbe tért vissza. Pár nap múlva a Gestapo parancsára az expedíció összes részvevőit agyonlőtték, szerencsés véletlen folytán egyedül Fleig maradt életben. Baden badeni elbeszélése végén kijelentette, hogy jól emlékszik a Rommel-kincs rejtekhelyére, s amennyiben a francia hatóságok a kincs egyharmadával jutalmazzák, és rendelkezésére bocsátják a szükséges műszaki eszközöket, hajlandó közreműködni felkutatásában. 1948 augusztusában a francia kormány Jerome Biancuri rendőrfőfelügyelőt bízta meg a kincskereső expedíció vezetésével. Fleig is velük volt, bár kénytelen volt beérni mindössze kétszázalékos részesedéssel. A négy hajócskából álló flottila két hónapon keresztül kutatta Korzika keleti partvidékét. Sem Fleig, sem más búvárok semmi érdemlegeset nem találtak a tengerfenéken. A vállalkozás költségei már több millió frankra rúgtak, amikor is a titok „birtokosa” egy éjjel eltűnt a parancsnoki hajóról és „emlékül” két értékes filmkamerát vitt magával. Az enyveskezű szökevényt azonban hamarosan elfogták, a bastiai bíróság hat hónapra ítélte el, a francia hatóságok pedig felszámolták az expedíciót. rés kaliberű. Colt pisztolyból ki- ^ lőtt golyó okozta... Fleig, aki az összes expedíció 1 főkalauza volt, ekkor „visszavo- 2 nult”. Azóta több alkalommal is J nyilatkozott a sajtónak: ^ — Hazudtam ... kezdettől fog- 4 va hazudtam. Rommel kincsét nem a tenger fenekén, hanem egy 2 ismeretlen fekvésű olasz hegyi kolostorban rejtették el. Megszólal az SS Fleig önleleplezését alátámasztja ^ a nemrég Nyugat-Németországban ^ fasiszta szervezkedésért letartózta- tott Ralph Dietterle volt SS-őry nagy a „Devisenschutzkommando” J egykori parancsnokhelyettesének ^ a vallomása: — Fleig közönséges szélhámos, aki meséivel naiv emberek pénzé-y re „utazik”. Ha valóban ismerte ^ volna a kincs rejtekhelyének tit- ^ kát, semmiképpen sem hagyjuk ^ életben. így is előbb-utóbb likvi- 4 dáljuk, mert gyalázza Rommel em- 2 lékét. A kincs — ha létezik — ^ akkor elsősorban bennünket illet ~ meg. (A „bennünket” alatt a volt ^ SS-ek titkos szervezete értendő. A 4 szerk.) Különben is búváraink már átvizsgálták a kérdéses tengerfe- J nek szinte minden négyzetméte- ^ rét, de semmit sem találtak ... $ P. V. : Felső képünk a szaharai El-Gorea oázisban datolyát szüretelő gyerekekről készült. Ez a nálunk is ismert déligyümölcs adja a lakosság táplálékának 70 százalékát Algir arab negyedét (alsó kép) drótkerítés választotta el az európai városrésztől. A faji megkülönböztetés szimbóluma Algéria függetlenné válásával eltűnt. zsárdi Fülöp felvételei. Önvédelmi harc a háború ellen Moszkvában 9-14 között leszerelési világkongresszust tartanak. Minden idők eddigi legnagyobb békekongresszusát. Ott tartják, ahol a kommunizmus építésének programját meghatározták és elfogadták, a Kreml új kongresszusi épületében. A kommunizmus és a világbéke szorosan összetartoznak, Moszkva kitárja kapuit a leszerelés világparlamentjének és ezzel is jelzi, mint eddig az általános és teljes leszerelésre vonatkozó javaslatával, egész külpolitikájával és a békevilágmozgalom támogatásával kezdettől fogva jelezte, hogy nem akar háborút — a békés egymás mellett élést akarja. Miért került a leszerelés a nemzetközi politikai élet kérdéseinek középpontjába? Ugyannyira, hogy 1961. november 25. óta az Egyesült Nemzetek Szervezetének hivatalos politikájának is számít? (Ezen a napon az ENSZ ellenszavazat nélkül napirendre tűzte a szovjet leszerelési javaslatot.) Fegyverkezés mindig volt, ehhez szinte „hozzászoktak” a nemzetek. Nemzedékenként nagy összegeket költöttek fegyverekre és a világtörténelem — különösen Európa történelme — fegyveres összetűzések, helyi és világháborúk végtelen hosszú sorozata. A kapitalizmus, az imperializmus korszakában „a fegyveres készenlétet” mindenütt a nemzeti önállóság tartozékának tartották, ám a népek minduntalan az imperialista nagyhatalmak áldozataivá, fegyveres leigázás „tárgyaivá” lettek. Most, hogy már a kapitalizmus nem egyedül határozza meg a népek történelmét, hogy a szocialista országok megszüntették az imperializmus fegyveres fölényét — az emberiség történelmének új kilátásai nyíltak. Általános és teljes leszerelés útján elérhetjük, hogy a háborút egyszersmindenkorra kiküszöböljük az emberiség történelméből. Miért vált ez világszerte sürgetővé? Azért, mert minden eddigi fegyverkezés és háború után a mostani fegyverkezés nukleáris fegyverkezés és egy most kirobbanó háború nukleáris háború volna. A rakéta, sőt, talán kozmikus atomfegyverekkel megvívott harmadik világháború a föld leglakottabb, legértékesebb területeit, emberek százmillióit pusztítaná el. De miért van szükség békevilágkongresszusra a leszerelésért? Azért, mert a leszerelést csak a népek maguk tudják kiharcolni. Az emberek tömeges tiltakozása nélkül a világ militarista, imperialista, a háborúkon és fegyverkezésen élősködő monopóliumai tovább garázdálkodnak. Meg kell nekik mutatni a tömegek erejét, le kell leplezni és el kell szigetelni őket. „Le kell fogni a kezüket” — ahogy azt a békemozgalom már régen mondja és cselekszi is. Ha a békéhez ragaszkodó tömegek nem hallatnák szavukat, ha szabad utat nyitottak volna a háború propagandájának, meleg háborúvá változott volna a hidegháború, atomvilágháborúvá változhattak volna helyi háborúk (mint a koreai, a vietnami) vagy akár a berlini konfliktus. Az emberiség izgalmas ellentmondások között él. Sohasem volt még ilyen ragyogó lehetősége a gyors fejlődésre. A társadalmi fejlődés, a tudomány, a technika nagyszerű perspektívákat nyitott előtte. De sohase volt még ilyen közel a teljes, vagy a hallatlanul nagy pusztuláshoz sem. g.: Nagyon kevesen akadnak, akik tagadnák, hogy a leszerelés ,i x, lenne a legjobb eshetőség megmenteni az emberiség reififill ménységeit s valóra váltani ■?:*: azokat. De kevesek féktelen, őrültséggel folytatják a lázas készülődést arra, amit az emberiség óriási nagy többségi,nem akar. Miért alkalmas a béke-vi- két javaslat Az általános és teljes leszerelés már évek óta szerepela nemzetközi tárgyalások programjában. A megoldás módját azonban nem egyformán képzelik el a Szovjetunió és az USA vezetői. Hogyan tartja megvalósíthatónak a Szovjetunió és milyen javaslatokkalállt elő az Egyesült Államok? A Szovjetunió terve Az USA terve Első szakasz Az összes nukleáris fegyverekhez szükséges szállítóeszközök megsemmisítése. Ide értendők a szállítórakéták és a különböző repülőgépek. Az idegen területeken levő támaszpontok megszüntetése, az összes külföldön állomásozó katonai egységek visszarendelése. Az USA és a Szovjetunió haderejének 1,7 millió főre való csökkentése és a hagyományos fegyverzet döntő mértékű redukálása. A nukleáris fegyverek más államok területére való szállításának megtiltása. A nukleáris fegyverekkel való kísérleteik betiltása. A nukleáris fegyverekhez szükséges szállítóeszközök 30 százalékának megsemmisítése,a 70 százalékot meg lehet tartati. Megmaradnak a támaszpontok és nem rendelik vissza a külföldön állomásozó katonai egységeket. 2,1 millióra csökkentik a® USA és a Szovjetunió fegyveres, erejét. 30 százalékkal csökkentik a hagyományos nehéz fegyvereket. Megtiltják a nukleáris fegyverek más államoknak való szállítását. A nukleáris fegyverekkel való kísérletek szintén betiltandók. Második szakasz Tizenöt hónapon belül megsemmisítik az összes atom-, kémiai, biológiai és radiológiai fegyvereket. Az USA és a Szovjetunió fegyveres erőinek — különösen a hagyományos fegyverzet terén történt — jelentős csökkentése, ami azt eredményezi, hogy a fegyveres erők létszáma nem haladhatja meg az 1 milliót. 12 hónapos határidőn belül az egyes államok összes katonai felszerelésének megsemmisítése és katonai egységeinek felszámolása. A katonai célokra előállított hasítható anyagok termelésének megszüntetése. A Szovjetunió és az USA 50 tonna uránt bocsát békés célokra. De szó sincs a tervezetben arról, hogy mi történik az ezen túl levő uránkészletekkel és mi lesz a sorsa a már legyártott atombombáknak. Az amerikai javaslat nem beszél a fegyverzet további csökkentéséről. Az amerikaiaknak nincs javaslata. Harmadik szakasz A szovjet leszerelési javaslat eredményesen és konzekvensen szolgálja az általános és teljes lefegyverzést, az amerikaiak elképzelései viszont teljesen ködösek. A szovjet javaslat alapján már az első szakaszban sem képzelhető el egy atomháború, az amerikai javaslat a szállítóeszközök 70 százalékának megtartásával viszont fenntartja ennek lehetőségét. A népek a békéért folytatott harc során nem kétséges, hogy a szovjet javaslat mellé állnak, hiszen mindenki számára érthető, hogy melyik elképzelés nyomán valósulhat meg a tartós béke. 1 MILLIÓ AMERIKAIAK? a Mekong’nál in. Heiniges tábornok — hogy felvidítsa a „fiúkat” — javasolta: bontsanak asztalt és foglaljanak helyet az Eravan nagy tánctermének asztalánál. Thompson őrnagy és Harvey kapitány ugyanis cseppet sem lelkesedett a tábornok újabb tervei hallatán: Saigonba kell utazniuk, Dél-Vietnamba... Harvey már járt a Mekong deltájában, s két éve majdnem a fűbe harapott, amikor egyszer rájuk támadtak Ben Tre környékén a dél-vietnami partizánok. Harvey hátán végigfutott a hideg, elfehéredett az arca, amikor Heintges az új asztalnál ismét Dél- Vietnamról kezdett beszélni. De a tábornok nem akarta észrevenni a kapitány hirtelen sápadtságát... — Meglátják, a saigoni lányok még kötelességtudóbbak, mint az itteniek — vigasztalta Harveyt, s egyben felkeltette a gondolataiba merülő Thompson figyelmét. — Persze, vigyázzanak! Akadt már Saigonban amerikai tisztnek olyan kedvese, aki az ágyban kést döfött emberünk szívébe ... Átkozottul sok arrafelé a partizán! „Be kell bizonyítaniok...” Heiniges kis szünetet tartott. Asztaltársaival együtt gyönyörködött a szingapúri táncosnő mozdulataiban, azután így folytatta: — Thompson őrnagy! ennek tiszteletre méltó feladata lesz a délvietnami kommunisták elleni hadműveletekben. Természetesen egyenruhában dolgozhat majd. Az erre vonatkozó utasításokat megkapja itt, Bankogban, a SEATO főparancsnokságán. Keresse majd fel a 2. hadműveleti parancsnokságon Johnson ezredest... _ 0, ismerem az ezredes urat — kiáltott fel Thompson. — Laoszban már találkoztunk ... — Annál könnyebb lesz a dolga... De egyre nagyon vigyázzon. Újságírókat ne fogadjon. Sőt! Ne is engedje őket közelünkbe. A mieinket sem mert az amerikaiak talán mindegyiknél rosszabbak. Nézze, itt van a La Tribune des Nations január 12-i száma. Ismerem ennek a svájci újságnak a saigoni tudósítóját. Hallgassák csak, mit írt lapjának: A ciemi propaganda minduntalan azt hajtogatja, hogy Kambodzsa a kommunista csapatok támaszpontja, onnan indulnak ki. Szihanuk herceg úgy védte ki ezt a vádat, hogy javasolta: nemzetközi megfigyelők ellenőrizzék a határt. A bizottság tagjai ki is szálltak a közölt helyekre, de semmiféle Viet Kong kiképzőtábort nem találtak. A kambodzsai sajtó viszont ugyanakkor bebizonyította — mégpedig a saigoni hatóságok hivatalos nyilatkozatai alapján —, hogy a Viet Kong támaszpontjait kizárólag dél-vietnami területen állítja fel, sőt még Saigon kapuja előtt is. A Ngo Dinh Diem kormány igyekezete érthető: be kell bizonyítania, hogy „a Viet Kong kívülről támad”, különben hogyan lehetne igazolni az amerikai beavatkozást? Jemi — önnek, Thompson őrnagy és önnek, Harvey kapitány, az lesz a feladata, hogy bebizonyítsák: a Viet Kong, a vietnami kommunista gerillák támaszpontjai Kambodzsában és Laoszban vannak. — És ön, mit ajánl erre, tábornok úr? — kérdezte az őrnagy. — A partizánokat, akik egész századokat és olykor zászlóaljakat alkotnak, ki kell szorítani a határon túli kambodzsai területre. Johnson ezredes gondoskodik majd arról, hogy éppen akkor pártatlan nemzetközi megfigyelők tartózkodjanak Kambodzsának abban a szében... — Értettem, tábornok úr. És lesz Harvey kapitány feladata? „Szihanukot félreállítani“ — Egyelőre civilben marad és elutazik Saigonba, majd Phnom Penh-be, a kambodzsi fővároson. Ott készíti elő a pártatlan nemzetközi felügyelőket és más dolga is lesz. Természetesen most nem olyan ostoba módon, mint 1959-ben és 1960-ban csinálták. Talán emlékszik rá: Sam Sary, volt kambodzsai miniszterelnök volt kiszemelve a semlegességet hirdető Norodom Szihanuk herceg utódául. Sam Sary írt egy levelet Kelloggnak, ottani nagykövetségünk tanácsosának. Ezt a levelet azonban kiszellőztették és mindent el kellett halasztani... — És jelenleg hogyan állunk Kambodzsától? — tette fel a kérdést a naív arcot vágó Harvey. — Hogyan? Dél-Vietnamban csak akkor tudunk rendet csinálni, ha Kambodzsa felhagy semlegességével. A dél-vietnamiak, különösen Diem elnök szerint Szihanukot félre kell állítani, mert semlegessége fertőzi Indokínát ...De önök erről részletes tájékoztatást kapnak a SEATO-parancsnokságon, Johnson ezredestől!... Mire igyunk hát? — emelte fel whiskyvel teli poharát a tábornok. — Az önöksikeres küldetésére, uraim! A partizánok mindenütt jelen vannak ... Áprilisban Thompson őrnagy és Harvey kapitány Saigonba érkeztek. Harvey amerikai újságírónak adta ki magát és a Majestic szállóban vert tanyát. Thompson őrnagy egy villában szállt meg. Csak ritkán találkoztak és a város belterületén kívül nem mutatkoztak. Az őrnagyot idegesítették a partizánok közeli támadásairól érkező hírek. Egy amerikai dzsipp sofőrje csak Saigonban vette észre, hogy a gépkocsira a vietnami hazafiak aknát erősítettek. Mikor az amerikai tisztek vezette büntetőexpedíció visszatért a Mekong partján levő kis településre, golyózápor fogadta őket... A Viet Kong valóban Saigon, a dél-vietnami főváros határában volt. A partizánok láthatatlanok és mégis mindenütt jelen vannak... Harveyt április 30-án üzenet várta a Majestic portáján: „Szerdán kirándulni megyünk.’’ A kapitány tudta, hogy két nap múlva Thompsonnal helikopterekkel a kambodzsai határhoz repülnek a terepszemlére. Harvey a pokolba kívánta ezt az utazást. Laoszban már régen átesett a tűzkeresztségen és nem olyan tiszt volt, aki megijedt volna a saját árnyékától. De ekkor kénytelen volt bevallani magának, hogy fél. Fekete Chevrolettel száguldtak a dél-vietnami főváros egyik repülőteréhez. Hat helikopter állt készenlétben. A tűző napsugarak elöl először egy sátorba menekültek, ahol dél-vietnami tisztek adtak tájékoztatást Loc Ninh vidékéről és a határos kambodzsai területekről. Azután beszálltak az egyik US ARMY jelzésű helikopterbe. Patton helikopterét találat érte Thompsonnal és Harvey-vel együtt tizenketten foglaltak helyet a gépen. Gyorsan magasba emelkedtek, s Harvey áradozva tekintett le a világoszöld rizsföldekre és egy folyócska barnás-piszkos áradatára. Sokáig nem tudott szóhoz jutni, s már régen a dzsungel fölött haladtak észak felé, amikor egyet rándult a gép és hirtelen még magasabbra emelkedtek. A pilóta jelentést tett: — Patton hadnagy helikopterét találat érte. A partizánok géppuskával lőnek lentről... Patton kénytelen a földre ereszkedni... Parancsot kérek! Harvey remegni kezdett, Thompson őrnagy pedig tanácstalanul nézett maga elé. Erre nem számított! Ő itt a rangidős tiszt. De mit csináljon? Pattonékat nem hagyhatják cserben!? Átkozottak!... Az egység parancsnoka, a másik gépen tartózkodó hadnagy leszállási parancsot ad: „Felvenni a harcot! Egy kilométerrel északabbra megfelelő leszállási hely!" Mindannyian a pokolban érezték magukat. Amikor a helikopter fölédet ért, a pilóta parancsára először a nyolc dél-vietnami katona ugrált ki a gépből. Néhány sorozatot küldtek a tisztást szegélyező fák és bokrok felé, de válaszlövések nem dörrentek... Thompson és Harvey szökellve siettek a gépből az erdőbe. Csak pisztolyt hoztak magukkal erre a „kirándulásra”. A tisztásra csak két helikopter ereszkedett, a többiek távolabb értek földet, egy pedig a levegőben manőverezett. A kis egységnek dél felé kellett áttörni az erdőn, a találatot kapott helikopterhez. Thompson őrnagy az egyik helikopterrel magasba emelkedett, hogy „felderítse” a vidéket, Harvey pedig egy amerikai őrmesterrel és a nyolc dél-vietnamival a fákés liánok között lopózott dél felé... Egyszercsak géppisztolysorozatok csapódtak be mellettük a fatörzsekbe és perceken belül megkezdődött a harc... Harvey csak éjjel tért magához, a dél-vietnami partizánok egyik táborában. Egy gránát tépte kidőlt fa esett rá és eszméletét vesztette. Fogságba került... Harvey kapitány dél-vietnami pályafutása ezzel véget ért. Sajnos, nem ő volt az egyetlen amerikai katona, aki Diem dél-vietnami diktátor terrorrendszerének védelmében szolgált. A Pentagon nyílt bevallása szerint is több ezer főnyi amerikai katonai személyzet vesz részt, a dél-vietnami hadsereg és rendőrség oktatásában, vezetésében és a hazafiak elleni hadműveletekben. De bármennyi fegyvert és katonát szállítanak az amerikaiak Dél-Vietnamba, eljön az idő, amikor takarodniuk kell Délkelet- Ázsiából... A katona dél-vietnami, a fegyver amerikai lágmozgalom arra, hogy ebben a fontos pillanatban, a nagyhatalmak feszültségteljes tárgyalásai idején a porondra lépjen? Elsősorban azért, mert tizenkét éves hathatós küzdelme révén tekintélyt szerzett a világközvéleményben. Az emberek százmilliói hallgatnak a szavára. Azért is, mert a békemozgalom áttört minden politikai, faji, ideológiai gátat, egyesíti az emberek jószándékait. — Bármilyen különbségek legyenek is közöttük egyéb kérdésekben — a főkérdésben egyek: a békét meg kell menteni. A béke-világmozgalom ma döntő pillanatban, döntő erőt vonultathat fel a béke csatájában, győzelemre segítheti az általános és teljes leszerelés híveit. Van-e reális reménye annak, hogy az általános és teljes leszerelés elve utat tör magának a hivatalos nemzetközi tárgyalásokon is? Kétségtelenül van ilyen remény. Mindkét fél, a nagyhatalmak mindkét tábora tett már eddig is engedményeket, további kompromisszumok tehát feltétlenül lehetségesek. Máris vannak alapelvek és nézetek, amelyekben a nagyhatalmak meg tudtak egyezni. Ilyen az amerikai—szovjet megegyezés a leszerelés alapelveire nézve, ilyen az az elv, hogy ne engedjék az „atomklubot” tovább szélesíteni, ilyen az a nézet, hogy a leszerelést fokozatosan kell végrehajtani stb. A különbségek, a nézeteltérések persze súlyosak. Ezek főleg a leszerelés ütemére és sorrendjére, valamint ellenőrzésére vonatkoznak. Az emberiség jövőjében bízni, ma egyet jelent ezzel: bízni abbón, hogy egyszerű emberek egymás iránti bizalma győzedelmeskedik és eltávolítja az országok közötti „hivatalos” bizalmatlanságot, győzelemre viszi a tárgyalások és megegyezések szellemét. Ezt próbálja meg most a népek hatalmas békekongresszusa Moszkvában. Szabad vitában megkeresni a megegyezést , megmenteni a békét. Megszervezni az emberiség önvédelmi harcát a fegyverkezés, a háború ellen.