Magyar Ifjúság, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-05 / 1. szám
.......H»»HIIIII>IIII|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||h||||||||||[[[[|[[||||[| : ßjnedei I niminiiHiiiiilllllllllHillinillinilllllillliinilllllllllllillUIIDIIIIIIIIIIIIIIIIillilllllllllllill MINDENT AZ ARANYÉRT! Ritka üzem ez a Szovjetunióban. Dolgozói, kik valóban a kommunista erkölcs követői, nyíltan vallhatják, hogy ők mindent az aranyért tesznek, hajszolják a sárga kincset. Az üzem neve. ..Vidám aranybánya“. Ott van, ahol az Alts'j útjai véget érnek, csupán az az ösvény vezet hozzá, melyet a terepjáró gépkocsi hagy maga után bukdácsolva, erőlködve a tajga tundrás tisztásain. Egy kutyakörbe öltözött lovassal érkezünk egyidőben. Újságokat hozott huszonöt kilométerről. És éppen most indul a helikopter , arannyal megrakodva. Gyors hegyipatak zuhog gőzölögve, robbanóanyag fojtott mozgása a mélyről és motorok egyenletes zúgása... Szibériában — télen — a parkírozó sofőrök nem kapcsolják ki a motort. Az öltözőben egy nő végigméri termetünket és bányászruhát ad. A villanylámpa súlya alatt a fémsisak homlokomba mélyed — szorít. Jobb vállamat ötkilós akkumulátor fárasztja. Az aknában víz, gumicsizmánk cuppog, nyirkos sötét, aztán váratlanul éktelen berregésbe kezd egy fúrógép, csak úgy zeng a hegy belseje. AZ ÖTMÁZSÁS RÖG Előttem lépked a bányatechnikus, mögöttem az üzemvezető. Szóval tartanak. Bár nem unatkozom. Igencsak lábam elé kell néznem. Tekergő kábelek, sínváltók, deszkák. — Negyvenkilencben jöttek ide az első geológusok. Akkor kezdődött az aranykeresés a Vidám Szojka patak mentén. Egy geológus nő, Hesmájeva talált szabad aranyat a patak hordalékában. Aztán megfúrták a környéket, a fúrófejek körültapogattak egy ötszáz kilós aranyrögöt. Ötvenben indult a bánya. — Jó napot, jó napot! — A bányászok leállnak, mellénk lépnek. — Van arany? — kérdezi az üzemvezető, megvilágítja a poros arcokat. — Van, csak a sűrített levegő kevés. — Szólok a diszpécsernek a megafonon. Sziklafal. Száz színben tündöklő kőfal. Lelocsolják vízzel, mondják keressek aranyat. Ez itt? Nem, az réz. Ez? Ugyan, hamit. Megvan! Az csak ezüst. Karbid-fénnyel végigpásztázzák a 2—3 négyzetméter nagyságú falat. Három sárga foltot mutatnak, a legnagyobb, mint egy ötfilléres. Féltve takargatják őket kis kiugró kövek. — A hóna alatt kell keresni az aranyat. — És csak ennyi? — Hogy hogy csak. Csuda gazdag kőzet ez. Koncentráltsága a legmagasabb. Egy tonna kőzetből húsz gramm arany is kivonható. A bányászok rágyújtanak. — Itt még szerencsénk van. Mert van úgy, hogy megyünk, megyünk aztán sehol semmi. Pedig átlós irányba haladunk. És nem vaj ez, hanem gránit... — A legkeményebb kőzet. A bányatechnikus magyarázza: — Ez az egyetlen hely a Szovjetunióban, ahol gránitban van az arany. Erős gépek, erős emberek kellenek ide. — Az áramot hogyan kapják? — Saját áramfejlesztőnk van. Meg mozink, pékünk. Most hogy teljesen el vagyunk vágva a külvilágtól. Nyáron mocsár, télen alkalmi út, hó és vihar. — A keresetet mire költik? — Megkeressük a háromszáz rubelt is. (Ez majdnem ötezer forint!) Hát, ebben a hónapban például drága szőnyegeket hoztak. Szétkapkodtuk. Ki házat épít, a Fjodor ... Hallják a nevet és hatalmasat kacagnak. — ... a Fjodor az anyósának épített külön házat. A technikus elvtárs, meg Nárján Marban hagyta a pénzt, ugye? IVÁN BEINK VÁLÓPERE A technikus mélyet szív cigarettájából. — Ne nézzék a rendetlenséget, inkább igyanak. Mennyit változott attól, hogy levetette a bányász uniformist. Gyermekes arcvonások, kissé lázas szemek, vékony, hosszú ujjak. Valóban nem nézem otthonában a feltépett konzerves dobozok gyűjteményét, az altaji vodka, a tejszesz is elnehezíti látásomat. — És az a Narján Mar-dolog? — kérdezem. Hja Gricser felvételei Arcán látom, csak ezt ne kérdezzem. Tölt. És mivel másodszori kíváncsiskodásomra is csak tölt, ördögbe Narjan Marral és a tejszesszel. Másoktól tudom. Narjan Mar kisváros az Északi Jeges-tenger partján. Ide érkezik meg 1948 telén a fiatal bányatechnikus, Iván Bezuk. Ide helyezik a moszkvai iskolából. Szülei zenészek, ő egy zongorás, nehézfüggönyös Puskin téri lakásból kerül az örök,sötét északi város bányájának barakkjába. A ház előtt őr áll, bűnözőkkel lakik együtt. Esténként egy szörnyű világról hallgat argóval telitűzdelt visszaemlékezéseket. Sokat dolgozik, sokat hall, megemberesedik. Nősül. Két kollégája a tanú, „szobatársai” ki tudja honnét szerzett kaviárt raknak az ünnepi asztalra. Lakást kap, a bánya már „olajozottan” dolgozik. Unatkozik. Felpakolja az asszonyt s egy helikopter lerakja őket a Vidám aranybányánál. Építi a bányát, de az asszony visszavágyik északra. Elutazik. Iván Bezuk négyszer érte megy. És egyszer visszatér, mint elvált ember. Pedig a földben itt nincs mágnes, csak munka, izgalmas keresés. És mi vonzhat a föld felett? Ennek a százegynéhány bányásznak testvéri összetartozása? A tonnás betonkövek őrült forgása alatt csikorogva és vízben fulladozva törik az érc. A mosókban, az ülepítő kádak alján, savakban analizálódik a természet. Aztán finom por már a hegyi lapátokon és a fekete lisztből fel-felcsillannak az arany milligrammok. A motor nem győzött eleget várni. Megpróbáljuk beindítani, aztán megpróbálunk kijutni innét, vissza a legközelebbi városba. Komornik Ferenc Mikroszkóp alatt az aranyhús érc A bányászok aranyfoltok után kutatnak lent a mélyben Miskával a bijszki repülőtéren találkoztunk Altaji favágók ajándékozták a pilótáknak és azóta nagy örömmel üdvözli a távoli repülésről hazatért „gazdáit’“ A miniszter barátja Akit a hízelgők Franco jobb keze néven tisztelnek, Alonzo hadügyminiszter úr őexcellenciája 1957 novemberében Mallorcán töltötte szabadságát. Itt mutatták be neki a sziget különlegességeként Madoro urat, a hoteltulajdonost, aki szabad idejében szobrászkodik. Az amatőrt az tette híressé, hogy percek alatt készíti portréit, melyek a hozzáértők szerint művészileg is tökéletesek. Amikor a kegyelmes úr remekbe szabott arcmása is egy órán belül elkészült, Alonzo kegyesen hozzájárult ahhoz, hogy a szobrász és alkotása társaságában lefényképezzék, s a felvételre sajátkezűleg írt meleg sorokat. Senki sem gondolta, hogy ezeknek az ajánló szavaknak egykor még nagy szerepük lesz Madojo életében. Ám egyszer a titkosrendőrség Madojo nyomaira bukkant. Ez az ember ugyanis a spanyol polgárháborúban a fasiszta Francóék ellen harcolt, csak akkor 21 esztendős volt és negyven kilóval könnyebb. A börtönt is megjárta, de sikerült megszöknie, s a Dél- Amerikában töltött évtizedek után tért vissza a Spanyolországhoz tartozó Mallorca szigetére. Úgy vélte, húsz esztendő elmúltával nyugodtan élhet. Itt kapta a hírt, hogy azonnal menekülnie kell. Madoro élettársa, egy svéd nő, még ő sem tudott arról, hogy a férfi, s a régesrégen eltűnt ifjú szobrásztehetség, Juan Romeu egy és ugyanazon személy. Most, mikor megtudta, azonnal döntött: el kell hagyniuk Spanyolországot. Az út kalandos vállalkozásnak látszott, mégis sikerült. Először Barcelonába utaztak, s innét bérelt kocsin mentek tovább, a Píréne isokban levő Puigcerdába. ,a határállomáson ugyanis a turisták hat órára érvényes vízumot kaphatnak a szomszédos kis francia helység, Bourg-Madame meglátogatására. Természetes KATARON ÁTSEGÍTŐ FÉNYKÉP — A HADriv 3Lii*ír~smnnd 110,1x1 ajánló 00 RAIVAI- sen itt is papírok kellenek. Madoro a maga igazolványát nem akarta felmutatni, hiszen azonnal letartóztattak volna. Helyette a fényképet adta át. „Uraim — mondotta —, amikor Barcelonából elindultunk, nem gondoltam, hogy átlátogatunk Franciaországba is. De így alakult. Viszont láthatják, hogy a hadügyminiszter úr ő kegyelmessége barátja vagyok." Az, érv hatott. A rendőrtisztviselő negyven napra szóló, rendkívüli vízumot adott. A fénykép azonban még egyszer előkerült, mégpedig a párizsi spanyol konzulátuson, ahol a tisztviselők készségesen segítettek is a hadügyminiszter barátján, aki „zsebtolvajok áldozata lett" , ezért nem rendelkezett igazolványokkal. Romeu a francia fővárosban telepedett le. Két évet töltött ott, s aztán feleségével együtt átköltözött Svédországba, ahol senki sem keresi az egykori spanyol forradalmárokat. Elképzelhető, hogy a hadügyminiszter miként vélekedett, amikor hírt kapott ,,barátja’‘ sorsáról, körülményeiről?! (6) A Crown Agents égitestünk egyetlen vállalkozása, amely 110 esztendő óta teljesíti az egzotikus országok legkülönfélébb megbízásait és az árukat a világ legtávolabbi sarkaiba is eljuttatja. Fogkefeprogram Nemrégiben történt, hogy a Fidzsi-szigetek egészségügyi szervei úgy találták, legfőbb ideje bevezetni a sziget lakossága körében a fogápolást. Viszont a tág keretek közt kidolgozott fogápolási program” kivitelezése azon bukott meg, hogy a kereskedelemben található legolcsóbb fogkefe is többe került, mint amennyit egy jámbor fidzsi képes kiadni erre a szerszámra. Ekkor légipostán SOS segélykiáltást küldtek a Crown Agentsnek. És a különös szervezet működésbe lépett. Rövidesen megállapították, hogy kis hibák miatt rendszeresen több ezer fogkefét selejteznek ki , miután ezek a kereskedelemben nem értékesíthetők viszont még megfelelnek a fogkefe-szoktatás céljaira, így a Crown Agents a selejt nylon fogkeféket nevetségesen olcsó áron felvásárolta és továbbította a Fidzsi-szigetekre. A cég olykor a legképtelenebb üzleteket bonyolítja le, így például egy dél-tengeri sziget királynőjének kívánságára — aki szokatlanul magas volt — egy olyan Rolls-Royce kocsit szereztek, amely negyvenöt centiméterrel volt magasabb, mint a szokásos gyártmányok. A hongkongi hatóságoknak pedig egy olyan hamvasztó berendezést teremtettek elő, amely — a vallási érzület tiszteletben tartása mellett — egyaránt alkalmas volt hinduk, konfuciánusok és keresztények elhamvasztására. De ha Zanzibár uralkodója új motoros jachtot akar vásárolni, akkor is a Crown Agents lép akcióba. Áldásos tevékenységüket azonban mi sem bizonyítja jobban, minthogy érdemeik közt tarthatják számon azt a tényt is, hogy a cég nevéhez fűződik több teljes gyarmati hadsereg felszerelése is. A Crown Agents naponta nyolcezer levelet kap a világ minden részéből. Ezeknek a leveleknek a súlya évente 14 tonnára rúg. Működésüknek jelentőségét pedig az is igazolja, hogy csak 1991-ben 171 ezer megbízást teljesítettek, ezeknek összsúlya meghaladta a félmillió tonnát, értéke pedig elérte az 56,5 millió fontot. A vállalkozás gyökerei még a múlt század elejére nyúlnak vissza. Akkoriban minden egyes gyarmat egy beszerzési ügynökséget tartott fenn Londonban, ez intézte ügyes-bajos dolgaikat. Az ügynökségek azonban konkurenciát teremtettek egymásnak és a különféle korrupciók melegágyaivá lettek. Ezért 1833- ban IV. Vilmos angol király létrehozott egy közös ügynökséget, a Crown Agents-t, ami a leglehetetlenebb kívánságokat is teljesítette, amit csak ki tudtak találni az angolokkal lepattiát törzsfőnökök, szultánok, kiskirályok és nagybirtokosok. A Crown Agents így bebizonyította egyrészt, az angoloknak a szövetségesekiránt tanúsított jóindulatát, másrészt pedig a tetemes anyagi hasznon kívül előkészítette az angol kereskedelem pozícióit arra az időre, s ez a korszak napjainkban érkezett el, amikor befellegzett a gyarmati uralomnak. Mahendra versenylovai Érdemes végigjárni a cég raktárait. A séta egy földrajzi atlaszon keresztül tett vándorláshoz hasonlítható, mert ennyiféle névvel másutt sehol sem találkozhatunk. Találhatók itt: kekingek a nahangi gyarmati katonák részére, három versenyló Nepál királyának, hogy ne unatkozzék, azonfelül egy, a hongkongi rendőrség részére szállítandó víziágyú, mely színes vizet lövell, hogy ily módon fesse meg a tüntetők ruházatát és bőrét, vagyis könnyebbé tegye az ellenállók elfogatását. A Crown Agents hatalmas dokumentációs raktárral is rendelkezik. Itt őrzik azoknak az áruknak a műszaki leírásait, melyeket valaha valahová szállítottak. E dokumentációs tárra jellemző, hogy nemrégiben egy karib-tengeri sziget fogházának igazgatója azzal a kéréssel fordult hozzájuk, hogy a zárkák zárjainak egyes alkatrészeit pótolni kell. Miután a Crown Agents szállította ezeket a zárakat a múltszázad végén, minden nehézség nélkül el tudta készíttetni az alkatrészeket. A Crown Agents ezenkívül mint állásközvetítő is működik. Megrendelésre mindenfajta szakembert „beszerez”, ha kell karmestereket, fogházigazgatókat, orvosokat és tanárokat, de ha szükség van rá, bizton lehet számítani a dzsungel-hadviselésben tapasztalt katonáira is. Korona nélkül Annak ellenére, hogy a Crown Agents ma már nem tartozik az angol államapparátushoz, és cégjelzésükben sem viselik az angol királyi koronát, a cég 1600 főnyi alkalmazott gárdája még ma is a kormány által kinevezett két „koronaágens” utasításait tartozik végrehajtani. S ez a két igen tiszteletre méltó úriember természetesen elsősorban nem az „egzotikus” államok kedves vevőinek óhajait tartja figyelemben, hanem az angol kormány politikai és gazdasági érdekeit. (Ö. Gy.) RENDŐRFELSZERELÉS TRÓPUSI ORSZÁGOK SZÁMARA BPiWPSWI A CROWN AGENTS LONDONI KÖZPONTJA A néger James Meredith ügye világszenzációt jelentett tízszer katonáit vezényelt ki a washingtoni kormány, hogy a helyi fajgyűlölő hatóságok ellenállásával szemben biztosítsa felvételét Meredith azonban csak kivétel, amelyre az amerikai kormány hivatkozni tud, ha a nagyvilágban szó esik az Egyesült Államok déli részében uralkodó faji megkülönböztetésről. Clyde Kennard esetével aligha dicsekedik az amerikai propaganda. Pedig Kennard is ugyanazt akarta, amit Meredith — de neki nem egyetem, hanem börtön jutott osztályrészük Clyde ugyancsak Mississippi államban, Rattiesburgban született. Három évig tanult a chicagói egyetemen, ahol már nem érvényesül a faji megkülönböztetés. Szülei 1955-ben azonban visszatértek a Mississippi államban levő kis birtokukra. Házuk autón negyedórányira fekszik a „Lily White“ egyetemtől, amely már nevében is büszkén hirdeti, hogy „fehér”. Clyde Kennard viszont fekete volt. A fiú 1958-ban kérte felvételét az egyetemre. Ekkor behívták Colemanhoz, Mississippi állam akkori kormányzójához, aki MacCainnak, az egyetem elnökének társaságában fogadta és felajánlotta: ha visszavonja kérését, akkor az Egyesült Államok bármely kollégiumábanfolytathatja tanulmányait Mississippi állam költségén. Clyde a nagylelkű javaslatot visszautasította, mert szüleivel akart maradni. A kormányzó ekkor arra kérte, legalább a választásokig függessze fel kérelmét Kennard ezt meg is tette, foglya 1959 őszén azonban ismét jelentkezett. MacCain elnök fogadta , de a megbeszélésen ott ült még egy férfi, a faji elkülönítés betartása felett őrködő legfelső állami bizottság vezetője. Az elnök közölte a néger diákkal, hogy kérelme „elégtelen és szabálytalan” — ezért elutasítják. Mikor a csalódott diák kilépett az egyetem kapuján, két rendőr várta és rögtön letartóztatták. A békebíró — szabálytalan vezetés miatt — 600 dollár büntetésre ítélte, fellebbezését elutasították, közben lejárt a határidő is. A következő évben azonban Kennard ismét jelentkezni készült. A fajvédő hatóságok már azon töprengtek, bezárják az egyetemet, hogy elkerüljék a néger diák felvételét, amikor egy raktárból 1960. szeptember 25-én öt zsák csirkeeledelt loptak el. Értéke zsákonként öt dollár. Johny Cee Roberts, 18 éves analfabéta néger a tárgyaláson azt vallotta, hogy a lopást Clyde Kennard terveitek! Bár a bíróság előtt Roberts ellentmondásokba keveredett, Kennardot a betöréses lopás képtelen vádjával mégis hétévi börtönre ítélték. Roberts csak öt évet kapott, azt is feltételesen. James Meredith másfél év múlva valószínűleg megkapja diplomáját, de Kennard, mint büntetett előéletű, soha többé nem lépheti át Mississippi állam egyetemeinek kapuját. Akárcsak Meredithre, rá is fegyveres őrök vigyáznak, bár nem azért, hogy bántódás ne érje, hanem, hogy meg ne szökjön a Parchman-börtön falai közül. — Karacs — SZÓLJON A DOB Szélesvásznú, szovjet ifjúsági film Csak a moziban látható, a TV nem közvetni