Magyar Ifjúság, 1964. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1964-07-04 / 27. szám

HRUSCSOV A NORVÉG FŐVÁROSBAN A skandináviai körút utolsó állomására, Norvégiába érkezett a szovjet kormány vezetője, Nyikita Szergejevics Hruscsov. A norvégiai látogatás abban különbözik a Dániában és Svédországban tett látogatástól, hogy a szovjet miniszterelnök most olyan ország politikusaival tárgyal, amelynek közös határa van a Szovjetunióval. Gerhardsen miniszterelnök azonban örömmel állapíthatta meg, hogy ez a határ még sohasem vált viszályok és háborúk forrásává. Sőt. Felvételünkön Hruscsov elvtárs a norvég miniszterelnök és a tolmács társaságában, a kormány épületének tetejéről szemléli a norvég fővárost, a két szomszéd ország északi részei között közvetlen gazdasági együttműködés jött létre — többek közt a két ország a határszakaszon közös vízierőművet épít. A Hruscsov vezette szovjet küldöttség skandináviai látogatása — előreláthatóan — szombaton fejeződik be. A világpolitika nagy globetrotterének ez az újabb nyugati országokban tett hivatalos látogatása ismét sok barátot szerzett a szovjet népnek, ugyanakkor jó alkalom volt arra is, hogy a szovjet kormányfő kicserélhesse véleményét egy sor fontos külpolitikai és gazdasági kérdésben az észak-európai országok vezetőivel, s ily módon hozzájáruljon a békés egymás mellett élés politikai gyakorlatához. JiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiifiiiiittiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiiniiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiliiiitiiíi ÖT ÉV MAGYARORSZÁGON Mindkét fiatalember ötödéves villamosmérnök hallgató. Az egyik Mikiad Mohamna — Szíriából, a másik Catalina Zamora Rojas Dél-Amerikából — Peruból érkezett. Kitűnően beszélnek magyarul, közvetlenek és gondolkodás nélkül találó válaszokat adnak. — Rioja és a szülőfalum — szüleim jelenleg is itt élnek — az Amazonas medencében fekszik. Körülötte terül el a világ legnagyobb összefüggő őserdeje. Országút nincs, csak repülőgéppel lehet megközelíteni. — Hogyan jöttél Magyarországra tanulni? — A Nemzetközi Diákszövetség révén. Érettségi után először Limában — a fővárosban — dolgoztam 1958-ig. Több helyen is voltam alkalmazásban, így például a Kereskedelmi Repülőgép RT-nél. Időnként belekóstoltam a munkanélküliségbe. Aztán a Perui Diákszövetség ajánlott a Nemzetközi Diákszövetségnek — külföldi ösztöndíjasnak. — Nehéz volt megszokni Magyarországon ? — Egyáltalán nem. Már középiskolás korom óta egyedül élek, szüleim nélkül, önálló voltam, most is az vagyok. A magyar nyelv eleinte persze nagyon nehéz volt. Érkezésem után egy évig csak a nyelvet tanultam. A magyar konyha — amelytől sokan félnek — nekem semmi problémát sem jelentett. Otthon, a faluban is zsírral főznek. Csak Limában és a tengerparton használnak olajat. Különben Peruban talán még több paprikát fogyasztanak — régi hagyomány ez, még az inkák idejéből. Mindenesetre öt évig semmi bajom sem volt. Zamora ezután elmondja, hogy szülei földművelők. Most már idősek és a nővére — aki tanítónő — tartja el őket. Húga már férjnél van, férje a Fawcett Repülőgép RT-nél dolgozik. Két öccse közül az egyik matematika-fizika szakos tanárnak készül, a másik pedig még középiskolás. — Mi a különbség a magyar és a perui fiatalok élete között? — Nálunk, aki tanulni akar — hangzik a perui fiú válasza — annak általában dolgoznia is kell. Azonfelül kevés az iskola. Még a 6 osztályt sem mindenki végzi el. Az állam nem fordít különösebb gondot az oktatásra. Az elmondottakból következik, hogy a fiatalok nehezen találnak munkát, mert nincs képzettségük. Tehát pénzük sem igen van. Nézegetem az indexet. Tanulmányi átlagában állandó a javulás az első évtől az utolsóig. — Ha megkapod a diplomát, mi a szándékod, hol akarsz elhelyezkedni? — Diplomamunkámat— amely Pilot-szabályozó tervezése — legkésőbb októberig , szeretném megvédeni — mondja. — A Pilot — sok csatornás berendezéshez használt automatikus szabályozó. Hogy ezután mit fogok csinálni, még nem tudom pontosan. Lehet, hogy hazamegyek, de előbb gyakorlatot kellene szereznem, így valószínűleg egy ideig Kubában vállalok munkát. „Erősáramú" szír diák — Matematikából, fizikából és francia nyelvből nyertem el a szíriai Művelődésügyi Minisztérium pályázatát, így kerültem a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karára. Az erősáramú szak hallgatója vagyok, immár ötödik éve — mondja Miklad Mohana, egyike azoknak a szír diákoknak, akik különböző magyar egyetemeken tanulnak a magyar—szír kulturális szerződés értelmében. — A téli hideget ugyanolyan könnyen megszoktam, ahogyan a magyar ételeket is — folytatja. — Sőt, megszerettem a magyar konyhát. Bár nálunk, Szíriában, vajjal és olajjal főznek. — Ugyanilyen könnyű volt beleilleszkedni a magyar fiatalok életébe is? — Magyarországon sokkal szabadabbak és önállóbbak a fiatalok. Nálunk Szíriában a fiúk és a lányok szinte el vannak egymástól szigetelve. Igen körülményes például az ismerkedés. Persze, már nem olyan nehéz, mint régen volt. A lányok egy része ma már dolgozik, vagy tanul. A munka és a tanulás következtében pedig magabiztosabbak lesznek, levetik régi szégyenlősségüket, egyéniségük lassan átalakul. — Hogyan töltöd Budapesten szabad idődet? — Nagyon szeretek táncolni. Sokat járok moziba is. Nagyon szeretem a balettet is, és nagyon csodálom a magyar színházi kultúrát. Bizony, a szíriai színház még mélyen a világszínvonal alatt van. Amikor öcsém itt volt látogatóban, egyik megállapítása az volt, hogy Magyarországon nagyon olcsó a szórakozás. Nálunk vendéglők helyett inkább kávézók vannak. A nyilvános helyeken pedig még mindig főleg csak férfiakat látni. Isszák a méregerős feketét — sokkal erősebb, mint a magyar eszpresszókávé — és a jellegzetes, szőlőből készült arab pálinkát, az arakat. — Mi a különbség a régi és a modern arab élet között? — Régen az apa a család diktátora volt. Több feleséget tarthatott, ezt a vallás is megengedte. Ma, a modern családban, már „demokrácia” van. A férj nemigen vehet el második feleséget. Nagy perpatvar támadna. Persze, kivételek még mindig akadnak. Főleg vidéken, ahol még hatnak a régi vallási és népi szokások. Míg a nagyobb városokban, Damaszkuszban, Aleppóban szinte teljesen európai módra öltöznek, addig a falvakban a férfiak még mindig a gallértalan, fehér arab inget viselik, hozzá fekete, térdig bővülő, onnan teljesen szűk nadrágot, a fejükön pedig fehér turbánt. A nők még gyakran fátyolban járnak és a ruhájuk színe fekete., — Gyorsan megszoktad Magyarországot, és az itteni életét?—'*A nyelvet aránylag hamar megtanultam. Ennek talán az volt a titka, hogy nem is nagyon törődtem a megtanulásával, szinte magától jött, másfél éven belül. De lassan már búcsúzom. A vizsgáimon túl vagyok. Általában 4-es rendű voltam mindig. Csak az első év ment nehezen. A diplomamunkám van még hátra. A címe: „Word—Leonhardhajtás pozíciós szabályozása, leképzése és programozása analóg számológéppel”. Diplomamunkámat szeretném minél előbb megvédeni, hogy hazamehessek, mert 3 évvel ezelőtt voltam utoljára otthon. BERKOVICS GYÖRGY AZ ESŐBEN Színes amerikai revüfilm Gene Kelly főszereplésével BEMUTATÓ: JÚLIUS 16. Catalino Zamora Rója« Az őserdő fia Mikiad Mohana Foto: Gajdár Stefan nincs egyedül... Ez év áprilisában hosszú menet haladt az alsó-szászországi Vechta városka utcáin , élén egy ötvenesztendős asszonnyal. Emmy Medert kísérték az emberek, akinek tízhónapos börtönbüntetését kellett megkezdenie. A börtön kapuja előtt Meier asszony elbúcsúzott férjétől, aztán 15 esztendős fiától is... Alig kilenc hét telt el ezután, s Stefan Medert, a 15 esztendős nyugatnémet fiút arról értesítették, hogy a hatóságok apját is letartóztatták, így neki kell gondoskodnia 13 esztendős húgáról is. A Meier-házaspár elítélésének oka Nyugat-Németországban főbenjáró vétség. A házaspár a háború ellen küzdött, tüntetett az atomfegyverkezés ellen, a béke mellett. Meier asszony nem véletlenül lett békeharcos. Még a második világháború idején, egy bombatámadás után tíz körmével kellett kikaparnia házának romjai alól legidősebb gyermekének holttestét. Férjének letartóztatását pedig az váltotta ki, hogy Herr Meier, a „Heute” című folyóirat kiadója, lapjában követelte: a nyugatnémet kormány szakítson hidegháborús politikájával és ismerje el a nemzetközi helyzetből fakadó realitásokat. A 15 esztendős Stefan nem adta fel a harcot. Heteken át küzdött előbb anyja kiszabadulásáért, majd amikor apját is börtönbe vetették, levelet írt Bertrand Russellnak, a világhírű angol filozófusnak és nemzetközi támogatást kért szülei kiszabadításához. És Stefan nincs egyedül. Csak Nyugat-Németországban több ezer ember követelte a Meier-házaspár és az összes politikai fogoly szabadonbocsátását, világszerte pedig számos intézmény és szervezet emelte fel szavát a két békeharcosért és két gyermekéért Salgó László: Ostromlott sziget Kevés ország szerepelt oly sokat a napilapok krónikáiban, mint Amerika egyetlen szabad földje. Kuba. Ez a kis sziget, amely történelme során oly sokszor és oly hősiesen küzdött függetlenségéért, végre szabad lett. Ennek a küzdelemnek, úgy hittük, szinte minden mozzanata ismert már. Salgó László könyve mégis egész sor fontos és számottevő tényezőre és eseményre hívja fel a figyelmet — azon túl, hogy a mai, szocializmust építő országról és vezetőjéről, Fidel Castróról fest színes, egyben tanulságos képet. (Kossuth Kiadó) Elizabeth G. Flynn: Börtönélményeim A szerző, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának egyik vezetője, a hírhedt South-törvény alapján került börtönbe. Flynn letartóztatása, a per lefolytatása és aldersoni raboskodása idején szerzett tapasztalatait, élményeit írja meg könyvében. A fegyház — mint mindenütt — Amerikában is kissé az egész társadalom keresztmetszetét adja. A faji probléma, a kábítószer-fogyasztás, a szexuális elhajlások, s az Egyesült Államok sok más jellegzetes problémája — Aldersonban hatványozottan fellelhető. Ugyanakkor azonban a börtönnapló megmutatja a politikai foglyok életét is, azokét, akik bátran és hősiesen viselik megpróbáltatásaikat, melyeket meggyőződésükért kell elviselniük. (Kossuth Kiadó) Michael Harrington: A másik Amerika Hogy mennyire élő és jelentős probléma az Egyesült Államok életében az emberek százezreinek nyomora, azt az is bizonyítja, hogy a jelenlegi elnök, Lyndson Johnson a soron következő elnökválasztásokon való részvételét, ha úgy tetszik, korteshadjáratát — a szegénység elleni harc jegyében kezdte el. A milliomorsálról ismert hatalmas országban ugyanis tíz- és tízezrek fekszenek le este éhesen, százezreknek nincs rendes ruhája és lakása, s mindez elsősorban a munkanélküliséggel függ össze. E súlyos problémát taglalja az amerikai katolikus polgári író, aki előbb szociális gondozó volt St. Louisban, majd a Catholic Worker szerkesztője lett. (Kossuth Kiadó) fühpauftrag linz Az ismert műkereskedő, Herr Haberstock izgatottan üldögélt a birodalmi kancellár fogadószobájában. Nem először járt Hitler rezidenciájában, de most — érezte — többről van szó, mint egyszerű képvásárlásról, amire már többször kapott megbízást. Ismerte Führerjének szenvedélyét. Hitler különös vonzalmat tanúsított a festészet iránt, amivel fiatal korában maga is — sikertelenül ugyan — próbálkozott. A „széplelkű" Führer Végre nyílt az ajtó, s a náci birodalom teljhatalmú diktátora —legbizalmasabb embere, Martin Bormann társaságában — belépett a szobába. A megbeszélés gyors volt és rövid. Hitler elmondta: Linzben akarja felállítani a világ legnagyobb múzeumát, híresebbet és gazdagabbat a Louvre-nél, az Ermitázsnál, és felkérte Haberstockot, legyen segítségére az anyag összegyűjtésében. Ugyanakkor véleményét is kikérte, kit ajánlana a grandiózus terv megvalósítására. Haberstock dr. Posse nevét említette, aki fiatalember létére nagy tekintélyű igazgatója a drezdai képtárnak. Nemsokára dr. Possét is sürgős kihallgatásra rendelték a Führerhez. A múzeumigazgató el sem tudta képzelni, mit akar tőle a birodalmi vezér és kancellár. Ez a találkozó sem nyúlt hosszúra. Hitler néhány szóval megbízta Possét a „Führerauftrag Linz” elnevezésű, szigorúan titkos terv végrehajtásával. Posse doktor ekkor még nem sejtette, mit jelent a megbízatás. Képvásárlásokra, tárgyalásokra gondolt, aztán... 1939. szeptember 1-én a náci birodalom megtámadta Lengyelországot. Az események menete a történelemkönyvekből jól ismert. Már kevesebben tudnak arról, hogy a „diadalmasan előretörő” német katonák után olyan civilek érkeztek, akiknek nem volt katonai rangjelzésük, polgári ruhában jártak, szállodában laktak, mintha egyszerű utasok lennének. Köztük volt Dagobert Frey professzor is, a breslaui egyetem művészettörténeti intézetének igazgatója. Amikor a lengyel kollégák Frey professzort látták, kezdetben még örültek is. A német tudós ugyanis többször járt már Lengyelországban: 1934-ben egyedül, aztán négy évvel később több munkatársa társaságában. Frey mindkét esetben tapasztalatcserére érkezett, s látogatása alatt, rendkívül sokat dolgozott: nemcsak a nagyobb képtárakat, múzeumokat látogatta meg, hanem kérte, tegyék lehetővé neki a lengyel művészettörténészek azt is, hogy a műkincsekben gazdag kastélyokat, várakat, templomokat felkereshesse. Frey mindent szorgalmasan végig is látogatott. Amit látott, azt feljegyezte. S ami megtetszett, arról fotómásolatot kért és kapott. Frey harmadik látogatása A lengyel művészettörténészek öröme Frey 1939 őszén tett, harmadik látogatása alkalmából azonban hamar megcsappant. A breslaui professzor ugyanis határozott rendeltetéssel, pontos programmal érkezett. Az volt a feladata, hogy a két „tapasztalatcsere” idején tudatosan, aljas céllal „feltérképezett” lengyel műkincseket a Gestapo segítségével azonnal lefoglalja és „biztonságba” helyezze. Ezt a kifejezést használták ugyanis a nácik a műkincsek elrablásakor. És Posse már 1939 december 14- én hosszú listát adott át Martin Bormannak a Lengyelországban rabolt műkincsekről. Az elszállított értékek közt volt — számos Leonardo da Vinci-, Rembrandt- és Raffaelkép, értékes szobrok, porcelánok, könyvek, ékszerek és műbútorok mellett — például a krakkói Máriatemplom XVI. században készült, világhírű oltára is. A csodálatos remekművet a lengyel hazafiak megpróbálták elrejteni. A tizenhárom méter magas oltárt kétezer apró darabra szedték szét, ládákba csomagolták, s a sandomiri dóm egyik föld alatti üregében rejtették el. A Gestapo-ügynökök azonban kiszimatolták a rejtekhelyét, s föld alatti menedékéből Berlinbe, az állami bánik pincéjébe szállították. Hitler „műgyűjtő’ szenvedélye ekkor már iskolát csinált. Nemcsak Göring küldte el államtitkárát, hogy biztosítsa részesedését a zsákmányból (Göring szerepéről egyébként később lesz szó, a nyugat-európai országokban történt rablóhadi járat kapcsán), hanem a helyi náci vezetőik is igyekeztek szerezni az értékes műkincsekből — maguknak. Lelet a főkormányzó villájában Az elosztás módja az volt, hogy a legszebb darabok a Führert illették, a másodosztályúakból válogathatott Göring, s a magasabb rangú náci vezetők, a maradékon pedig az osztozkodott, aki éppen akart. De az íratlan törvényit nemegyszer megszegték: Lengyelország náci főkormányzója, Hans Frank például másodosztályúnak minősítette Rembrandt egyik, a Czartoryski-múzeumból eltulajdonított festményét (egyébként csupán ebből az egyetlen krakkói múzeumból 843 műkincset raboltak el), és bajorországi luxusvillájába szállíttatta el a „Kitör a zivatar” című képet. Időközben a nácik már végigrabolták Csehszlovákiát, kifosztották a gazdag bécsi polgárok magángyűjteményeit is, de már készültek az újabb, szigorúan titkos tervek a Nyugat lerohanására, amelynek a bekebelezés után történő kifosztásáról sorozatunk következő részében számolunk be. Ónody György Führer látogatása a drezdai képcsarnokban. A másodsorban, teljesen baloldalt dr. Posse. A világhírű krakkói oltárt hosszú évek munkájával sikerült helyreállítani. Ma ismét a krakkói Mária-templom dísze ALGÉRIA „ARANYA“ Nemcsak a kolonialisták rablógazdálkodása, hanem a gyarmatosítók ellen hosszú évekig vívott háború is sokáig hátráltatta Algéria gazdasági életének fejlődését. Az ország vezetői s a nép szívós, kitartó munkájának következtében azonban Algéria most — amikor július 5-én függetlensége elnyerésének második évfordulóját ünnepli — már olyan sikerekre tekinthet vissza, mint a felvételünkön látható, Arzewbe vezető földgázvezeték. A hatalmas „csőkígyó” a több milliárd köbméterre becsült Hassi R’mel-i lelőhelytől indul az Oran közelében épülő arzewi üzemhez, amely hamarosan megkezdi a termelést, s alapját képezi majd a függetlenné vált ország modern, új vegyiparának SHHBKS- EMLÉKTÁRJA A CSÚCSON 2503 méter a tengerszint felett már elismerésre méltó magasság. A csodálatos panoráma pedig— amely a turistákat a Rosy-csúcs öt óráig tartó megmászása után fogadja — megér minden fáradságot. Ha szép idő van, a jutalom kétszeres. Gyakori ugyanis ezen a magasságon az augusztusi fagy. A Rosy-csúcsnak július végén és augusztus elején azonban nem csupán turisztikai jelentősége van. Idén már nyolcadszor indul útnak egy nemzetközi fiatalokból álló expedíció a tátrai csúcs meghódítására, amelynek legmagasabb pontján emléktábla hirdeti, hogy a csúcsot Vlagyimir Iljics Lenin is megmászta 1913-ban. Idén négyezer ifjú és lány készülődik az útra. Ha feljutnak a csúcsra, nevük bekerül a krónikába és emlékérmet kapnak. A francia, NDK-beli, dán, finn, szíriai, szovjet, ghánai és sok más országból érkező fiatalokon kívül csaknem minden évben magyar fiatalok is részt vesznek a hagyományos hegymászáson. A fiatalokra elég nehéz feladat vár, ezért a tátrai hegyi szolgálat szigorúan ügyel arra, hogy senki se kezdjen könnyelműen a feladat teljesítéséhez. Az előírt korhatár például 14 év, de előfordulnak kivételek is. My a Kolin városkából származó, tízéves Milan Jindrát azért vették be a hegymászó fiatalok csoportjába, hogy megnézhesse azt a határkövet, amelyet apja tényleges katonai szolgálata idején épített. Minthogy a csehszlovák nép idén ünnepi a fasizmus elleni Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulóját, ezért a fiatalok egy része most azokon az utakon közelíti meg a csúcsot, amelyeken a partizánok a fasiszta megszállók elleni harcban húsz évvel ezelőtt haladtak. o. s. Egy fiatal éppen aláírja nevét — Lenin emléktáblája mellett — a „vendégkönyvben”