Magyar Ifjúság, 1966. január-június (10. évfolyam, 1-25. szám)
1966-04-30 / 17. szám
* Zűrzavaros napok tragikomédiája Magyarul beszélő olasz film Főszereplő: ALBERTO SORDI BEMUTATÓ: MÁJUS 5. Beszélgetés a klubban Dr. Polinszky Károly a műszaki egyetemisták között A Budapesti Ifjúsági Napok gazdag műsor-sorozata bővelkedik látványos eseményekben, de nincs híján a komoly beszélgetéseknek sem ... Ilyen esemény volt dr. Polinszky Károly művelődésügyi miniszterhelyettes látogatása a Budapesti Műszaki Egyetem KISZ-klubjában... Az egyetemisták és a fiatal oktatók előre feltett, vagy rögtönözve felröppenő kérdéseire válaszolt, s a beszélgetés felölelt sok olyan gondot, amely foglalkoztatja ma az egyetemista közvéleményt. Az egyik kérdés például azt feszegette: a műszaki szakemberképzés területén van-e — és hol van? — „túltermelés”, s hogyan alakul a műszaki egyetemek helyzete... . A miniszterhelyettes elmondta, hogy általában nem lehet „túltermelésről” beszélni, legfeljebb a vegyész, építész és közlekedési szakon kell erre vigyázni. Sőt, a Kohó- és Gépipari Minisztérium gyakorta jelez hiányt — főként elektromérnökökben... Hiány van azonban valóban nagyon jól képzett mérnökökben és nagyon jól képzett technikusokban, s bajok vannak akörül, hogy a végzett mérnökök nem mindig kerülnek mérnöki posztra. A helyi problémákat érintve szó került a Budapesti Műszaki Egyetem és az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem „társbérletéről” is... A két rokon egyetemet — hiszen indokolt — jó lenne egyesíteni! A vizsgaszabályzat is állandó beszédtéma az egyetemisták között. Felül kellene vizsgálni, hogy miért egyforma a vizsgaszabályzat például a műszaki egyetemeken és a jogi karon? Vagy miért a minisztériumban kell vitatkozni azon, hogy szóbeli avagy írásbeli vizsga alapján, kapják a hallgatók a jegyeket? Az ilyen apróbb kérdésekben is — mint annyi jelentős másban — a helyi viszonyokat figyelembe véve: dönthessen a dékán, s ne kelljen hozzá miniszteri szentesítés! A tanulmányi és társadalmi ösztöndíjak jelenlegi helyzetével a minisztérium sem elégedett, mert ezek az ösztöndíjak nem serkentenek jobb eredmények elérésére. Az ösztöndíjak ügyét most vizsgálják felül, s az a cél, hogy a jeles és kitűnő — a többiekhez képest — olyan magas ösztöndíjban részesüljön, amely valóban nagyobb erőfeszítésre ösztönöz. S ha már az anyagiaknál tartunk... A vendéglátók megkérdezték: mi értelme van annak, hogy a hallgatók egész havi díjat fizetnek a kollégiumért és a menzáért — szeptemberben és decemberben —, amikor ezt nem használják ki, hiszen az egyetemi oktatás csak szeptember közepén kezdődik, s az első félév december közepén zárul... A vendég megígérte: utánanéz ennek a dolognak! Szó esett a kihelyezett mérnökképzésről is, amelynek csak vidéken van értelme, de például Újpesten nincs így csak az a változás, hogy nem a diák jár az egyetemre, hanem a tanár jár a diákokhoz... Jobban össze kellene hangolni a felsőfokú technikumok és az egyetemek oktatását — mondták az egyetemistáit —, mert nem méltányos, hogy az egyetem csak egy évet ismer el a felsőfokú technikumban végzettek “végbizonyítványából. . Komoly és tartalmas, sok kérdést feszegető beszélgetés volt ez. Jó lenne gyakorta megismételni — a Budapesti Ifjúsági Napok elmúltával is.Somos Ágnes Csillebérci vasárnap Budapestről idén ismét 8 ezer diák jelentkezett önkéntes építőtábor vakációra. Csakhogy a KISZ Budapesti Bizottsága nem akárhogy bocsátja őket útjukra. Az elmúlt vasárnap Csillebércen megrendezte a táborozók képviselőinek — 600 leendő brigádvezetőnek — és az állami gazdaságok vezetőinek találkozóját. — Asztal, székek, tükör, mindenkinek külön szekrénye lesz — mondta nem kis büszkeséggel a lakitelki gazdaság agronómusa. (A tükröt a lányok külön megtapsolták!) A tanácskozás azonban a végzendő munkának szentelte a legtöbb figyelmet. — Csak az első turnusban lesz kajszi-szedés, a továbbiakban szőlőkötözés lesz a feladat — hangzottak el az eligazító szavak. Egy tapasztalatlan első táborozó ezzel a kérdéssel lepte meg a kunfehértói gazdaság igazgatóját: — És el is akarnak adni abból valamit, amit mi leszedünk? Íme a tárgyilagos válasz: — Minden attól függ lányok, hogy milyen étkesek lesznek... Lesz-e elegendő melegvíz, a vasaláshoz asztal, jönnek-e vendégek, kapni-e levelezőlapot, hánykor kelünk, milyen kilátások vannak a prémiumra, mindezekre az oly fontos részletkérdésekre a brigádvezetők gondosan feljegyezték a választ, miközben bizony egy-két ábrándos sóhaj is felrepült, bár csak már ott tartanánk. A délután gitárzenével ajándékozta meg a Csillebércre kiránduló pesti diákokat, műsor szórakoztatta a megjelenteket, az este pedig meghozta a táborozók elmaradhatatlan dalát: „Ha minden nyelven szerethet a szív...“ K. É. ÚJ MŰSZEREK A SZEGEDI EGYETEMEN Az Országos Atomenergia Bizottság izotóplaboratóriumot bocsátott a szegedi József Attila Tudományegyetem rendelkezésére. Első képünkön dr. Zsoldos Ferenc tudományos kutató és Balogh Szabolcsné laboráns kísérleti rizst készít elő izotópvizsgálathoz. A másik nemrég kapott új műszer az elektron-mikroszkóp, mellyel 40 ezerszeres nagyításban vizsgálhatják a metszeteket. A berendezés fontos része az ultramikrofon, mely a milliméternél 20 ezerszer vékonyabb metszeteket készít. Másik felvételünkön Hallmann Norbert tudományos munkatárs az ultramikrofonon metszeteket készít. (MTI-fotó: Kovács Sándor) A most induló cikksorozat szerzője, Vízhányó József, 1956 decemberében hagyta el Magyarországot. Svájcban végezte egyetemi tanulmányait és itt kapcsolódott a MEFESZ, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egyesületei Szövetségének munkájába. Egy ízben az emigráns magyar diákok szövetsége elnökévé választották és így módjában volt megismerkedni a kinti emigráció kulisszák mögötti életével, a Szabad Európa Bizottságnak a diákszervezetet kihasználó „fellazító” tevékenységével. Miután megcsömörlött a politikai emigráció álhazafias, hazánk fejlődését akadályozni akaró tevékenységétől, elhatározta, hogy hazatér. Számadás és akiknek nem tetszik. I. 71., aki idekinnt kényszer nélkül, 56 áldozatainak ösztöndíjából, kényelmes, szabad polgárként, ingyen utazgatva vált árulóvá, ítéletét önmaga felett mondta ki.” Így füstölgött Tollas Tibor, a „rab költő”, a Nemzetőr tavaly decemberi számában, és máris elárulhatom, haragja engem akart felperzselni, hazatérési döntésemet az árulás nem éppen érvdús köntösébe burkolva. Már „kíméletesebben” bánt el velem a MEFESZ 5. számú körlevele, amely „gesztusomat” (hazatérés), mint egy magánember döntését tekinti. Félek, a körlevél írója sem nagyon érti (vagy talán túlságosan is érti), milyen gondolatokkal jutottam az elhatározásra. Az valószínű, persze, hogy nem elsősorban hazatérésem ténye kavarta fel az emigrációs indulatokat, hanem az a körlevél, melyben „Számadás” címen elhatározásomat megindokoltam. A Számadásban ezt írtam: „Az emigrációban vállalt szerepem, politikai meggyőződésem arra késztet, hogy nyilvánosság előtt feleljek. Nyilvánosságra késztetnek a személyemet éveken át ért támadások ... rendezőik arról is gondoskodtak, hogy adott pillanatban csak a hallgatást választhassam. Az a több éves emigrációs tevékenység, mely áttekintést nyújtott a létező csoportosulásokról és azokról az ideológiákról, melyek nevében a küzdelem folyt, lassan kialakította bennem a meggyőződést, hogy erkölcsileg tarthatatlan számomra az ún. emigráns „státus”. Nem vállalhatok elméletileg valamit, amit megtagadnék a gyakorlatban. A küzdelem, melyet sokak támogatásával folytattam, az emigráns mítosz ellen irányult, melyből a politikai szervezetekbe tömörült menekültek nagy része táplálkozik. Amikor először támadtam a mítoszt, megszűntem benne hinni. S amikor többé nem hittem benne, megszüntetés emigránsnak lenni. Hazatérésem csak gyakorlatban szentesíti azt a lépést, melyet elméletben már régen megtettem.” Hogyan kezdődött? 1956. december 15-én léptem át a határt. Láger, majd tanulás a bécsi világkereskedelmi főiskolán. Előbb kis tisztség az UFHS (Szabad Magyar Egyetemisták Szövetsége) bécsi tagszövetségében, majd 1959 októberében már ott vagyok az UFHS IV. kongresszusán. Már akkor sok mindent nem helyeseltem. Az UFHS alapszabályzata szerint világnézetre való tekintet nélkül tömörítette soraiban a menekült diákokat, mégis néhány helyen a szervezetekből katolikus szövetséget próbáltak faragni, és amikor én ezt nehezményeztem, valaki megkérdezte tőlem: „Mondd, nem vagy te kommunista?” A kongresszusom azután megtudhattam, mihez képest állok én „bal” oldalon. Ehhez el kell mondanom, miként alakult meg a Szabad Magyar Egyetemisták Szövetsége, milyen szerepet szánt e szövetségnek a felnőtt emigráció? A Nemzetőrrel kell kezdeni. 1957-ben alakult a Nemzetőr, a „szabadságharcos” írók lapja, Kecskési-Tollas Tibor vezérletével. Ha akadna egy történész, aki a Nemzetőr mocsárvilágába lámpást kívánna helyezni, nagyon is próbára tenné gyomrát. Kecskési Tibor a II. világháború alatt csendőr főhadnagyként „őrizte a nemzetet”. A népbíróság a beregszászi gettózás és deportálás során elkövetett kegyetlenkedésekért háborús bűnösként ítélte el. Cellájából az 1956-os „forradalom” szabadította ki, és a „szabad világban”, az amerikaiak és nyugatnémetek védelme alatt és pénzén, mint „szabadságharcos” és „költő” folytatta „nemzetőri” karrierjét. Tollas börtöntársai, Merényi Aladár és Alföldi László — jellemző módon — kezükbe kaparintották az UFHS alakuló kongreszszusának megszervezését, mint a „svájci tagszövetség” képviselői. A „börtönösök” politikai hatására érte az első kudarc az UFHS-t. Még meg sem alakult, de már egy háromtagú, az amerikai nemzeti diákszövetség magyar referense által kiválasztott küldöttség több hónapos ázsiai körúton ismertette a szervezet célkitűzéseit. Az 1957 márciusában megalakult UFHS megjelent az NDSZ-ből kiszakadt jobboldali kisebbség, a Nemzetközi Diákkonferencia nigériai kongresszusán. A delegáció itt az amerikaiak szaktanácsára támaszkodva a reakciós propaganda szerepét jászotta, és még egyet: segített ellensúlyozni az afrikai, ázsiai, latin-amerikai diákok függetlenségi, a gazdasági és politikai felszabadulást követelő programját. Az amerikaiak még arra is felhasználták őket, hogy az Algériai Nemzeti Diákszövetség felvételét próbálják megakadályozni. Ám a jutalom elmaradt: az UFHS vezetői üres zsebbel és hivatalos státus nélkül tértek haza. Ez akkor már sokaknak nem tetszett, de az UFHS és a Nemzetőr közötti szakadást más idézte elő. A Nemzetőr, mely fejlécén magát a magyar szabadságharcosok és diákok lapjának nevezte (hiszen Tollas barátai a diákszövetség szervezésében aktívan részt vettek), kommentár nélküli hírt adott az innsbrucki magyar csendőrtalálkozóról. Ez még az eléggé jobboldali disszidens diákoknak is sok volt. A IV. kongreszszus ezért — finoman fogalmazva — megszakította kapcsolatát mindennemű sajtótermékkel, és mert csupán a Nemzetőrrel tartott kapcsolatot, a határozatot csakis reá lehetett érteni. Mindez nem jelentette azt, hogy az UFHS baloldali szervezet volt. Tevékenységét éveken keresztül ez a kettősség jellemezte: befelé harcos antikommunizmus, kifelé a tényleges erőviszonyok figyelembevételével időnként mérsékelt, taktikai okokból hellyel-közzel még a felszabadítási mozgalmakat is támogató demokratikus színjáték. A szervezetet a volt „börtönösök” vezették, akik, mint a kommunizmus élő áldozatai, mutogatták magukat Politikájukban nem az alapszabályzat elveit, még kevésbé az 56-ban disszidált diákok elképzeléseit, hanem saját szélsőjobboldali, sokszor fasiszta színezetű elveiket képviselték. Az UFHS funkcionáriusainak a Szabad Európa Bizottság (SZEB) adott ösztöndíjat, és amikor engem beválasztottak az UFHS Nemzetközi Titkárságába, Genfben, a szövetség székhelyén kaptam ösztöndíjat én is a Szabad Európától. Az UFHS formailag demokratikus felépítése (évenként elnökválasztás stb.) a többi, reakciós szervezethez viszonyítva, egyedülálló lehetőséget biztosított a belső megújhodásra. Lassan szóhoz jutottak olyan diákok is, akiket már nemcsak az úgynevezett „magyar probléma” izgatott, hanem a világ diákságát, az egész emberiséget foglalkoztató kérdések is. Az új elnökök, Nyíri Gyula, aki Bostonban tanult és sok kennedys praktikus vonást hozott magával Genfbe, Lencsés Endre, aki viszonylagos baloldali hírében állt, és fekete bárány volt a szélsőjobboldaliak szemében — segítették a belső megújhodást. Ha mással nem is, de azzal, hogy személyükben kikerült a vezetés a börtönösök kezéből. Lenchés megválasztásának módja egyébként jellemző volt arra, hogy milyen „demokrácia” honolt az UFHS berkeiben. Az elnöki személy sorsa jóval a választás előtt dőlt el. Ezt használtuk ki arra, hogy az ellenjelölt legfőbb támogatóját, a Nyugat-Németországban tanuló Csaszkóczi Emilt barátian és egy kis ital segítségével az ellenjelölt támogatásától eltántorítsuk, majd a következő kongresszuson az alapszabályzatot úgy módosíttattuk, hogy Lenchés választható legyen. Sikerült. Röviddel ezután, 1961-ben, egy napon értesítettek bennünket, hogy az UFHS genfi központját meglátogatja Tábori Pál, a Szabad Európa Bizottságtól. Rosszat sejtve vártuk és Lenchés megkért, én beszéljek vele. (Folytatása következik) Egy „ránkmaradt” fénykép a csendőregyenruhás Kecskési Tiborról — a Budapesti Népbíróság bűnügyi lapján. A beregszászi csendőrfőhadnagyot (a képen még csak hadnagy) az ellenforradalom szabadította ki cellájából és nyugatra menekülve a fasiszta emigráció toll-bajnoka lett. fórumosztonzőbbi, igazságosabb ösztöndíjjminiszeri NE MARADJON „KISKAPU“ Dr. Gombár József írása rámutat a jelenlegi ösztöndíjrendszer hiányosságaira, feltárja az ösztöndíj igazságosabb, ösztönzőbb elosztásának feltételeit. Reméljük, hogy a felvetett javaslatok megvitatása elvisz a helyes megoldáshoz. Az új ösztöndíj-kategóriák Dr. Gombár József véleménye szerint a jelenlegi ösztöndíj-kategóriák túlságosan tágak. Megemlíti, hogy a 3,51-es átlagú tanuló ugyanannyi ösztöndíjat kap, mint a 4,50-es. Több kategória felállítása valóban jobban tükrözné a pillanatnyi helyzetet, de magával hozna bizonyos belenyugvást is a kapott érdemjegyekbe, hiszen a valamivel magasabb tanulmányi eredményt kisebb összegekkel honorálnánk. A mostani differenciáltabb kategóriák mellett a 4,50-es átlagú hallgató anyagilag erősen érdekelt abban, hogy a következő félévben magasabb kategóriába kerüljön. A kitűnő- és a jelesrendűség különbségét tükröző havi 50 forint szerintem megfelel a valóságnak. A közepesek tanulmányi ösztöndíjban való részesedése csak akkor indokolt, ha ezt szociális helyzetük szükségessé teszi. A fent vázoltak alapján a tanulmányi ösztöndíj-kategóriák rendszere csak kicsi, mégis nagy jelentőségű változáson menjen keresztül. Az anyagi érdekeltséget ezen túlmenően a tandíjak differenciálásának irányában érvényesítsük. Igazságtalanság a jelenlegi rendszerben, hogy az egy elégtelen vizsgaeredményt elért hallgatók félévi tandíja független az egy családtagra jutó jövedelemtől. (Általánosan 500 Ft.) Bukottak és kitűnőek .Valóban indokolatlan kizárni a tanulmányi ösztöndíjból az olyan hallgatót, aki egy tárgyból elégtelen eredményt ért el, de sikeres utóvizsgát tett. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy-egy ilyen kudarc a legjobbakkal is előfordulhat. Sokszor jelest kapnak vizsgán olyan hallgatók, akik a jegyzet számottevő részét el sem olvasták, ugyanakkor alapos, lelkiismeretes felkészülés mellett is maradhatnak fehér foltok a tananyagban és a szubjektív tényezők (a vizsgázó szellemi-fizikai állapota, a vizsgáztató hangulata stb.) is jelentősek lehetnek. Éppen ezért indokolt lenne megszüntetni a Népköztársasági Ösztöndíj két fokozatát. Az I. fokozatot (1000 Ft) azok kapják, akik a megelőző tanév mindkét félévében kitűnő eredményt értek el, tanulmányi fegyelmük, magatartásuk példás. A II. fokozat (700 Ft) megszerzéséhez jelesrendűséget és egy tantárgyból kimagasló tudást kell felmutatni. Sajnos, a® I. fokozatot gyakran a magatartástól függetlenül is megkapják a törtűnőrendűek, és csak a II. fokozatnál érvényesítjük igazán a társadalmi-politikai feltételeket. Ezenkívül az 1000 forintos ösztöndíj túlságosan magas. Javaslom, vezessük be az egységes 700 forintos ösztöndíjat! A tanulmányi eredményen kívül valóban vegyük figyelembe a politikai magatartást, a végzett társadalmi munkát. Szociális juttatások A szociális juttatást — ellentétben dr. Gombár József javaslatával — ne tegyük függővé a tanulmányi eredménytől. A szociális segély maradjon továbbra is biztos alap, amellyel a nem jól tanuló, rosszabb anyagi körülmények között élő diák mindig számolhat. A tanulmányi eredmény csak a tanulmányi ösztöndíjban nyerjen kifejezést. Viszont ne adjunk szociális kedvezményeket 1000—1100 forint egy főre eső jövedelem mellett, és emeljük fel a juttatást az alsó kategóriákban. Kössünk? Hogyan? Az ösztöndíjrendszer kérdése kapcsán újra előbukkan a társadalmi ösztöndíj problémája. A társadalmi ösztöndíj arra hivatott, hogy elsősorban a munkás- és parasztszülők, gyermekeinek továbbtanulását segítse és a vállalatok segítségével biztosítsa szakemberutánpótlásukat. A társadalmi ösztöndíj adományozása főleg a kevésbé ,elkapott” intézmények érdeke, tehát éppen azok sínylik meg a szerződés esetleges felbontását, amelyek a legnehezebben szerzik be új, fiatal szakembereiket. A hallgatók közül sokan — bár a fővárosban akarnak maradni — leszerződnek vidékre, mert, az elég tetemes anyagi előnyt jelent. (Havi 200 forint plusz.) Ha „szerencséjük” van, átveszi őket egy másik vállalat és fizet helyettük. Van úgy, hogy az a vállalat, amely korábban nem adott ösztöndíjat a hallgatónak, mint diplomást ugyanazért az összegért átveszi az addig pontosan, rendesen fizető vállalattól. Miért? Mert megfigyelte, hogy mi lesz a „kis elsőévesből”, és amikor már megfelelőnek találta, elvitte. És számtalan módozata van még a paragrafusok megkerülésének, a társadalmi ösztöndíjrendszer helyes elvei ,kijátszásának. Adjuk vissza a társadalmi ösztöndíjat eredeti rendeltetésének! Széles lehetőségeket nyit az a javaslat, hogy a hallgatók egyéni úton ne köthessenek szerződést. Minden ajánlatot az egyetemeknek küldjenek, ott hozzák azokat nyilvánosságra, és a jelentkezők közül a KTSZ-alapszervezet válassza ki a legjobban rászoruló, legalkalmasabb hallgatót. Elsőéves csak abban az esetben köthessen szerződést, ha ezt volt munkahelyével teszi. Az elsőévesek még nem nagyon ismerik a választott pályájuk adta lehetőségeket, ezért az első évfolyamon kötött szerződéseket bontják fel leggyakrabban. A társadalmi ösztöndíj kitűnő, jeles-, jórendűség esetén maximum a tanulmányi ösztöndíj kétszeresét érje el, a közepeseknél legalább 250 forintot. Alacsonyabb társadalmi ösztöndíj esetén lényegében megszűnik a szerződéskötés — a legszegényebb körülmények között élő hallgató sem „áldozza” fel szívesen függetlenségét 50—100 forintért. Ugyanakkor a társadalmi ösztöndíjnak nem volna szabad meghaladnia egy bizonyos maximális szintet (500— 600 Ft), mert különben igen gyakran csak az anyagi előny lesz az, ami a szerződés megkötésére ösztönöz. Halász György Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem