Magyar Ifjúság, 1966. január-június (10. évfolyam, 1-25. szám)

1966-04-30 / 17. szám

Mérnök-e a mérnök? A kívánságok és a valóság -I- A kutatást igénylők aránya + Időbeosztás a gyakorló évre + Az otthonra találás és a részproblémák 4- Akik csalódtak Gyakran hallani a véleményt, hogy az első munkahelyen szerzett benyomások, élmények meghatározó jellegűek lehetnek hosszú évekre. Ezt vette figyelembe azoknak az egyetemi hallgatóknak a többsége, aki válaszolt arra a nyolc kérdésből álló csokorra, amelynek lényege: mit vár a fiatal mérnök az első munkahelytől? Nagyon sok a válasz — és sokfajta is. Egy vegyipari gépész például a következőképpen foglalta össze, hogy milyen feladatokat szeretne kapni, s az üzem érdekeit miképpen lehetne összeegyeztetni egyéni ambícióival: „Szerintem minden feladat komoly, csak komolyan kell venni a vezetők részéről. Ne legyen »nem fontos« feladat. Valami módon meg kellene szüntetni, hogy emberek (függetlenül pozíciójuktól) becsmérlően beszéljenek a munkáról, a fizetésről.. A vegyipari gépész véleményéhez hasonló — ha nem is nyert ilyen megfogalmazást — sok van. „Leendő feladatom önálló legyen — így egy másik válasz —, bármilyen kicsi is az. Szakmai fejlődésemet kísérjék figyelemmel és ennek megfelelően adjanak nagyobb feladatokat.” Van, aki kereken kijelenti: elektronikus, vagy elektromechanikus műszerek szerkesztését szeretné végezni. Más az automatizálásban akar tevékenykedni. Megint más a gyakorlati idő alatt a meo és a tmk munkájával szeretne alaposabban megismerkedni. Egy kívánság sokak gondolatát fejezi ki: „Az üzem megismerése után adjanak mérnöknek való feladatokat, és ne olyanokat, amelyeket egy technikus is megold, továbbá ne adminisztrátornak, hanem mérnöknek alkalmazzanak.” Természetesen nem marad el a válaszadók egy részénél a kifejezetten elméleti jellegű, vagy kutatói tevékenység igénylése sem. Százalékarányban ez azonban nem nagy, sőt, közülük is sokan az egyetemi évek után a termeléssel közvetlenül kapcsolatos feladatok megoldásában kívánnak részt venni. Csak a kellő tapasztalatszerzés után következhet — véleményük szerint — a kutatói tevékenység. Nem túlságosan nehéz tehát az összkép kialakítása. Reális kívánságokat, vágyakat tükröznek a kérdésekre adott válaszok. Nagyon kevés a kivétel ez alól, hiszen szinte egyedülálló az a nézet, miszerint: „Szükségtelennek tartom elgondolásaim kifejtését, mert minden úgy lesz, ahogy a vállalatnál egyesek akarják, s nem törődnek az én elképzeléseimmel.” A nyilvánvalóan elkeseredett hangú, s nem tudni, mi okból teljes közömbösséget és rosszindulatot feltételező állásponttal szemben a többség szinte aprólékos időbeosztást készített a gyakorlati évre vonatkozóan, bő témakört jelölt meg, mihez érez kedvet, s felsorolta, hogy az esztendők során milyen formában akarja továbbképezni magát. (Közbevetve: elsöprő arányt kapott a mérnök-közgazdász továbbképzési forma, amit csak helyeselni lehet.) Meglepetés azért akad a rendhagyó válaszok között is, amellyel érdemes foglalkozni. „Tekintettel arra, hogy nem ismerem az üzem érdekeit, nem tudom, milyen területen hasznosíthatnám tudásomat ...” A másik: „A vállalatomnál, ahová kerülök, hiátrng van műszakiakban, így akármilyen beosztásba helyeznek, ez meg fog felelni a vállalat érdekeinek.” T. Sándor így ír: „Bár ismerem már az üzemet, ahol dolgozni fogok, mégsem tudom, hogy mit tehetek az üzemért...” Ezek a bizonytalanságok figyelmeztetnek. Az elképzelés és a valóság egyeztetése talán sok esetben éppen az alapvető ismeretek hiányán bukik meg. Mert szükségtelen bizonygatni, hogy formális a kapcsolat a vállalat, üzem, s avégző mérnök között, ha a feladatkör, a munkaterület ismeretlen a munkaviszony megkezdése előtt Ebből adódnak az úgynevezett ,,kész” helyzetek, amikor a fiatal mérnök kénytelen elvállalni a munkakört, függetlenül attól, hogy képessége, kedve, tehetsége, máshová történő beosztását indokolná. A kívánság, hogy mit vár a fiatal mérnök az üzemtől, természetesen csupán az egyik oldal. A másik, hogy mit kap, mi az, amit az üzem, a vállalat nyújtani képes. Hogyan vélekednek erről? A Lenin Kohászati Művek egyik fiatal üzemmérnöke így: „Mindig ilyen üzemben akartam dolgozni. Jelenlegi beosztásomban, megfelelő létszámbiztosítás esetén eredményesebb munkát tudnék végezni.” Mátyás Mihály gépészmérnökben ezek a gondolatok fogalmazódtak meg: „Munkába lépésem után néhány hónap elteltével már komoly feladatot bíztak rám, a munkatársi kollektíva befogadott, segítettek problémáim megoldásában.” Fülöp Péter, aki 1965 augusztusában lett gyakorló mérnök, szintén elégedett a munkahelyével, a fogadtatással, a kollektívával. Hozzáteszi azonban, hogy „korszerűbb munkaszervezéssel eredményesebbé lehetne tenni a gyártást. — Mi petas viu, estu mia edzina! — szólt a férfi és a lány pirulva mondta a boldogító választ: — Jes! Történetünk két éve kezdődött, a balatoni nyári szabadegyetemen. Amikor Teresa Kurlowicz leszállt a vonatról, egy fiatalember lépett hozzá és eszperantóul üdvözölte. — Szeretettel köszöntjük, kedves Teresa, már vártuk. Nemere István vagyok, a Veszprémi Eszperantó Kör titkára. Én leszek a tolmácsa, útikalauza. Remélem, jól fogja magát érezni nálunk. Elröpült a két hét. A csinos lengyel lány valószínűleg csakugyan jól érezte magát, mert a pályaudvaron igen hosszan búcsúzkodott veszprémi tolmácsától. Fogadalmak hangzottak el, hogy majd leveleznek eszperantóul, esetleg lefordítanak egy-egy szép verset egymásnak, természetesen csak a nyelvgyakorlás kedvéért. Szorgalmasan jöttek-mentek a levelek. Nemere Istvánnak József Attila, Ady Endre, Radnóti Miklós segített vallani — eszperantó fordításban. Nyilván nem kevés sikerrel, mert a következő nyáron Teresa ismét itt volt. És akkor elhangzott eszperantóul is a kérdés, amely minden ország nyelvén talán percenként hangzik el: Mi petas viu, estu mia edzina! Vagyis: megkérem, legyen a feleségem. A válasz: „Jes” olyan közismert szó, amelyet fordítani sem kell. 1966 kora tavaszán Teresa Kurlowicz és Nemere István házasságot kötött. ★ Eszperantó Nyelv, amelyet azért alkottak meg az emberek, hogy egyszerűsített, könynyen elsajátítható nyelvtanával megkönnyítse a különböző nyelvet beszélő emberek kapcsolatát. Nemzetközi nyelv, amely jövőre lesz 80 esztendős. Miért eszperantó? Eszperancsökkenthető lenne az önköltség. Az öntvények túlzott alkalmazása növeli a rossz minőségből adódó problémákat, több könnyűfémet kellene alkalmazni.” Varga László, aki egy esztendeig technikusként dolgozott a Gábor Áron Vasöntő- és Gépgyárban, s jelenleg a diósgyőri gépgyár önálló tervezője, megfelelőnek tartja jelenlegi beosztását, de nem így az üzemszervezést, a gyártmányok technológiáját. „Az az eredmény, amelyet felmutatunk ezen a területen — írja —, csak töredéke annak, amit elérhetnénk. Ez a vállalat legnagyobb tartaléka, de még kiaknázatlan. A kábelipari gépek, főként a húzógépek, különböző kategóriáit ismertem meg; itt nagyon lassú az új gyártmányok bevezetése és megvalósítása, pedig ez piac- és életkérdés. Vagy nincs igény ezekre a gépekre, vagy nem mi akarjuk ezeket az igényeket kielégíteni. A technológiai és minőségi ellenőrzés fegyelmét egyébként elégtelennek találom.” Újabb példák csak újabb részproblémákat tárnának fel, szükségtelen tehát felsorolásuk. Egyértelmű, hogy az a fiatal mérnök, aki belemélyed vállalatának, üzemének gondjaiba, segít azok megoldásában — sokszor vállalva az ezzel járó esetleges hátrányokat is —, megtalálta helyét. A válaszadók többsége ilyen mérnök. Jón néven írta alá a művét az első eszperantó nyelvkönyv szerzője, a lengyel származású dr. Zamenhof Lajos. Eszperantón reménykedőt jelent. Később ez a szó jelölte az új nemzetközi nyelvet. Hódít az eszperantó. Harminckét ország hatszáz iskolájában tanítják, harminc egyetemen működik eszperantó lektorátus... Huszonhárom rádióállomás után huszonnegyedikként ez év február elseje óta a Magyar Rádió is rendszeresen közvetít eszperantó adást. A világirodalom remekeiből többek között Shakespeare-t, Karinthyt, Babitsot olvashatjuk eszperantóul, nemrég készült el Sántha Ferenc Húsz órájának fordítása." A Magyar Rádió eszperantó adása alig néhány hónapja indult meg, s máris több száz levelezője van. Aki esténként fél és háromnegyed kilenc között a 240-es középhullámra, esetleg a 42,2 vagy a 48,1 rövidhullámra csavarja készülékét, népszerű operaáriákat is hallhat eszperantóul Stefányi Zoltán fiatal operaénekesünk előadásában. 1966-ban Nobel Béke-díjra ajánlották az Egyetemes Eszperantó Szövetséget (UEA). Nem élő nyelv az olyan — mondják a kifogást keresők —, amelyet mindenki csak könyvből tanul és senkinek sem anyanyelve. Jogos kérdés, hogy a több száz válaszadó között nincs egy sem, aki olyan munkahelyre került, ahol a tanultakat nem tudja hasznosítani? Nos, van ilyen is. T. Róbert szerint jelenlegi beosztásában egy jól képzett szakmunkás ugyanannyit érne, mrgint ő, zsebében a diplomával. Helyzetében a kilátástalanság a legbosszantóbb, mert senki sem hallgatja meg őt, nem tud kihez fordulni panaszával. Huszonöt éves, fiatal mégis máris csalódott. Legszívesebben megválna a vállalattól, de nem tud eljutni a döntésig, visszatartja őt az önkényes kilépéssel járó számos hátrány. N. László arról panaszkodik, hogy vállalatánál természetesnek tartják, hogy a gyakorló év után is amolyan beugró, örök kisegítő maradt. Nem azt sérelmezi, hogy anyagiakban mindezt érzi, de — szavaival élve — „nem tartom magam annyira szerény képességűnek, hogy csak ezt a beosztást érdemeljem”. Egyedi esetek ezek? Nem lehet egyértelműen állást foglalni csak a válaszok alapján, az emberek ismerete nélkül. Annyi azonban bizonyos, hogy a „Mit tud nyújtani a munkahely?” kérdése gyakran negatív értelemben kerül szóba. Sok helyütt mostohán bánnak az üzemek, a vállalatok, az intézmények a rendelkezésükre bocsátott fiatal műszakiakkal. Sajnos, kevés az a vállalmási tévedés. Alábbi történetünk főhőse egy Bobby nevű két és féléves kisfiú, eszperantó anyanyelvű. Szülei — Teresához és Istvánhoz hasonlóan — különböző anyanyelvűek. Egy eszperantista kongresszuson ismerkedtek meg, s mert otthon egymással eszperantóul beszélnek, természetesen Bobby is ezen a nyelven igyekszik megfogalmazni a világról alkotott véleményét. Bobby fiú, és mint ilyen, már tökmagnyi korban képes kifejezésre juttatni a férfiúi nem „magasabbrendűségét”, éspedig kedves eszperantizmus segítségével. Elöljáróban csak annyit, hogy az eszperantóban az ellentétes értelmű melléknevek kifejezésére (például nagy-kicsi, szép-csúnya, stb.) nem használnak két szót, hanem csupán egyet Az ellentétes értelmet a „mai” ellentétképzővel alkotják. Tehát nagy = granda, kicsi = malgranda. Szép = bela, csúnya = malbela stb. Mindez persze csak melléknevekre vonatkozik és nem főnevekre. Hősünk, Bobby — aki tudta magáról, hogy ő „knábo”, vagyis kisfiú — egy szép napon ott sétált mamájával a játszótéren. Egyszer csen észrevett egy másik gyereket, aki kicsi volt, mint ő, de szoknyát viselt és hajában hatalmas piros masni lengett. — Malknába — kommentálta Bobby a látványt, elkövetve ezzel az anyanyelv tanulással járó első „eszperantizmust”. Ez pedig már kétségkívül komoly eredmény. Hiszen a nyelvvel kapcsolatos „izmusok” (gallicizmus, russzicizmus stb.) ,csak közismert, elfogadott régi nyelvcsaládokból adódhatnak. ★ Az Eszperantó Világszövetség soron következő, 51. kongresszusát 1966. július 31-től Budapesten tartják. Bedecs Éva lat, ahol afiatal mérnököket az egyetem elvégzése után műhelyről műhelyre, üzemrészről üzemrészre küldik azzal a kifejezett céllal, hogy ismerjék meg a gyárat, próbálják kiválasztani azt a munkakört, amely képességüknek, egyéniségüknek a legjobban megfelel. A gyakorlati idő helyes kihasználását szabályozza a 21/1961-es kormányrendelet és a SZOT főtitkárával egyetemben hozott 117/1961/1-es számú munkaügyi miniszteri végrehajtási utasítás. A rendelkezések a vállalati vezetők feladatává tették a fiatal műszakiakkal való foglalkozást, előírták a foglalkozási ütemtervek készítését, ez azonban a gyakorlatban ellaposodott, nagyon kevés jó példát lehet találni rá. Ezért nem számíthatnak egyedi eseteknek a csalódottak. Mint ahogy az „otthonra találtak” — s ez a többség — sem feledtethetik az esetleges véletleneket, a szerencse közbenjárását Van persze harmadik tényező is: mit vár az üzem, a vállalat? Mennyiben felelnek meg a fiatalok a várakozásoknak? Mészáros Zoltán bányageológus-mérnökről, pontosabban szólva, eddigi tevékenységéről gazdasági vezetője csak a legjobbakat mondhatja. Ez természetes is, hiszen a fiatal mérnök olyan témákkal foglalkozik, mint az edelényi rétegvizek, s azok lecsapolása, a II. telep felett közvetlenül elhelyezkedő főze-homok injektálással való szilárdítása. B. Gyulánéról és S. Veráról a Budapesti Harisnyagyár igazgatója olyan véleménnyel van, hogy mint vegyészmérnökök a szükségest meghaladó elméleti képzettséggel kerültek ki az egyetemről, az ipari gyakorlatot pedig hamar megszerezték. Irányító középbeosztásban dolgoznak, feladataikat jól ellátják. Csepelen általánosítás hangzik el: a fiatal mérnökök szakmai felkészültségével elégedettek a gazdasági vezetők, többségük észrevehető hivatástudatot árul el mindjárt az első hónapokban. Nem egyszer az a gond, hogy túlságosan magas szakmai igényeiket nem tudják kielégíteni, részben azért, mert egyes vezetők túlzottnak tartják azokat, másrészt pedig a körülmények akadályozzák azt. Eddig is kerültük a kategorikus megfogalmazást, ebben a „mit vár”-ban is helyet kell kapnia tehát annak, hogy akadnak türelmetlen, nagyképű fiatal mérnökök, akik a gyárkapu átlépése után legszívesebben saját elgondolásaik szerint formálnák át a már meglevő munkaszervezést. Éppen úgy megtalálhatók ők, mint a túlzott anyagiaskodók, vagy a lógósok, akik ügyesen álcázzák magukat. Csakhogy menjen el bárki egy vállalathoz vagy üzembe, s kísérelje meg a tudakozódást, megmondják a néhány nevet, rájuk nem számítanak a fiatal mérnökök közül. És akikkel elégedettek? Nos, ebben az esetben hosszúra nyúlik a felsorolás. Ez pedig nagyon jó. Mutatja az arányokat, s választ ad egyben erre a „mit vár”-ra is. Az ismertetett kérdőíves felmérést a KISZ KB. kezdeményezte. A műszaki egyetemek és több vállalat, üzem bevonásával végzett munka kétségkívül eredményeket hozott. A kérdőíveken szereplő válaszok — bár sok esetben névtelenek — sorsokat rejtenek, amelyeket nemcsak megismerni érdemes, hanem tanulságaikat szükséges hasznosítani mindazoknak, akik valamit is tehetnek azért, hogy a „Mérnök-e a mérnök?” kérdésre mielőbb egyértelmű választ lehessen adni. Gyulai Ferenc Teresa res-t mond ♦ A 240-es középhullámon Bobby anyanyelve ♦ Az 51. kongresszus Egy nyelv nemzetközivé lesz Egyszer szólaltak meg, egy napon — 6 április csodája, nagy duett! — a fülemüleszó az ágakon , a mennydörgés virágos fák felett* (Kotroczó István felvételei) A lomb csiklandó szellőtől morajlik, nászindulót zeng egy hevült rigó. Felhők közül egy felhőkar lehajlik, kutatja, merre járhat most le. Áprily Lajos KISFIÚ A MOZDONY ALATI Nyugalom, kedves olvasó, ezúttal nem gyermekbalesetről tudósítunk. A kisfiú, történetünk hőse, kíváncsiságból mászott a mozdony alá, méghozzá jó tíz évvel ezelőtt. A mozdonyvezető elképedve figyelte, ahogyan a gyerek a kerekek között motoszkál, aztán rákiáltott: — Azonnal gyere elő! Elment a jó dolgod? A fiú megszeppenve mászott ki a kerekek közül, olajos kezét háta mögé dugta: — Ne tessék haragudni, de nagyon szeretem a vonatokat, és a papám is olyan gyárban dolgozik, ahol mozdonyt csinálnak, és ha megnövök, én is mozdonyokat tervezek... A mozdonyvezető békülékenyebben vette szemügyre a gyereket. — Aztán hogy hívnak, te kis mozdonycsináló? — Süveges Lacinak. A kisfiúból azóta Süveges László harmadéves vasútgépész egyetemi hallgató lett, akinek diplomájáért 30 ezer forintot fizet a Ganz-MÁVAG. A fiatalember ugyanis a nagyüzem társadalmi ösztöndíjasa. Az elmúlt idő alatt a fiú kinőtte ruháit, a cipőit, később borotválkozni kezdett. Csak egyvalamiben nem változott: a mozdony iránti rajongása maradt a régi. Csaknem minden budapesti pályaudvaron ismerik, nem egy mozdonyvezetővel — vagy ahogy a vasutas szakmában mondják — „vezérrel” jó barátságba került. Ha a család más lakásba költözik, ő így summázza az eseményt: „Azóta a Nyugatiba járok, az van közelebb”. A vonatrajongásból hivatás, életcél lett. Egyetemi vizsgáira keményen készül, utóvizsgája, négyesnél roszszabb átlaga sohasem volt. Hogy ez milyen nagy szó műegyetemisták esetében, azt csak az tudja, aki már hallgatta vizsgázni őket. Halmozza a jegyzeteket, de már alig várja a nyarat, akkor újra elszegődik a Ganz-MÁVAG-ba. A kötelező szakmai gyakorlat csak az első és negyedik év után szólítaná a gépek közé, ő azonban nem hagyna ki egyetlen nyarat sem. Járja a különböző gyáregységeket, mindent tudni, látni, ismerni akar. Megoldatlan problémák után kutat, hogy diplomatervével esetleg valamelyiket orvosolhassa. És persze, ilyenkor végre ott lehet a mozdonyai között. Elmehet a futópróbákra, nézheti, megfigyelheti a mozdonyok születésének minden pillanatát. Munkaruhája, keze olajos, mint a szerelőké, de neki ezek a hetek jelentik az igazi nyaralást. A gyári emberek megszerették. Az idősebbek ugyan néha megmosolyogják, szinte fanatikus tudásszomját, de arra gondolnak, sok ilyen fiatal szakember kellene még az üzembe, ő így vélekedik: — Mire megy az a mérnök, aki a mozdony szerkezetét csak szép fehér rajzokból ismeri? Megmondhatom, semmire! A kenőolajtól csepegő, fekete alkatrészek között bizony meg sem találja, amit keres és csak „leég” a szerelők előtt. Az öt testvér közül László a legidősebb. A héttagú család statisztikája szerint csak 516 forint jut egy emberre havonta. Ilyen körülmények között nehéz lett volna elképzelni a fiú egyetemi éveit gyári segítség nélkül. Minden hónapban ötszáz forint — öt éven át. Olyan ez, mint a takarékbetétkönyv. A Ganz—MÁVAG-nak a fiatal mérnök diplomájával térül meg a befektetés és a kamatot tehetsége, szenvedélyes mozdonyszeretete adja. B. É.