Magyar Ifjúság, 1967. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)
1967-05-13 / 19. szám
Énekes Árpád és Papp László válaszol ... ̋.Hiányzik V 4 » « íí.ü az a bizonyos kis plusz Csapatunk már a középmezőny élcsoportjában, de az ökölvívás elsősorban egyéni sportág A római olimpiával lezárult a magyar ökölvívás dicsőséges fejezete. A sportág magyarországi meghonosodása óta — 1925-ben alakult meg az önálló szövetség és azóta rendeznek évenként rendszeresen bajnokságot— 1960- ig egymást követő hét olimpián avattak magyar bajnokot, Londonban kettőt is. Ez idő alatt tizenhárom Európa-bajnoki címet, tizenöt ezüst- és tizenkét bronzérmet hoztak haza sportolóink. (1924—1932 között az olimpiákon az európai versenyzők eredményeit az Európa-bajnokság szempontjából is értékelték.) Azóta? Mintha elvágták volna? Moszkvában, 1963-ban, Kajdi János ugyan első lett az Európa- bajnokságon, egy-egy helyezés is csurrant-cseppent: a közbeeső két EB-n két harmadik helyet vívtunk ki. Tehát hol marad ez az aranykorszaktól, amikor a magyar öklözők nyerték az EB „nemzetek díját”, például 1932 és 34-ben. Nem érdektelen erre emlékeztetni, hátha lelkesít és nagyobb áldozatvállalásra ösztönöz, mert bizony ez „hiánycikk” a sportág művelőinek legtöbbjénél. Ezúttal Énekes Árpád vezetőedzővel és Papp Lászlóval, minden idők legeredményesebb magyar ökölvívójával —, aki a Honvédon kívül, a válogatott mellett is edzősködik —, beszélgetett a sportág aktuális kérdéseiről, a Magyar Ifjúság sportszerkesztője, Becs István. MI: — Lezajlott a magyar bajnokság. Következik május 24—június 2. között Rómában az Európa-Bajnokság. A bajnokságon számos meglepetés született. Stabil válogatottak kerültek a vesztesek listájára a fiatalok örvendetes előretörésének következtében. Milyen következtetéseket lehet ebből levonni, és milyen reményekkel tekinthetünk az Európa-Bajnokság elé? É. A.: — Az ökölvívóversenyek természetes velejárója a meglepetés. Igaz, hogy végeredményben a bajnokság is olyan verseny, mint a többi, de nagyobb a tétje — a bajnoki cím — és ez feszültebb légkört teremt. A bajnokság meglepetéseinek fény- és árnyoldalai is vannak. Például a Badart—Junghaus-mérkőzést említem. A fényoldal, hogy Badari nyugodt, tiszta öklözéssel egyenrangú ellenfele tudott lenni a kétszeres bajnok Vasas-versenyzőnek. Az árnyoldal, hogy Junghaus, aki maga is fiatal még, de rutinos versenyző, nem találta meg a megfelelő küzdőmódot vetélytársa ellen. Mit ? Egy-egy ilyen mérkőzésen nemcsak a versenyzők, de az edzők is összecsapnak, hiszen a taktikát ők dolgozzák ki. É. A.: — Az alaptaktika mind a két edzőnél jó volt. Mérkőzés közben szólni nem szabad. A kétszer egyperces szünet nagy része pedig a frissítéssel telik el, nem sok idejük marad az esetleges magyarázásra. Akadt olyan meglepetés is, ami után nem tudjuk mi volt az árnyék és mi a fény. Nem ment ritkaságszámba a látszólagos meglepetés sem, olyan, amelyik már régen a levegőben lógott, mint például Somodi győzelme. Európa-bajnoki reményeink? Az elmúlt kontinensbajnokságokon azt tapasztaltuk, hogy csak jól felkészült, az ütésben és a védekezésben egyaránt jártas versenyzők tudnak helytállni. Nem tudok mást mondani, mint amit az utóbbi időben többször hangoztattam, reményeink nagyon szerények. Tavaly egy-két versenyzőnél olyan kiugrást tapasztaltunk, amivel komoly meglepetést okozhattak volna Rómában is, például Máténál. Kilátásaink olyanok voltak, hogy Kajdi és Gáli mellett, Junghaus, Papp és Gála is beérik, így a csapatban öt-hat versenyző a légi jobbaknak is méltó ellenfele lehetett volna. Sajnos, mindig közbe jött valami. Legtöbbjük sokat és jól edz, de ez nem a tavalyi szint továbbfejlesztése, hanem annak újbóli visszaszerzése. MI: — Úgy tűnik, a magyar ökölvívókból hiányzik az a bizonyos kis plusz, ami versenyzőinket az átlagosnál jobbá tenné. Papp László, három olimpiai bajnokságot nyert, kétszer volt Európa-bajnok és a hivatásosok között is kivívta kontinensünkön az első helyet, milyen problémákat lát? Innen-onnan két éve edzősködik a Honvédnál, a válogatott mellett is hosszabb ideje tevékenykedik már, tehát belülről látja a gondokat, mit tart szükségesnek a további fejlődéshez? P. L.: — A sportban csak akkor érhet el valaki nagy eredményt, ha szereti azt, amit csinál. Igaz, hogy nagyon lényeges a rátermettség, az adottság, de ez önmagában nem elég, áldozatot is kell hozni a siker érdekében. Nekünk, edzőknek is rengeteg ezen a téren a tennivalónk, főleg a versenyzők lelkesítésében. Ám a versenyzők hozzáállása, akaratereje a leglényegesebb, hiszen mi, legjobb esetben is naponta csupán néhány órát vagyunk együtt velük. Igyekszünk felhívni figyelmüket a követelményekre, de helyettük nem tudjuk megoldani a feladatokat. Sajnos nem jellemzője a mai ökölvívóknak a túlzott áldozatvállalás... É. A.: — A válogatottnál Máté, Junghaus és Kovács (MTK) mindent megtesz a jobb felkészülés érdekében. Az egész válogatott munkamoráljával azonban nem vagyok elégedett. Magasabbra kell az önmércét emelni. P. L.: — Sajnos, nemcsak a versenyzők a hibásak. Számos sportvezető rosszul értelmezi az egyesületek közötti rivalizálást. Ha valahol a fegyelmezés eszközéhez nyúlnak, a másik helyen szinte kimondatlanul is örülnek neki, mert tudják, hogy a versenyző megsértődik és hozzájuk megy. Legtöbbször szinte ovációval fogadják. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ökölvívás is a nevelés szolgálatában áll, mint a többi sportág." Az egyesületi és szakmai vezetőknek ezt soha sem szabadna figyelmen kívül hagyni. A mindenáron eredményt felmutatni elvet nem helyezhetjük a nevelés elé anélkül, hogy ezzel ne ártanánk sportágunknak és maguknak a versenyzőknek is. MI: — Régen azt tartották, sőt ma is gyakori vélemény, hogy az öklözők vagányok, durva emberek, akik gyakran figyelmen kívül hagyják még a törvényeket is. É. A.: — Csak a gyáva ember durva, a bátor nem! MI:— Mindenki, különösen a fiúk szeretnének bátrak lenni, önök szerint mi a bátorság alapkövetelménye, hogyan fejleszthető ez a tulajdonság. P. L.: — Bátorság, egyenlő magabiztonság, plusz tudás. Senki sem születik bátornak. Ezt éppen úgy lehet fejleszteni, mint egyéb jellembeli tulajdonságot. Persze, az igazi bátorságot nem szabad összetéveszteni a tudatlan ember merészségével, aki mint szokás mondani, képes fejjel a falnak rohanni, mert nincsen tisztában annak következményével. A bátor ember soha sem hetvenkedik: csendesen, szerényen él, tiszteletben tartja embertársait. Az ökölvívók sem mindannyian bátraik, mint azt általában gondolják, pedig ebben a sportágban ez elengedhetetlen kelléke az eredményességnek. A többség azonban, éppen a sportág jellegéből adódóan, tudatosan bátor. Az edzőknek mégis állandó feladata e tulajdonság erősítése, fejlesztése. MI: — Beszéljünk ismét a sportág veszélyességéről, hiszen ez állandó téma. Milyen korban kell kezdeni? Az erő vagy a technika a fontosabb? M. A.: — Sportágunk veszélyessége fordított arányban áll az ökölvívó képességével. Veszélyességét letagadni, vagy túlzottan hangoztatni egyformán helytelen. Ártalmas, ha valaki nem tanulja meg jól, nem egészségesen ne álljon a szorító köteled közé. Szinte veszélytelen, ha a versenyző ismeri összes fortélyát Nemcsak az ütések változatos skáláján játszik jól, ért a védekezéshez is. Éppen ez utóbbi emeli az ökölvívást sportág rangjára. P. L.: — A kezdéshez a legideálisabb a tizenkét-tizenhárom éves kor, de az sem ártalmas, ha valaki hamarabb kezdi. Csak nem szabad összetéveszteni az ökölvívást a verekedéssel. Fontos, hogy a gyerekek, amíg nem ismerik az alapokat, ne mérkőzhessenek még edzésekenkent. S ha már eléggé képzettek, akkor is velük egyenrangú és korban megfelelő partnert keressünk számukra. F. A.: — A gyerekek éppen ebben a korban a legfogékonyabbak minden iránt. Fontos azonban, hogy a technika mellett, sokoldalúan fejlesszük testüket is. Legfontosabb az ügyesség, de a többi képesség sem elhanyagolható. MI: — Sok mindenről beszéltünk már, most azonban arra volnánk kíváncsiak, hogy önök és edzőtársaik mit tesznek a sportág fellendítése érdekében? É. A.: — Azt hiszem, nem lehet elvitatni, hogy az utóbbi években, főleg a válogatott csapat szempontjából, a magyar ökölvívás a középmezőny élcsoportjába tornászta fel magát. Az NSZK és Franciaország ellen elért csapatgyőzelmünk is ezt támasztja alá. Ebben nagy részük van azoknak az edzőknek is, akik önzetlenül segítik a válogatott munkáját. Láthatják az edzéseken, hogy Nagy Ferenc, szövetségi edzőn és kívülem, még jónéhányan foglalkoznak a versenyzőkkel. Papp Laci, Bódis Gyula, Fogarassy Mihály, Szalay László, Marosi Andor társadalmi munkában tevékenykedik a válogatott mellett. Igyekszünk munkánkat úgy végezni — és ez lenne az ideális a kluboknál is —, hogy ne sablonos, hanem egyénekre méretezett edzéseket tartsunk. Emellett természetesen fontos a megfelelő versenyzési alkalom is. Ezen a téren, szintén fejlődtünk az utóbbi években, örülünk tehát, hogy csapatunk javult, de az ökölvívás elsősorban egyéni sportág. P. L.: — Bővültek a sportág lehetőségei, ez kétségtelen. Ezekkel élni és nem visszaélni kell, mert egyébként nem lehet tartós eredményt elérni. A vezetőknek kell gondoskodni arról, hogy csak az kapjon meg minden lehetőséget, aki megérdemli. Különbséget kell tenni versenyző és versenyző között, és a mérce a szorgalom, az áldozatvállalás. Bármiféle egyenlősdi csak káros lehet a sportág számára. Magam elsősorban azokkal foglalkozom többet, akik hallgatnak rám, megfogadják tanácsaimat és igyekeznek azokat gyümölcsöztetni. Aki elengedi füle mellett a jó szót, nem érdemli meg, hogy törődjek vele. MI: — Kit tart minden idők legnagyobb ökölvívó egyéniségének? E. A.: — Papp Lacihoz hasonlítható még nem akadt. A többiek csak utána következhetnek: Grigorjev, Sztyepaskin, Jengibarjan, Dragosz, Benvenuti, Agejev, Popencsenko, Valasek, Torma N., Josselin, P. L.: — Egy ökölvívót emelnék ki az egész mezőnyből. A római olimpia bajnokát, a jelenlegi hivatásos nehézsúlyú világbajnokot —, Clayt. Nagyszerű öklöző. MI: — Önök szerint, kik nyerik Rómában a tíz aranyérmet? E. A.: — Szinte lehetetlen tippelni, hiszen két év alatt óriási a fluktuáció. A mi csapatunkban például csupán három olyan versenyző akad, aki a berlini Európa-Bajnokságon is részt vett. P. L.: — Nem ismerem az egész mezőnyt, hiszen rövid ideje edzősködöm. Talán egy-két év múlva könnyebben válaszolok hasonló kérdésre. Nem vitás, hogy a szovjet és a lengyel versenyzők a legesélyesebbek. Az olaszok is meglepetést okozhatnak. Jó öklözök és mellettük szól majd a hazai környezet is. Sportszerkesztőnk kérdez. Junghaus Gusztáv minimumot Kovács mérkőzés közben kubai ellenfelével Jó fizikum, harcos küzdőszékem jellemzi Mátét HArták IFJÚSÁG A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő: Szabó Béla, Felelős kiadó: Tóth László. Szerkesztőség: Budapest, Vill., Somogyi B. u.a. Tel.: 130—460. Kiadja: Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, Bp. VI., Révay u. l. Tel.: 116—660. Készült a Szikra Lapnyomdában. Kéziratot, rajzot nem őrzünk meg s nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a lakhely szerint illetékes helyi (Bp-en kerületi) postahivatalok hirlaposztályán és a hirlapkézbesítőknél. Előfizetési díj: 1 hónapra: 5,—, negyedévre 15,— forint. — Index: 25 538 / - Nem tört me£ a veretlenségi sorozat A magyar labdarúgó válogatottnak már öt pontja vant. Győztünk! Az Európa Bajnokság ötödik csoportjában ötre emelkedett pontjaink száma. Hozzánk került az a két pont, amelynek megszerzésében kevesen bíztak, s amelynek ide vagy oda kerülése döntő jelentőségű a magyar, a holland és az NDK válogatott kilátásait illetően a csoportelsőséggel kapcsolatban. Indokolt, hogy örüljünk a sikernek. A győzelmen, a két ponton és a megszilárdult első helyen kívül legalább ilyen jóleső örömmel nyugtázhatjuk a teljesítményt is. Mert nem akárhogyan és nem akárki ellen nyertünk. A jugoszlávok ellen még döcögő magyar tizenegyre rá sem lehetett ismerni. A játék egyes szakaszaiban Alberték legszigorúbb kritikusaikat, a nézőket is tapsra ragadták „brazilos rohamaikkal", átgondolt támadásaikkal, ötletes, szemet-lelket, gyönyörködtető megoldásaikkal. Az a bizonyos középső hármas — amely az utóbbi időben a támadások célpontja volt — Albert és Göröcs játékkészségével, a „robotgép’. Rákosi fáradhatatlan munkájával megmutatta, hogy van fantázia ebben az elképzelésben, csupán tagjainak akarni kell, nem pedig azzal foglalkozni, hogy ez a poszt idegen számukra, itt nem tudnak játszani ... A védelemmel a jugoszlávok ellen sem volt baj, középpályásaink nagyot javultak, s az ékek közül Molnár már legjobb napjait idézte. Bene és Farkas viszont még nem a régi. Ha ők is elérkeznek formájukhoz, akkor lényegesen nagyobb feladatokat is sikerrel oldhat meg az együttes. Két pont, javuló játék mellett öröm volt látni az „öreg” Mátraitól a legifjabb Benőig az egységbe forrott, elveszett labdát nem ismerő, valóban szívvel-lélekkel harcoló gárdát Korábban sok jogos bírálatra adtak okot a válogatottak túlságosan is könynyed, olykor felelőtlen játékukért. Most a rangidős Mátrai, a sérülést szenvedett Mészöly, az alaposan szorongatott , időnként kíméletlenül leterített Albert és a többiek nem ijedtek meg egyszer sem s nem mondtak le a labda megszerzéséről. Dicsérnünk kell a fiúkat — és természetesen Illovszky Rudolf szövetségi kapitányt is — ezekért az örömteli változásokért, s azért a sorozatért is, amit az együttes a világbajnokság óta produkál. A Rímet Kupa fináléja óta már kikapott a világbajnok Anglia, a második helyezett NSZK, a bronzérmet nyert Portugália, ugyanakkor a magyar együttes hat mérkőzésén csak egyetlen pontot veszített, 18:6-os összesített gólaránnyal legyőzte Dániát, Franciaországot, Ausztriát, Jugoszláviát és Hollandiát! Közülük csak Dánia volt könnyű ellenfél, a többiekkel szemben alaposan meg kellett küzdeni a győzelemért. Rotterdamban, Lipcsében és most Budapesten éppen Hollandia bizonyította be, hogy ma már nincsenek „tulipános futballisták”, klasszissal gyengébb csapatok. Kiegyenlítődtek az erőviszonyok, ma már minden győzelem nagyon értékes. Amikor szerdán este a Népstadionban a szikrázó összecsapásokat láttuk, sűrűn emlékeztünk az Európai Labdarúgó Szövetség vezetőinek jónéhány hónappal ezelőtt tett kijelentéseire. Azt mondották: remélik, hogy az Európa Bajnokság visszaadja az országok közötti mérkőzések rangját, izgalmát, tüzét. Nos ,különösen a bírói sípszót követő, hat súlycsoportban rendezett magyar—holland kiegészítő ökölvívó mérkőzésre gondolva, amelynek elején Groot Ihásznak a gyomorütést, Mulder pedig az állcsúcsra mért balhorgot mutatta be) úgy látjuk, a heves vérmérsékletű játékosokból álló válogatottak az EB-n követik néhány kétes hírnevet szerzett klubcsapat példáját. Rendkívül sportszerűtlen volt a jó mérkőzést záró aktus. Grootnak, Muldernek — társaik sokkal többet szabálytalankodtak, mint a mieink , semmi szüksége sem volt, hogy futballista képességei után ökölvívó tudásáról is meggyőzze a Népstadion közönségét, s több ország tv előtt ülő szurkolóit. Úgy hiszszük, arra sem volt oka a játékával tetszést aratott holland együttesnek, hogy udvariatlanul, a közönség üdvözlése nélkül szitkozódva vonuljon be az öltözőbe. E kis zárójelenetet remélhetőleg hamar feledjük s hasonló fináléval nem találkozunk a jövőben. Május 24-én újabb két pontot várunk haza Koppenhágából. A szerdaihoz hasonló szellemű és színvonalú játéknak csak ez lehet a jutalma — még idegenben is. TOTÓ A JÖVŐ HÉTRE A május 21-én érvényes 21. heti totó-tippek: Ózd—Ganz-MÁVAG (Az Ózd otthon esélyes.) Péc£i B.—Oroszlány (Három esély.) Bp. Előre—Szállítók (Egységesebb a szállítók.) Autóbusz—Budafok (Döntetlen a valószínű.) Debrecen—Egyetértés (Jobb az Egyetértés.) Miskolc—Kecskemét (A Miskolc otthonában erős.) M.Szászvár—Veszprém (Kemény küzdelem várható.) Nagykanizsa—H. Táncsics (Hazai győzelem a valószínű.) Zala TE—Győri Dózsa (Gólerő,ebb a TE.) Lanerossi—Juventus (Esélyes a Juventus.) Venesi**.—Bosá (Ruéletosabb a Roma.) Lecco—Napoli (A Nali győzelme valószínű.) Atalanta—Mantova (Döntetlen is lehetséges.) Tippünk a pótmérkőzésekre: X, 1, 1. 1 X 1 X 2 X 2 1 X X 2 1 1 X 1 X 1 1 1 2 1: 2 2 Előítélet nélkó A Csepel SC hároméves terve Csaknem negyvenezer ember dolgozik Csepelen, s tizenkétezren aktívan sportolnak. Közülük ezerkétszázan minősített sportolók, a sportiskola hétszáz tagot számlál. A Csepel SC, az MTI Irányelveinek szellemében megkezdte az 198 végéig szóló hároméves tervét. A cél a mexikói olimpiára való következetes felkészülés. Havasi Gyula elnökhelyettes, egyike azoknak, akik azonnal hozzáfogtak a terv pontjainak részletesebb meghatározásához, majd a végrehajtáshoz. — Első teendőként a Csepel Művek Pártbizottsága, amely mondhatom, a klubok életében szinte egyedülálló intenzitással segíti sporttevékenységünket, már a kezdetben megfelelő határozatokat hozott, elemezte, értékelte és keményen bírálta munkánkat. Az effektív eredmények eléréséhez szakképzett, lehetőleg nagy gyakorlattal rendelkező edzőkre volt (és van) szükségünk. Egyesület-szerte kiadtuk a jelszót: kutassák fel a legmegfelelőbb edzőket... — Egy kezemen meg tudom számolni, mennyi élsportolónk dolgozik valahol másutt, tehát nem Csepelen — mutatja a névsort Lázár Lajos, a Csepel SC elnöke. — Elsősorban az ifjúságiak, szóval, akik még tanulnak, nem a gyárban dolgoznak, de ők is Csepelen járnak iskolába. Igaz is, miért járnának ide messziről edzeni? — így az is áll, hogy Innen se mennek máshová___ — Most főképp nem. Egyik kezdeti lépésünk volt a sportolók munkahelyi körülményeinek a rendezése. Élvonalbeli versenyzőink jó értelemben vett személyes védettséget élveznek. Álláspontunk szerint azért, mert sportolnak, és ez némi kiesést jelent náluk a termelésben, nem szenvedhetnek anyagi vagy egyéb hátrányt. A csepeli színekért küzdenek. — Tehát elégedettek a versenyzők? — Stabilizáltuk a helyzetet. Senkinek nincs félni valója, ha becsületesen végzi a zsolgát. Jegyzőkönyvek tanúskodnak, hogy szinte valamennyi szakosztály, valamennyi vezető és sportoló munkáiénál megemlítik a „nevelés” szót. Első helyen. Felmérik, milyenek versenyzőik, ha győznek, ha vesztenek, a ennek alapos ismeretében Útmutatásként elmondják, hogy milyen magatartást várnak tőlük. Rendszeresen előadásokat tartanak a nemzetközi találkozók előtt, és ezeken sokrétűen bemutatják az országot, ahová a versenyzők utaznak, az embereket és szokásaikat. Az utóbbi időben — kereken hetvenszer lépték át a határt — nem fordult elő valuta- vagy vámkihágás, törvényellenes cselekmény. Felkészültelőadók, pszichológusok és gyár vezetői úgynevezett sportakadémiákat tartanak. Dicséretes kezdeményezés: nagy népszerűségnek örvend. • Több jónak mondott szakembertől kellett megválnunk, mert erkölcsi akadálya volt a működésüknek. A nevek nem lényegesek. Az egyik például mindent csinált, amit egy sportember nem tehet: ital, nő, botrányok. Kitűnő szakember volt. Felhívtam ide, zárt ajtók mögött beszélgettünk. Mindig közbevágott. — Mit? . ......... ... „. — Azt, hogy ez mind igaz. Ő maga kérte az elbocsátását. Most másutt edző. Neki is meg kellett változnia, de már új környezetben. Mondjak mást? Házasember volt, a felesége betegen feküdt otthon. Tudták a sportolók is. Más nőt vitt le vidéki utakra, ’s I /1 1 i m meg edzésekre. Hol itt a személyes példamutatás? Egyik lelkes aktívánk folyton pénzzavarral küszködött. Rengeteg ismerősének tartozott. Később majdnem mindegyik tanítványának. Lehet ez? Igaz, még régebben történt: ökölvívó szakemberünknek ez volt a szavajárása: „Ide nem dzsentricsemeték kellenek, hanem alvilági ipsék”. Napirenden voltak a rendőrségi ügyek, ő ideig-óráig palástolhatta, de nem a végtelenségig. — Sok a fegyelmi? — Általában nem. Az öttusázóik vezetnek, a jegyzőkönyvlistán. Néhány perces késésekért dorgáltak, jegyzőkönyveket készítettek és küldték be az elnökséghez. Ezt aztán leállítottuk, mert ugyan rend a lelke midennek, de ahhoz, nem jegyzőkönyvek kellenek. — Az egyik KISZ-gyűlésen a jó, családias légkör megteremtéséről tárgyaltunk — mondja Lázár Lajos. — Látja, itt is, mindig csak vissza kell kanyarodnunk a nevelés kérdéseihez. Dicsérendő a Csepel tevékenysége. Elsősorban az a tény, hogy következetesen, bátor kézzel kezdtek az újjá, jobbá formáláshoz. (öcs) Szorgalmas vívópalánták