Magyar Ifjúság, 1967. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)

1967-05-13 / 19. szám

Énekes Árpád és Papp László válaszol ... ̋.Hiányzik V 4 » « íí.­ü­­ az a bizonyos kis plusz Csapatunk már a középmezőny élcsoportjában, de az ökölvívás elsősorban egyéni sportág A római olimpiával lezárult a magyar ökölvívás dicsőséges feje­zete. A sportág magyarországi meghonosodása óta — 1925-ben alakult meg az önálló szövetség és azóta rendeznek évenként rendszeresen bajnokságot— 1960- ig egymást követő hét olimpián avattak magyar bajnokot, Lon­donban kettőt is. Ez idő alatt ti­zenhárom Európa-bajnoki címet, tizenöt ezüst- és tizenkét bronz­érmet hoztak haza sportolóink. (1924—1932 között az olimpiákon az európai versenyzők eredmé­nyeit az Európa-bajnokság szem­pontjából is értékelték.) Azóta? Mintha elvágták volna? Moszkvában, 1963-ban, Kajdi János ugyan első lett az Európa-­­ bajnokságon, egy-egy helyezés is csurrant-cseppent: a közbeeső két EB-n két harmadik helyet vív­tunk ki. T­ehát hol marad ez az aranykorszaktól, amikor a ma­gyar öklözők nyerték az EB „nemzetek díját”, például 1932 és 34-ben. Nem érdektelen erre em­lékeztetni, hátha lelkesít és na­gyobb áldozatvállalásra ösztönöz, mert bizony ez „hiánycikk” a sportág művelőinek legtöbbjénél. Ezúttal Énekes Árpád vezetőedző­vel és Papp Lászlóval, minden idők legeredményesebb magyar ökölvívó­jával —, aki a Honvédon kívül, a válogatott mellett is edzősködik —, beszélgetett a sportág aktuális kér­déseiről, a Magyar Ifjúság sport­szerkesztője, Becs István. MI: — Lezajlott a magyar bajnok­ság. Következik május 24—június 2. között Rómában az Európa-Bajnok­­ság. A bajnokságon számos meglepe­tés született. Stabil válogatottak ke­rültek a vesztesek listájára a fiatalok örvendetes előretörésének következ­tében. Milyen következtetéseket lehet ebből levonni, és milyen remények­kel tekinthetünk az Európa-Bajnok­­ság elé? É. A.: — Az ökölvívóversenyek ter­mészetes velejárója a meglepetés. Igaz, hogy végeredményben a baj­nokság is olyan verseny, mint a töb­bi, de nagyobb a tétje — a bajnoki cím — és ez feszültebb légkört te­remt. A bajnokság meglepetéseinek fény- és árnyoldalai is vannak. Pél­dául a Badart—Junghaus-mérkőzést említem. A fényoldal, hogy Badari nyugodt, tiszta öklözéssel egyenran­gú ellenfele tudott lenni a kétszeres bajnok Vasas-versenyzőnek. Az árnyoldal, hogy Junghaus, aki maga is fiatal még, de rutinos versenyző, nem találta meg a megfelelő küzdő­­módot vetélytársa ellen. Mit ? Egy-egy ilyen mérkőzésen nemcsak a versenyzők, de az edzők is összecsapnak, hiszen a taktikát ők dolgozzák ki. É. A.: — Az alaptaktika mind a két edzőnél jó volt. Mérkőzés közben szólni nem szabad. A kétszer egy­perces szünet nagy része pedig a frissítéssel telik el, nem sok idejük marad az esetleges magyarázásra. Akadt olyan meglepetés is, ami után nem tudjuk mi volt az árnyék és mi a fény. Nem ment ritkaságszámba a látszólagos meglepetés sem, olyan, amelyik már régen a levegőben ló­gott, mint például Som­odi győzelme. Európa-bajnoki reményeink? Az el­múlt kontinensbajnokságokon azt ta­pasztaltuk, hogy csak­­ jól felké­szült, az ütésben és a védekezésben egyaránt jártas versenyzők tudnak helytállni. Nem tudok mást mondani, mint amit az utóbbi időben többször hangoztattam, reményeink nagyon szerények. Tavaly egy-két versenyző­nél olyan kiugrást tapasztaltunk, amivel komoly meglepetést okozhat­tak volna Rómában is, például Má­ténál. Kilátásaink olyanok voltak, hogy Kajdi és Gáli mellett, Jung­haus, Papp és Gála is beérik, így a csapatban öt-hat versenyző a légi jobbaknak is méltó ellenfele lehe­tett volna. Sajnos, mindig közbe jött valami. Legtöbbjük sokat és jól edz, de ez nem a tavalyi szint tovább­fejlesztése,­ hanem annak újbóli visszaszerzése. MI: — Úgy tűnik, a magyar ököl­vívókból hiányzik az a bizonyos kis plusz, ami versenyzőinket az átlagos­nál jobbá tenné. Papp László, három olimpiai bajnokságot nyert, kétszer volt Európa-bajnok és a hivatásosok között is kivívta kontinensünkön az első helyet, milyen problémákat lát? Innen-onnan két éve edzősködik a Honvédnál, a válogatott mellett is hosszabb ideje tevékenykedik már, tehát belülről látja a gondokat, mit tart szükségesnek a további fejlő­déshez? P. L.: — A sportban csak akkor érhet el valaki nagy eredményt, ha szereti azt, amit csinál. Igaz, hogy nagyon lényeges a rátermettség, az adottság, de ez önmagában nem elég, áldozatot is kell hozni a siker érde­kében. Nekünk, edzőknek is rengeteg ezen a téren a tennivalónk, főleg a versenyzők lelkesítésében. Ám a ver­senyzők hozzáállása, akaratereje­ a leglényegesebb, hiszen mi, legjobb esetben is naponta csupán néhány órát vagyunk együtt velük. Igyek­szünk felhívni figyelmüket a köve­telményekre, de helyettük nem tud­juk megoldani a feladatokat. Saj­nos nem jellemzője a mai ökölví­vóknak a túlzott áldozatvállalás... É. A.: — A válogatottnál Máté, Junghaus és Kovács (MTK) mindent megtesz a jobb felkészülés érdeké­ben. Az egész válogatott munkamo­ráljával azonban nem vagyok elége­dett. Magasabbra kell az önmércét emelni. P. L.: — Sajnos, nemcsak a ver­senyzők a hibásak. Számos sportve­zető rosszul értelmezi az egyesületek közötti rivalizálást. Ha valahol a fegyelmezés eszközéhez nyúlnak, a másik helyen szinte kimondatlanul is örülnek neki, mert tudják, hogy a versenyző megsértődik és hozzájuk megy. Legtöbbször szinte ovációval fogadják. Nem szabad figyelmen kí­vül hagyni, hogy az ökölvívás is a nevelés szolgálatában áll, mint a töb­bi sportág." Az egyesületi és szak­mai vezetőknek ezt soha sem szabad­na figyelmen kívül hagyni. A min­denáron eredményt felmutatni elvet nem helyezhetjük a nevelés elé anélkül, hogy ezzel ne ártanánk sportágunknak és maguknak a ver­senyzőknek is. MI: — Régen azt tartották, sőt ma is gyakori vélemény, hogy az öklö­zők vagányok, durva emberek, akik gyakran figyelmen kívül hagyják még a törvényeket is. É. A.: — Csak a gyáva ember durva, a bátor nem! MI:— Mindenki, különösen a fiúk szeretnének bátrak lenni, önök sze­rint mi a bátorság alapkövetelmé­nye, hogyan fejleszthető ez a tulaj­donság. P. L.: — Bátorság, egyenlő maga­biztonság, plusz tudás. Senki sem születik bátornak. Ezt éppen úgy le­het fejleszteni, mint egyéb jellem­beli tulajdonságot. Persze, az igazi bátorságot nem szabad összetévesz­teni a tudatlan ember merészségé­vel, aki mint szokás mondani, képes fejjel a falnak rohanni, mert nin­­csen tisztában annak következmé­nyével. A bátor ember soha sem hetvenkedik: csendesen, szerényen él, tiszteletben tartja embertársait. Az ökölvívók sem mindannyian bátraik, mint azt általában gondolják, pedig ebben a sportágban ez elengedhetet­len kelléke az eredményességnek. A többség azonban, éppen a sportág jellegéből adódóan, tudatosan bá­tor. Az edzőknek mégis állandó fel­adata e tulajdonság erősítése, fej­lesztése. MI: — Beszéljünk ismét a sportág veszélyességéről, hiszen ez állandó téma. Milyen korban kell kezdeni? Az erő vagy a technika a fontosabb? M. A.: — Sportágunk veszélyessé­ge fordított arányban áll az ököl­vívó képességével. Veszélyességét le­tagadni, vagy túlzottan hangoztatni egyformán helytelen. Ártalmas, ha valaki nem tanulja meg jól, nem egészségesen ne álljon a szorító kö­teled közé. Szinte veszélytelen, ha a versenyző ismeri összes fortélyát Nemcsak az ütések változatos ská­láján játszik jól, ért a védekezéshez is. Éppen ez utóbbi emeli az ököl­vívást sportág rangjára. P. L.: — A kezdéshez a legideáli­sabb a tizenkét-tizenhárom éves kor, de az sem ártalmas, ha valaki hamarabb kezdi. Csak nem szabad összetéveszteni az ökölvívást a ve­rekedéssel. Fontos, hogy a gyere­kek, amíg nem ismerik az alapokat, ne mérkőzhessenek még edzéseken­kent. S ha már eléggé képzettek, akkor is velük egyenrangú és kor­ban megfelelő partnert keressünk számukra. F. A.: — A gyerekek éppen ebben a korban a legfogékonyabbak min­den iránt. Fontos azonban, hogy a technika mellett, sokoldalúan fej­lesszük testüket is. Legfontosabb az ügyesség, de a többi képesség sem elhanyagolható. MI: — Sok mindenről beszéltünk már, most azonban arra volnánk kí­váncsiak, hogy önök és edzőtársaik mit tesznek a sportág fellendítése érdekében? É. A.: — Azt hiszem, nem lehet elvitatni, hogy az utóbbi években, főleg a válogatott csapat szempont­jából, a magyar ökölvívás a közép­mezőny élcsoportjába tornászta fel magát. Az NSZK és Franciaország ellen elért csapatgyőzelmünk is ezt támasztja alá. Ebben nagy részük van azoknak az edzőknek is, akik önzetlenül segítik a válogatott mun­káját. Láthatják az edzéseken, hogy Nagy Ferenc, szövetségi edzőn és kívülem, még jónéhányan foglalkoz­nak a versenyzőkkel. Papp Laci, Bódis Gyula, Fogarassy Mihály, Szalay László, Marosi Andor társa­dalmi munkában tevékenykedik a válogatott mellett. Igyekszünk mun­kánkat úgy végezni — és ez lenne az ideális a kluboknál is —, hogy ne sablonos, hanem egyénekre mé­retezett edzéseket tartsunk. Emel­lett természetesen fontos a megfe­lelő versenyzési alkalom is. Ezen a téren, szintén fejlődtünk az utóbbi években, örülünk tehát, hogy csa­patunk javult, de az ökölvívás első­sorban egyéni sportág. P. L.: — Bővültek a sportág le­hetőségei, ez kétségtelen. Ezekkel élni és nem visszaélni kell, mert egyébként nem lehet tartós ered­ményt elérni. A vezetőknek kell gondoskodni arról, hogy csak az kapjon meg minden lehetőséget, aki megérdemli. Különbséget kell tenni versenyző és versenyző között, és a mérce a szorgalom, az áldozatválla­lás. Bármiféle egyenlősdi csak ká­ros lehet a sportág számára. Magam elsősorban azokkal foglalkozom töb­bet, akik hallgatnak rám, megfo­gadják tanácsaimat és igyekeznek azokat gyümölcsöztetni. Aki elenge­di füle mellett a jó szót, nem ér­demli meg, hogy törődjek vele. MI: — Kit tart minden idők leg­nagyobb ökölvívó egyéniségének? E. A.: — Papp Lacihoz hasonlít­ható még nem akadt. A többiek csak utána következhetnek: Grigor­­jev, Sztyepaskin, Jengibarjan, Dra­­gosz, Benvenuti, Agejev, Popen­­csenko, Valasek, Torma N­., Josse­­lin, P. L.: — Egy ökölvívót emelnék ki az egész mezőnyből. A római olimpia bajnokát, a jelenlegi hiva­tásos nehézsúlyú világbajnokot —, Clayt. Nagyszerű öklöző. MI: — Önök szerint, kik nyerik Rómában a tíz aranyérmet? E. A.: — Szinte lehetetlen tippel­ni, hiszen két év alatt óriási a fluk­tuáció. A mi csapatunkban például csupán három olyan versenyző akad, aki a berlini Európa-Bajnokságon is részt vett. P. L.: — Nem ismerem az egész mezőnyt, hiszen rövid ideje edzős­­ködöm. Talán egy-két év múlva könnyebben válaszolok hasonló kér­désre. Nem vitás, hogy a szovjet és a lengyel versenyzők a legesélye­sebbek. Az olaszok is meglepetést okozhatnak. Jó öklözök és mellet­tük szól majd a hazai környezet is. Sportszerkesztőnk kérdez. Junghaus Gusztáv minimumot Kovács mérkőzés közben kubai ellenfelével Jó fizikum, harcos küzdőszék­em jellemzi Mátét HArták IFJÚSÁG A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő: Szabó Béla, Felelős kiadó: Tóth László. Szerkesztőség: Budapest, Vill., Somogyi B. u.a. Tel.: 130—460. Kiadja: Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, Bp. VI., Révay u. l­. Tel.: 116—660. Készült a Szikra Lapnyomdában. Kéziratot, rajzot nem őrzünk meg s nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a lakhely szerint illetékes helyi (Bp-en kerületi) postahivatalok hirlaposztályán és a hirlapkézbesítőknél. Előfizetési díj: 1 hónapra: 5,—, negyedévre 15,— forint. — Index: 25 538 / - Nem tört me£ a veretlenségi sorozat A magyar labdarúgó válogatottnak már öt pontja vant. Győztünk! Az Európa Baj­nokság ötödik csoportjában ötre emelkedett pontjaink száma. Hozzánk került az a két pont, amelynek megszer­zésében kevesen bíztak, s amelynek ide vagy oda kerü­lése döntő jelentőségű a ma­gyar, a holland és az NDK válogatott kilátásait illetően a csoportelsőséggel kapcsolat­ban. Indokolt, hogy örüljünk a sikernek. A győzelmen, a két ponton és a megszilárdult el­ső helyen kívül legalább ilyen jóleső örömmel nyug­tázhatjuk a teljesítményt is. Mert nem akárhogyan és nem akárki ellen nyertünk. A jugoszlávok ellen még döcö­gő magyar tizenegyre rá sem lehetett ismerni. A játék egyes szakaszaiban Alberték legszigorúbb kritikusaikat, a nézőket is tapsra ragadták „brazilos rohamaikkal", át­gondolt támadásaikkal, ötle­tes, szemet-lelket, gyönyör­ködtető megoldásaikkal. Az a bizonyos középső hármas — amely az utóbbi időben a tá­madások célpontja volt — Albert és Göröcs játékkész­ségével, a „robotgép’. Rákosi fáradhatatlan munkájával megmutatta, hogy van fantá­zia ebben az elképzelésben, csupán tagjainak akarni kell, nem pedig azzal foglalkozni, hogy ez a poszt idegen szá­mukra, itt nem tudnak ját­szani ... A védelemmel a ju­goszlávok ellen sem volt baj, közép­pályásaink nagyot ja­vultak, s az ékek közül Mol­nár már legjobb napjait idéz­te. Bene és Farkas viszont még nem a régi. Ha ők is el­érkeznek formájukhoz, akkor lényegesen nagyobb feladato­kat is sikerrel oldhat meg az együttes. Két pont, javuló játék mel­lett öröm volt látni az „öreg” Mátraitól a legifjabb Benő­ig az egységbe forrott, elve­szett labdát nem ismerő, va­lóban szívvel-lélekkel harcoló gárdát Korábban sok jogos bírálatra adtak okot a válo­gatottak túlságosan is köny­­nyed, olykor felelőtlen játé­kukért. Most a rangidős Mát­rai, a sérülést szenvedett Mé­szöly, az alaposan szoronga­tott , időnként kíméletlenül leterített Albert és a többiek nem ijedtek meg egyszer sem s nem mondtak le a labda megszerzéséről. Dicsérnünk kell a fiúkat — és természetesen Illovszky Rudolf szövetségi kapitányt is — ezekért az örömteli vál­tozásokért, s azért a soro­zatért is, amit az együttes a világbajnokság óta produkál. A­ Rímet Kupa fináléja óta már kikapott a világbajnok Anglia, a második helyezett NSZK, a bronzérmet nyert Portugália, ugyanakkor a ma­gyar együttes hat mérkőzé­sén csak egyetlen pontot ve­szített, 18:6-os összesített gól­aránnyal legyőzte Dániát, Franciaországot, Ausztriát, Jugoszláviát és Hollandiát! Közülük csak Dánia volt könnyű ellenfél, a többiekkel szemben alaposan meg kellett küzdeni a győzelemért. Rot­terdamban, Lipcsében és most Budapesten éppen Hol­landia bizonyította be, hogy ma már nincsenek „tulipános futballisták”, klasszissal gye­ngébb csapatok. Kiegyen­lítődtek az erőviszonyok, ma már minden győzelem na­gyon értékes. Amikor szerdán este a Nép­stadionban a szikrázó össze­csapásokat láttuk,­ sűrűn em­lékeztünk az Európai Labda­rúgó Szövetség vezetőinek jó­­néhány hónappal ezelőtt tett kijelentéseire. Azt mondották: remélik, hogy az Európa Baj­nokság visszaadja az orszá­gok közötti mérkőzések rang­ját, izgalmát, tüzét. Nos ,kü­lönösen a bírói sípszót köve­tő, hat súlycsoportban rende­zett magyar—holland kiegé­szítő ökölvívó mérkőzésre gondolva, amelynek elején Groot Ihásznak a gyomor­ütést, Mulder pedig az áll­­csúcsra mért balhorgot mu­tatta be) úgy látjuk, a heves vérmérsékletű játékosokból álló válogatottak az EB-n kö­vetik néhány kétes hírnevet szerzett klubcsapat példáját. Rendkívül sportszerűtlen volt a jó mérkőzést záró aktus. Grootnak, Muldernek — tár­saik sokkal többet szabály­talankodtak, mint a mieink , semmi szüksége sem volt, hogy futballista képességei után ökölvívó tudásáról is meggyőzze a Népstadion kö­zönségét,­ s­­ több ország tv előtt ülő szurkolóit. Úgy hisz­­szük, arra sem volt oka a já­tékával tetszést aratott hol­land együttesnek, hogy udva­riatlanul, a közönség üdvöz­lése nélkül szitkozódva vo­nuljon be az öltözőbe. E kis zárójelenetet remél­hetőleg hamar feledjük s ha­sonló fináléval nem találko­zunk a jövőben. Május 24-én újabb két pontot várunk haza Koppen­hágából. A szerdaihoz hason­ló szellemű és színvonalú já­téknak csak ez lehet a jutal­ma — még idegenben is. TOTÓ A JÖVŐ HÉTRE A május 21-én érvényes 21. heti totó-tippek: Ózd—Ganz-MÁVAG (Az Ózd otthon esélyes.) Péc£i B.—Oroszlány (Három esély.) Bp. Előre—Szállítók (Egységesebb a szállí­tók.) Autóbusz—Budafok (Döntetlen a valószínű.) Debrecen—Egyetértés (Jobb az Egyetértés.) Miskolc—Kecskemét (A Miskolc otthonában erős.) M.­Szászvár—Veszprém (Kemény küzdelem vár­ható.) Nagykanizsa—H. Tán­csics (Hazai győzelem a valószínű.) Zala TE—Győri Dózsa (Gólerő,ebb a TE.) Lanerossi—Ju­ventus (Esélyes a Juventus.) Venesi**.—Bo­s­á (Ruéletosabb a Roma.) Lecco—Napoli (A Na­­li győzelme valószínű.) Atalanta—Mantova (Döntetlen is lehetsé­ges.) Tippünk a pótmérkő­zésekre: X, 1, 1. 1 X 1 X 2 X 2 1 X X 2 1 1 X 1 X 1 1 1 2 1: 2 2 Előítélet nélkó A Csepel SC hároméves terve Csaknem negyvenezer ember dolgozik Csepelen, s tizenkétezren aktívan sportolnak. Közülük ezerkétszázan minősített spor­tolók, a sportiskola hétszáz tagot számlál. A Csepel SC, az MTI Irány­elveinek szellemében megkezdte az 198 végéig szóló hároméves tervét. A cél a mexikói olimpiára való következetes felkészülés. Havasi Gyula elnökhelyettes, egyike azoknak, akik azonnal hozzáfogtak a terv pontjainak részletesebb meghatározásához, majd a végrehajtáshoz. — Első teendőként a Csepel Művek Pártbizottsága, amely mondhatom, a klubok életében szinte egyedülálló intenzitással segíti sporttevékenységünket, már a kezdetben megfelelő hatá­rozatokat hozott, elemezte, érté­kelte és keményen bírálta mun­kánkat. Az effektív eredmények eléréséhez szakképzett, lehetőleg nagy gyakorlattal rendelkező ed­zőkre volt (és van) szükségünk. Egyesület-szerte kiadtuk a jel­szót: kutassák fel a legmegfele­lőbb edzőket... — Egy kezemen meg tudom számolni, mennyi élsportolónk dolgozik valahol másutt, tehát nem Csepelen — mutatja a név­sort Lázár Lajos, a Csepel SC el­nöke. — Elsősorban az ifjúságiak, szóval, akik még tanulnak, nem a gyárban dolgoznak, de ők is Csepelen járnak iskolába. Igaz is, miért járnának ide messziről edzeni? — így az is áll, hogy Innen se mennek máshová___ — Most főképp nem. Egyik kezdeti lépésünk volt a sportolók munkahelyi körülményeinek a rendezése. Élvonalbeli verseny­zőink jó értelemben vett szemé­lyes védettséget élveznek. Állás­pontunk szerint azért, mert spor­tolnak, és ez némi kiesést jelent náluk a termelésben, nem szen­vedhetnek anyagi vagy egyéb hátrányt. A csepeli színekért küz­denek. — Tehát elégedettek a verseny­zők? — Stabilizáltuk a helyzetet. Senkinek nincs félni valója, ha becsületesen végzi a zsolgát. Jegyzőkönyvek tanúskodnak, hogy szinte valamennyi szakosz­tály, valamennyi vezető és spor­toló munkáiénál megemlítik a „nevelés” szót. Első helyen. Fel­­mérik, milyenek versenyzőik, ha győznek, ha vesztenek, a ennek alapos ismeretében Útmutatás­ként elmondják, hogy milyen magatartást várnak tőlük. Rendszeresen előadásokat tar­tanak a nemzetközi találkozók előtt, és ezeken sokrétűen be­mutatják az országot, ahová a versenyzők utaznak, az embere­ket és szokásaikat. Az utóbbi idő­ben — kereken hetvenszer lépték át a határt — nem fordult elő valuta- vagy vám­kihágás, tör­vényellenes cselekmény.­ Felkészült­­előadók, pszicholó­gusok és gyár vezetői úgyne­vezett sportakadémiákat­­ tarta­nak. Dicséretes kezdeményezés: nagy népszerűségnek örvend. •­ Több jónak mondott szak­embertől kellett megválnunk, mert erkölcsi akadálya volt a működésüknek. A nevek nem lé­nyegesek. Az egyik például min­dent csinált, amit egy sportem­ber nem tehet: ital, nő, botrá­nyok. Kitűnő szakember volt. Felhívtam ide, zárt ajtók mögött beszélgettünk. Mindig közbevá­gott. — Mit? . .........­ ... „­. — Azt, hogy ez mind igaz. Ő maga kérte az elbocsátását. Most másutt edző. Neki is meg kellett változnia, de már új környezet­ben. Mondjak mást? Házasember volt, a felesége betegen feküdt otthon. Tudták a sportolók is. Más nőt vitt le vidéki utakra, ’­s I­­ /1 1 i m meg edzésekre. Hol itt a szemé­lyes példamutatás? Egyik lelkes aktívánk folyton pénzzavarral küszködött. Rengeteg ismerősének tartozott. Később majdnem mind­egyik tanítványának. Lehet ez? Igaz, még régebben történt: ököl­vívó szakemberünknek ez volt a szavajárása: „Ide nem dzsentri­csemeték kellenek, hanem alvi­lági ipsék”. Napirenden voltak a rendőrségi ügyek, ő ideig-óráig palástolhatta, de nem a végte­lenségig. — Sok a fegyelmi? — Általában nem. Az öttusá­zóik vezetnek, a jegyzőkönyvlis­tán. Néhány perces késésekért dorgáltak, jegyzőkönyveket ké­szítettek és küldték be az elnök­séghez. Ezt aztán leállíto­ttuk, mert ugyan rend a lelke mi­­den­nek, de ahhoz, nem jegyzőköny­vek kellenek. — Az egyik KISZ-gyűlésen a jó, családias légkör megteremté­séről tárgyaltunk — mondja Lá­zár Lajos. — Látja, itt is, mindig csak vissza kell kanyarodnunk a nevelés kérdéseihez. Dicsérendő a Csepel tevékeny­sége. Elsősorban az a tény, hogy következetesen, bátor kézzel kezdtek az újjá, jobbá formálás­hoz. (öcs) Szorgalmas vívópalánták

Next