Magyar Ifjúság, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1969-05-23 / 21. szám

BIZONYÍTÁS A 13 éves Hargittay András (KSI) sok más társához hasonlóan, a Császár uszoda­­ bársonyos vizében ismerkedett meg az úszás­sal. Széch­y Tamás a mestere, Bandi legutóbbi eredménye (300 pil­langón 2:26) riadalmat keltett a teenager medencelakók között. A sportiskolás úszópalánta bizonyított: nemcsak a tengerentúlon akad­nak úszótehetségek! Fotó: Hemző C­inkotai gimnazisták A társadalmi munká­ról már sok szó esett különféle vállalások, felajánlások során,­­ a sportéletben, különösen a középiskolás sportba­n azonban ritkán hangzott el ilyen jellegű közlés, tudósítás. Ezért is örvendetes, hogy a fővárosszéli, cinkotai gimnázium KISZ-feseinek, tanulói­nak, tantestületének ne­vét sport­társadalmi munkáról szólói hír kap­csán kapta szárnyra: az MTI által alapított, „A testnevelés és sport fej­lesztéséért" elnevezésű elismerő jelvényt a XVI. kerületi iskola kapta. Sportszeretetük derekas munkára buzdította őket: pontosan 300 ezer forint értékű teljesít­ményt produkáltak, at­létikai, röp- és kézilab­dapályát építettek, s a létesítményeket is ma- ■ guk gondozzák. Az utánpótlás nevelé­se a minőségi sport szempontjából elsőrendű kérdés. Ezzel kapcsolat­ban gyakori panasz, hogy nem a nevelőmun­­kával van baj, hanem azzal, hogy nincs elegen­dő sportpálya. Ez igaz, de ezen a gyakran ál­datlan állapoton lehet önerőből segíteni. Úgy, ahogy a cinko­­taiak tették. NÁPOLY, CSAK RÓLAD ÁLMODOM Egyre divatosabb — és igazságosabb —, hogy a világ- vagy Európa­­bajnokságok döntőjébe jutásért tornákat ren­deznek. A nagy napok előtt álló magyar labda­rúgó válogatott mellett, a jól megtermett hazai kosárlabdázók is izgal­mas májusi hajrához érkeztek. A szeptember 27. és október 5. között Nápolyban sorra kerülő Európa-bajnokság tizen­kettes döntőjébe a védő Szovjetunió és a rende­ző Olaszország már be­jutott. További 26 euró­pai, illetőleg a konti­nenshez közel fekvő or­szág csapata öt csoport­ban selejtezőt játszik. A stockholmi, matarói (Spanyolország), harle­mi (Hollandia), budapes­ti és szaloniki csoportból az első és a második he­lyet elhódító válogatot­tak énekelhetik boldo­gan az ismert dalt: Ná­­­poly, csak rólad álmo­dom ... Stockholmban, Mata­­róban és Haarlemben már tisztázódott az iz­galmas kérdés. Csehszlo­vákia, Spanyolország, Bulgária, Jugoszlávia, Svédország és Románia került a döntőbe. A két további EB se­lejtező csoportban va­sárnap fejeződik be­ a küzdelem. Budapesten a Sportcsarnokban kitű­nő mezőny csatázik: a magyar válogatott mel­lett Albánia, Franciaor­szág, Lengyelország, és Törökország csapata verseng, míg Szaloniki­­ben Görögország, az NSZK, Ausztria, Finnor­szág és Izrael küzd az első és a második he­lyért. — A korábbi eredmé­nyek alapján csak Albá­nia nem pályázhat az el­ső vagy második helyre a mi csoportunkból — mondta Vincze György, a Magyar Kosárlabda Szövetség főtitkára. — A franciák, lengyelek és törökök viszont — ter­mészetesen a hazai kör­nyezet előnyét élvező magyar válogatottal együtt — reményked­nek. A hírek szerint a franciák a régi, jó szín­, vonalon játszanak, a törökök évről évre ja­vulnak, a lengyelek kint voltak az olimpián is . .. Csapatunk jól felké­szült, a részvevők fogad­­koznak. Ha nem sikerül az első vagy második helyen végeznünk, nagy lehetőséget szalasztunk el... Jóllehet, szerda óta zajlanak a mérkőzések a Sportcsarnokban, hátra vannak még a legérde­kesebbnek ígérkező ta­lálkozók. A budapesti EB selejtező további műsora: „ Május 23., péntek: lengyel—török, francia— magyar. Május 24., szombat: magyar—albán, francia —lengyel. Május 25., vasárnap: albán—török, lengyel— magyar. ” Éhes focista A képen látható Atalaika játékos megéhezett a Sampdoria elleni mérkőzé­sen, mert nyilvánvaló A szándéka: mindenképpen le akarja nyelni a feléje szá­guldó borgolyót. Hogy az akcióból mi lett, arról nem érkezett jelentés. De ahogy elképzeljük, nehéz munka lehetett, amíg megemésztet­te a pöttyöslabdát. EDZŐSORS KI LESZ A TIPPBAJNOK? Tanácsadó a szelvényhez A Magyar Ifjúság elmúlt heti számában hirdettük meg a több fordulóból álló, értékes díjakért folyó „Tippbajnokság" versenyt.­­ Mint ismeretes, az első forduló szelvényén 10 világbajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzés szerepel. Minden eredménytalálat egy pontot ér, aki a gólarányt is eltalálja, három ponthoz jut. Az a fogadó, aki legalább négy eredményre jól tippel további 5 pont jóváírásban részesül. Ugyancsak 5 ju­talompontot szerez­­nek azok a­ fogadók, akik a Magyarország—Csehszlovákia mér­kőzés eredményét jósolják meg helyesen, gólarány szerint. A beküldés előtti „hajrában” (beküldési határidő: május 24) egy kis segítséget kívánunk adni a szerencsés tippeléshez azzal, hogy közöljük a csapatok legutóbbi, egymás elleni eredményeit. MAGYARORSZÁG—CSEHSZLOVÁKIA. A legutóbbi prá­gai (1963) és budapesti (1964) mérkőzés egyaránt 2:2-re végző­dött. Ezt megelőzően a chilei világbajnokságon a csehszlovákok 1:0-ra győztek. 1956. május 20-án Csehszlovákia a Népstadion­ban 4:2-re nyert! DÁNIA—ÍRORSZÁG. 1957-ben már játszottak VB-selejte­­zőt Dániában, akkor az írek 2:0-ra nyertek. A Mexikó elleni dán siker (3:1) viszont figyelmeztet. FINNORSZÁG—JUGOSZLÁVIA. Tét már nincs, egyikük sem juthat Mexikóba. Ilyenkor a jugoszlávok nagyobb tudása kijön. Belgrádban a jugoszlávok 9:1-re verték a finneket. ÍRORSZÁG—MAGYARORSZÁG. 1939-ben állt utoljára egymással szemben a két válogatott. 2:2 volt az eredmény Cork­­ban és Budapesten is. Az írek hazai pályán veszélyesek, de a bajnoki idény végén már fáradtak. DÁNIA—MAGYARORSZÁG. A magyar válogatott 1967. májusában 2:0-ra győzött Dániában. Gondot csak ritkán okoz­tak a lelkes dánok. BULGÁRIA—LENGYELORSZÁG. Óriási küzdelem várha­tó, Biróczky játékvezetése m­ellett. A bolgárok legutóbb — 1966­­ben — idegenben 1 :1-re végeztek a lengyelekkel, 1962-ben Szó­fiában 2:1-re győztek. NORVÉGIA—SVÉDORSZÁG. Az északiak örökké bizonyta­lan kimenetelű derbyje. Októberben Stockholmban a svédek 5:0-ra nyertek. Viszont azóta a norvégok idegenben megverték a franciákat! 1968-ban barátságos találkozó Oslóban: 1:1. FINNORSZÁG—SPANYOLORSZÁG. Hasonló a helyzet, mint a finnek jugoszlávok elleni mérkőzésénél. Hosszú évek óta nem játszottak egymás ellen. BOLIVIA—ARGENTÍNA. Utolsó mérkőzésüket, 1967-ben Argentína 1:0-ra nyerte. Bolívia 1963-ban megnyerte Dél-Ame­­rika bajnokságát, érdekesebb eredményei: Argentína 3:2, Brazí­lia 5:4! Azóta viszont nagyon csendesek... CHILE—URUGUAY. Két nagy vetélytárs. 1967-ben 2:2-re végeztek Uruguayban, további eredmények: 1965: 1:1, 1963: 2:3, 0:0. TIPPBAJNOKSÁG 22 X V­izsga: M­o­szk­v­áb­an ! A hét olimpiai verseny­számból hatban érmet — ket­tőben a legfényesebbet, ara­nyat — szereztek a magyar kajak-kettusok tavaly Mexi­kóban. Vajon hogy szerepelnek az idén? — A válogatottak korán megkezdték a felkészülést 1969 nagy vizsgájára, a moszkvai Európa-bajnokság­­ra — mondta Cseh Lajos, a szövetség főtitkára. — Nem lesz könnyű a világelsőséget a legnagyobb és legnemesebb ellenfél otthonában megvéde­ni ! A vízi alapozás sokezredik kilométerét lapátolják mosta­nában a keret tagjai. Olaszor­szágban, Svédországban, az NSZK-ban, Finnországban, az NDK-ban és Romániában ver­senyeznek az EB előtt. Moszk­vában 16 szám szerepel a mű­sorban, köztük a magyarok sikerszámai, a hosszútávú viadalok. Egy országot szá­monként két egység is képvi­selhet, így elképzelhető, hogy a kajakosok közül Hesz és Szöllősi, a Giczi, Tímár és a Cseh, Hazsik kettős, kenusok­nál Tatai és Wichmann egy­más között dönti majd el a helyezéseket, illetve a győze­lem sorsát! Kemény lapátolásban a Cseh, Hazsik kettős (Fotó: Deleta)

Next