Magyar Ifjúság, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1969-10-10 / 41. szám
Budapesti művészeti hetek 1969. Varsót cseréltek Budapestért Jerzy Katlewicz, a Krakkói Filharmónia ének- és zenekarának vezető karnagya zömök, fiatal és rendkívül energikus. Együttese, mely a második világháború után — sőt közben, hiszen az első koncertjüket 1945. február 4-én tartották — a lengyel zenei élet megindítója volt, nem kevésbé lendületes és energikus. Az idei művészeti hetek első külföldi vendégeiként két koncertjüket élvezhettük az Európa- és világjáró krakkóiaknak (az Óvilág csaknem minden országában koncerteztek már, s jártak egy hosszú turnén az Újvilágban is), és e két koncert közül az első nem mindennapi élményt hozott: Penderecki, a mindössze harminchat éves, de csaknem tíz éve világhírű lengyel komponista Lukács Passió című művének magyarországi bemutatóját. Katlewicz, és a mű narrátora, az ismert, jeles színész, Leszek Herdegen, az egyik próba szünetében így beszélt az együttesről, ő a műről: KATLEWICZ: — Nekünk most tulajdonképpen a Varsói Ősz koncertjein kellene lennünk. De Varsót elcseréltük Budapestért. Részint mert először jöhettünk a zenei életéről méltán híres magyar fővárosba, részint mert az idei Művészeti Hetek zenei programja oly kitűnő, hogy például az 1 Musici di Roma, vagy a bécsi filharmonikusok társaságában szerepelni maga is megtiszteltetés. És mivel itt is a modern lengyel zene követeiként lehetünk jelen Penderecki művével — amelyet 1966-ban mi mutattunk be, méghozzá Hamburgban, s azóta sokszor és sok helyen játszottuk — így, a QsAtmadoxii ft'I-:. sorakoztató ‘varsói* 'bró’gráfnökért is kárpótolva érezhetjük magunkat. No és Budapest az első állomása egy újabb, kéthónapos turnénknak, melynek főbb stációi Brno, Párizs, Bécs, majd Pozsony. HERDEGEN: — Hogy Penderecki miért éppen a Lukács passiót választotta műve alapjául? Válaszolhatnék tréfásan is: a korábbi komponisták már megzenésítették a többi evangélistát, neki Lukács maradt. Vagy: Penderecki kisfia is Lukács, talán neki akart kedveskedni. De a lényeg nem ez. Lukács evangéliuma a legdrámaibb, s Krisztus és a kereszthalál nála a legemberibb, a legkevésbémisztikus. Penderecki épp ezt hangsúlyozza a műben: a pusztító zsarnokság áldozatává váló tiszta emberséget. Így érthető, hogy szinte jelképesnek fogták fel a kritikusok az éppen Hamburgban lezajlott bemutatót. Megvallom, mi is így akartuk. KATLEWICZ: — Penderecki korábbi műveiben a meghökkentő effektusok egész arzenálját sorakoztatta fel. Itt sem tagadja meg önmagát, de eszközei sokkal letisztultabbak. Igaz, hogy a kórus helyenként például suttog, morog, kiáltozik, sőt fütyül, a zenekarban pedig ajtót kopogtatnak, asztalt vernek, kalapácsolnak, stb., de ezek az effektusok a legszigorúbban a drámai kifejezés eszközeiként szolgálnak. Megjegyzem, hogy mi, bár rengeteg modern muzsikát játszunk, nem csupán ilyen műveket tartunk műsorunkon. Budapesti második műsorunkon is Mozart: Requiemjét adjuk elő, hiszen ez minden együttes tudásának abszolút próbaköve. HERDEGEN: ■— Ne haragudjon, hogy egy bókkal fejezem be a beszélgetést. Nem sok szabad időnk volt, de abban a kevésben is igyekeztünk szétnézni Budapesten. .-Európa valamennyi nagyvárosá- isak Isikiaietében állítom: sehol ilyen gyönyörű őszt nem láttam még, s azt hiszem, ez az évszak a magyar főváros igazi évada, ebben páratlan. T. I. A Krakkói Filharmónia ének- és zenekara, Penderecki Lukács passiójának előadása közben „A SEX ÉS A HAJADON" • H. G. — vagyis Helen Gurley Brown, 1963 tavaszától lépésről lépésre hódította meg a világot, s ezekben a napokban kezdi meg a harcot, magyarországi népszerűségéért, egy filmmel, mely hamarosan a mi közönségünk elé kerül a mozikban, s amelynek címe „A sex és a hajadon”. A rövidesen bemutatásra kerülő film — miként is a mozgóképek világában oly gyakori — egy könyv nyomán készült, amelynek műfaját azonban meglehetősen nehéz meghatározni. Annak idején első méltatói, „filozofikus önéletrajz”-nak nevezték, későbbi kritikusai pedig kimondottan „filozófiai mű”nek. Hogy azután melyik meghatározás találóbb, azt nehéz eldönteni. De mi okozza a nehézséget? Hajadonok tanácsadója Elsősorban a könyv különös célkitűzése. Helen Gurley Brown, 1963-ban, harminckilenc éves korában, elhatározta, hogy megörökítve saját próbálkozásait, tanácsot ad valamennyi házasságon kívül élő hajadonnak, hogy hogyan is teremtheti meg „A Gazdag és Teljes Életet”, amely szerinte a modern asszony életének egyetlen értelme lehet. Már az első kiadás előszava is jelzi, hogy H. G. Brown művét elsősorban a „középosztály felső rétegének” szánta, vagyis .. módosabb, vagy jómódú (de nem milliomos) olvasóknak. Az előszóból megtudjuk, hogy a proletár-sorból származó Helen Gurley, aki évek szívós munkájával, és áldozatos tanulással küzdötte magát lépésről lépésre előre, s lett munkásnőből gépírónő, majd titkárnő és vezető titkárnő, majd irodafőnök egy nagyvállalatnál, harminchétesztendős korában, 1961-ben ment először férjhez David Brownhoz, egy hollywoodi filmemberhez, aki a 20 th Century Fox egyik jóbeosztású alkalmazottja, 16 szobás házzal és egy kaliforniai tengerparti villával rendelkezik. Vagyis Helen Gurley, azaz, most már Helen Gurley Brown jó partit, sőt talán „álomkarriert” csinált és azt állítja, hogy erre az eredményre érdemes volt harminchétéves koráig várni. Igen ám — írja az előszóban —, de hosszú hajadonsága idején (melynek hosszát nem látta előre) élete legjobb éveiben szakadatlanul csak „A Gazdag és Teljes Életre” vágyott, és ennek érdekében többféle próbát, kísérletet tett. Nos, e próbák, kísérletek, s az ezeket sugalló gondolkozás krónikája a könyv, amelynek eredeti címe „Sex And The Single Girl”, vagyis ugyanaz mint a filmé: „A sex és a hajadon”. Nos, e próbák, kísérletek leírása teljesen új az amerikai irodalomban, és mindenesetre igen figyelemreméltó kísérlet egy társadalmi őszinteségre. A mű viharos sikerének talán az is a titika, hogy ugyanakkor a karrier iskoláját is magában foglalja, mert tanácsokat és módszereket ad, mikor, milyen helyzetben hogyan viselkedjen a hajadon.. Miután első könyve tizenhat nyelven huszonnyolc országban, majd három és fél millió példányban került forgalomba, H. G. Brown egy újabb művet is írt a „Sex és a hivatal” címen, semmivel sem kisebb sikerrel, mint Mindenki szeret a lakásában egy meghitt zugot. Itt érzi igazán otthonnak az otthont, itt még a gondolatai is termékenyebbek, itt jó ... Neki van egy piros szőnyege. Ezen helyezkedik el, ha egyedül akar maradni, vagy ha barátai jönnek, s kiadgg beszélgetés ígérkezik. Egyszer — még dantei pokoljárása idején, amikor úgy érezte, hogy ebből az egészből nem lesz semmi, hogy őrültség volt hozzáfogni, s valami elfogadható kibúvót kellene találni — egyik barátja megjegyezte: — így kellene elmondanod az egészet, mint most. Ülnél a piros szőnyegen, s csak beszélgetnél az emberekkel. A gondolataidról... @ Békés Itala színházi estje. Csak így, ilyen egyszerűen. Cím nélkül. Pózolás vagy furcsa reklámfogás, hogy nem adott címet? Indulatosan rázta fiús frizurás fejét, s visszarevolverezett: — Te láttad, hallottad, adj neki címet. No, adj, ha tudsz! Nem tudtam én sem címet adni. Talán nem is lehet. Egy ember hangosan gondolkodik. Lázad és megért, gúnyol és kijelent, megnevettet és belénk markol. Elindít egy gondolatot, s az mindig szüli az újakat. Egy nő keresi a nők igazát. Távoli múltban, távoli jövőben, s közben kutatva végigjártatja szemét a ma asszonyán. Csapong, de sohasem tér el a maga szabta gondolati úttól. Miért lettünk, mi nők, ilyenek, amilyenek vagyunk? Egyáltalán, milyenek vagyunk? És milyenek lehetnénk? Hol rontjuk el a dolgot? És hogyan? Mit látnak belőlünk, s mi látjuk-e önmagunkat? Mintha két vállánál megfogná, s alaposan megrázná minden beszélgető partnerét: — Most rám figyelj, s ne beszélj mellé, ne legyints! Színt vallok előtted, neked is ezt kell tenned. Vitázol? Jó, tehát győzzük meg egymást. Rá fogsz jönni, hogy én vagyok az erősebb, mert az igazsággal bombázom előítéleteidet, amelyek mögül könnyen beszélsz... ........ .— Régóta kapacitáltak: öszsze kellene hozni egy önálló estet. Vegyes salátát? Egy adag próza, néhány vers, pár kanál sanzon, csipetnyi pantomim ... Nem, ezt nem! Le is tettem róla. Két évvel ezelőtt felhívott az Egyetemi Színpad igazgatója. Önálló est... Elvállaltam. Kétszer belefogtam. Már az utcán voltak a plakátok. De még mindig nem voltam készen. Rengeteg a mondanivalóm. Kétszer lemondtam. Harmadszorra nem találtam kibúvót... Alapos ember lévén, vett öt dossziét, s ezekbe rakosgatta ötleteit. A dossziék gyarapodtak, ő mégis egyre jobban elveszítette lába alól a talajt, „az önálló estet könnyebb csinálni, mint egyet!” — mondta, ha kérdezték, s ingerülten kihajigálta a cédulákat. — Odáig jutottam, hogy már azon gondolkoztam: a rengeteg között mi az én mondanivalóm? Egyetlen téma, amelyben mindent kifejezhetek ... Hirtelen felötlött: van ilyen! A nők. Az ezerarcú, ezerszínű nők. Félretettem az öt dossziét, s elővettem a hatodikat. Amikor ez is megtelt, „nagytakarítást” végeztem. Radikális munka volt: a dossziéban semmi sem maradt! És bennem sem. Felállt a piros szőnyegről, s a könyvespolcról levette Brecht színházi tanulmányait: „... Az epikus színész nem törődik a figurával. Üresen fog hozzá. Minden cselekvést a legkényelmesebb tartásban hajt végre, és mondja a mondatokat egymás után, de úgy, mintha mindegyik az utolsó volna .. Becsapta a könyvet, s azt mondta: — Nekem is el kellett jutnom a nulláig, hogy elindulhassak! Javában készült az estre, amikor felhívta az egyik kolléganője: — És mondd, hány új számot vettél bele? — Valamennyi új — válaszolta. A kolléganő kiejtette kezéből a telefonkagylót. — Nekem csak gondolataim voltak, de nem vagyok író, aki szavakba tudja öltöztetni ezeket. Hol találom meg saját gondolataimat a végtelen és parttalan irodalomban? Mert biztosan valamennyit megírták már, szebben-jobban, mint ahogyan én elmondanám, de hol keressem? Újabb nulla: rádöbbent, hogy nem ismeri eléggé sem az irodalmat, sem a történelmet, sem a földrajzot, de még saját könyvtárát sem. GONDOLATOK A SZŐNYEGEN ©