Magyar Ifjúság, 1970. január-április (14. évfolyam, 1-16. szám)
1970-04-10 / 14. szám
Apáti Miklós verseivel találkozhattunk már a Kortárs, a Tiszatáj, az Élet és Irodalom hasábjain, valamint az Első Ének című antológiában. A két éve megjelent gyűjtemény bevezetőjében a következő mondatot olvashatjuk róla: „Ki" tudja, Apáti Miklós .. . ma még kevésbé látványosad, máris meggyőző tehetsége holnap mivé teljesül ki?!" Huszonhat éves mindöszsze, így még korántsem késett el a „kiteljesüléssel". Sőt, legújabb versei azt bizonyítják, hogy vérbeli költőt üdvözölhetünk Apáti Miklósban. Lapunkban most jelenik meg először. (bf) APÁTI MIKLÓS Május Föllázadnak a karcsú ágak, mielőtt májust bontanának. Szabad-e hinni díszítetlen, dombhátra fekvő szerelemben? Forog a Nap, nem aranyalma! — zengi az ágak riadalma. De várnak hőre, fényre, esőkre, őket dicsérő kereskedőkre. A domb mögött Még látom őket, mezítlen talppal futnak a partra, most elszabadultak, erősek ők, mert övék: a szüzek szerelme, lenn a homokban lépésük hűvös áramlása látszik, elvesznek a tájban, forog fölöttük és a domb fölött a Nap — nem az ágyékuk, szemük nedvesedik csak ha levetkőznek és ruhák helyett talpig bebújnak szüzességük óvó riadalomba, — emberré érlelhet ennyi szemérem, megenyhíti a párzás állati dühét, s hogy éppen két menstruáció között, — a domb mögött már készülődnek elfogni őket a bevásárló kosarak, szatyrok, a bérből élők mozgalmi jelvényei, valahol, túl a domb mögött már ők sem ők, felöltött maszkjaik erénynek mondják és elviselhetőnek, — valahol, túl a domb mögött fémszálas ruhában sétál az érdek, haja fésült és brillantin-szagú, valahol, túl a domb mögött fegyvert ölelnek, s hibátlan logikájuk iszonyúbb, mint a golyó, — még látom őket, szemem zuhanva követi sorsuk, ők sorra tűnnek egymás után a domb mögött, messziről nézve: híd-avatás. Nevét már ismerik az olvasók, nem első publikációi ezek a versek. Bence dalaiban, mert legszebb versei e műfajban íródtak, az otthon, a somogyi dombok hepe-hupás világa szólal meg: mosolygó nagy tökök, levélhangú jegenyék, libergő július, szüret szárnyú reggel. A gyermekkor, az első gyermekszerelem, a mezőn kapálgató parasztok emléke vissza-visszatér, sosem tud igazán elszakadni tőlük: „fülönfog a honvágy, mint szülőm, ha elcsavarogtam" — írja valahol. Némelyik verse a népdalok, virágénekek egyszerű lírájára emlékeztet. (Sz. G.) BENCZE JÓZSEF Krumpliválogatás Leguggolva, görnyed hátunk a prizmához körös-körül, édesanyám minden szemet százszor újra dicsér, örül. Ujjunkon a hideg vibrál, vetnivalót válogatjuk, és a süldő malacoknak az apraját külön rakjuk. Apám ásót hoz, vermet ás, vonyogóval szalmát börzöl, betakarja jó vastagon a határt és kezet dörzsöl. Kéményt is hagy, mint a házon, szalmaköteg a szellőző, és az ásót lereszelni tehénrágott csutaszárt tör. Torzsát rágó angyalok közt Szívemet szeljétek ide az abroszra, meg is öntözzétek menyasszonyi borral ! Szalma-hajtűtöknek rozsdás már a fénye, tizenhárom torzsát rágó angyal visz az égbe. Mezei villamos Szél borzolja homlokát az égnek, levélhangú jegenyék beszélnek. Villamos: (hol a gyalogút letér) lőcsfogantyús és rúdlépcsős szekér. Hazafelé mosolygó nagy tökök szoronganak a vastag ódal között. Este van. Pokróc már a sötét, kék jászolban mélázik az éj. Abrakoszsák égen a telihold, felhő foltján az esti köd kifolyt. 70/14 LÍJ MAGYAR IFJÚSÁG KÖLTÉSZET NAPJA 1970 Április tizenegyedike a költészet napja. A legutóbbi néhány év gyakorlata a legméltóbb napot századunk kimagasló költőóriásának, József Attilának a születésnapját avatta a költészet ünnepévé. Legyen hát ez a Forrás kizárólag a költőké. Ünnepeljük József Attila születésnapján azokat a költőket, akik egy kicsit a Magyar Ifjúság hasábjain születtek meg, lapunk „hőskorában” vagy a legutóbbi időkben. Már a tizenkét év előtti Magyar Ifjúságban találkozhattunk szép, nagy műgonddal megírt verseivel. Köztünk, az akkori Forrás körül nyüzsgő sihederek között ő volt a doyen. Azóta számos más orgánum is közölte verseit. Verseinek gondolatisága örvendetesen mélyült az utóbbi években. Eleinte a kötött formák használatához mintha egy kicsit avitt hangvétel is szegődött volna költői gyakorlatában, sokszor a rim- és ritmuskényszer hevenyészett megoldásokat eredményezett. A legújabb Orsovai-verseket olvasva viszont az az érzése az embernek, hogy a zárt formák fegyelme nagyobb tömörítésre kényszeríti, nincsenek tölteléksorok, üresjáratú strófák, felesleges díszítések a műveiben, szigorúbb ökonómiával dolgozik, táguló világát egyre pontosabban térképezi fel, mind mélyebb összefüggéseit ismervén meg annak az izgalmas történelmi periódusnak, amely osztályrészül jutott neki. A múlt tizenkét év folyamán csak a Magyar Ifjúságban legalább egy kötetre való verse jelent meg. Ezért mi különösen szurkolunk, hogy könyv alakban is napvilágot lássanak végre már azok az alkotások, amelyek olvasóink előtt már régóta nem ismeretlenek. (baranyi) ORSOVAI EMIL Egyetlen napom kész történelem Egyetlen napom kész történelem roham futás halok reménytelen múltamból múzeumot építek megőrizem szerelmek zászlóit egyetlen nap ölés feltámadás avult magammal szemben lázadás már szinte óránként leszámolok a bennem feltörekvő senkivel egyetlen nap kivégez felkavar kibírhatatlan tény hogy oly hamar túléli önmagát a pillanat minden múlás csak hazug fikció én is egyetlen nap vagyok csupán borzongásos emésztő éj után virrasztok hajnal és nappal felett amíg kígyóinak majd a csillagok aztán szavakká vált álom leszek Micsoda búcsúzás Micsoda búcsúzás, hisz el se mentem, ott maradt mivel öleltelek: a könnyed-súlyos mozdulat, a megtagadhatatlan emlék csók után mint félő simogató ujjnyom új ruhán, micsoda búcsúzás, hisz ott maradtak lágy szavak beszédek, vádak, álmok, kéz a szív alatt, csodálkozások, tervek, szándék, szűz fogadkozás mit ember óva gyors idők porába ás, micsoda búcsúzás, nem is mehettem el, el se jöttem én árnyékom ott van most is ajkad szögletén és ott a gondolattömeg, a vágy, az őrületközelben meglelt nem lehet másképp, a tiszta tett, micsoda búcsúzás, hisz nem megyek s te sem maradsz magad tovább, a pillanat amit most abbahagysz folytathatatlan nélkülem, az a miénk csupán. Viszontlátásra tegnap délután. Életrajzát megírta versben. Csupa tőmondatban, alanyok és állítmányok halmazában. Pedig a kor, melyben felnőtt, korántsem volt ilyen egyszerű, logikus és következetes. „Az éjszak Icától — írja — kegyetlen féltem, mert gyermekkoromra hasonlított." Tanyán született, népi kollégista lett, tele a NÉKOSZ-isták őszinte, boldog lelkesedésével. Aztán tanyasi tanító, művelődésiház-igazgató, állandó összetűzésben az ötvenes évek parasztpolitikájával. Most tanyaszociológusként dolgozik, nemsokára megjelenik egy tanyaszociográfiai kötete is. Szenvedély és intellektualizmus egyszerre és egymást kiegészítően határozza meg líráját. A dolgok furcsa logikáját, abszurditásait, ellentmondásait megjelenítő aforisztikus életrajz-vers mellett egyetlen nagy szenvedélyes kitörés a másik, a szerelmes vers. Első kötete jövőre jelenik majd meg. Székely Gabriella Életrajzomból 1 Szép szerelemből, de fájdalomra születtem. 2 Anyámat hároméves koromban hurokba fogta a halál; hetet fordult az év és végzett vele. 3 Az apám bekóborolta a világot sok üzletet kötött, köztük három házasságot. 4 Az éjszakától kegyetlen féltem, mert gyermekkoromra hasonlított. 5 A repülőkből a hálál kötelei nyakunkba lógtak. 6 1952-ben, amikor leseperték a padlásokat a múltról szóló mesék jutottak eszembe. 7 Ma teljesen elborzadok plakátragasztó pajtásaim szellemi elhízásán; ők engem nem értenek. 8 Gyakran álmodom kivégzésről ilyenkor másnap: feketébe öltözöm. ' f 9 Sok panaszomra vigasztalásul maradt: a szerelem. KAPUSI IMRE Virágok sebeimben Sebeim: óriások — sebeim: hétrétűek — sebeim: iszonyúan szépek — sebeim: kibírhatatlanul fájóak -tele csalánnal te nőtetted közepén lángoltatsz trópusi tulipánt, te: világom vígsága, virágvasárnapom gyásza. A költészet ma nem a szépségek költészete. Legalábbis, nem a szónak abban az értelmében, amit a „szépség", első hallásra-olvasásra, jelenteni szokott a költészetben. A „szép" ritmus, a „szép" rím, a „szép" forma kevés. Vagy a szépség tartalma változott? Borbély Tibor, akit most néhány versével bemutatunk olvasóinknak, írja egy helyütt: »Az én hazám tenyérnyi ország, / de frondjaiban: / világhaznom.« S mit ró ez feladatként a „szépségek" művesére, a költőre, hazájával, népével szemben? Hallgassuk csak: »Emberként, én is úgy növekszem, / ha gondjaiban osztozom.« Tiszta, világos költészet ez. Nem menekül sem a semmitmondói, sem a mellébeszélés vagy a csűréscsavarás sáncai mögé. Inkább: az ilyen sáncokat döngeti. Nyugodt lelkiismerettel. Rendíthetetlen hittel. Simon Gy. Ferenc BORBÉLY TIBOR Monoron... Monoron négy gömbakácot, fejszével megölt egy fiú. Anyámnak fáj. Nagyapa fája volt. Az ottlakók dicsérik, a gyilkos, szorgalmas fiút. Szélesebb lett az út. Malom Ideget őröl a malom. Lisztjét versekbe zsákolom. Vállamra vetve terhe nyom. —, de mint apám, a molnár tette dolgát: zsákom raktárba én is úgy viszem: naponta, újra, csendesen. Gyilkolt a Nap Jégvirág csokorral indultam hozzád, de jaj, nem mértem fel az utca hosszát, és félúton, rámtört a Nap. Egy másodperc alatt, hevét, mely annyi, mint mikor hárommillió tonna benzin ég, csokromra dobta lángolón. Itt állok, félúton, üres kezemmel. Jó lenne hinnem, elhiszed, hogy ellene én semmit sem tehettem.