Magyar Ifjúság, 1970. szeptember-december (14. évfolyam, 35-51. szám)

1970-09-18 / 37. szám

Nikkelország Napjaink őslénye 1899. márciusában, az új-Kaledóniában régóta hajózó „Emu” gőzös a következő felfedezést tette a Swa- Tow-nak nevezett piciny szigeten: ,.A legénység kiszállt és a homokon már erősen oszladozó, 18 méteres, kígyó alakú állatot talált. Súlya majdnem 10 tonna volt. Szájában fogak voltak, feje némiképp egy lóéra emlékeztetett. Nem törődvén az iszonyú bűzzel az egyik matróz lemérte a fejét a nyaktól az orrig. Tíz centi híján 2 méter volt. Sajnos, senki sem gondolt arra, hogy a tetemnek bármelyik részét felvegyék a hajóra.” Az új-kaledóniai vízikígyónak persze ennyi nem volt elég, s később is hallatott magáról. Legutóbb napjainkban Robert le Serrec, az öt év vitorláson című könyv szerzője bukkant rá búvárkodás közben a szörnyeteg egy késői utódjára, a közeli Pünkösd-szigetek egyikének parti vizeiben. „Hat méter távolságból már pontosan látható a hatalmas fej. Alsó állkapcsa lapos, bőre sima és fénytelen. Elindítom a kamerát. Váratlanul felemelkedik a fej, kinyílik a száj, majd csak félig csukódik be ismét, hogy aztán többször is tátogjon. Az állat erőlködő mozdulattal fordítja felénk testének elülső részét. Pár pillanatig ott marad még ujjam a kamera exponáló karján és a hanyatt-homlok menekülünk.” Az esemény Ausztráliában világ-, azaz földrész-szenzációt keltett, de a hír lassan Európába is eljutott. Sok tudományos és áltudományos cikk, tanulmány foglalkozott a mesebeli viziszörny ismételt feltűnésével, amint az ilyenkor szokás. Új-Kaledónia: a nikkel országa Új-Kaledónia nem szűkölködik tehát nagyszabású eseményekben. Ez azonban nem lenne elég ahhoz, hogy a szigetország — mivel minden csoda három napig tart — ne merüljön újból az ismeretlenség homályába. Mi az, ami mégis az állandó figyelem középpontjába állítja ezt a földdarabot, főként az üzletemberek részéről. A lexikon szűkszavú ismertetése a következőket mondja: „Franciország tengerentúli területe a Csendes-óceán dél-nyugati részén, inén a francia köztársaság elnök által kinevezett Csendes-óceáni főbiztos, egyben Új-Kaledónia kormányzója. Területe: 19 203 négyzetkilométer. Lakossága: 89 ezer fő. (1964.) Közigazgatási székhely: Xouméa, 35 ezer lakos.” Ez tehát az ország rövid káderlapja, s és most nézzük a legfontosabbat: A bányászat legfontosabb terméke a nikkelére (1964- ben 2,58 millió tonna), harmadik helyen a világtermelésben! Mit jelent ez a valóságban? A nikkel teljes egészében a francia Société le Nickel, a Nikkel társaság kezében van. A társaság bányák, kohók és erőművek mellett saját állattenyésztő gazdaságokkal, és nyílt tengeri halászflottával is rendelkezik, saját építési vállalatról már nem is beszélve. A távoli Európában a Nikkelnek saját gyára van, Le Havre-ban és Belgiumban. A nyugat-németországi Iser Lohnban működő Nickel A. G. és az ausztráliai Brocken Hill nikkelfeldolgozó üzeme is a francia társaság ellenőrzése alatt áll. A szigetlakók sorsáról szintén Franciaországban döntenek. Rotschild báró elhatározza, hogy melyik sziget melyik lakója nem A kommunárdok újságja, a „Pins-szigeti album” marad a dzsungelben, hanem a numéai kohóba megy dolgozni. Ezzel kapcsolatban a dél-tengeri szigetvilág egyik jellegzetes folyamatának vagyunk szemtanúi: a dzsungelek törzsközösségi szinten éldegélő lakosságából pár órás átmenettel — amíg a repülőgép rendeltetési helyükhöz, a kohókhoz szállítja őket — ipari proletariátus alakul ki. A lakosság hazai értelemben vett politikai öntudata azonban már nem fejlődik ilyen ugrásszerűen, s a gyarmat lakossága közrejátszott abban, hogy a franciák kénytelenek voltak beengedni az amerikai vetélytársat is. 1967 végén a Le Nickel és az amerikai Kaiser Alumínium and Chemical Corporation közös vállalatot alapított. Az évi 60 ezer tonna tiszta fémnikkel előállítását 1973-ig megkétszerezik! (A világ évi nikkelfogyasztása jelenleg 350 ezer tonna.) Párizsi kommunárdok Új-Kaledónia azonban nemcsak a riporter, nemcsak az üzletember, de a történész számára is tud érdekeset nyújtani. 1873. augusztus 24-én, 20 hónapi fogság után a Párizsi Kommün száműzötteinek első csoportja — 85 kommunárd és 60 algériai szabadságharcos — a Virginie hajó fedélzetén elindult Új-Kaledóniába. A hajó olyan rozoga volt, hogy egymás után három kapitány utasította vissza a parancsnokságot. A száműzötteket ketrecekben szállították a hajó fenekében. A lélekvesztő 147 napi viszontagságos vergődés után érkezett az új hazába. Rövidesen újabb szállítmányok jöttek, s a száműzöttek létszáma körülbelül négyezerre emelkedett. A kommunárdok alkotó szellemét nem törte meg semmi. Négy munkacsoportot alakítottak a következő feladatokkal: 1. Az Ile des Pins (Pins sziget) geológiai felépítésének, keletkezésének lehetséges módjainak, a talaj összetételének tanulmányozása, ásványok felkutatása; 2. A bennszülöttek, a „kanakák” világának történeti hagyományainak, rítusaiknak, szokásaiknak kutatása, tanulmányok a Kanaka család felépítéséről, kormányzati rendszerükről; 3. Általános földrajzi, topográfiai kutatások, a terület felosztása, a sziget állat- és növényvilágának felkutatása; 4. Feljegyzések készítése a száműzöttek életéről, a megérkezés óta, az elvégzendő munkák kijelölése, bérezés, ipar és kereskedelem adminisztratív irányítása. A határozott, szervezetten irányított tevékenység meghozta a gyümölcsét. Amiért otthonról száműzték őket, azt itt megvalósították! Felépítették kis falvaikat, négy hetilapot nyomtattak, üzleteik, éttermeik voltak, no meg egy kisvasút és egy színház, ahol általában a helyi viszonyokkal foglalkozó darabokat adtak elő. 1876. február 23-án egy ciklon szörnyű pusztítást végzett, csak a kórház maradt épségben. Rövidesen azonban minden újjáépült. 1880-ban az általános amnesztia idején 100 telepes nem is tért vissza az óhazába, hanem véglegesen gyökeret eresztett Új-Kaledóniában. Ma már Új-Kaledónia nem a kommunárok, hanem a nikkel országa. A víziszörny ismertebb „személyiség”, mint Louise Michel, a hős tanítónő, a száműzött forradalmárok vezetője. Emléküket néhány sírhant, a megmaradt újságpéldányok és településeik romjai őrzik. A szigetország ma Franciaország egyik tengerentúli turistaparadicsoma, ahol hemzsegnek a gazdag idegenek. S ők mit sem tudnak arról, hogy egy évszázaddal ezelőtt itt a párizsi kommunárdok vetették meg az új civilizáció alapját. Mészáros György vjivaienoma ! Mit jelent ez a név? Kékiő Csendes-óceánt, korallokat, buja növényzetet, dzsungelt, kókuszdiót, színes tollú madarakat, félmeztelen kannibálokat? Ma még ezt is, habár az emberevőknek inkább csak „diétás” unokáiról beszélhetünk. Most mégsem ezekről lesz szó. Szombat dél felé jár, a nagy áruházak kapuin ki-be tódulnak a vásárlók ezrei. De az emberek hömpölygését váratlanul megzavarja valami. Fiúk, lányok kis csoportja érkezik, kifakult farmerben, anovákban, sziget a jólöltözött fogyasztótársadalom mozgólépcsős áramlatában. Szótlanul megállnak a kapukkal szemben, és perselyeket húznak elő, időnként erélyesen oda is csörrentve az elsietők orra alá. Egy fiú röpcédulákat oszt, és három magasra tartott tábla feliratai árulják el, miről is van szó: „Támogasd Vietnam harcát!" „Ki a saigoni junta képviselőivel Svédországból!” „Elismerni a délvietnami forradalmi kormányt!” Az emberek kicsit meglepetten hagyják kezükbe nyomni a sokszorosított röplapokat, röviden belepillantanak, van, aki visszalép a perselyekhez, de van olyan is, aki eldobja. — Igen, nem is kevesen vannak olyanok, akik eldobják, a gyűjtőakciók mégis két és fél millió koronát hoztak — mondja Rolf, egy szikár, elöl kissé már ritkuló hajú, kajla bajszú fiú. Tipikus viking... — Tudod mit? Gyere velem mutatok egy helyet, ahol sokkal jobban megy a gyűjtés ... Pár utcával odébb, jelentéktelen kisebb üzlet előtt áll a perselyes táblás csoport. Látom a cégtáblát a bejárat felett: „Systembolaget”, így mindjárt értem, miért a nyüzsgő forgalom. A svédeknél kizárólag ezekben az állami monopóliumhoz tartozó üzletekben lehet szeszes italt vásárolni, a szerény külcsín csal, mindig tele vannak, különösen hét végén. A kijövők, jócskán megrakodva diszkréten elsüllyesztett üvegjeikkel, láthatóan nem lelkesednek távozásuk meggátlásáért, gyorsan bedobnak valamit a perselyekbe, és a röpiratot zsebre gyűrve továbbállnak. — Az alkohol még mindig egyfajta le nem küzdött komplexust jelent nálunk. Senki sem találkozik szívesen ismerősökkel ilyen bevásárlás közben ... — Erre épített stratégiátok jól be is válik, — jegyzem meg. — Igen, ezt is kihasználjuk azért, hogy minél többet gyűjthessünk. Miért is ne? — folytatja Rolf, de ezt már egy jó óra múltán gőzölgő tea mellett egy kellemesen berendezett lakásban. Az történt ugyanis, hogy Rolf rövid beszélgetésünk után meginvitált, és velünk jöttek csoportbeli barátai is: Gunvan, a nyúlánk, szép lány és Kjell, egy kurucos bajszú fiú. — Nem, mi már nem vagyunk diákok, bár a csoport többsége valóban belőlük kerül ki — feleli találgatásomra Gunvar. —, én gyógypedagógus vagyok, Rolf fotós, eladó egy szaküzletben, Kjell raktáros a Volvónál. — És rulettkrupié is alkalmilag — toldja meg Kjell. — ? — Szó szerint. Itt ugyanis minden étteremben van egy rulettszoba is, ahol hetente kétszer-háromszor játszani lehet! Persze kis tétekkel eszik, afféle mini-Monte Carlo, ilyen „tartalékos” krupié vagyok én is. Kis mellékkereset.. Nem tudom megállni, hogy ne provokáljam egy kicsit őket. — Ma úgy látszik csupa olyan dolog esik velem, ami szöges ellentétben van mindazzal, amit rólatok valaha is hallottam. Engem, a sosem látott idegent, otthonába hív meg a svéd, aki Vietnamért tüntet, sőt gyűjt. Hol marad a legendás hideg elzárkózás, ellenszenv az idegenekkel, a semlegesség? — Van az is, légy nyugodt — válaszol a házigazda, Rolf. —, még megérheted, hogy egyszer csak „ördögadta idegen”-nek „revlautlending”-nek mondanak, ez sem ritkaság errefelé. De azért ne tartsál minket különcöknek, sem a meghívásért, sem Vietnamért, mert ránk, a fiatalabb nemzedékre ez a jellemző, s lassan úgy is mi leszünk többségben, már csak biológiai szükségszerűségből is. Nem vagyok kommunista, de Vietnamot illetően az a meggyőződésem, hogy az amerikaiaknak el kell tűnniük onnan, s ebben a régtől?!) svéd egyetért velem. Ez is olyan valami, amit az előbb felsorolhattál volna a közismert svéd jellemvonások között, az elnyomást, igazságtalanságot itt nem szeretik. Egyszerű, nem? — Tudtommal még a kormány is segítséget ajánlott fel Vietnamnak. — Igen, 225 millió koronát, de ezt a segélyt a VDK kapja, velük állunk csak diplomáciai kapcsolatban. Mi éppen ezért a dél-vietnami partizánoknak, s a dél-vietnami forradalmi kormánynak gyűjtünk, akikre a kormánysegély nem terjed ki. Azt is követeljük, hogy a forradalmi kormányt ismerje el Svédország Dél- Vietnam népének képviselőjeként. Biztos hallottál arról, hogy a saigoni junta stockholmi információs irodáját alaposan helybenhagyták a tüntetők ez is ide tartozik. Ilyen fiatalokkal találkoztam Stockholmban, egy szombat délután . .. Gál István PERSELY STOCKHOLMBAN 70/37110MAGYAR IFJÚSÁG Legutóbb túlságosan sok szót vesztegettünk a gyengébb nemre, s hogy ne érje szó a ház elejét, most igyekszünk „visszabillenteni” egyensúlyunkat, és körülnézni a „teremtés koronájának” viselt dolgaiban... Persze, hogy ki érdemli meg a teremtés koronáját, arról lehet vitatkozni. Talán Werner Schneider, a magas növésűek nyugatnémet klubjának elnöke, aki nemrégen a langaléták nyugat-berlini kongresszusán arról panaszkodott, hogy 2,16 méteres magassága ellenére a kórházban egy 1,90 méter hosszú ágyba fektették ! (De hát Schneidernél sokkal magasabb emberek is termettek, például az észak-amerikai Altonában élt Robert Woodlow, akinek hossza 2 méter 72 centiméter volt. Nem a magassága, hanem a hoszsza, mivel a UPI szerint a hiteles okirat a halála után végzett mérés tehát „hosszméretének" adatait tartalmazza ...) Ha már a langaléták sem érdemlik meg, hogy a teremtés koronáját viseljék, nézzünk körül más régiókban. A japánok, mármint a Tokióban létesített „Adminisztratív Irányító Ügynökség”, több minisztérium és meg nem nevezett (de könynyen kitalálható!) szerv beleegyezésével, sőt közreműködésével sziszifuszi munkába kezdett. Arról van szó, hogy a jövőben minden japán kap egy számot, amely egész életén végigkíséri. Persze, a számjegy állandó első számaihoz mindig újabb és újabb számok kerülnek. A tokiói Jinnan Shibuyaku stb.ben lakó Shinko Yamama száma, mondjuk, 863865982- 5667 lesz. Vagyis egy 13 jegyű szám. Ez a szám lesz az illető neve, a szükséges adatokkal. Ez a szám lesz útlevelében, adóívén, kórházi lapján, biztosítási kötvényén, járművezetői jogosítványán, s természetesen a rendőrségi nyilvántartón is. A számból egyébként leolvasható lesz az emberek politikai hovatartozása, szakszervezeti tagsága, s az is, hogy részt vett-e már tüntetéseken ... A beszámolásra, a hivatalos indok szerint, az irányítási rendszer korszerűsítéséhez van szük ma igazság. a japánok, mint mindenben, ezen a téren is precízek akarnak lenni. Ha a helyzet úgy adódik, hogy a rendőrség össze akarja szedni a „megbízhatatlanokat”, a lyukkártyás számítógépekből percek alatt kijön a névsor. Egyelőre csak az okoz gondot, hogy a „megbízhatatlanok”, vagyis a jelenlegi rendszerrel szembenállók száma állandóan növekszik. Az egyik japán újság szerint legalább ötmillióan vannak!... Az indiai maharadzsák fejéről lekerülnek a teremtés adta koronák! A felsőház ugyan elutasította a maharadzsák előjogait felszámoló - s természetesen a 279 maharadzsának nyújtott mintegy 7 millió dolláros állami támogatás megszüntetését kimondó — törvényjavaslatot, Giri indiai államelnök azonban meghozta ezt a döntést. Ezután a maharadzsák egyetlen rúpiát sem kapnak az államtól . Néhányukat ez súlyosan érinti, hiszen a mysorei maharadzsa például évi 8 teremtés koronái Neve: 8638659825667 Maharadzsa-gondok 300 ezer dollárnál nagyobb adómentes állami támogatást kapott. A teremtés eme indiai koronáit többé nem illeti az „őfelsége" megszólítás és a katonai díszlövés, sőt ingyen áramszolgáltatás sem jár nekik! Amikor húsz évvel ezelőtt India függetlenné vált, még 562 maharadzsa százmillió indiai fölött rendelkezett. Legnagyobb „nagy király" - magyarra fordítva ezt jelenti a szanszkrit „maharadzsa" szó - a hyderabadi nizám volt, aki rozsdás konzervdobozokban tartotta gyémántjait, igazgyöngyeit pedig Coca-Colás üvegekben rejtegette ... Amikor az egerek a baldachinos ágy alatti raktárban papírmorzsává rágták 3 millió dollárját, a nizám ezt olyan jelentéktelen dolognak tartotta, mintha egy pária egyetlen rúpiáját veszítette volna el... Nos, a 279-re csappant, államilag támogatott maharadzsa most egy csapásra magára maradt. Persze, maradt még mit aprítaniuk a tejbe. De ha így halad az idő, aligha akad olyan lány Európában, akinek egyetlen vágya egy maharadzsa férj lesz ... Legfeljebb, ha a lánynak van elég pénze ahhoz, hogy eltartsa a maharadzsát, akinek ezentúl még az ivóvízért is fizetnie kell... Franz Josef Strauss, a „bajor fenegyerek", aki mostanság igyekszik túlharsogni a legszélsőségesebb „jobbszélsőket” is, a nyáron egy teljes hetet szánt arra, hogy modellt üljön festőjének. A műveletre Straussnak a délfranciaországi Fréjus-ben levő villájában („Maison Marianne”) került sor, a Harmadik Birodalom egykori „hivatalos művésze", a most 66 éves Paul Mathias Padua előtt. Strauss aligha véletlenül választotta Paduát portréjának megfestésére, hiszen a „mesternek” ebben már van némi gyakorlata. A Spiegel szerint ő festette meg többek között Mussolini portréját, s természetesen ő mázolta „A Führer beszél" című festményt is. Strauss új frizurát csináltatott a festményhez, amely egyelőre ott áll a villában, mert Padua szerint Strauss pártjának, a CSU- nak nincs pénze arra, hogy ha nem is a teremtés, de a „CSU koronájának” portréját megvásárolja ...