Magyar Ifjúság, 1971. május-augusztus (15. évfolyam, 19-35. szám)

1971-05-07 / 19. szám

Nyitó a várban Megnyílt a kőszegi Juri­­sich-vár lovagtermében — s az idén június 6-ig tart — a 11. kőszegi ifjúsági na­pok hagyományos rendez­vénysorozata, amelyre több mint húszezer fiatalt vár a történelmi múltú város. 1972-ben Jyväskyläben Finn napokat rendezett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem KISZ- szervezete és kulturális bi­zottsága. Az esemény befe­jeztével az egyetem ifjúsá­gi szervezete és a Finn If­júsági Szövetség vezetői megállapodtak abban, hogy 1972-ben magyar napokat rendeznek a finnországi Jyväskyläben. Itt húsztagú delegáció képviseli majd a debreceni egyetemistákat. A kapcsolat más szálakon is szoros: mindkét város nyári egyetemén képvisel­tetik magukat a testvér­egyetem hallgatói, s finn diákokat várnak Debrecen­be az országos tudományos diákköri konferenciára is. FELTÜNÉSI MÁNIA A napsugár ifjú papákat is. Amíg papa pipázgatva a csendben szuszog a 200 éves botanikus kert 1770 szeptemberében hang­zott el az első előadás a nagyszombati tudomány­­egyetem növénytani tan­székén, s 1771 nyara óta pompázik az egyetem bo­tanikus kertje. A jogutód, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem, április végén tudományos ülés­szakkal ünnepelte a két in­tézmény jubileumát. Erre az alkalomra fél évig nyit­va tartó tárlat nyílt a Jó­zsefvárosi Művelődési Klubban, különféle, a bota­nikus kerttel foglalkozó kiadványok látnak napvi­lágot, s a Magyar Posta nyolc értékből álló jubileu­mi bélyegsort bocsát ki Cziglényi Ádám grafikus­­művész illusztrációjával. Lazienki idill Országos hírű, de lassan már külföldön is ismert báb­­csoport működik a tiszakécskei általános iskola diákott­honában. Dr. Tóth Géza igazgató vezetésével a csoport tagjai maguk készítik figuráikat, s általában olyan folk­lórdarabokat mutatnak be, amelyeknek témáját a kör­nyékbeli népszokásokból merítik. A tanyai kollégium bá­bosai négy év alatt sok babért arattak. A televíziós báb­­fesztiválon két Arany paraván díjat, négy megyei verse­nyen pedig arany első helyezést értek el. Részt vettek a Békéscsabán megtartott nemzetközi bábfesztiválon, s it­teni sikereik eredménye lett, hogy meghívták őket a cseh­szlovákiai Martinban megrendezett nemzetközi bábfeszti­válra is. Tenyeremen hordom­ ­— mondhatná ez a tenyérfotel gazdájá­nak, ha egyáltalán tudna beszélni. Ám mivel a szószátyár­­ság általában nem jellemzője az ülőbú­toroknak, jobb, ha mindjárt megállapít­juk: helyet foglalni egy ekkora mancsban meglehetősen tenyér­be mászó ötlet... Két olimpiára Göndöcs Feri — képünkön —, a győri Révai Miklós Gimnázium negyedikese egyszerre két olimpiára ké­szül! „Kerettagja” a Nem­zetközi Fizikai Diákolim­­­­piára, és a Nemzetközi Ma­tematikai Diákolimpiára induló magyar diákválo­gatottnak is. Mellékesen: Feri volt a tavalyi közép­iskolai tanulmányi verseny fizikai győztese. Illedelmes bébik Ezek a bébik nem rúgka­­pálóznak, nem köpik ki a passzírozott papit, s nem pusztítják a pelenkaállo­mányt sem, mert őkelmék­i életnagyságú alvóbabák, ők a „partnerei” azoknak a leendő nővérkéknek, akik a nagykőrösi megyei egész­ségügyi szakiskolában ta­nulják a gyermekápolás tudományát. Igazi csecse­mőkkel a ceglédi kórház­ban találkoznak, s a friss diplomával majd Pest me­gye különböző kórházaiban helyezkednek el. Szalonnasütők, előre! A Csanyik-völgyön át a Farkasgödörig megint köz­­­­lekedik a Bükk népszerű erdei kisvonata, amelyet a kirándulók csak „szalon­nasütő vonatnak” becéz­nek. Menetrendjét úgy ál­lították össze, hogy a ki­rándulóhelyeken az érke­zéstől a visszaindulásig ép­pen meg lehet sütni és jó­ízűen el lehet fogyasztani egy adag finom, hagymá­val pirított, kenyérre csö­­pögtetett szalonnát. A csaknem tizennyolc kilo­méteres szakaszon szuszogó kisvonat megáll a Csanyik­­völgyben, Mahócán, a Jan­csi és Juliska pihenőnél. Két Arany paraván i "r*M ....­­ A határ két oldalán 1964 óta szoros baráti szá­lak fűzik össze a letenyei és a szomszédos — de már jugoszláviai — Csáktornyai gimnáziumot. A két határ menti középiskola tanárai gyakran találkoznak, s ki­cserélik pedagógiai tapasz­talataikat, a diákok pedig különböző versenyeken mérik össze erejüket. A legutóbbi „randevú” szín­helye Letenye volt. Míg a tanárok a gimnázium szerb-horvát nyelvtagoza­tos szakkörének tevékeny­ségéről beszélgettek, addig a diákok a sportversenyen vetélkedtek. Engels-évfordulóra A KISZ központi bizottsá­ga, a Művelődésügyi Mi­nisztérium marxizmus—le­­ninizmus oktatási főosztá­lya Engels születésének 150. évfordulójára a felső­­oktatási intézmények okta­tóinak és hallgatóinak részvételével tudományos ülésszakot rendezett a Ker­tészeti Egyetemen. Csak egy lehelet Ennyi is elég annak az új, modern, leheletelemző masinának, amellyel „fel­fegyverkezve” portyáznak ezentúl a japán főváros közlekedési rendőrei. A ballon után ez még inkább a tokiói autósok réme lesz, hiszen azonnal vegyelemzi a leheletet, pontosan meg­állapítja annak alkoholtar­talmát, s szeizmográf-sze­­rűen rögzíti az erdményt. Nincs vita, nincs apelláta, jön a büntetés! „GERILLASZÍNHÁZ” A CAPITOLUMNÁL Aligha ismer a történelem olyan tüntetést, a tilta­kozásnak azt a formáját, amelyre április és május for­dulóján Washingtonban került sor. Annak a háború­nak veteránjai, amelyért egy amerikai elnök, Lyndon Johnson, hivatalát vesztette, s amihez Nixon elnök egész politikáját láncolta — nos, ennek a háborúnak amerikai „hősei” vonultak a törvényhozás épülete elé, hogy követeljék az amerikai kivonulást Indokínából! Nixon elmenekült Washingtonból a tüntetés napjai­ban, de a televízió képernyőjéről és a lapokból láthat­ta ennek a nem mindennapi eseménynek az amerikai közvéleményt fejbe kólintó jeleneteit. A vietnami had­színtérről hazatért amerikai veteránok szakadt, gráná­tok tépte egyenruhájukban valóságos „gerillaszínhá­zat” rendeztek a Capitolium előtt, bemutatván, hogyan harcoltak ők a vietnami szabadságharcosok ellen, ho­gyan kegyetlenkedtek ott az amerikai katonák, hogyan vallatták az elfogott vietnamiakat. S annak bizonyí­tására, hogy ők immár felismerték ennek a háború­nak igazságtalanságát és értelmetlenségét, felismer­ték, hogy becsapják őket — a „gerillaszínház” végén kitüntetéseiket a Capitolium lépcsőire dobálták. Két­ségtelen, hogy néhány évvel ezelőtt az amerikaiak többsége nem értette volna meg a tiltakozásnak ezt a példátlan formáját, s bizonyára megütközéssel fogad­ta volna a veteránok „éremdobálását”. A közhangulat azonban a legutóbbi esztendőkben annyira megválto­zott az Egyesült Ál­amok­ban, hogy az amerikaiak nagy része bizonyosan megérti — és nemcsak megbocsátja! — a kitüntetéseikről lemondó veteránokat. A „gerillaszínház” csak epizódja a tavaszi béke­demonstrációnak, amelyet a különböző amerikai há­borúellenes szervezetek, ifjúsági mozgalmak, nőszer­vezetek rendeztek. Washingtonban több mint három­­százezren gyűltek össze, és ilyen nagy számban soha máskor nem fejezték ki együttérzésüket szenátorok, képviselők, közéleti személyiségek, köztük Nixon párt­jából is. Egyszeriben mintha eltűnt volna Nixon sokat emlegetett „csendes többsége”. És ugyanakkor zsúfolá­sig megteltek a washingtoni börtönök: hétezer tüntetőt tartóztattak le! Az elnök „vietnamizálási” politikája, s ennek egyik legutóbbi kísérlete —, a Laosz elleni betörés teljes ku­darca, a My Lai-i tömeggyilkosok egyik részvevőjé­nek, Calley hadnagynak a pere, most pedig egy ame­rikai tábornok ellen tömeggyilkosságért indított per — mindez olyan hatást tett az amerikai közvélemény­re, amely elvezethet Nixon bukásáig a jövő évi elnök­­választásokon. Az elnök persze elnök szeretne marad­ni, s mivel katonai győzelemben aligha bízhat Indokí­nában, engednie kell. A csapatok részleges kivonására tett nixoni ígéretek már nem elegendőek, a „vietnami­­zálás” pedig kátyúba jutott. S. T. ÖSZTÖNDÍJ, MELY CSAK A NEVÉBEN ÖSZTÖNÖZ Az érdekelt körökben örömünnepnek tartott ösztön­díjfizetéssel azonos időpontban ülést tartott a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság, ugyancsak ösztöndíj ügy­ben. A társadalmi ösztöndíjakról tanácskozott. Emlékszünk az ötvenes évek végére, arra a várako­zásra, melyre a társadalmi ösztöndíjrendszer adott alapot, hiszen mind céljait, mind eszközeit tekintve új­szerű volt. Felidézhetjük a hatvanas évek közepét, amikor a diákélet „egzisztenciális problémáit” a hall­gatók majdnem egynegyede ennek révén oldotta meg. Igazságtalanok lennénk a múlthoz, ha nem idéznénk, hogy a vállalatok ösztöndíj-alapításában nemcsak a szakember-utánpótlás biztosításának tervszerűségét, hanem a fizikai dolgozók gyermekeinek segítését is láttuk. Aztán észre kellett vennünk, hogy a mérnök oly­képpen is számol, hogy megéri-e, ha leköti magát az alig tisztázott munkakörre? Az orvos összevetette helyzetét volt állami ösztöndíjas társaiéval, s rájött, hogy az utóbbiak vannak előnyben. A közgazdásznak az elemi matematika elegendő volt a felismerésre, hogy a felkínált állások sokaságában övé az előnyte­len pozíció, mert nem válogathat. És így tovább ... Tu­lajdonképpen a bírósági perek dossziéjait is kinyithat­nánk, a vissza nem fizetett ösztöndíjak tekintélyes ösz­­szege ma is azt igazolná, hogy a tét komoly. De aki egy kicsit átgondolja a dolgokat, az tudja, hogy már régen nem ez a tét, hanem maga az ösztöndíjrendszer. Amely csak nevében ösztönöz, amely túlhaladott, és amely ma már azokat nyomja, akikért létrehozták. A KNEB-vizsgálat adatokkal is alátámasztja, hogy a társadalmi ösztöndíjrendszer mai formájában elavult és egyoldalú. Hogy elavult, arra akár ítéletként is elfo­gadható a tény, hogy a mostani tanévben a hallgatók­nak mindössze 10,1 százaléka kötött szerződést. Hogy egyoldalú és végső sorban igazságtalan is, azt ugyan­csak tényekkel lehetne bizonyítani. (A szerződések tartalmát azzal jellemezhetjük, hogy az csupán az ado­mányozót védi, az ösztöndíjasnak viszont a kötelessé­geit hangsúlyozza. Az egyetem elvégzésekor a vállalat joga eldönteni, hol foglalkoztatja ösztöndíjasát.) Figyelemre méltó, hogy a megkérdezettek 30 száza­léka nem kötne ismét olyan szerződést, és több mint 40 százaléka munkahely-, illetve munkakörváltozást ter­vez. Ez a megállapítás többféle tanulságot is rejteget, de csupán egyet emelünk ki: a pályakezdés mobilitá­sát a jog segítségével fékezi, s éppen azoknál, akik kö­rülményeik folytán kénytelenek szerződést kötni, a fi­zikai dolgozók gyerekeinél. Nyilvánvalónak látszik te­hát, hogy a társadalmi ösztöndíjrendszer ma már az egykori célja ellen hat. A korszerűsítésre tett javaslatok tehát mindenek­előtt időszerűek, egyben szükségszerűek is. Eszerint az új támogatási rendszert a vállalatok és más szervek ellenszolgáltatás nélküli részvétele jellemezné, olykép­pen, hogy az állami ösztöndíjat egészítenék, pótolnák ki két feltétel szerint. Az egyik: a dolgozó szülő mun­kaviszonya a szóban forgó vállalattal, a másik: a hall­gatók átlagos vagy egyes tárgyakban elért tanulmányi szintje. Vagyis a vállalat ösztöndíj-kiegészítést adna saját dolgozói gyerekeinek. Szerepel a javaslatban az is, hogy az új típusú szerződést csak az egyetemi, főis­kolai szakosodás után, illetve a tanulmányi idő utolsó harmadában kössék meg, de úgy, hogy a szerződés kö­vetkezményeit közösen állapítsák meg — és ne az ado­mányozó diktáljon. A végső megoldást illetően további vitákra van ki­látás, ez nyilvánvaló. De ne azért vitatkozzunk, mert pénzről van szó. Azazhogy egészen pontosan: ne úgy vitatkozzunk, mintha csupán pénzről lenne szó! (király) MAGYAR IFJÚSÁG 371/19

Next