Magyar Ifjúság, 1971. május-augusztus (15. évfolyam, 19-35. szám)
1971-05-07 / 19. szám
FELVÉTELI VIZSGÁK: JÚNIUS 28- JÚLIUS 31. Befejezéshez közelednek a jelentkezések a felsőoktatási intézmények nappali, esti és levelező tagozataira. A nappali tagozatra jelentkezők kérelmét a felsőoktatási intézmények május 3-ig fogadták el. Az esti és levelező tagozatokra a jelentkezési határidő május 15. Idén több mint 14 ezer elsőévest várnak a nappali tagozatokra a felsőoktatási intézmények, és az eddigi tapasztalatok szerint a jelenleg érettségi előtt álló mintegy 50 ezer diák közül több mint 25 ezer kívánja tanulmányait felső fokon folytatni, tehát a túljelentkezéssel ebben az évben is számolni kell. Változatlanul gond a jelentkezők egyenetlen, aránytalan megoszlása az egyes felsőoktatási intézmények, illetve karok, szakok között. A felvételi vizsgákat június 28. és július 31. között tartják valamennyi tagozaton. A vizsga írásbeli és szóbeli vagy gyakorlati részből áll. A tanítóképzők tanítói szakára és az óvónőképző-intézetbe pályázóknak a felvételi vizsgát megelőzően pályaalkalmassági vizsgát kell tenniük. Akik ezen nem felelnek meg, nem bocsáthatók felvételi vizsgára. Az írásbeli vizsgák kérdéseit csaknem valamennyi felsőoktatási intézményben egységes, központi tételek alapján állítják össze, vagyis a feladatot a Művelődésügyi Minisztérium írja elő. Szakemberekből álló bizottságok dolgozzák ki a tételváltozatokat, természetesen a középiskolák tantervi követelményeit figyelembe véve. A feladatok sokaságából az illetékesek egyet jelölnek ki. A megfelelő példányszámban sokszorosított tételeket zárt borítékban küldik a felvételik színhelyére, s a vizsgák megkezdéséig bizalmas iratként kezelik. A sértetlen borítékokat a jelöltek előtt bontják fel az írásbelik megkezdésekor. Fontos alapelv tehát a titkosság és az egységesség. Azonos felvételi tárgyakból azonos napon, azonos órában, azonos típusú feladatokat oldanak meg a pályázók, akár nappali, akár esti vagy levelező tagozatra jelentkeznek, s az értékelés is ugyanazon normák szerint történik. Az írásbeli dolgozatokat csak névtelenül, számozva szabad átadni értékelésre; a dolgozatírók nevét a szóbeli vizsgákig bizalmas nyilvántartásba veszik. A számjeggyel és szövegesen is értékelt munkákat tehát úgy bírálják el, hogy nem ismerik a dolgozatíró személyét. A felvételi írásbeli vizsgákat június 28-án a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, a gazdasági főiskolákra, a felsőfokú külkereskedelmi szakiskolákra, valamint az orvostudományi egyetemekre jelentkezők kezdik. Másnap írásbeliznek a műszaki egyetemekre, a tudományegyetemek természettudományi karaira, a műszaki főiskolákra és felsőfokú technikumokra pályázók. A tudományegyetemek bölcsészettudományi karain június 30- án tartják az írásbeliket. Az írásbeli vizsgák utolsó napja július 1-e lesz, amikor a tudományegyetemek állam- és jogtudományi karain adnak számot tudásukról a jelöltek. Ezt követően egy-két napon belül valamennyi tagozaton megkezdődnek a szóbeli felvételik, és általában július közepéig, de legkésőbb 31-ig befejeződnek. A szóbeli felvételi vizsga csak az írásbeli feladatok értékelésének befejezése után kezdhető meg. A felvételi bizottságok általában három—öt tagúak, összetételük — éppen a társadalmi ellenőrzés biztosítására — rendkívül széles körű: az oktatókon kívül helyet kapnak bennük a párt- és a KISZ-szervezetek képviselői is. A bizottságok tagjaival csak közvetlenül a szóbelik megkezdése előtt közlik, hogy kiket felvételiztetnek; sem a jelöltek, sem az oktatók nem ismerik tehát előre egymás személyét. Az elérhető maximális pontszám 20. Az esti és levelező tagozatokon a középiskolai eredményeket nem veszik figyelembe, tehát a 20 pont a felvételi vizsgák eredményeiből adódhat. A nappali tagozaton a középiskolai eredmények a pontszám felét adják, a másik felét a felvételi vizsgán nyújtott teljesítmény adja. A felvételi bizottságok július végén, augusztus elején írásban értesítik határozatukról a jelentkezőket. Az elutasítottakkal közli a bizottság a vizsgán elért pontszámot, a döntés okát és a fellebbezés lehetőségét is. A kérelmeket a felsőoktatási intézmény vezetőjéhez kell benyújtani. A sikeresen vizsgázott, de elutasított pályázók a bizottság elutasító határozata ellen — a határozat kézbesítésétől számított 8 napon belül — az illetékes miniszterhez címezve fellebbezhetnek. A fellebbezések elbírálására előreláthatóan augusztus második felében kerül sor. A SZOLLÁR LÁNYOK Az eszük, mint a borotva, a kezük alatt ég a munka. A Szollár lányok: Júlia, Magdi, Piri és Rózsi, a Bács megyei Csikéria községben laknak és a Kunbajai Állami Gazdaság szőlészetében dolgoznak. Nemcsak nézik, hanem látják is az életet. Ha együtt vannak, elsőként mindig Júlia kezdi a szót. Most is így történik. — Mi mind a négyen a csalódás és a mosoly gyerekei vagyunk. — Nocsak?! Aztán miért? Négyen kacagnak Júlia mondatán és a kérdésen. — Azért, mert édesapánk mindig fiút várt helyettünk. És édesanyánk mindig csak mosolygott apa zsörtölődésén. De aztán meglett apa öröme is. Két öcskösünk van. Karcsi másodéves kőművestanuló, Péter pedig most járja a hatodikat. Piri szól közbe. — És micsoda öcskösök! Nevetnek újra. Az arcukat nézve könnyen hinné az ember, hogy ikrek. Rózsi Magdira, Piri pedig Júliára hasonlít. Ház a sarkon — Rólatok is sok mindent mondanak az emberek. — Rólunk? — kérdez viszsza, szinte kapásból Magdi. — Pletykásat vagy komolyat? — Hát ilyet is meg olyat is. — És milyen az ilyen? — érdeklődik Rózsi. — Azt is mondják, hogy ti vagytok a falu szocialista lányai. Igaz ez? — Ha a munkát, az összefogást és a közös célok közös megvalósítását értjük ezalatt, akkor igen — felel Júlia. — Mi nagy család vagyunk folytatja Magdi —, nálunk minden étkezéshez új kenyeret kell szegni. Nyolc felé osztani, nyolc felé szorozni nem éppen könnyű dolog. És amíg kicsik voltunk, kevés jutott. De amióta nagyok vagyunk, egészen más a helyzet. Ha hónap végén leteszszük anyu elé a fizetést, akkor annyi pénz van az asztalon, hogy nem győzi számolni. Szinte hangtalanul mozog a szája, hatezer, hétezer, nyolcezer, tízezer ... Ennél kevesebbet nemigen szoktunk asztalra tenni. És enynyiből már lehet tervezni, meg gyarapodni. Amíg a lányok kicsik voltak, a Temető utcában egy kis házban laktak. Amióta nagyok és „leteszik” a pénzt, úi otthonba költözött a család. Az Új utcában, a 4-es számú telken építettek egy szép háromszoba-összkomfortos házat. Piri meséli: — Hetek alatt készen lettünk. Mi négyen voltunk a kőművesek, az ácsok és az asztalosok. A falu csak nézett és csodálkozott... Három kitüntetés A ház udvara tele rózsával. Virág minden talpalatnyi helyen. Amíg a régi, kis házban lakott a család, így mondták a faluban: „Szollárék a temető mellől...” Ma másképp fogalmaznak: „Szolárék, akiknek négy lányuk van...” — Azt is mondják rólatok, hogy nagyon szerettek dolgozni. Hogy szinte jobbot vet a kapanyél a kezetekben. Júlia válasza: — Nekünk a gazdaság a második otthonunk ... Piri szavai: — A Kossuth brigádban dolgozunk. Eddig háromszor nyertük el a szocialista címet. Negyvenhárman vagyunk lányok, asszonyok. Ha valaki egyszer kifülelné, hogy mi mindenről kavarjuk a szót, talán egész életére nevetőgörcsöt kapna. A gazdaság egyik fiatal mérnöke egy időben gyanúsan sokat látogatta a brigádot. Máig is titok, hogy melyik lány tetszett neki a négy közül. Akkorákat kacagtak rajta, hogy szegény legény el sem jutott a vallomásig. A négy lány és az édesanya 30 hold szőlő kézi munkáit végzi. A múlt évben 900 ezer forintos termelési értéket hoztak össze. Előtte való évben túlmentek a millión. Eddig háromszor kapták meg a Kiváló Dolgozó kitüntetést. Czeglédi János, a gazdaság igazgatója színezüst hajú, derűs nyugalmú ember. Húsz évvel ezelőtt, az egyetem után mindjárt itt kezdte. Ha a Szollár lányokról faggatja valaki, már előlegként mosolyt kap válaszul. — Ha száz ilyen lányunk lenne, talán még egy hegyet is elhordanánk. Mindent a maga helyére tudnak tenni. A munkát munkának tartják, a tréfát pedig tréfának. És ha munkáról van szó, akkor bizony nem ismerik a tréfát. Két kocsi kell A falu ezt is mondja rájuk: — Divatozók!... Ha Pesten hétfőn új divat van, a Szollár lányok kedden már aszerint öltözködnek. — Ez így van — mondja Magdi. — Van pénzünk, fiatalok vagyunk, ha akarunk, akkor öltözködünk. De ehhez az is hozzátartozik, hogy csaknem minden ruhánkat magunk varrjuk. És így már mindjárt más a helyzet: tulajdonképpen két ruháért adunk pénzt, a másik kettő ingyen van. Egy évvel ezelőtt majd minden családnál téma volt egy este a négy Szollár lány. Hollófeketére festették a hajukat. Az öregasszonyok istenkáromló bűnnek mondták a tettüket. „Kihullik majd minden hajuk szála . ..” Nem hullott ki! De két héttel később már húsznál is több követőjük akadt; lányok és fiatalasszonyok. Sőt néhány — majd azt írtam — néni is. A kék szemű Rózsi magyarázza : — A mosógépet és a hűtőgépet nemcsak a városnak találták föl. Hol van már falun is a teknős világ? Nekünk éppen úgy jogunk van a divathoz, a széphez, a jóhoz, a praktikushoz, mint bármelyik városi lánynak. Rózsi a falu első jogosítvánnyal rendelkező lánya. A vizsgára a többiek is elkísérték. A bizottság alaposan kifaggatta a közlekedés bonyolult tudnivalóiról. Rózsi mindenre kitűnő eredménnyel felelt. „Most már csak azt mondja meg — kérdezte tőle a vizsgáztató —, hogy minek kell magának ez a jogosítvány?’* Mire Rózsi: — Azért, mert kocsikat veszünk. — Nem is kocsit, hanem kocsikat? — hitetlenkedett a „kapitány”. — Igen, kocsikat — nyugtatta meg Rózsi. — Nem sokat, éppen csak kettőt. Ha menni akarunk valahova, két kocsi kell a nyolc emberhez . . . Azóta már be is fizették a két kocsi árát. Egy Wartburgot és egy Skodát várnak. — Miből telt a két kocsira? Kacagva felelnek: — Hogyhogy miből? . . . Mindenki ezt kérdezi. Miből? . . . Miből? . .. Hát a munkánkból. A múlt évben például 64 hektó és 70 liter bor prémiumot kaptunk a termés után. Mivel nem iszunk, azonnal el is adtuk literenként hétforintos áron. — És hova mentek majd a kocsikkal? — Először a Balaton mellé — mondja Piri. — És külföldre is — teszi hozzá Júlia. Vizsga előtt nincs szerelem Nappal kapálnak, este tanulnak. Mind a négyen másodikosok a közgazdasági technikum esti tagozatán. Slachta István, a középiskola igazgatója tömör jellemzést ad róluk: — Példaképei lehetnek bárkinek. — Ki mondta, hogy tanuljatok? — Senki — felelik kórusban. — Mi magunk találtuk ki. — Megéri? Berzenkedő a kórus. — Világos! Más dolog konyítani valamihez, és más dolog tudni. — És mi lesz, ha végeztek? Elköszöntök a kapától? A szóvivő Júlia mondja a „kör” véleményét: — Ezen még nem töprengtünk. A kapa nekünk eddig csak jót hozott. Még az is lehet, hogy tovább akarunk majd tanulni... — Dolgoztok, tanultok, hogy jut időtök a szerelemre? Kórus: — Sehogy! Esküvel fogadtuk egymásnak, hogy amíg nincs meg az érettségi, addig nincs szerelem. — Mindenki betartja ezt? Csönd az első válasz. Aztán a lángoló arcú Pirié a második: — Mindenkinek be kell. — És te is betartod? — Muszáj ... Ha tanulunk, mindig hazaküldik a lányok a Jóskát. Ebben nincs izgalom. Németh Sándor AZ IGAZGATÓ magyar ifjúság71/19