Magyar Ifjúság, 1971. május-augusztus (15. évfolyam, 19-35. szám)

1971-05-07 / 19. szám

FELVÉTELI VIZSGÁK: JÚNIUS 28- JÚLIUS 31. Befejezéshez közelednek a jelent­kezések a felsőoktatási intézmények nappali, esti és levelező tagozataira. A nappali tagozatra jelentkezők ké­relmét a felsőoktatási intézmények május 3-ig fogadták el. Az esti és levelező tagozatokra a jelentkezési határidő május 15. Idén több mint 14 ezer elsőévest várnak a nappali ta­gozatokra a felsőoktatási intézmé­nyek, és az eddigi tapasztalatok sze­rint a jelenleg érettségi előtt álló mintegy 50 ezer diák közül több mint 25 ezer kívánja tanulmányait felső fokon folytatni, tehát a túlje­lentkezéssel ebben az évben is szá­molni kell. Változatlanul gond a je­lentkezők egyenetlen, aránytalan megoszlása az egyes felsőoktatási in­tézmények, illetve karok, szakok kö­zött. A felvételi vizsgákat június 28. és július 31. között tartják valamennyi tagozaton. A vizsga írásbeli és szó­beli vagy gyakorlati részből áll. A tanítóképzők tanítói szakára és az óvónőképző-intézetbe pályázóknak a felvételi vizsgát megelőzően pálya­alkalmassági vizsgát kell tenniük. Akik ezen nem felelnek meg, nem bocsáthatók felvételi vizsgára. Az írásbeli vizsgák kérdéseit csak­nem valamennyi felsőoktatási intéz­ményben egységes, központi tételek alapján állítják össze, vagyis a fel­adatot a Művelődésügyi Miniszté­rium írja elő. Szakemberekből álló bizottságok dolgozzák ki a tételvál­tozatokat, természetesen a középis­kolák tantervi követelményeit figye­lembe véve. A feladatok sokaságá­ból az illetékesek egyet jelölnek ki. A megfelelő példányszámban sok­szorosított tételeket zárt borítékban küldik a felvételik színhelyére, s a vizsgák megkezdéséig bizalmas irat­ként kezelik. A sértetlen borítékokat a jelöltek előtt bontják fel az írás­belik megkezdésekor. Fontos alap­elv tehát a titkosság és az egységes­ség. Azonos felvételi tárgyakból azo­nos napon, azonos órában, azonos típusú feladatokat oldanak meg a pályázók, akár nappali, akár esti vagy levelező tagozatra jelentkez­nek, s az értékelés is ugyanazon normák szerint történik. Az írásbeli dolgozatokat csak név­telenül, számozva szabad átadni ér­tékelésre; a dolgozatírók nevét a szóbeli vizsgákig bizalmas nyilván­tartásba veszik. A számjeggyel és szövegesen is értékelt munkákat te­hát úgy bírálják el, hogy nem isme­rik a dolgozatíró személyét. A felvételi írásbeli vizsgákat jú­nius 28-án a Marx Károly Közgaz­daságtudományi Egyetemre, a gaz­dasági főiskolákra, a felsőfokú kül­kereskedelmi szakiskolákra, vala­mint az orvostudományi egyetemek­re jelentkezők kezdik. Másnap írás­beliznek a műszaki egyetemekre, a tudományegyetemek természettudo­mányi karaira, a műszaki főiskolák­ra és felsőfokú technikumokra pá­lyázók. A tudományegyetemek böl­csészettudományi karain június 30- án tartják az írásbeliket. Az írásbe­li vizsgák utolsó napja július 1-e lesz, amikor a tudományegyetemek állam- és jogtudományi karain ad­­nak számot tudásukról a jelöltek. Ezt követően egy-két napon belül valamennyi tagozaton megkezdőd­nek a szóbeli felvételik, és általában július közepéig, de legkésőbb 31-ig befejeződnek. A szóbeli felvételi vizsga csak az írásbeli feladatok ér­tékelésének befejezése után kezd­hető meg. A felvételi bizottságok ál­talában három—öt tagúak, összetéte­lük — éppen a társadalmi ellenőr­zés biztosítására — rendkívül széles körű: az oktatókon kívül helyet kap­nak bennük a párt- és a KISZ-szer­­vezetek képviselői is. A bizottságok tagjaival csak közvetlenül a szóbelik megkezdése előtt közlik, hogy kiket felvételiztetnek; sem a jelöltek, sem az oktatók nem ismerik tehát előre egymás személyét. Az elérhető maximális pontszám 20. Az esti és levelező tagozatokon a középiskolai eredményeket nem veszik figyelembe, tehát a 20 pont a felvételi vizsgák eredményeiből adódhat. A nappali tagozaton a kö­zépiskolai eredmények a pontszám felét adják, a másik felét a felvételi vizsgán nyújtott teljesítmény adja. A felvételi bizottságok július vé­gén, augusztus elején írásban értesí­tik határozatukról a jelentkezőket. Az elutasítottakkal közli a bizottság a vizsgán elért pontszámot, a dön­tés okát és a fellebbezés lehetőségét is. A kérelmeket a felsőoktatási in­tézmény vezetőjéhez kell benyújta­ni. A sikeresen vizsgázott, de eluta­sított pályázók a bizottság elutasító határozata ellen — a határozat kéz­besítésétől számított 8 napon belül — az illetékes miniszterhez címezve fellebbezhetnek. A fellebbezések el­bírálására előreláthatóan augusztus második felében kerül sor.­ ­ A SZOLLÁR LÁNYOK Az eszük, mint a borotva, a ke­zük alatt ég a munka. A Szol­lár lányok: Júlia, Magdi, Piri és Rózsi, a Bács megyei Csikéria községben laknak és a Kunbajai Állami Gazdaság szőlészetében dolgoznak. Nemcsak nézik, ha­nem látják is az életet. Ha együtt vannak, első­ként mindig Júlia kezdi a szót. Most is így történik. — Mi mind a négyen a csalódás és a mosoly gyere­kei vagyunk. — Nocsak?! Aztán miért? Négyen kacagnak Júlia mondatán és a kérdésen. — Azért, mert édesapánk mindig fiút várt helyettünk. És édesanyánk mindig csak mosolygott apa zsörtölődésén. De aztán meglett apa öröme is. Két öcskösünk van. Kar­csi másodéves kőművesta­nuló, Péter pedig most járja a hatodikat. Piri szól közbe. — És micsoda öcskösök! Nevetnek újra. Az arcukat nézve könnyen hinné az em­ber, hogy ikrek. Rózsi Mag­dira, Piri pedig Júliára ha­sonlít. Ház a sarkon — Rólatok is sok mindent mondanak az emberek. — Rólunk? — kérdez visz­­sza, szinte kapásból Magdi. — Pletykásat vagy komolyat? — Hát ilyet is meg olyat is. — És milyen az ilyen? — érdeklődik Rózsi. — Azt is mondják, hogy ti vagytok a falu szocialista lá­nyai. Igaz ez? — Ha a munkát, az össze­fogást és a közös célok közös megvalósítását értjük ezalatt, akkor igen — felel Júlia. — Mi nagy család vagyunk folytatja Magdi —, nálunk minden étkezéshez új kenye­ret kell szegni. Nyolc felé osztani, nyolc felé szorozni nem éppen könnyű dolog. És amíg kicsik voltunk, kevés jutott. De amióta nagyok va­gyunk, egészen más a hely­zet. Ha hónap végén letesz­­szük anyu elé a fizetést, ak­kor annyi pénz van az aszta­lon, hogy nem győzi számol­ni. Szinte hangtalanul mozog a szája, hatezer, hétezer, nyolcezer, tízezer ... Ennél kevesebbet nemigen szok­tunk asztalra tenni. És eny­­nyiből már lehet tervezni, meg gyarapodni. Amíg a lányok kicsik vol­tak, a Temető utcában egy kis házban laktak. Amióta nagyok és „leteszik” a pénzt, ú­i otthonba költözött a csa­lád. Az Új utcában, a 4-es számú telken építettek egy szép háromszoba-összkom­­fortos házat. Piri meséli: — Hetek alatt készen let­tünk. Mi négyen voltunk a kőművesek, az ácsok és az asztalosok. A falu csak nézett és csodálkozott... Három kitüntetés A ház udvara tele rózsával. Virág minden talpalatnyi he­lyen. Amíg a régi, kis ház­ban lakott a család, így mond­ták a faluban: „Szollárék a temető mellől...” Ma más­képp fogalmaznak: „Szolá­­rék, akiknek négy lányuk van...” — Azt is mondják rólatok, hogy nagyon szerettek dol­gozni. Hogy szinte jobbot vet a kapanyél a kezetekben. Júlia válasza: — Nekünk a gazdaság a má­sodik otthonunk ... Piri szavai: — A Kossuth brigádban dolgozunk. Eddig háromszor nyertük el a szocialista címet. Negyvenhárman vagyunk lá­nyok, asszonyok. Ha valaki egyszer kifülelné, hogy mi mindenről kavarjuk a szót, ta­lán egész életére nevetőgörcsöt kapna. A gazdaság egyik fiatal mérnöke egy időben gyanúsan sokat látogatta a brigádot. Máig is titok, hogy melyik lány tetszett neki a négy kö­zül. Akkorákat kacagtak rajta, hogy szegény legény el sem jutott a vallomásig. A négy lány és az édesanya 30 hold szőlő kézi munkáit végzi. A múlt évben 900 ezer forintos termelési értéket hoz­tak össze. Előtte való évben túlmentek a millión. Eddig há­romszor kapták meg a Kiváló Dolgozó kitüntetést. Czeglédi János, a gazdaság igazgatója színezüst hajú, derűs nyugal­mú ember. Húsz évvel ezelőtt, az egyetem után mindjárt itt kezdte. Ha a Szollár lányokról faggatja valaki, már előleg­ként mosolyt kap válaszul. — Ha száz ilyen lányunk lenne, talán még egy hegyet is elhordanánk. Mindent a maga helyére tudnak tenni. A mun­kát munkának tartják, a tré­fát pedig tréfának. És ha munkáról van szó, akkor bi­zony nem ismerik a tréfát. Két kocsi kell A falu ezt is mondja rájuk: — Divatozók!... Ha Pesten hétfőn új divat van, a Szollár lányok kedden már aszerint öltözködnek. — Ez így van — mondja Magdi. — Van pénzünk, fia­talok vagyunk, ha akarunk, akkor öltözködünk. De ehhez az is hozzátartozik, hogy csak­nem minden ruhánkat ma­gunk varrjuk. És így már mindjárt más a helyzet: tulaj­donképpen két ruháért adunk pénzt, a másik kettő ingyen van. Egy évvel ezelőtt majd min­den családnál téma volt egy este a négy Szollár lány. Hol­lófeketére festették a haju­kat. Az öregasszonyok isten­káromló bűnnek mondták a tettüket. „Kihullik majd min­den hajuk szála . ..” Nem hul­lott ki! De két héttel később már húsznál is több követőjük akadt; lányok és fiatalasszo­nyok. Sőt néhány — majd azt írtam — néni is. A kék szemű Rózsi magya­rázza : — A mosógépet és a hűtő­gépet nemcsak a városnak ta­lálták föl. Hol van már falun is a teknős világ? Nekünk ép­pen úgy jogunk van a divat­hoz, a széphez, a jóhoz, a praktikushoz, mint bármelyik városi lánynak. Rózsi a falu első jogosít­vánnyal rendelkező lánya. A vizsgára a többiek is elkísér­ték. A bizottság alaposan ki­faggatta a közlekedés bonyo­lult tudnivalóiról. Rózsi min­denre kitűnő eredménnyel fe­lelt. „Most már csak azt mondja meg — kérdezte tőle a vizsgáztató —, hogy minek kell magának ez a jogosítvány?’* Mire Rózsi: — Azért, mert kocsikat ve­szünk. — Nem is kocsit, hanem kocsikat? — hitetlenkedett a „kapitány”. — Igen, kocsikat — nyug­tatta meg Rózsi. — Nem so­kat, éppen csak kettőt. Ha menni akarunk valahova, két kocsi kell a nyolc ember­hez . . . Azóta már be is fizették a két kocsi árát. Egy Wartbur­got és egy Skodát várnak. — Miből telt a két kocsira? Kacagva felelnek: — Hogyhogy miből? . . . Mindenki ezt kérdezi. Mi­ből? . . . Miből? . .. Hát a munkánkból. A múlt évben például 64 hektó és 70 liter bor prémiumot kaptunk a ter­més után. Mivel nem iszunk, azonnal el is adtuk literen­ként hétforintos áron. — És hova mentek majd a kocsikkal? — Először a Balaton mellé — mondja Piri. — És külföldre is — teszi hozzá Júlia. Vizsga előtt nincs szerelem Nappal kapálnak, este ta­nulnak. Mind a négyen máso­dikosok a közgazdasági tech­nikum esti tagozatán. Slachta István, a középiskola igazga­tója tömör jellemzést ad ró­luk: — Példaképei lehetnek bár­kinek. — Ki mondta, hogy tanul­jatok? — Senki — felelik kórus­ban. — Mi magunk találtuk ki. — Megéri? Berzenkedő a kórus. — Világos! Más dolog ko­­nyítani valamihez, és más do­log tudni. — És mi lesz, ha végeztek? Elköszöntök a kapától? A szóvivő Júlia mondja a „kör” véleményét: — Ezen még nem töpreng­tünk. A kapa nekünk eddig csak jót hozott. Még az is le­het, hogy tovább akarunk majd tanulni... — Dolgoztok, tanultok, hogy jut időtök a szerelemre? Kórus: — Sehogy! Esküvel fogad­tuk egymásnak, hogy amíg nincs meg az érettségi, addig nincs szerelem. — Mindenki betartja ezt? Csönd az első válasz. Aztán a lángoló arcú Pirié a máso­dik: — Mindenkinek be kell. — És te is betartod? — Muszáj ... Ha tanulunk, mindig hazaküldik a lányok a Jóskát. Ebben nincs izgalom. Németh Sándor AZ IGAZGATÓ magyar ifjúság71/19

Next