Magyar Ifjúság, 1971. szeptember-december (15. évfolyam, 36-53. szám)
1971-09-03 / 36. szám
— Így még mindig azt hiszem, hogy a Balatonnál vagyok. VEDRES LÁSZLÓ: Gumikajakkal két tengerre Olvasóinknak nem kell bemutatnunk a szerzőt, aki legutóbb a Magyar Ifjúság Nílusexpedíciójának vezetőjeként számolt be lapunk hasábjain a kalandokban gazdag egyiptomi utazásról. A Visztulán tett ezerkilométeres kajaktúrától kezdve valamennyi „vízi utazásáról” olvashattunk lapunkban, s most a Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet részleteiben is közelünkbe hozza Vedres László izgalmas túráit. A Gumikajakkal két tengerre, a haragos Neretván és a Drinán — a „tutajok folyóján” —, valamint a Genfi-tótól a marseille-i kikötőig a Rhône-on tett evezős utazásokat eleveníti fel. Nemcsak az élmények gazdagsága, hanem a fiatalos szemlélet és könnyedség is élvezetessé teszi a képekkel illusztrált kis kötetet. Érdeklődéssel várjuk a folytatást, a Nílus-expedícióról beszámoló kötetet!(s) Még Cola! A „Kérek egy Colát” mondatra sokszor kapunk elutasító választ az üzletekben, az eszpresszókban. Remélhetőleg a hiány most már csak-csak megszűnik. Budapesten új Coca-Colaüzemet avattak, amely nagy teljesítményű automata gépeivel évente 45 millió üveget palackoz a közkedvelt italból. Repülő babzsák Nem tévedés! Olyan vetélkedő is van, ahol babzsákkal kell célba dobni. Nem kislabdával, nem is gránáttal. Egyszerűen: babzsákkal. És egyensúlyozni is kell annak, aki, mondjuk, csokoládét akar nyerni Szombathelyen, a Domonkos utcai óvoda végzőseinek játékos versenyén. A feladatokat a helybeli KISZÖV MHSZ-klubja állí- Új számítógép Az Országos Tervhivatal Angol utcai épületében üzembe helyezték az ország legnagyobb teljesítményű, legkorszerűbb komputerét. Az ICL-számítógép másodpercenként körülbelül 400 ezer összeadási műveletet végez el, és belső memóriaegysége 260 ezer számjegy, illetve betű „raktározására” alkalmas. Képünkön a számítógépközpont betápláló egysége, ahonnan az egész számítási rendszert irányítják. Gorsium Tizenkét évvel ezelőtt kezdték el a Fejér megyei Tác község határában a római kori város, Gorsium rendszeres feltárását. Az ősi város két négyzetkilométeren terült el. A már eddig feltárt épületcsoportok, a temető és a kőtár már most is egyre több érdeklődőt — s közöttük sok kiváncsi fiatalt — vonz Sírjatok csak, férfiak! Robert Neubert drezdai pszichológus professzor szembeszállt azzal atöbb évszázados nézettel, hogy a férfiaknak nem szabad sírniuk, mert ezzel csak gyengeségüket árulják el. Megállapította, hogy a visszafojtott és palástolt sírás sok olyan betegség kifejlődését serkenti, mint például a gyomorfekély, a magas vérnyomás s még más „férfias” betegségek. Ha az erősebb nem tagjai is szabad folyást engednének örömükben, bánatukban vagy dühükben a könynyeiknek, ez jótékony hatással lenne vérkeringésükre, egészségükre. „Nincsen olyan ember, ki ne érezné egyszer, hogy sírni kell, sírni kell...” mondta a sláger. Énekelte: Koncz Zsuzsa, a gyengébb nem egyik képviselője. A hét vicce Öröm a fiataloknak Felavatták a zalaegerszegi ifjúsági házat. Az ünnepélyes megnyitón Illisz László, a KISZ KB titkára mondott beszédet. Az új kombinátban 250 személyes színházterem, valamint 30 szakkör működéséhez elegendő helyiség áll a város fiataljainak rendelkezésére. A közeljövőben felépül a városi úttörőház is. Pályakezdők Százhetvennyolc fiatal nevelő, óvónő, illetve zenepedagógus kezdte meg munkáját Szabolcsban az új tanévben. A megnyitó a pályakezdőknek különösen kellemes körülmények között zajlott le, mert a megyei tanács művelődésügyi vezetői ünnepélyesen köszöntötték a fiatalokat. A friss diplomások többsége szabolcsi származású, ők is, társaik is jó útravalót kaptak. ,1 * Már az első nap rekordforgalmat bonyolított le a Vörösmarty téri kultúrpalota új hanglemezszalonja. Aki ráér és kivárja, a sor végét, bent már nyugodtan, kellemes körülmények között, ideje, kedve szerint válogathat a lemezböngészdében az újdonságok, a komoly- és könyvzenei, valamint a prózai felvételek között. ■ / A lemezböngészde ostroma Rekord a pályán A MÁV jó néhány vonatát meghazudtoló, rekordsebességű karriert futott be egy év alatt Pál Ágnes. Tavaly végzett a technikumban, s máris csoportvezető a MÁV Pályafenntartási Főnökségén. Ágin kívül még 13 technikus dolgozik „ezen a szakaszon”, s mindnyájan jól megállják helyüket. A csoportvezetőnő Nagy Istvánnal éppen az egyik pályaszakaszt ellenőrzi. Két keréken ötvenhárom magyar és román pajtás körülbelül egy hónappal ezelőtt Bukarestből több mint 1300 kilométeres útnak vágott neki. Végigkarikáztak Románia legszebb tájain, majd a Makó—Szeged— —Kiskunhalas—Baja—Pécs—Kaposvár—Balatonfenyves—Siófok és Agárd útvonalon érkeztek céljukhoz, Budapestre. A kerékpáros úttörők a hosszú túra után megismerkedhettek fővárosunk nevezetességeivel is. Inkább a szőlőbe A tervező őszre ajánlja ezt a kellemes, zárt, s nem éppen szerény viseletét. Mi jobbat tudunk: a hölgy, ebben a Szerelésben nagy szolgálatot tehetne a mohácsi szőlőkben mint madárijesztő. A szőlőst ugyanis ellepték a seregélyek. MAGYAR IFJÚSÁG anorama II wKMmm mhnbhmbéhhBMH BADINH TÉR 1945. SZEPTEMBER 2. A Ba Dinh teret még a Hanoiban soha nem járt emberek is ismerik. Nevét legtöbben elsősorban a történelemből tudják. Vietnam népe huszonhat évvel ezelőtt, ezen a helyen határozta el az akkori szónok, Ho Si Minh szavait idézve: „mozgósítani fogja minden szellemi és anyagi erejét, életét és javait áldozza rá, hogy megvédje a jogát a szabadságra és függetlenségre.” Éhségtől vánszorgó parasztok, katonák, munkások tízezrei fogadták akkor lelkes ünnepléssel a szavakat. Mindannyian érezték, tudták: ezen a napon 1945. szeptember 2-án új korszak kezdődött történelmükben. Vietnam földjén nem parancsolnak többé a francia gyarmatosítók, s a japán megszállók sem lesznek itt urak — elérkezett a várva várt szabadság órája! A Balinh téri öröm azonban nem tartott sokáig: angolok, franciák és kuomintangisták egymással szövetkezve rontottak a fiatal országra, s még egy hónap sem telt el a függetlenségi nyilatkozat proklamálása óta, amikor a francia csapatok elfoglalták Saigont és a déli körzeteket. Hiába győzött a Viet Minh az 1946- os januári választásokon, hiába alakult meg két hónappal később a független, demokratikus kormány, hiába ismerte el Franciaország egyezményben Vietnam függetlenségét, — a francia expedíciós hadsereg hitszegő módon megszállta az ország nagy részét és bábkormányt alakított. Vietnam népe nem adta meg magát. 1954-ben Dien Bien Phunál térdre kényszerítette a korszerűen felszerelt francia hadsereget. A francia megszállók fegyvert eldobálva, ültetvényeikről menekülve mentették bőrüket — a vietnami nép pedig, mint annak idején a Ba Dinh téri beszéd után, a szabad országban ismét munkához látott. Gyárakat építettek, iskolákat, lakótelepeket hoztak létre, s lényegében 1960-ig befejezték a szocialista átalakulás nagy művét. De e sokat szenvedett nép békéje most sem tartott sokáig. A franciákat felváltó amerikaiak, elszabotálva a genfi egyezményt, egyre nyíltabban, fegyvereik erejével igyekeztek akaratuknak érvényt szerezni, s 1964-től már nemcsak Vietnam déli felén. Megrendezték a tonkini incidenst — a McNamara-dossziéból is tudjuk, hogyan —, s immáron ürügyet találva megkezdték a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázását. Mindennél többet mond az a tény, hogy 1969 eleje óta 1970 augusztusáig több bombát dobtak a szocializmust építő Vietnamra az amerikaiak, mint amennyit a második világháború egész folyamán zúdítottak repülőgépeik. A Vietnamra hullott robbanóanyag egyenértékű 340 olyan atombombával, ami Hirosimában robbant... Az elnyomók elleni harcban megedződött vietnami nép pedig ismét fegyvert ragadott. De az újabb harcban már nem állnak egyedül: mellettük a szocialista országok segítőkész közössége. Vietnamban az iskolás gyerekektől a harcokban megőszült szülőkig mindenki szabad, békés életet kíván. Ezért harcolnak, s a cél eléréséhez alakítják politikájukat is. A párizsi tárgyalásokon a VDK és a Délvietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány tesz újabb és újabb javaslatokat a Vietnamban dúló háború békés, politikai rendezésére. S e nép bátorsága, a függetlenségbe és a szabadságba vetett hite — mint már annyiszor — most is megtöri majd ellenségeinek erejét. A VDK kikiáltásának évfordulóján, huszonhat év történelmének jogán, a vietnami néppel együtt hisszük, hogy a hazájukban dúló háború csak győzelemmel érhet véget. K. J. AZ IGAZI EREDMÉNY A munkáról sokféle elképzelése van a diákembernek. Jót is, rosszat is hall róla. Látja a felnőttek vállain a láthatatlan súlyokat és néha észreveszi, hogy felragyogó szemmel mesélnek tennivalóikról. Hallja a panaszokat és a tréfákat, a keserűségeket és a büszkélkedéseket, és mindebből összeáll egy kép , kinéskinél a hallottak látottak alapján szürke vagy színes — a MUNKÁRÓL, amelyet nálunk senki nem kerülhet el. Nem lehet semmilyen módon biztonsággal felmérni, hogy a fiatalok fejében „általában” milyen ez a kép. Annyit azonban gyaníthatunk — számtalan jel mutatja ezt —, hogy a fizikai munka keveseket csábít. Sok szülő el sem tud mást képzelni, mint azt, hogy diplomát szerezzen, vagy ha ehhez nincs ereje, legalább íróasztal mögé kerüljön a gyerek. Ezek a szülők a munka árnyoldalaiból ítélnek, s közreműködésük révén fiaik-lányaik gondolatvilágában szürke marad a kép a legfontosabb és legszebb emberi tevékenységről. Illetve szürke maradna, ha a gyerek nem járna benne egyre többet a világban. Ám a gyerekek — még az otthon ülők is — egyre gyakrabban kirándulnak a munka tájaira. Tizennégy év óta minden nyáron benépesednek a KISZ önkéntes ifjúsági építőtáborai, s ma már az a helyzet, hogy jutalomnak, kitüntetésnek számít, ha megbízólevélhez jut egy-egy fiatal. Sokkal többen szeretnének évről évre részt venni a munkában: szőlőt kötözni, árkot ásni, utat építeni, mint amennyien helyet kaphatnak a táborokban. Harmincezer fiatal ismerkedik nyaranta a kétkezi munkával, s legtöbbjük a következő nyarakon is visszatér. Miért? A táborélet romantikája, a jópofa tréfák, a szabad levegő, ezek a kézenfekvő válaszok. Ritkán beszélünk arról, hogy dolgozni jó. A táborokban ezt tanulják meg, ezt ismerik fel a fiatalok. A győzelemmel ismerkednek, azzal a győzelemmel, amelyet saját magukkal, a fáradó izmokkal, a sajgó derékkal, a kérgesedő tenyerekkel való birkózás során aratnak. Mire jó nekünk, a társadalomnak az, hogy idén már harmincnyolc építőtáborban folyt a munka majd három hónapon keresztül? Hiszen köztudott, hogy amit a diákok napi hatórányi munkájukkal keresnek, azt a KISZ rájuk költi, ebből fedezik ellátásukat, s „haszon” sehol sem marad. Illetve ... Az első számú haszon az a változó kép, amely a munka során a munkáról kialakul a diákfejekben. Ennek később — amikor már felnőttekké,s dolgozó emberekké válnak — további eredményei is lesznek még. A második: új barátságok születnek, közösségi emberekké válnak — hadd kockáztassuk meg: gyorsabban, mint az iskolákban. (Milyen jó lenne, ha tanáraik, vagy legalább osztályfőnökeik egy-egy napra meglátogatnák őket ilyenkor, mennyivel többet megtudhatnának róluk, mint tanítási időben...) A harmadik haszon: megtudják és megérzik, hogy szükség van rájuk, a társadalom igényt tart szorgalmukra. Sokféle, számtalan haszna van az építőtáborozásnak, s most, amikor már mindenütt visszaültek a diákok az iskolapadokba, amikor az élményeket cserélgetik, szó is esik erről mindenütt. Az igazi eredményről: a munkásnapok okozta minőségi változásról! Sz. G. MAGYAR IFJÚSÁG371/36