Magyar Ifjúság, 1972. január-április (16. évfolyam, 1-17. szám)
1972-02-11 / 6. szám
A MARSSZONDÁK JELENTÉSE A BOLYGÓKÖZI TÉRRŐL Az a két szovjet Mars-űrállomás, amely a közelmúltban érte el a „Vörös bolygót”, a Marsot, majd annak mesterséges holdjává szegődött, számos érdekes és fontos mérést hajtott végre már útközben is. A tudósokat ugyanis nemcsak a bolygótársak élete, hanem az is foglalkoztatja, hogy milyen a bolygóközi térségek mágneses tere. A Mars-szondák méréseinek jelentős része ennek a kérdésnek megválaszolására irányult. Mindenki előtt ismeretes, hogy a Föld bizonyos tekintetben hatalmas mágnesként viselkedik. Tulajdonságát mutatja a kompasz viselkedése is: bárhol és bármikor nézzük is meg az iránytűt, az mindig beáll az északi—déli irányba. Az iránytűt vezérlő földmágneses tér 94 százalékét pedig a magaslégkörben folyó elektromos áramlások hozzák létre. A NAPRENDSZER MÁGNESSÉGE Első ízben a Luna—1 szovjet holdrakéta mérte meg egy másik égitest — égi kísérőnk, a Hold — mágneses terének erősségét. Kitűnt, hogy a Hold mágnesessége a Földének még az ezredrészét sem éri el. Ez azal magyarázható, hogy a Holdnak nincs belső magja, ami erős mágneses teret kelthetne. Később a Mars közelébe juttatott amerikai Mariner—4 azt „tapasztalta”, hogy a Mars mágnesessége is összehasonlíthatatlanul gyengébb, mint a Földé. Meglepetést keltett, amikor a szovjet és amerikai Venus-szondák méréseiből kitűnt, hogy a Venusnak, amely majdnem pontosan olyan nagy, mint maga a Föld, sincs számottevő mágneses tere. Jelenlegi ismereteink szerint a Föld mágnesességével összemérhető vagy annál erőteljesebb mágneses mezeje csak az óriásbolygóknak, a Jupiternek, a Saturnusnak, az Uranusnak és a Neptunusnak van. Minthogy eddig csak a földtípusú bolygók övezetének egy részét vizsgálták át rakéták segítségével, mégpedig a Venustól a Marsig terjedő zónát, s ebben az övezetben csakis a Föld jöhet számításba mint erőteljesebben mágneses égitest, a kutatók most már annak kiderítésére törekedtek, hogy van-e ugyanabban az övezetben olyan mágneses tér is, amely a Földtől, a Holdtól, a Marstól és a Venustól független? Vagyis létezik-e valamiféle mágneses mező a bolygók közötti térségekben is? A vizsgálatok a leghatározottabban igazolták az előzetes feltevéseket. A Nap saját mágneses tere sok száz milió, de lehet, hogy A Napból származó részecskék a Nap általános mágneses terének erővonalai mentén haladnak. Az 1. erővonalon érkező részecskék egy későbbi időpontban érik majd el a Földet, a 3. erővonalon haladók már elkerülik bolygónkat (erősen torzított méretek) több ezer millió kilométer távolságig is érződik a naprendszerben. A Napból származó, elektromosan töltött részecskék megszámlálhatatlan trilliói, amelyek főként a napkitörések, flérek területéről és a napfoltokból, valamint a Nap légkörének legkülső rétegét alkotó úgynevezett korona hirtelenül kifényesedő területeiről származnak — azoknak az erővonalaknak mentén mozognak, amelyek a Nap mágneses terét alkotják. Tévedés lenne azonban azt gondolnunk, hogy ha például a napkorong középpontjában éppen egy nagy napfolt látható, az onnan származó részecskék egyenes vonalban haladnak a Naptól a Földig. Pályájuk a valóságban ívszerűen meggörbült (1. rajz), s amikor a Nap saját tengelye körüli forgás közben elmozdul, az összes, a Napból származó erővonal vele együtt eltolódik, mintegy továbbsodródik a világűrben. Valahogy úgy, amint a világítótornyok fénynyalábja is a fényszóró forgását követve pásztázza végig a környezetét. A bolygóközi mágneses tér nagyon gyenge, összehasonlíthatatlanul gyengébb, mint a Föld saját „égitesti” mágneses térereje. A mérések tanúsága szerint a bolygóközi mágneses mező erőssége ingadozik is, s ingadozásai hűen tükrözik a naptevékenységet. Ismeretes, hogy a Nap felszínén megfigyelhető sötét foltok száma erősen változik, általában tizenegy évenként látható a legtöbb. Nos, tizenegy évenként, amikor a napfoltmaximum tapasztalható, a Nap más irányú tevékenysége is aktívabb lesz, több a nagy napkitörés, több részecske jut ki a világűrbe. NAPLÉGKÖRBEN KERINGÜNK? A bolygóközi mágneses térrel kapcsolatban érdemes elmondani, hogy Chapman amerikai geofizikus elmélete szerint a Merkur, a Venus, a Föld, de még a Mars is tulajdonképpen a Nap külső, nagyon-nagyon ritka atmoszférájában kering! Ez a légkör persze nem is hasonlítható a Föld levegő atmoszférájához, hanem rendkívül ritka, egymástól távol sodródó gázatomokból áll, gyakorlatban ez is olyan, mint a világűr! A már említett s a naplégkör külső, ritka övezetét alkotó napkoronának — mint már utaltunk rá — nem határozható meg élesen a felső határa. Azaz nem mondhatjuk, hogy a korona a Naptól öt- vagy tízmillió kilométerre hirtelenül ér véget. Amint a Naptól távolodunk, a korona anyaga mind ritkább és ritkább lesz (2. rajz), emiatt mind nehezebb meghatározni, hogy milyen távolságig is terjed. Valószínű, hogy addig, ameddig a Napból származó, s a mágneses erővonalak mentén mozgó részecskék egyáltalán eljuthatnak. Feltételezik, hogy ez a távolság legalább 6—8 milliárd kilométer, tehát a napkorona — ebben az értelemben a Nap légköre — még a Naptól legtávolabbra keringő Plútó bolygó pályáján is túlterjed. Ahhoz, hogy Földünk közelebbi-távolabbi környezetének fizikai sajátosságait jobban megismerhessük — s hogy választ kapjunk arra, hogy „naplégkörben” keringünk-e —, nagyon szükségesek az olyan mérések, amilyeneket a szovjet Mars—2 és Mars—3 is végeztek útjuk során, s amelyeket röindaddig folytatnak, amíg berendezéseik működőképesek lesznek. Ezért üdvözlik nagy örömmel a geofizikusok is ennek a két „messzejáró” űrlaboratóriumnak az útját. Dr. Hédervári Péter FÖLDPÁLYA A napkorona nem határolható el élesen, a végtelenbe terjed. Ebben az értelemben véve a Föld is a Nap légkörében kering (Erősen torzított méretek) A B NAP SZEREPE AZ ALKIMISTÁK „KÉPNYELVÉBEN” A középkori alkimia tudománya az ókorban gyökerezik. A fémek előállítása és használata volt az ókori népek gazdaságának és hatalmának a fő forrása. A fémek közül az arany fokozatosan csereeszközzé, pénzzé vált, így érthető a buzgalom, hogy nemesfémeket arannyá alakítsanak át. Az alkimisták fő célja tehát az aranycsinálás volt, amelyet a bölcsek köve segítségével igyekeztek megvalósítani. Másrészről a bölcsek kövét olyan varázsszernek is képzelték, amely megvédi az embert a betegségektől és biztosítja az örök fiatalságot. A középkori alkimisták között bőven akadt csaló és szemfényvesztő is. Az aranycsinálásra irányuló kísérleteik azonban felhalmozták a tárgyi ismereteket, fejlesztették a laboratóriumi eszközöket és a sok tévút mellett is elősegítették a tudományos kémia kialakulását. Az alábbiakban a titokzatos természetfeletti erőkre támaszkodó középkori alkímia képnyelvéből mutatunk be néhány dokumentumot, ahol a Nap a főszereplő. Ezen a metszeten, amely egy 1530-ból származó könyvet díszített, a hétszínű Nap az aranyat jelképezi. A Napot övező hat planéta kisebb értékű fémeket szimbolizál. A fa, amelynek gyökerei a földbe hatolnak, a prima matériát, az ősanyagot jelenti. Metszet egy 15. századbeli firenzei kézírásos könyvből. A bölcsek kövét a képen a középpontban ábrázolták. Ez fogadja a hat bolygónak, közöttük a Napnak és a Holdnak a sugarait. Középpontban szublimálást jelképező két sasmadár. A British Múzeum anyagából származik ez a metszet, amely egy középkori gótikus kézirat iniciáléja. A szobortalpazaton a béka a prima matériát, az emberpár az anyag polárosságát jelképezi. Az emberpár felett a bölcsek köve látható. Egy 14. századbeli olasz kézírás iniciáléját láthatjuk. Fürdő a feltehetőleg római kori romokban. A Nap és a Hold itt a kozmikus erőket szimbolizálja. (E) Az 1. sz. Szemészeti Klinikán 1964- ben alkalmazták először a mélyhűtéses eljárást a szürkehályog-műtéteknél. Az új típusú műtéti beavatkozás jelentősen megkönnyítette az orvosok munkáját, és kedvező gyógyulási százalékot eredményezett. Az intézetben kibővítették a mélyhűtéses eljárás alkalmazási területét, 1968 óta a látóhártyaleválás műtéti gyógyítására is használják. Az operáció során a kötőhártya felnyitása után a látóhártya szakadásterülete felett az inhártyához érintik a mínusz ISO C fokra hűtött Kryomanipulátor fejét. A hideg hatására a szakadás területén a szemgolyón belül steril gyulladás keletkezik és így az esetek mintegy 60 százalékában visszaforr helyére a szakadt látóhártya, és a beteg visszanyeri szeme világát. A Kryomanipulátort dr. Jobbágyi Péter szemorvos és Heisberger István villamosmérnök fejlesztette ki. Az intézetben, az elmúlt év során, több mint 150 látóhártya-szakadás műtétet végeztek mélyhűtés segítségével. A műtét megkezdése előtt az orvosok tanulmányozzák a látóhártya-szakadásról a vizsgálatok alapján készített rajzot 2 Mélyhűtéses beavatkozáshoz készítik elő az orvosok a beteg szemét 3 Műtét előtt folyékony nitrogénnel töltött tartályba helyezik a Kryomanipulátorfejet. A sérült szeménhártyájához érinti az operáló orvos a mínusz 150 C fokos Kryomanipulátorfejet a látóhártya-szakadás területe fölött MAGYAR IFJÚSÁG 72/6 17