Magyar Ifjúság, 1972. január-április (16. évfolyam, 1-17. szám)
1972-01-07 / 1. szám
Fazekas László üzemvezető már a középkorú generációhoz tartozik. Jól megtermett, magas férfi, ő csak negyed hatkor szerzett tudomást a balesetről. Jelentették neki az esetet, tudomásul vette, s végezte tovább a dolgát. Az első kérdésre így felelt: — Amikor értesültem az esetről, azt hittem nem súlyos — ez Ferenc intézkedésében tökéletesen megbíztam. Régen mellettem dolgozik. — Tud arról, hogy ha a műhelyben egyedül dolgozó embert baleset éri, nincs akit értesítsen? — Igen, igen. De a munkaerőhelyzet ... erre kényszerít minket. Ha nem történik ez a csúnya eset, még ma sem tartanám szükségesnek, hogy ezt a munkát többen végezzék. — Ön aláírja a technológiai utasítást? — Természetesen. — Ebben minden munkafolyamatról meg kell határozni, hány személy és milyen képesítéssel végezheti. — Ez szerintem a művezető feladata, ő mérlegeli... — Nem mérlegelés dolga — vetette közbe Molnár Károly. — Jogszabályok írják elő. — Volt a védőfelszerelések körüli hiányosságokról tudomása? — kérdezte a bizottság elnöke. — Én nem tudtam azokról. — Ismeri a vezetőkre vonatkozó előírásokat? Ezek a munkahelyek körülményeiről is rendelkeznek. A szabályok szerint a készülékre szerelt — és önöknél folyamatosan használt — üvegtököt benzolos vegyjeteknél tilos alkalmazni. Nem felel meg a biztonsági követelményeknek. — Ismerem az előírásokat, tudom, hogy veszélyes, de másutt talán még veszélyesebb helyeken is használják. Fazekas László dolga lett volna a balesetről értesíteni a hozzátartozókat, s amikor a tragédia megtörtént, az üzem nevében beszélni a szülőkkel. Igaz, erre nem vonatkozik semmiféle munkaköri leírás, szabály, ez az emberség törvénye. Ennek megsértéséért pedig még fegyelmi tárgyaláson sem lehet senkit felelősségre vonni...• Sokan kifogásolták a levélírók közül, miért nincsen a Chinoinban — mint veszélyes munkahelyen — állandó orvosi ügyelet. Akkor talán Szabó Györgyön is tudtak volna segíteni. Dr. Laci József, a tanúként megidézett üzemorvos (a felvétel ellen ő is tiltakozott?!) erről beszélt: — A délutános és éjszakai, műszakra csak elsősegélynyújtásra kiképzett személyzetünk van. Miért? Munkajogilag áthághatatlan akadályai vannak: 100 forintos ügyeleti díjért nem lehet olyan orvost találni, aki beírassa a munkakönyvébe a másodállást... A „munkajogilag áthághatatlan akadályok” a fizetéssel kapcsolatosak. Főfoglalkozású orvost nem lehet alkalmazni a délutános és éjszakai műszakok idejére. Miért gondolnak mindjárt másodállásra? A nap háromszor nyolc órából áll, a műhelyekben, a rendelőkben is. A Chinoin illetékeseinek — és az egészségügyi szerveknek — ezt kellene alapul venniük. A tényeket mérlegelve a szakszervezet munkavédelmi felügyelőségének szabálysértési bizottsága példás és szigorú ítéletet hozott. A szabálysértéseket pontról pontra bebizonyították. Lukács Bélát — azért, mert nem kellő körültekintéssel járt el a baleset észlelésekor, s nem gondoskodott arról, hogy a sérültet mielőbb orvosi megfigyelés alá helyezzék — ezer forint pénzbüntetéssel sújtották, ez Ferenc művezetőt — mert lazaságokat tűrt meg a felügyelete alatt álló üzemben, mert nem tartatta be a kötelező munkavédelmi előírásokat — kétezer forintra büntették. A legsúlyosabbnak Fazekas László üzemvezető szabálysértését ítélték: egyszemélyi felelős vezető létére eltűrte a sorozatos szabálysértéseket, nem lépett fel ellenük, sőt egy részüket nem is ismerte. A munkakörével járó kötelességekkel, a jogszabályok egy részével nem volt tisztában. Az ő pozíciójában — a bizottság megítélése szerint— ez elfogadhatatlan. A lecke: 3000 forint, a kiszabható legsúlyosabb bírság. Megszületett a döntés. Az akták azonban még nem kerültek végleg irattárba. A szakszervezet vezetői úgy ítélték meg, hogy Szabó György haláláért nemcsak a csoportvezető, a műhelyvezető, az üzemvezető felelős. Felelősek a vállalat felsőszintű műszaki vezetői is, akik — tudva vagy tudatlanul —, hozzájárultak ahhoz, hogy emberek veszélyes munkakörülmények között dolgozzanak. Az ő ügyüket a közeljövőben ismét napirendre tűzi a vegyipari szakszervezet szabálysértési bizottsága. S talán akkor majd — kellő figyelmeztetéssel — végleg lezárul a számos tanulságot feltáró halálos baleset ügye. Somfai Péter negyedik Elkészült a negyedik is. December 22-én este hét órakor megnyitották a Nagykörút— Üllői út kereszteződésében a főváros legfiatalabb aluljáróját, s ezzel egy időben megindult a forgalom az átépített és korszerűen felszerelt felszíni közlekedési csomóponton is. Másfél esztendeig tette próbára a kereszteződés az építőket, a villamos- és gépjárművezetőket, a gyalogosokat. Ki tudná megmondani, hány liter üzemanyaggal fogyasztottak többet a terelőutakon kacskaringózó autók, autóbuszok, hány méterrel gyalogoltak többet egyik megállótól a másikig az átszálló utasok? De most már vége! Elkészült. A földmunkák, a közműhálózat áthelyezése és cseréje, a villamosvágányok meg az úttest átépítése összesen 100 millió forintba került. S akik ott sétálnak, gyönyörködnek Pest új nevezetességében, talán nem is gondolnak arra, hogy hétezer köbméter beton veszi őket körül, hogy több tízezer köbméter földet ástak ki az aluljárórendszer helyéről, hogy a beépített betonvas súlya meghaladja az ötszáz tonnát. De ezek csak számok. Fotóriporterünk, Kotroczó István a megnyitón az embereket, az új létesítmény életének első pillanatait örökítette meg. Még ott feszül a fehér szalag az oszlopok között. Teljes fényruhában pompázik az 1700 négyzetméteres csarnok . Fönn, az Üllói úti oldalon lassan megindul az első Budára tartó 6-os autóbusz. Rendszáma: GA 86-97 3 Aztán váltanak az új forgalomirányító lámpák, szabad az út az Emke felé! Odalenn máris igazi a csúcsforgalom. A naponta nyolcvanezer ember átbocsátására alkalmas aluljáró első vendégei nem sietnek még egyenesen céljuk felé. Inkább meg-megállnak, körülnéznek, gyönyörködnek a kirakatokban, elidőznek a dekoratív újságárus-standnál. hiánya? És a sorozatosan megtűrt szabálysértések? ZJC 5 Ezt a csöppséget is érdekli a dolog. 6 Csodálatosan szépek a színes pirogránit oldalfalak. Szinte meg kell simogatni őket. A lépcsők gránit burkolatúak, a padló pettyes, fekete gumi, a lépcsőkorlátok rézből készültek, a lejáratokat üvegfalak keretezik. Elismerés a szép kivitelért a tervezőknek, az építőknek, mindannyiuknak. " — Ma már tudom, hogy Lukácsné édesanyja volt az az elkeseredett asszony. Ma már megértem őt, de akkor nagyon felháborított meggondolatlan vagdalkozása. Bevallom, a választópolgárok színe előtt kiálltam a háztulajdonos, Czipó Gyula bácsi mellett, mert addig csak az ő szemszögéből ismertem az Áchim András utcai esetet. De azok a szavak nem hagytak nyugodni. Nem restelltem később utánajárni a dolognak, s rövidesen felülkerekedett bennem az érzés, hogy elhamarkodottan adtam igazat Czipó bácsinak. Minden oldalt meg kell ismerni, csak úgy derül ki a teljes igazság. A gyűlésről hazatért Kerekes-telepiek semmit sem tudnak erről az utójátékról. — Majd én magam mondom el nekik! — folytatta Hüse Péter. — Elhatároztam, hogy legközelebb megint elmegyek a telepiek gyűlésére. Lesz erőm belátni, hogy hibáztam, hogy a felszín után ítéltem. Nem akarom, hogy csalódjanak bennem ... Az Áchim András utca Debrecen kertvárosában van. Apró családi házak szegélyezik az utcákat. A 22-es számú ház végében lakik Lukács Istvánná, nyugdíjas édesanyjával és két kisgyermekével, a nyolcéves Pistivel és a szomorú szemű, mosolytalan, beszélni még alig tudó kislányával, a hároméves Gabikával. A lakás — nehezen illik rá ez a szó — egy 3 X 3,20-as szobából, egy 2X3 méteres konyhából és egy fáskamrából áll. A ház sarka megroggyant, s a saját súlya húzza le a tetőt. A szobában több ujjnyi széles repedések szelik keresztülkasul a falakat. Minden nyirkos, penészedik. A tisztiorvos már tavalyelőtt egészségtelennek nyilvánította a helyiségeket. — Nyáron még hagyján, de ilyenkor benn kell tartani a gyerekeket. Állandóan betegek, ingajáratban vagyunk az orvos és a patika között — mondta a nagymama, az 55 éves özvegy Bárdfalvi Lászlóné, a főbérlő. — Én sem vagyok egészséges, a lányom pedig szívizomgyulladást kapott. Lukács Istvánná csitította kesergő édesanyját, s teleborította az asztalt pecsétes, hivatalos írások tömegével. — A háztulajdonos, Czipó Gyula, aki vér szerinti rokonunk, a tanács 1971 márciusi határozatára sem volt hajlandó hónapokig aládúcolni a megrepedt falakat. Arra is kötelezték, hogy csináltasson a szobakonyhás házrészről mérnöki szakvéleményt. Ő azonban semmit sem tett. Magam voltam kénytelen rááldozni összekuporgatott ezerötszáz forintomat, ahelyett, hogy a két gyerekemre költöttem volna ezt a pénzt. A szabályos statikai szakvélemény megállapította: a lakás közvetlenül életveszélyes! A háztulajdonos rokon is a 22-es számú házban lakik. Az utcai front ép, maszszív, lakható. — Én világéletemben segítettem a családomat, őket is szívességből vettem ide a háború után, s most ez a hála? ... — mondta a konyhaasztal mellől. — Czipó Gyula bácsi, a háztulajdonos rokon Persze, hogy vizes az a lakás, de ne higgye, hogy a talajvíztől. Két apró gyerekre mosnak, vasalnak, főznek, minden tele van gőzzel. Dehogyis fog a fejükre dőlni. Hiába van a szakvélemény, nem életveszélyes az! Engem márciusban kötelezett a tanács az aládúcolásra, aztán meg 300 forint bírságot róttak ki rám, mert nem csináltam meg. A múltkor kijött ide a tanácstól Fésűs Lajos előadó, s azt kiabálta az udvaron, hogy ha nem végzem el a dúcolást, ezer forintra megbüntet, mert joga van hozzá. Azt válaszoltam neki: „Maga nagyon kicsi fiú ahhoz, hogy engem megbüntessen!" De azért jobbnak látta nem megvárni a bírságoló papírt. Tavasztól őszig halogatta ezt az elengedhetetlen óvintézkedést, s végül néhány óra alatt elkészült a dúcolással. Még tavaly nyáron jelent meg „Lakásvágyak a lyukszalagon” című riportunk, amelyben megírtuk, hogyan dolgozza fel a megújított lakáskérelmeket az ÉGSZI EMG—830-as elektronikus számítógépe, s hogyan alakul az új, elfogulatlan sorrend. Lukácsné emlékezett erre: — Abban a cikkben kinyomtatták, hogy minek alapján számíthat valaki előnyre. Ha sorra vesszük, az én esetemre valamenynyi passzus ráillik! — mondta. Huszonkilenc éves. Fiatal házasnak számít, bár külön él a férjétől. Inkább a lakás használatbavételi díjra kuporgat, mint a válásra. Egyedüli családfenntartó nő, aki diagányosan neveli két kiskorú gyermekét. Három keresőképtelent tart el, hiszen édesanyja már nyugdíjas. A MÁV debreceni állomásfőnökségén, a csomagfeladási pénztárban dolgozik. — 2100 a fizetésem, van családi pótlék és gyermektartás ... De ha minden fillért összeszámolok, akkor is jóval alatta vagyunk az egy családtagra jutó 1500 forintos átlagnak, tehát jogosultak vagyunk tanácsi bérlakásra. Tizenegy éve dolgozik a MÁV-nál, nem „vándormadár”. Az érettségi után lépett be, s 1971. május elsején „kiváló dolgozó” kitüntetést kapott. Az új lakásrendelet jogszabályai szerint zsúfolt, az a lakás, amelyben a családtagokra hat négyzetméteren aluli lakószoba-terület jut', , -j- Nekünk a fele sincs! — mondta Lukácsáé. — Én 1963-ban, édesanyám pedig 1968-ban adott be először lakáskérvényt. Minden adat erősíti: kérése jogos, az intézkedés sürgős. A Vesztősségi gyakorlat, hogy lakásügyekkel nem foglalkozunk. Ezek teljes mértékben a tanácsok hatáskörébe tartoznak, s nekünk nincsenek szétosztható lakásaink is ! Ezt a debreceni esetet sem azért írtuk meg, hogy a nyilvánosság erejével toljuk előbbre Lukácsné szekerét. Megy az a maga útján, közbenjárás nélkül is, akárcsak a hozzá hasonló körülmények között élő családoké, Debrecenben és másutt, szerte az országban. Hüse Péternek elég volt a nevet és a címet mondani, s ő már folytatta az adatokat és a történetet. Úgy éreztem, nem hivatalból cselekszik így, hanem — ami ennél is sokkal több — emberséges segíteni akarásból veszi a fáradságot, hogy közelebbről megismerje a legégetőbb lakáspanaszokat. Abból a vezetői jellemvonásból, amely arra serkenti, hogy álljon ki újra a Kerekes-telepiek elé, s mondja el nekik: hibáztam ... — Ami pedig Lukácsné és édesanyja lakásügyét illeti, arról hamarosan körültekintően dönt majd a huszonöt tagú társadalmi bizottság. Lapzárta után kaptuk Debrecenből a hírt: a debreceni városi tanács végrehajtó bizottsága — a társadalmi bizottság javaslata alapján — elfogadta az 1972 évi lakáskiutalások sürgősségi sorrendjét. Lukácsné és családja ott van a „sürgős" listán. Somos Ágnes (Fotó: Csuzi Zsuzsa) Hüse Péter jól ismeri az Áchim utcai esetet A l 1 1 || MAGYAR IFJÚSÁG Cl 72/1 1