Magyar Ifjúság, 1972. május-augusztus (16. évfolyam, 18-34. szám)

1972-05-05 / 18. szám

ama a panomma panorama panorama Seregszemle Keszthelyen Megtartották Keszthelyen az ország vendéglátóipari szakközépiskoláinak kétna­pos seregszemléjét. Az ese­ménysorozatot a keszthelyi Vendéglátóipari Szakközép­­iskola kollégiumavató dísz­­ünnepsége vezette be. Vágó Tibor, a Belkereskedelmi Minisztérium osztályveze­tő-helyettese avató beszé­dében elmondotta, hogy tíz év alatt hazánkban 12-sze­­resére nőtt az idegenforga­lom és a külföldi turisták évente már 4,5 millió ven­dégnapot töltenek el Ma­gyarországon. Nem követte ezt a növekedést a vendég­látás tárgyi és szakmai fel­tételeinek fejlődése. A 60-as évek elejéig csupán a fővá­rosban működött egy ven­déglátóipari technikum. Ma már az országban öt ven­déglátóipari szakközépisko­la működik. A keszthelyi program az I. országos vendéglátóipari szakközépiskolai találkozó szakmai vetélkedőjével és gazdag kulturális műsorá­val folytatódott. Kapunyitás 1974-ben Régi kívánsága teljesül Pécs fiatalságának: még idén megkezdik az ifjúsági ház építését. A város ifjú­ságának korszerű otthona mintegy 20 millió forintba kerül és előreláthatólag 1974-ben nyitja meg kapuit. Ötvenéves a Forte Április 25-én ünne­pelte a váci Forte Gyár fennállásának ötvenedik évforduló­ját. Képünkön a gyár úgynevezett „sötét”­­üzeme látható, itt perforálják a már kész 35 milliméter széles kisfilmet. Átépítették a Szob vontatóhajót tolóhajóvá. A 10 millió forintos költséggel átépített hajó motortelje­sítményét 800 lóerőről 1600-ra emelték, a motorok tranzisztorosan és elektromosan távvezérelhetők. A tolóhajó 6400 tonna terhet tud biztonságosan to­vábbítani. Tanszéki otthon TOLÓHIVÚ Modern építészeti remekművekkel gazdagodik Debrecen. A Petőfi téri magasházat, valamint az Orvostudományi Egyetem elméleti tanszékét, nemsokára átadják. Mindkét épület pécsi tervezők munkája. Képünk az új tanszék otthonát ábrázolja. Megszépül Petőfi szülőháza Kiskőrösön, Petőfi Sándor szülőhelyén a gazdag jubi­leumi program előkészítése mellett nagy gondot fordí­tanak arra is, hogy megfe­lelő környezetben ünnepel­hessék majd a nagy költő születésének 150. évforduló­ját. A település lakói tár­sadalmi munkában segítik a környezet szebbé, von­zóbbá tételét. A Bács-Kis­­kun megyei tanács anyagi támogatásával megszépítik a Petrovics házat, amely­ben a költő született. Az évenként 24 000—25 000 ha­zai és külföldi látogatót fo­gadó kis nádfedeles ház megóvására — aláfalazásá­ra — tavaly 250 ezer forin­tot költöttek. Idén a nádte­tőt javítják ki, s kívül-be­­lül tatarozzák a házat. Első hálózik A Vas megyei főiskolások első bálját a szombathelyi művelődési és sportházban rendezték meg. A megye a múlt év őszétől rendelke­zik főiskolával. Szombathe­lyen a pécsi Tanárképző Főiskola tagozata, Kör­menden a keszthelyi Agrár­­tudományi Egyet­­m mező­­gazdasági gépészeti főisko­lai kara kezdte meg műkö­dését. A két intézmény hallgatóin kívül a szombat­­helyi tanítóképző intézet tanító- és népművelő­ könyvtár szakos diákjai is részt vettek a bálon, ösz­­szesen mintegy hatszázan szórakoztak az esten, és a hírek szerint igen jól érez­ték magukat. Nem mintha újra zsákruha lenne a tavaszi divat! Ám a képen látható két hölgy semmi esetre sem állíthatja, hogy nem árul zsákbamacskát. Úgy tűnik viszont, ők ketten élő illusztrációi annak a régi mondásnak, miszerint a divat mit sem számít, aki csinos, az akár egy zsákot is magára húzhat, az is jól illik neki. Miután modern korban élünk, kézenfekvő, hogy a szóban forgó zsákok rugalmas műszálból készültek! Zsákba- Am­rnmramimáb­’ „átprogramozzák” a Tiszát Ha nem is számítógépekkel, de az öntözőrendszerek át­alakításával , bújtatók, át­eresztők, keresztezési mű­tárgyak és automatikus al­­vízszabályzók építésével és beiktatásával megszelídítik, — és a vízre szomjas alföl­di területek öntözésére ve­zérlik át a Tisza vizét. Kis­körén — amely az egész vízlépcső szíve és KISZ védnökséggel épül­t, most hatszáz méter hosszúságban hatvan centiméter átmérő­jű acélcsövek fektetése fo­lyik, amelyekhez áttelepítik a hozzákapcsolódó két úszó vízkivételi művet is. És ezzel a művelettel biz­tosítják, hogy az átvezérlés idején a Kisköre térségében levő mezőgazdasági üzemek is hozzájussanak az aranyat érő öntözővízhez. Szabadalmak — együttes munkából A veszprémi vegyipari egyetem ásványolaj- és széntechnológiai taszéke a komáromi kőolajipari válla­lattal közösen új kenőolaj - adalékok gyártására dol­gozott ki eljárást. Két új szabadalom is született ezekből az együttes erőfe­szítésekből. A gépiparnak, a motorok üzemeltetőinek egyre fon­tosabb, hogy hosszú ideig használható, nagy mechani­kai és hőstabilitású kenő­olajak álljanak rendelke­zésre. Az egyetemen vég­zett laboratóriumi kísérle­tekkel sikerült olyan olaj­­adalékokat előállítani, ame­lyekkel az említett követel­mények kielégíthetők. A komáromi kőolajipari vállalatnál megkezdték az új kenőolajak kísérleti gyártását, amelyek lényege­sen olcsóbbak lesznek a ko­rábban hazánkban előállí­tottaknál, s jelentős kenő­olaj-importot is felesleges­sé tesznek. A sárszentmihályi állami gazdaság Inota szomszédsá­gában több mint 80 millió forintos befektetéssel épí­tette fel hazánk egyik leg­nagyobb üvegházi kertésze­tét. Szedik már a primőr zöldséget. Még idén 2 mil­lió darab paprikát és 18 va­gon paradicsomot szállíta­nak a kereskedelemnek. „Primttrgyár” Kiállítás Százötven esztendővel ez­előtt, 1822-ben született Selmecen Péch Antal bá­nyászati szakíró. A bányá­szati és kohászati szakterü­letek nagy ismerőjének ko­moly szerepe volt a diós­győri vasgyár megalakítá­sában. Életútjáról és érde­meiről emlékezik meg az öntödei Múzeum újonnan megnyílt kiállítása. (Buda­pest II., Bem József utca 20.) Egyesületek, válogatottak KISZ-csoportok tevékenysége Az ifjúsági szövetség elha­tározta, hogy segítséget nyújt az élsportolók erköl­csi, politikai neveléséhez, szabad idejük hasznos és célszerű eltöltéséhez. Ezért alakultak meg a központi­lag kiemelt sportegyesüle­tekben a KISZ-szervezetek, és ezért keltették életre a válogatott keretnél a KISZ- csoportokat. A közösségek tagjainak feladata, hogy jó példát mutassanak az élet minden területén, segítsék az edzőket a nevelési célok megvalósításában, gondos­kodjanak a szakosztályok és a válogatott keretek össze­tartásáról. A KISZ-csopor­­tok egyébként szervezik a különböző pihenést, a ki­­kapcsolódást szolgáló kul­turális programokat, ter­mészettudományi, kül- és belpolitikai előadásokat, amelyeknek célja a spor­toló fiatalok tájékoztatása. A KISZ KB titkársága március elején határozatot hozott az olimpiai keretek felkészítésével kapcsolatos munkára is. A határozatban rögzített feladatok végre­hajtásáért a KISZ KB hon­védelmi és sportosztályát, illetve a központilag ki­emelt, olimpikonokkal is rendelkező sportegyesüle­tek KISZ-szervezeteit bíz­ták meg. A negyedik olimpiára készül Rudasné Antal Márta a negyedik olimpiájára ké­szül. Már ott volt Rómában, majd sportpályafutása leg­szebb emléke következett — ezüstérem Tokióban. Már­ta, a magyar „gerelyiskola” egyik kiemelkedő egyénisé­ge, most Münchenre készül, s a júniusi négy válogató dönt majd olimpiai részvé­teléről. Mindenféle esély­­jósolgatás helyett következ­zék egy beszélgetés, fura kérdésekkel — villámvála­szokkal ... — Mit szeret legkevésbé? .. . — Edzésen a törzskörzést. Tízkilós súlyzókkal. — Szokott énekelni? — Természetesen, amikor senki sem hallja. A lakásban, a kertben, csak a fürdőkádban nem. — Mennyit dobott élete első versenyén? — 29,60-at. — Eddigi legjobbja? — 58,76. — Mit főzött legelőször? — Tízéves voltaim. Túrós le­pényt savanyúsággal. . . Mon­danom sem kell, hogy óriási sikere volt. — Szenvedélye? — A szabadidőszerzés. — Kedvenc sportága, termé­szetesen a gerelyhajításon kí­vül? — Labdarúgás. Én a Vasast biztatom, a férjem a Fradit. Egyébként focizni is szeretek. Ballábas vagyok. • Rudasné Antal Márta na­ponta két-három órás ed­zéssel készül a verseny­évadra. És a negyedik olim­piájára. Machos Ferencet a kispadon nem az eső szomorítja el, hanem a csapat mérlege. Négy mérkőzésen nulla pont, 4:16-os gólarány. A nagy múltú, kitűnő csapat hullámvölgybe ke­rült. A Vasas intéző bizottsága igyekszik most rendet teremte­ni a szakosztályban. A szakvezetést ezért a klub elnökére, Vár­­fi Ferencre bízta, s megvált az edzőtől is, bár a csapat gyenge szerepléséért nem csupán őt hibáztatta. A kispadon Machos helyén a következő mérkőzésen már Va­dász Károly, a klub régi játékosa ül. Anikó Kegyetlen szer, sok száz keserves edzés — Kéry Anikó ha­talmas közönségsi­kerrel nyerte a Ma­­tolay emlékversenyt. A magyar női torna­csoport egyik re­ménysége a minsz­ki Európa-bajnoksá­­gon tizennegyedik lett. Azóta jóval előbbre tart! Korongozó­iskola és furcsaságok A Központi Sportiskola jég­korong-szakosztálya Orbán György szakágvezető irá­nyításával működik. A gyengécske magyar korong­sport csak az utánpótlásban reménykedhet. A jövőt pe­dig a KSI képviseli. — Mintegy száz tíz-tizen­nyolc év közötti sráccal négy korcsoportban négy edző foglalkozik — mondja a „Mester”. — A legfiata­labbak, a 10—11 évesek az előkészítő részlegben is­merkednek meg a sportág alapjaival. A legjobbak már a felnőtt bajnokságban szerepelnek, de az itteni ke­retből összesen csak hat já­tékos játszhat az ifjúsági csapatban. Így ez mind a felnőtt-, mind az ifjúsági bajnokságban szereplő csa­patainknál azt jelenti, hogy gyerekeink tapasztaltab­bak, mint ellenfeleik. Ez szerencsére azonban nem látszik meg az eredmények­ben. A felnőtt bajnokság­ban az elmúlt idényben in­dultunk először, s a hato­dik helyen végeztünk. Hoz­zá kell tenni, hogy többet nem is várhattunk az évti­zedekkel és tízkilókban sú­lyosabb ellenfelekkel vívott mérkőzéseken. Ráadásul a Magyar Népköztársasági Kupában már egy hellyel előbbre léptünk, ötödikek lettünk. Az ifjúságiak a megint csak egy-két évvel idősebb játékosokból álló mezőnyben bajnokságot nyertek, a serdülők meg a második helyen végeztek, az eredetileg kétfordulósra tervezett bajnokságukat vi­szont a jégviszonyok miatt nem lehetett befejezni, szá­munkra éppen a bajnoki címet eldöntő mérkőzés maradt el. Ha győzünk, mi vagyunk a bajnokok. De hát erre már nem kerülhe­tett sor, mert időközben úgy döntöttek, hogy az el­ső forduló eredményeit fi­gyelembe véve hirdetik ki

Next