Magyar Ifjúság, 1972. május-augusztus (16. évfolyam, 18-34. szám)

1972-07-21 / 29. szám

Egyiptomi szobrok A Szépművészeti Múzeum eddig is szép egyiptomi kiállítással fogadta a lá­togatókat. Most, új anya­gokkal kibővítve, újraren­dezték a kiállítást, ame­lyen különösen érdekesek az úgynevezett későkori, fából készült halotti szob­rok ********* Szegedi sikerek A tanév befejeztével együtt sikeres évadot zárnak a szegedi József Attila Tu­dományegyetem művészeti együttesei. A 10 tagú ének­kar az idei keszthelyi He­likon ünnepségeken arany­érmet nyert. Újjászervezett néptánccsoportjuk a hazai versenyeken, bemutatók mellett sikerrel szerepelt Szeged testvérvárosában, Ogyesszában is. Ugyancsak külföldön, a lengyelországi Torunban és Krakkóban lépett fel az egyetemi színpad, amely ebben az évadban megkap­ta a kiváló együttes kitün­tető címet. A szegedi egye­temista színjátszók a ha­zai színpadokon is kitűn­tek modern törekvéseket tükröző műsoraikkal. A különböző városokban és falvakban több mint húsz alkalommal léptek fel. Az egyetemi színpad tagjai a tanév végén sem térnek pihenőre. Valamennyien közreműködnek a Szegedi Szabadtéri Játékok Ro­meo és Julia előadásain. Balatoni tárlat Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban megnyílt a 6. Balatoni Nyári Tárlat. Az igen változatos, műfajok­ban és művekben egy­aránt gazdag tárlat anya­gából bemutatjuk Somos Miklós A lány és az éj­­szaka című festményét. Ölje? Ne ölje? Kisebbfajta vihar dúl je­lenleg operakritikusi ber­keinkben. Két pártra sza­kadt az ítészek tábora. Az egyik párt azt vallja: ölje csak nyugodtan, mert így van a szövegkönyvben, s ez passzolt a mű megírása idején az önállósulni kívá­nó olasz nemzet hazafias érzelmeihez. A másik párt viszont azt mondja, de­hogyis ölje, az istenért, hi­szen ezzel — azon túl, hogy sutba dobjuk a tör­téneti hűséget — súlyos csorbát ejtünk önnön hon­fiúi és honleányi büszke­ségünkön, elvégre, valami közünk mégiscsak volt eh­hez az Isten Ostorához, elődeink mégiscsak a hu­nok voltak, vagy mi a szösz. Aki­­eddig nem jött volna rá, miről van szó, annak elárulhatom: Verdi fiata­labb éveiből származó ope­rája, az Attila margitszi­geti premierjének záró je­lenete miatt dúl a kisebb­fajta vihar. Az eredeti mű­ben ugyanis Odabella ki­rálylány szúrta le Attilát, aki elfoglalta, megsarcolta, megalázta a hőn szeretett Itáliát. A Szigeten ezzel szemben Attila öli meg a rá támadó lányt. Utóbbi változtatásra állítólag azért volt szükség, mert a ma­gyar közönség felháboro­dott volna, ha nyílt színen ledöfik Attilát, nemzeti di­csőségünk — bár oldalági — nagyságát. Az üggyel kapcsolatban két megjegyzés volna. Egyik: mivel a közönség minimum kilencvenöt szá­zaléka sem olaszul nem ért, sem az eredeti válto­zatot, sőt egyáltalán az operát nem látta, mivel ná­lunk most játsszák először, ebből a szempontból édes­mindegy, ki él kit, külö­nösen, ha (mint jelen eset­ben is) a mű egyébként nem szenved semminemű torzulást. Ennél sokkal na­gyobb változtatásokra is akad számos példa az ope­rajátszás történetében (elég a tavalyi szegedi Bo­risz Godunov az eredeti mű jelenetsorát gyökere­sen átrendező előadására gondolnunk). Második: ha általában tényleg félni kell a nemzeti büszkeség felhá­borodásától és haragra ger­­jedésétől, akkor ajánlatos lesz a jövőben a III. Richárdban életben hagyni a púpos királyt — elvégre mégiscsak király volt, és netán az angolok megsér­tődnek, amiért nyílt színen agyonvágják szegényt. (Bár, miután Richárd halá­lának Shakespeare-féle verziója éppúgy nélkülözi a történelmi hitelt, mint Verdi Attilájának akár eredeti, akár „magyarí­tott” végű változata, az ügy megúszhatónak látszik diplomáciai bonyodalmak és átkos rút belviszály, va­lamint a sértettségében ön­nön kardjába dőlő nemze­ti büszkeség tragikus ki­múlása nélkül is . . .) —­­ — Eszperantó fesztivál A Magyar Eszperantó Szö­vetség, az Egyetemes Esz­perantó Világszövetség védnöksége alatt, nagysza­bású magyar kulturális fesztivált rendez a napok­ban hazánkban. Sor kerül Gyulán (idén tizedik alka­lommal) az eszperantó nyári egyetemre, Abalige­­ten pedig az eszperantista természetbarát­ találkozóra. A fesztivál keretében tart­ja soron következő konfe­renciáját az eszperantista tanárok nemzetközi ligája is. A rendezvényekre töb­b mint húsz országból körül­belül ötszáz vendéget vár­nak. * ************* SOUVENIR Nagy sikerrel vendégszerepelt az Állami Opera­ház balett-társulata Bulgáriában. Az előadások után a várnai tengerparton „lazítottak" a tánco­sok, ott készült Mezey Béla fotója is Róna Vik­torról, Kiss Erikáról, Kun Zsuzsáról, Forgách Jó­zsefről és Sipeki Leventéről. Folyik a hagyományos nemzet­közi balettverseny a bulgáriai Várnában. Mire lapunk megjele­nik, már az eredmények is isme­retesek lesznek. Hazánkat az idén az Operaház két fiatal ba­lettművésze, Csarnóy Katalin és Vámos György képviseli. Műso­ruk egyik száma a Glazunov ze­néjére készült Ősz című tánc. Hobby - intarzia Művészi hobbynak hódol Hadnagy György, a fiatal zalaegerszegi irodavezető. A híres göcseji népi fa­faragó művészek forma­kincséből meríti dekora­tív faintarziáinak témáit és stílusát. Az iskola jellegének meg­felelő, sajátos vizsgákon kell helytállniuk azoknak a fiataloknak, akik az Iparművészeti Főiskolára jelentkeztek. A jövő tan­évre mintegy hatvan új hallgatót vesznek fel a jelentkezett több mint nyolcszázból. Képünkön a felvételi vizsga egyik fel­adata, a szoborportré ké­szítése közben látjuk az egyik felvételizőt. Szárszói múzeum Tragikus emlék fűződik Balatonszárszóhoz: legna­gyobb proletárköltőnk, Jó­zsef Attila halála. A köz­ségben eddig is volt kis múzeum, de most a Petőfi Irodalmi Múzeum és a So­mogy megyei múzeumok igazgatósága jóvoltából, szépen rendezett, kibőví­tett és átfogóbb anyagú emlékmúzeumot nyitottak meg, a költő nevét viselő utca 7. számú házában. A múzeum naponta 9—13 és 15—19 óra között tekinthe­tő meg. Egy KISZ éji zene Az utóbbi években egyre kevésbé beszélhetünk a komolyzene nyári „ubor­kaszezonjáról”. A főváros­ban és vidéken egyaránt egymást követik az olyan — rangosabbnál rangosabb — koncertek, melyek a té­li évadban is zenei életünk kiemelkedő eseményeinek sorában foglalnának he­lyet. A KISZ Központi Mű­vészegyüttes SIMON AL­BERT zeneakadémiai kar­nagy-tanár vezette kama­razenekara eddig is méltón vette ki részét a komoly­zene terjesztéséből. Általá­nos feltűnést keltett pél­dául az Országos Filhar­móniával közösen rende­zett ÚJ ZENEI STÚDIÓ, melynek előadásain szak­szerű magyarázattal egy­bekötve ismerkedhettek meg a fiatalok a kortárs zene hangzásvilágával és értelmezésével. Most, a nyári vakáció derekán, a kamarazenekar újabb kezdeményezéséről kaptunk hírt. Július 9-én, 10-én és 12-én a késő esti órákban Bach muzsikájának hangjai csendültek fel az együttes Rottenbiller ut­cai székházában. Hatalmas közönségérdeklődés mellett került sor a három nagy­szerű barokk műsor elő­adására, olyan kitűnő szó­listák közreműködésével, mint KOCSIS ZOLTÁN és SCHIFF ANDRÁS (zongo­ra), PONGRÁCZ PÉTER (oboa) és BARTA AND­RÁS f. h. (hegedű). Ké­pünkön: Kocsis Zoltán és Simon Albert próba köz­ben. Gratulálunk a „KISZ éji zenéhez”! — Kerekes — 72/29 MAGYAR IFJÚSÁG VÁRNÁI VERSENY KEZDŐDIK A 6 . TÁJMODAL­FESZTIVÁL Nem kell rettegni, az idén is meg­rendezik. Immár hatodszor. Nem a Ma­dách, hanem a József Attila Színház­ban,­­­ de végül is nem a helyszín a döntő. A Táncdalfesztivál, bárhol ren­dezzék is, úgyszólván kötelező nyári szórakozásunk és játékunk, nem is be­szélve a vele kapcsolatos bosszankodá­­si lehetőségekről, amelyeknek elmara­dása feltehetőleg komoly űrt hagyna a tévénézők és rádióhallgatók lelkivilá­gában. A szervezés illetékesei így nyilatkoz­tak a várható fejleményekről. Dr. Várhegyi Tibor, a fesztivál tit­kára: — Az idén a korábbi éveknél sokkal kevesebb, mindössze alig nyolcszáz jel­igés pályamű érkezett a táncdal- és sanzonbizottsághoz. Ez fele a tavalyi kontingensnek, bár ettől az előzsűri munkája nem lett könnyebb, csak ke­vesebb. Az elődöntőkön 16—16 dal hangzik el, tehát a három, alkalommal összesen 48 szám. Van négy tartalék­dalunk is, ha netán valami ok miatt egy szám menet közben kiesne. Az elő­döntőkön szakmai zsűri értékel. Tag­jai: Lendvay Kamilló zeneszerző, a zsű­ri elnöke, Galambos Erzsi színművész­­nő, Gyimesi Ernő tánczenész, Harsányi Gábor színművész, Juhász István, a Hanglemezgyár zenei rendezője, Rom­­hányi József szövegíró, Sárosi Katalin táncdalénekes, Sztevanovity Dusán beatzenész és szövegíró, Tóth Erika, a TV könnyűzenei szerkesztője, Török Jánosné és dr. Vukán György zene­szerző és jazzművész. Bolba Lajos, a Rádió könnyűzenei rovatának szerkesztője: — Úgy vélem, az idei zenei anyag változatosabb és színvonalasabb, mint például a tavalyi volt. „Hallatlanul” nehéz ezt előre iga­zolni, de remélem, az adások nem cá­folnak rám. A közreműködők sorában idén is megtaláljuk a könnyűzenei mű­faj legjobb előadóit, de feltétlenül em­lítést érdemel, hogy ezúttal számos fia­tal tehetség is mikrofonhoz jut. Hat új énekes — két fiú, négy lány — mutat­kozik be, azaz szerepel itt is, hiszen va­lamennyien ismerősek már vagy a Ki mit tud?-ból, vagy más tv- és rádió­műsorokból, de táncdalfesztiválon még nem léptek fel. A zenekarok között ott lesz a mindig megbízható Express, a Juventus, a Stúdió 11, és természete­sen a fesztivál nagyzenekara, amelyre idén is a kíséret egyáltalán nem köny­­nyű munkája vár. A három elődöntőre július 22-én, 29-én és augusztus 5-én kerül sor, ezeket a Rádió és a Televízió egyenesben közvetíti. A döntő augusztus 19-én este lesz. Tánczos Gábor, a Televízió szer­kesztője: — Valamit a zsűrizésről és a közönség szavazási lehetőségeiről. A döntőbe azok a számok jutnak, amelyek az elődöntőkön a zsűritől a legtöbb pontot kapták, illetve, amelyekre a leg­több közönségszavazat érkezett. Újítás: az idén a közönség elődöntőnként két dalra szavazhat. A legtöbb közönség­­szavazatot kapott számok is bekerülnek a döntőbe. Szavazólapok a Rádió- és Televízió Újságban lesznek találhatók, illetve a Zeneműkiadó Vállalat feszti­válfüzetében, amelyben — az elődön­tők idejére — megjelennek, természe­tesen név nélkül, a számok kottái és szövegei. A közönségszavazás eredmé­nyéről minden elődöntő után, a követ­kező elődöntő előtti napon beszámo­lunk a rádióban és a tv-ben. A döntőn nemzetközi zsűri működik majd, ez íté­li oda a szerzői, hangszerelési és elő­adói díjakat. A televíziós adás rendezője idén is Bánki Iván, a műsorvezetők: Kudlik Júlia és ősz Ferenc. Ezek után lássuk a hat új énekes mi­niportréját. ■............ ., IGAZI TEENAGER Bódi Magdolna a Rádió gyer­mekkórusának tagjaként bejár­ta a világot. 1971-ben érettsé­gizett, és ez évben „kiörege­dett” a kórusból. Ekkor Vár­szegi Évával és Herczku Anna­máriával közösen megalakítot­ták a Mikrolied beatvokált, de ő rövidesen kivált a vokálból és a Korong együttessel bene­vezett a salgótarjáni amatőr könnyűzenei fesztiválra. Telje­sítményüket a szakmai zsűri aranydiplomával jutalmazta. Behívták meghallgatásra a Rádióhoz. A meghallgatás nem NEM HARCOL Cserháti Zsuzsa először 1967- ben a budai Ifjúsági Parkban énekelt a Scampolo együttes­sel. Már ott is feltűnt, ahogy „eladta” a számokat. A showman nálunk is is­mert angol szóösszetétel. Ennek mintájára bátran nevezhetjük őt showgirlnek. Előadó- és mozgáskészségéhez nagyon hozzájárult, hogy tíz évig ta­nult balettozni, és hat évig tor­názott a Honvédban. Megérte. Sokat jelentett az is, hogy hosszú ideig énekelt a Corvi­na és a Tomastik zenekarok­kal, s hogy a Vulkán együttes­sel — 1969-ben — egyhónapos jugoszláviai turnén vett részt. Zsuzsa is — mint a fesztivá­lon debütálók nagy többsége — az OSZK Stúdióban és a Rá­dió táncdalstúdiójában tanul énekelni. Tanárai: Ákos Stefi A családban mindenki énekel vagy énekelt. Horváth Attila édesanyja a Rádió énekkará­nak tagja. Nagynénje: Nagy Izabella, Kodály Zoltán Háry János című dalátékában —­ az ősbemutató — Orzse sze­repét énekelte. Attila az idei táncdalfesztiválon debütál, 1952-ben született. A Szinyei Merse utcai gimnáziumban érettségizett, és jelenleg a Mechanikai Mérőműszerek Gyárában dolgozik. Adminiszt­rátor. Két év óta a Postás Művelő­dési Központ táncdalstúdiójá­ban — és második éve mint magántanuló Toldi Máriánál — tanul énekelni. Január óta a Bá­rmikor Schöck Ottó együtte­sével először szerepelt a tévé­ben, másnap az egyik XII. ke­rületi házban az emberek ösz­­szesúgtak a háta mögött és megállapodtak, hogy „semmi esetre sem azonos azzal, aki tegnap szerepelt a tévében, mert akkor nem dolgozna ...” Kalmus József a XIII. kerü­leti Ingatlankezelő Vállalatnál villanyszerelő. 1947-ben szüle­tett. Édesapja és a család má­sik fiú tagja — Kalmus Pál — is zenész. Nem volt jó tanuló. Énekből sem kapott négyesnél jobb várt eredménnyel zárult: rá bízták az Igaza van az anyu­kámnak című dalt, és kapott egy lassú, soulos, jazzes hangvételű fesztiválszámot is. Jól mozgó, szép hangú, igazi tizenéves énekesnő, akit máris megkedveltek a beatrajongók és a jazz kedvelői. Bizonyára sokat fogunk még hallani róla, hiszen a Zeneművészeti Szak­iskola jazztanszakának még csak másodéves hallgatója. Egyetlen vágya van: énekes­színész szeretne lenni, és Balassa P. Tamás. A lírai dalok és a soulos hangvételű számok előadásában újat hoz­hat, mert ezt a két stílust mintha alkatára, egyéniségére szabták volna. Cserháti Zsuzsa viszonylag ismeretlen. Még nincsenek rá­diófelvételei, de már egyre gyakrabban megkeresi az ORI, hogy központi műsoraiban sze­repeltesse. Legutóbb a Szécsi­­show-val járta az országot. Először szerepel a táncdalfesz­tiválon, és máris két számmal, melyek közül a Repülj, kisma­dár nagy közönségsikerre szá­míthat, míg a Nem volt ő festő című számmal a szakmabe­lieknek okozhat meglepetést, ha jól oldja meg. Zsuzsa nem panaszkodhat. Mindkét dala versenyképes, dió táncdalstúdiójában Balassa P. Tamás növendéke. Nagyon szereti a „dögös soulzenét”, de a fesztiválon egy lassú számot fog előadni. Közönség előtt elő­ször 1967-ben szerepelt. Akkor a Ki mit tud?-on indult, de ki­esett a kerületi selejtezőből. Idén, kora tavasszal, meg­hallgatta Tánczos Gábor és Bolba Lajos. A „hangrosta” után, huszonkét társával együtt, próbafelvételre küldték a tévé­be. A próbafelvétel alapján döntöttek, és megkapta az El­múlt egy év című fesztiválszá­mot. Nincsenek nagy tervei. Nem harcol azért, hogy érvényesül­jön­ osztályzatot, pedig már gyerek­korában is szép hangja volt. Fenyő Miklóssal, a Hungária együttes vezetőjével járt egy osztályba. Ma is jó barátok. Ta­lán ennek a barátságnak kö­szönhető, hogy az INTERB­­RASS — ahol Jóska énekel— a Hungáriával együtt játszott júniusban a budai Ifjúsági Parkban. Már tudja, mit jelent a kö­zönség ítélete, hiszen a Ki mit tud? nézői szavazataikkal a középdöntőbe juttatták. A táncdalfesztiválon a Félté­kenység című számot ő kapta. VERSENYKÉPES ÉNEKBŐL NÉGYET LEHET SZAVAZNI Szűcs Judit Ki mit tud?-beli szereplése óta a Divat Fodrász Kisz Népköztársaság útján levő üzletében alaposan megnőtt a forgalom. Hja, nem utolsó do­log, ha a fejek bodorítását olyan fodrász vállalja, aki mel­lesleg szépen tud énekelni is. Hogy Jutka szereti a zenét, és szeret énekelni, a zenei általá­nos iskolának, a családnak és Csiba Lajosnénak (a Szinyei Merse utcai gimnázium ének­tanárának) köszönheti, ötéves kora óta tanul zongorázni, kitű­nően olvas kottát, és a zeneel­méleti kérdésekben is nagyon jártas. A Tavasz szextett tag­jaként a nehéz fajsúlyú kate­góriában is találkoztunk vele a Ki mit tud?-on, korábban pe­dig Kalmus Józseffel versen­gett a középdöntőbe, majd a döntőbe jutásért. Szűcs Judit sokarcú énekes. Tagja volt a Harmónia vokál­­nak, és énekelt népdalokat is. 1970-ben a Munkaügyi Minisz­térium által kiírt népdalverse­nyen a zsűri különdíját kapta. Egy éve az OSZK Stúdióban, január óta pedig már a Rádió táncdalstúdiójában is tanul éne­kelni. Most első „profi” szerep­lésére készül. A Szólj már, vagy kiabálj című nótát fogja előadni a táncdalfesztiválon. Neki nagyon tetszik. (Melles­leg: a Hungária együttes szóló­gitárosa, Szűcs Antal Gábor, Jutka bátyja. Hungária-rajon­­gók: lehet szavazni!) VI­I 1967-ben a tévé nemzetközi polbeat-fesztiválján találkoz­tunk először Vincze Viktóriá­val. Azután két évig nem hal­lottunk róla semmit, majd a FERM együttes énekeseként láttuk viszont. A FERM rövid életű volt. Felbomlásukat kö­vetően Vivi benevezett az If­júsági Magazin által meghirde­tett amatőr előadók versenyére és megnyerte. Ezt követően az Ex Antiquis együttessel járta az országot. 1971 nyarán állandó vendége volt az Olympia együttessel a budai Ifjúsági Parknak. Ugyancsak 1971-ben rendezték első önálló előadóestjét, Szé­kesfehérvárott. Idén vállalta Szemes Mari, Koncz Gábor és Nagy Attila előadóestjein a közreműködést, s ezzel elérte, hogy az ország számos községében, városában ismerik és szeretik. A múlt hó­napban ismét a televízióban ta­lálkozhattunk vele. Elkészült első rádiófelvétele, a Nem vagyok én olyan lány című dal. Tavaly érettségizett. Évről évre több fiatal keresi fel Pécsett az im­már ötödször megrende­zésre kerülő nyári ifjú­sági zenei tábort. Zene­oktatásunk, zeneéletünk világszerte elterjedt jó híre vonzza ide Európa legtávolabbi országaiból a gyakorló muzsikuso­kat, a fiatal zenepeda­gógusokat, a főiskolák és szakiskolák hallga­tóit s a lelkes amatőrö­ket. A pécsi Műszaki Fő­iskola hatalmas kocka­épülete reggeltől késő estig hangszerelt futa­maitól, zenekari akkor­doktól és énekszótól hangos; a zsúfolt prog­ramokból — gyakorlás, kamarazenélés, nagyze­nekari játék, kórusének­lés vagy zeneelmélet-ta­nulás — mindenki ked­ve szerint választ. A ka­marazene tanárok alig győznek eleget tenni a növendékek kívánságai­nak, kiolthatatlannak tűnő zenei szomjúságá­nak. Sok kamaraegyüt­tes már eredeti „felál­lásban” érkezik a tábor­ba, de nagy részük ott verbuválódik. A taná­rok számára ez jelenti a legizgalmasabb felada­tot — hogyan lehet a soknemzetiségű, egy­mással és az eljátszandó darabbal a helyszínen ismerkedő fiatalokból egységes produkciót „ki­hozni”. A Pataky vonósnégyes már másfél esztendeje muzsikál együtt. A tá­borba komoly program­mal érkeztek, az őszi Weiner-versenyre ké­szülnek fel itt, sőt Pécs­ről egy másik ifjú­sági táborba, Bayreuth­­ba utaznak. Pécsett Sán­dor Frigyes tanár úr irányításával dolgoznak. Közös munkájuk ered­ményét a tábor esti hangversenyein s a nagyszerű akusztikájú, szép török templomban, a „Dzsámi”-­ban adott koncerten élvezhettük. A Jeunesses Musica­­les fúvósötössel már a tavalyi táborozáskor is találkoztunk. Az együt­tes idén egy jugoszláv klarinétossal, Vasil Ge­­levvel egészült ki. Eb­ben az összeállításban készülnek az augsbur­l. A. A Pataky vonósnégyes hangversenye a „Dzsámi”-ban­gs Jeunesses-kongresz­­szusra, Kovács Imre ta­nár úr vezetésével. Berkes Kálmán, Csán­­ky Emília és Hortobágyi György fúvós triójának koncertjén egy komoly vállalkozás eredményét hallottuk. Hortobágyi György, a Zeneművé­szeti Főiskola hallgató­ja Pernye András ösz­tönzésére a fúvós-kama­razene szegényes irodal­mát akarta gazdagítani, amikor elkészítette több Bach-orgonamű átira­tát. A táborban öröm­mel fogadták a kezde­ményezést, az előadott darabokkal nagy sikert arattak. Hasonló átira­tokat készít Berkes Kál­mán saját hangszerére, a klarinétra. Ő a tábor­ban a genfi nemzetközi zenei versenyre készül, é­s a gyakorlások kö­zötti pihenőjében a fut­ballcsapat bírói tisztét látja el. A szimfonikus nagy­zenekar vezetője, Sán­dor János az együttes két legtehetségesebb tagjaként emlegette a 18 éves román hegedűst, Calin Ciorát és Ola Persson svéd klariné­tost. Ola most járt elő­ször Magyarországon, és olyan vonzónak találta zeneoktatásunkat, hogy egyéves ösztöndíjat kért a budapesti Zeneművé­szeti Főiskolára. Rosemary Hardy vi­szont már régi ismerős nemcsak a táborban, de Budapesten is. A londo­ni Royal Academy el­végzése után két évig tanult nálunk a Zene­­akadémián. Gyakran énekel Bartók- és Ko­­dály-dalokat és zenetör­ténetünk régebbi száza­daiban is otthonos. A táborban tolmácsként is­­ hasznos szolgálatot tel­jesít. A nagyközönség a tá­bor ideje alatt is több nyilvános hangverse­nyen hallhatta a fiatalo­kat, s a két forró lég­körű záróhangverseny egyértelműen igazolta a tábor létrehozóinak el­képzeléseit, az Ifjú Ze­nebarát mozgalom, a Jeunesses Musicales nemzetközi szervezeté­nek szép eszméit. SZERZŐDÉS MŰVELŐDÉSRE „A szerződő felek tudatában vannak annak, hogy a szakmunkástanulók vi­lágnézetének, kulturált magatartásának, érzés- és ízlésvilágának rendszeres neve­lőmunkával való formálása fontos tár­sadalmi érdek. Ebből kiindulva — fi­gyelembe véve a helyi igényeket és le­hetőségeket — az alábbi feladatok el­végzésére, egymás munkájának kölcsö­nös segítésére vállalkoznak.” Így kezdődnek azok az „Együttműkö­dési szerződés”-ek, amelyeket a buda­pesti Ganz-MÁVAG Művelődési Köz­pont kötött a MüM. 7. és 11. számú Szakmunkásképző Intézetével. A szer­ződéseket a művelődés, a tanulás és a szórakozás segítésére kötötték, a fiata­lok érdekében. Az iskola nevelő, szer­vező, összefoglaló ereje párosul bennük a művelődési központ anyagi és tárgyi feltételeivel. Ezek a szerződések az 1971—72-es tanévre szóltak, amelynek most értünk a végére. Megkértük Ma­róti Istvánt, a művelődési központ igaz­gatóhelyettesét, mondja el röviden: mit tettek az elmúlt hónapokban e szerződések értelmében. Kié a költség ! Nem általános vállalkozásokat tar­talmaznak ezek a szerződések, hanem a konkrét rendezvényekre és segítési mó­dokra bontott megállapodás található bennük. Itt az elején jegyzem meg: az írásban rögzített tervek a tanévben meg is valósultak. Havonta egyszer pél­dául Alkotók és vallomások címmel elő­adást rendeztünk a hetes intézet ta­nulóinak a saját klubjukban, a tizen­egyesnek pedig a művelődési központ könyvtárában. Ennek költségét, s ter­mészetesen a további hasonlókét is, a művelődési központ vállalta. (De jó lenne sokszor és sok helyen ezt a „ter­mészetesen”-t ilyen vonatkozásban hal­lani — a szerk.) Rendszeresen kölcsön­zünk olyan ismeretterjesztő filmeket is, amelyekkel segíthetjük a szakmunkás­­tanulók jobb szakmai felkészülését. A hetes intézet tánccsoportjának, illetve a tizenegyes irodalmi színpadának heten­ként termet biztosítunk a próbákhoz, s időnként fellépési lehetőséget is. A mű­velődési központban bemutatott vala­mennyi kiállítás anyagából külön ka­mara-kiállítást állítunk össze. Rendszeresen olvasnak — Mi ebben a kapcsolatban az inté­zetek szerepe, feladata? — Mindenekelőtt az, hogy szervezik a részvételt, nevelési módszereikkel igényt ébresztenek a fiatalokban a rendszeres művelődésre, figyelik és irá­nyítják az érdeklődésüket, előkészítik őket a nálunk látottak, hallottak jobb, hatásosabb befogadására. Időnként az iskolák a művelődési központ könyvtá­rában tartanak például osztályfőnöki órákat. Ezeken elérték, hogy a szak­munkástanulók egy része már az első évben rendszeresen kölcsönző és olvasó tagja lesz a könyvtárnak. Új tartalom, új szöveggel Azt hiszem az eddig elmondottak igazolják, hogy hasznos, értékes mun­kára szövetkezett a területi feladatokat is ellátó művelődési központ és a két szakmunkásképző intézet. Hogy a szer­ződő feleknek is ez a véleménye, azt a szerződéseknek a következő tanévre szóló megújítása jelzi. Ez már magá­ban is sokat elmond. A jól bevált, to­vábbra is szükséges formákról szóltak, de figyelembe vették az időszerű fel­adatokat is. Erről Maróti István így be­szélt : — Mint a legtöbb magyar öntevé­keny énekkar, „Acélhang" férfikóru­sunk is utánpótlási gondokkal küzd. A szakmunkásképző intézetek vállalták, hogy segítenek megoldani a gondokat, s így az új szerződésbe már bekerült: a hetes intézet zenebarát klubjának tag­jai közül nyolc-tíz fiatal megismerke­dik a kórus életével, s rendszeresen részt vesz próbáin. Egy másik dolog: a múlt tanévben közben meghirdették az új országos olvasópályázatot. Ezt sem hagyhatjuk ki. Mások is! A példa adott, röviden bemutattuk, csupán a folytatására kellene néhány­­szóban felhívni más, hasonló intézmé­nyek figyelmét. Csakhogy erre a foly­tatásra is azonnal mondhatunk újabb példát, méghozzá „a házból”. Mert e valóban hasznos együttműködés termé­szetesen nem maradt titokban, s a két iparitanuló-intézet példája nyomán már­is megszületett az ősszel induló új tan­évre két újabb hasonló megállapodás. A művelődési központtal „művelődésre szerződő” két új iskola a Vörösmarty Mihály és a Zrínyi Ilona gimnázium. Olyasféle vállalásokat rögzítettek velük kapcsolatban is, mint a MüM. intéze­tekkel, kiegészítve azonban néhány újabb, az érdeklődésnek és a körülmé­nyeknek megfelelő ponttal. (Az egész vállalkozás lényege és legnagyobb ér­deme ez a rugalmasság, s ezt nem le­het elégszer hangsúlyozni!) A koráb­biaktól eltérő vállalások között van például egy esztétikai témájú TIT-so­rozat a diákoknak, ugyanakkor „Szülők akadémiája" is, mely — ha jól csinál­ják — közvetve ugyancsak a fiatalok érdekeit szolgálja. Közhellyel élve azt szokták mondani: a jó példa ragadós. Ez esetben csak azt kívánhatjuk: legyen az továbbra is. M. I. Fotó: Féner Tamás OneMÁNTCSISZOLÓK Mi más ezeknek a hetedikes-nyolcadikos fiúknak - lányoknak a finom, érzékeny, mindent mohón be­fogadni kész, minden jóra-szépre kinyíló értelme, mint nyers, csiszolatlan gyémánt! Itt ülnék, a felsőtár­­kányi Hámán Kató út­törőtábor közepén, a gyepen (a gondnok ép­pen az imént kiabált ve­lük, hogy a szent füvet merték taposni), s hall­gatják Prazsovszky Mi­hály tanár előadását a tudományos-fantasz­tikus irodalomról. Amely előadás fényévekre van holmi tanáros prelegá­lástól, mivel éppen hogy a gyerekek ilyen irányú ismereteit, olvasmányél­ményeit igyekszik kibo­gozni, s magasabb szin­ten összefoglalva, az ösz­­szefüggéseket megvilá­gítva rendszerezni. Nagy, kerek kislány szemek, kócos üstök alatt figyelő­villogó kamasztekintetek tükrözik mindazt, ami e buksi, Heves megyei kis koponyákban most le­játszódik. Szinte hallat­szik az észkerekek for­gása. És ha valaki azt hiszi, ez holmi iskolai irodalomóra, csak ép­pen a szabadban, és a felelés réme nélkül te­hát oldottabban, az na­gyot téved. A Heves me­gyei és a hatvani KISZ- bizottság, a hatvani vá­rosi tanács művelődés­­ügyi osztálya és az Ol­vasó Népért mozgalom akcióbizottsága által lét­rehozott első, kísérleti­nek számító olvasótá­bor nem iskolapótlék és nem tanév-meghosszab­bítás. Valami új, érdekes és érdekfeszítő, amelyre máris­ „ráharapott” több más városi, és budapesti kerületi KISZ- és úttö­rőbizottság. Mi ennek a­ tábornak a lényege? Varga Csaba, fiatal író és szociológus, a tábor egyik ötletgaz­dája és az öttagú veze­tőtestület tagja, így fog­­­lalja össze: — Ki akar­juk próbálni, vajon az úgynevezett hátrányos helyzetben levő családok értelmes, jó tanuló, iro­dalom, könyvek, olvasás iránt feltűnően érdeklő­dő tagjai, megfelelő kö­rülmények között, mi­képpen tudják ledolgoz­ni hátrányukat. Magya­rán: miképp lehetnek ezek a gyerekek is iga­zán irodalomértő, jó íz­lésű, tájékozott olvasók, miképp biztosítható­k megfelelő módszerekkel, az életkori sajátságok maximális figyelembe­vételével — már ilyen fiatal korban az esztéti­kai-művészeti nevelés, és a hozzá kapcsolható hazafias nevelés haté­konysága. A gyerekeket több hatvani iskola tanulói közül tanáraik válogat­ták ki. A harminc-egyné­­hány fiú és lány ingyen tölt itt tíz napot, s dol­gozik naponta délelőtt és délután a pontos munkaterv szerint. Az öt csoport (vezetőik: Ratkó József, József At­­tila-díjas költő, Kovács István,költő, Mózsi Fe­renc író, Vasy Géza ta­nár, valamint Varga Csaba) más és más té­makört dolgoz fel a fog­lalkozásokon. A módszer változatos: közösen ol­vasnak el egy-egy mű­vet, aztán megbeszélik, sőt rajzot készítenek a művel kapcsolatos be­nyomásaikról , játékos vetélkedőkről és­ közös filmezésről, kirándulá­sokról és előadásokról egyaránt gondoskodik az érdekesen összeállított program. Fantáziaser­kentő játékok, az írói al­kotás folyamatát végig­kísérő elemzések, sza­bad olvasási foglalkozás — mindez azt szolgálja, hogy a gyerekekben job­ban kialakuljon az olva­sási készség, s erősödjék az önképzés iránti ben­ső igény. Az olvasótáborban a gyerekek teljes felszere­lést — füzeteket, íróesz­közöket, rajzlapokat — is kaptak, s kihoztak Hatvanból egy kis kézi­könyvtárat is, amelyben minden, a tíz nap alatt szóba kerülhető könyv megtalálható. Vége a délutáni kö­tött foglalkozásnak, el­­szélednek a gyerekek. Zsíros Gyuri, aki szep­temberben megy hete-Kispál Mari már érti is, amit olvas­Fotó: Kotroczó Zsíros Gyuri sípot farag dik be, folytatja a sípfa­­ragást. Közben arról be­szél, mennyire szeret ol­vasni, és hogy otthon sem tiltják, ha félrevo­nul egy könyvvel. Pedig a szülei nagyon egysze­rű munkásemberek, akik maguk alig-alig érdek­lődnek a könyv, az ol­vasás iránt. Szalatnay Kati, aki ugyancsak most lesz hetedikes, azt szereti a táborban, hogy ki lehet menni az erdő­be, a csendbe, és ott ol­vashat, nem háborgatja senki. Kispál Marit ne­héz szóra bírni, pedig már nyolcadikos lesz, nem kislány. Aztán ki­böki, hogy az a jó itt, hogy mindenki minden­re válaszol, és mindent megmagyaráznak, ami a könyvekben nem mindig világos, s ezzel egy cso­mó olyan szépségre, ér­tékre bukkannak, ame­lyeket előbb észre sem vettek. Most már tud­ják, hogy a jó könyv nemcsak történet és pár­beszéd, hanem azt is ér­tik, mitől lesz az egyik könyv jó irodalmi alko­tás, s mitől marad pa­pírhalmaz a másik. Tíz nap nagyon kevés idő. Harmincöt gyerek nagyon kicsi szám. De ha ez a vállalkozás, ez az irodalmi edzőtábor, ez a gyémántcsiszolás beválik — márpedig semmi oka nincsen, hogy ne váljon be —, akkor sok-sok ilyen táborozás képzelhető el az ország­ban. S jóllehet, eredmé­nyeiket nem lehet majd úgy — centiméterrel, stopperrel, kilogrammal — mérni, mint mondjuk egy sporttáborét, senki előtt nem lehet kétséges, hogy értékben és távlati hatásában e táborozás sem marad el a fizikai­lag mérhető eredményű foglalkozások mögött. Ép testben ép lélek — a mondás soha nem volt igazabb, s lehetőségei soha nem voltak kedve­zőbbek, mint ma, ná­lunk. Elismerést és tá­mogatást érdemelnek azok, akik ezt segítik elő, hangzatos szólamok és nyilatkozatok helyett dolgozva, fáradozva. A gyémántcsiszolás nehéz, fáradságos, sok türelmet és nagy hozzá­értést követelő munka. De az eredmény, a kicsi­szolt gyémánt, megér minden fáradságot Takács István MAGYAR IFJÚSÁG 72/29

Next