Magyar Ifjúság, 1973. július-szeptember (17. évfolyam, 27-39. szám)

1973-08-24 / 34. szám

LIMONÁDÉ Alig tíz perce haladt el a lo­csolókocsi, de máris foltokban felszáradt az aszfalt. A járdák, a házfalak tombolva adták vissza a magukba szívott meleget, forró­­sították az esti homályt. Egyetlen kamasz szellő sem mozdult. A Lány lazán fogta a Fiú kezét, s csak arra a néhány pillanatra engedte el, amikor játékosan megpördült a tengelye körül, hogy hajának mozdulásával, szoknyájának lendületével meg­kavarja a moccanatlanul álló le­vegőt. A Fiú ilyenkor megállt és néz­te. A verítékcseppek a szemét csípték. Megdörzsölte, s színes karikákat látott. Közepükben pörgött-lihegett a Lány. — Igyunk valamit — mondta rekedten. — Igyunk... — felelte a lány, s máris körülnézett. Egy kopott kis presszó neonja pislogott a közelben. Az asztalok olyan szorosan egy­más mellett álltak, a terem olyan pici volt, hogy még a levegő sem tudott megfordulni. — Akarsz sört? — kérdezte a Fiú. — Inkább limonádét. Sok cit­rommal. Ilyenkor az a jó! A pincérlánynak félrecsúszott a bóbitája, de nem törődött vele. Még a tenyérnyi kötényt is csend­ben átkozta, az is melegít. Bele­markolt a jégkockákba, s egyet­­egyet a poharakba dobott. A Lány mohón nyúlt a bepárá­sodott pohár után, s már előre nagyot nyelt. A Fiú a keze után kapott, s erősen megmarkolta: — Ne igyál! — mondta. — Én sem iszom. A Lány tétován visszahúzta a kezét. Miért ne igyon? Aztán rá­ragyogott a Fiúra, s megkérdezte: — Félted a mandulámat? — kacagott. — Már négyéves ko­romban kivették. Ide nézz! — s mókázva száját tátotta a Fiúra. — Hülyeség! — mordult fel a Fiú. — Mit érdekelnek a mandu­láid. Arra vagyok kíváncsi, hogy van-e akaraterőd? Legalább any­­nyi, mint nekem ... Hosszú perceken át mozdulat­lanul ültek. Feszes háttal és ma­guk elé meredve. A jégkocka elolvadt, s a pára lassú cseppek­­ben elindult a két pohár oldalán. — Talán hús is van benne? — kérdezett rájuk a pincérlány, amikor arra járt. — Kicseréljem? — Jaj, dehogy! Nagyon finom, csak még hideg... — sietett a válasszal a Lány, s megpróbálta legbájosabb mosolyát kierősza­kolni, de csak torz és verítékes fintorrá sikerült. Úgy érezte ma­gát, mint amikor anyjától először kapott igazságtalanul két nagy pofont, s elhatározta, hogy nem sír. A Fiú hirtelen felállt. Elindult az ajtó felé. Egy húszast nyomott a pincérlány markába, s már kint volt a levegőn. A Lány lassan bo­torkált utána, de előbb lopva a pohár hideg oldalához nyomta a tenyerét. A sarokig együtt mentek. A Lány a haját igazgatta, hogy ne kelljen a Fiú keze mellé enged­nie a kezét. Aztán elindult ellen­kező irányban. Egyedül. Pár lé­pés után megállt és visszafordult: — Holnap nem jövök. Ne várj, és ne is hívj fel. Holnapután sem és soha. Arra vagyok kíváncsi, hogy van-e akaraterőd! Somos Ágnes KISS ATTILA RAJZA 10­ ­-L. A népgazdasági terv az 1973—74-es tan­évre 65 ezer szakmunkástanuló — 45 ezer fiú és 20 ezer lány — felvételét írta elő. Mint a Munkaügyi Minisztériumban el­mondták: a felvételek megfelelően alakul­tak, noha még korántsem zárultak be min­denütt a kapuk. A pályaválasztási esélyei­ket az átlagosnál tovább latolgató fiatalok ugyanis még most, augusztus második fe­lében is jelentkezhetnek szakmunkásta­nulónak. A felvételek hagyományos, nyár eleji időszakáról elkészült statisztikák szerint összesen 75 656-an — az előirányzott lét­számnál 16,4 százalékkal többen — jelent­keztek a szakmunkásképző intézetekbe, amelyek május 31-ig 51 842 fiatalt fel is vettek. További csaknem tízezer lány és fiú ugyanebben az időben várta az orvosi vizsgálatok eredményét. A részletes adatok közelebbi vizsgálata számos érdekes következtetésre adott le­hetőséget. Egyebek között kiderült, hogy különösen a fővárosi és az ipari centru­mokban élő lányok körében változatlanul nagy a túljelentkezés az úgynevezett diva­tos szakmákra. Ez azonban nem képes el­lensúlyozni a nehezen benépesíthető terü­leteken mutatkozó hiányt. Egyébként az összes jelentkezőknek 38,2, a május 31-ig felvetteknek pedig 28,9 százaléka leány. Az országos (116,4 százalékos) jelentke­zési arányon belül nagy a területenkénti eltérés. Budapesten nem éri el a felvételi előirányzatot sem, s egész Pest megyében, valamint Fejér megyében is igen alacsony a jelentkezők létszáma. Ezzel szemben vi­szont nőtt az érdeklődés a szakmunkás­­képzés iránt Baranya, Heves, Nógrád, Sza­­bolcs-Szatmár és Vas megyében, ahol a tavalyinál lényegesen több fiatal kérte fel­vételét. A jelentkezők száma minden tárcánál meghaladta a tervezettet. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi, valamint a Belkereske­delmi Minisztérium területén, de általában is, a minisztériumi vállalatoknál alakultak a legkedvezőbben a felvételek. Lemaradás tapasztalható viszont a magánkisiparban, ahol eddig a tervnek alig valamivel több mint 50 százalékát teljesítették. Azt is elmondották a minisztériumban, hogy amikor a statisztika készült, még nem volt értékelhető a középiskolát vég­zettek jelentkezése, de június óta körük­ből is sokan választottak szakmunkás pá­lyát. A hónap második felében még több Bu­dapesten levő, kollégiumi helyet is bizto­sító szakmunkásképző intézménybe várják a jelentkezőket. Főként a gépi forgácsoló szakmák körében vannak még betöltetlen helyek, így a 2-es, a 4-es, a 8-as és a 21-es számú szakmunkásképző iskolákban. Ács­állványozókat, fapadlózókat, műanyagbur­­kolókat és épületasztalosokat vár a 18-as, vasbetonszerelő, épületburkoló, kőfaragó, kőművestanulókat vesz fel a 36-os és ugyancsak kőművestanulók jelentkezését várja még a 34-es szakmunkásképző inté­zet. Az új tanévre több vidéki városban lé­tesítettek leányotthonokat, ami lényegesen könnyítette­­az iskolától távolabb lakók helyzetét. A lányok többsége egyébként még mindig tartózkodik a kifejezetten ipa­ri jellegű szakmáktól, noha az utóbbi idő­ben meglehetősen kiszélesedett a részükre választható szakmák köre. Olyan műszer­ipari szakmákban például, ahol aprólékos, finom, pontos munkát várnak — amelyek­re a nők rendszerint alkalmasabbak a fér­fiaknál —, a lányok részvétele még messze elmarad a lehetőségektől. O. L. Szakmu­n­kásképzés Gyorsmérleg a jelentkezésekről X. KÖZGAZDASÁGI ábécé FIATALOKNAN SZAKOSÍTÁS Ha házibulit rendeztek, piknikalapon, akkor ki-ki azt visz, amit akar, de felte­hetően megállapodtak egymással, hogy ki hozza a kávét, a sört vagy éppen a konya­kot, és ki a frissítőt, illetve az elemózsiát. Annak semmi értelme nem lenne, ha mindannyian mindenből vinnétek egy ki­csit. A szakosítás a gazdaságban hasonló megállapodás: két vagy több ország elha­tározza, hogy ésszerű alapokra helyezi szükségleteinek kielégítését. Mindegyikük csak a termékeknek bizonyos fajtáit gyárt­ja, s ezekből annyit állít elő, amennyi elégséges a partnerek igényeinek fedezésé­hez is. Szakosítják a termelést. A szakosítás előnyei szinte felmérhetet­­lenek. Az egyes országok nem azonos mér­tékben gazdagok természeti kincsekben, és az egyes áruk és szolgáltatások előállításá­nak is különbözőek a feltételei. Ha viszont valamennyi ország csak a számára leggaz­daságosabb, a nála legeredményesebben gyártható cikkek termelésével foglalkozik, mindannyiuk fejlődése meggyorsul, és az áruk minősége is javul. Az erőforrások ugyanis mindenütt a legtöbb nyereséget hozó területre koncentrálhatók. Hazánk számára a szakosítás különösen nagy előnyöket kínál, hiszen viszonylag csekély azoknak a termékeknek száma, amit nekünk különösen érdemes gyártani, igényeink viszont a többi országhoz hason­lóan mindinkább bővülnek. Számunkra te­hát létkérdés a nemzetközi munkamegosz­tás fejlődése. A kölcsönös előnyök kihasz­nálása alapján kötött szakosítási megálla­podások — mint például a magyar—szov­jet alumíniumegyezmény — erőteljesen fellendítik gazdasági fejlődésünket. L. P.

Next