Magyar Ifjúság, 1973. július-szeptember (17. évfolyam, 27-39. szám)
1973-07-13 / 28. szám
— Eredetileg az V. emeletre akartam, csak görcsöt kapott a karom a vetőgép rúgásától. Különben ezt az a gügye tiszt is kérdezte! — felelt gorombán a beteg és tovább bámulta a légörvényben vergődő darazsat. — Becsukjam az ablakot? — nyúlt szolgálatkészen a gomb után dr. Kelemen 24. A beteg leintette, hagyja, úgy jó, ahogy van! — A kérdésre visszatérve — folytatta makacsul —, engem nem biztonsági okok, hanem cselekvési indítékok érdekelnek! Hugó 112. mondott valami illetlent a primitív dédapák nyelvén, de dr. Kelemen 24. úgy tett, mintha nem értené. — Vegye tudomásul, én lázadok a gondolat ellen, hogy a lelkünkben turkáljanak! Gyűjtsenek inkább lepkét! — Értékes gondolat! — helyeselt óvatosan dr. Kelemen 24. — Hanem talán más is vezette, amikor a „Panoráma és Káprázat” nevű szórakoztatóhely foteljai közt elhelyezett néhány robbanó micsodát. — Mélységes szánalomból tettem! Megsajnáltam azt a sok elbambult, bágyadt vigyorgású nézőt. Fel akartam rázni őket. Az élethez valóságos izgalmak kellenek, másképp elcsökevényesednek az életvédő reflexek, és degeneráció a végállomás! Most mit akar velem tenni? — Semmi rendkívülit. A diagnózis teljesen világos: felszínre szökő gyilkolási vágy. Emelkedett korunkra már nem jellemző, ellentétben a letűnt, sötét, háborús századokkal. — Valamit mégis tervez velem. Különben nem hoztak volna ide! — Jelentéktelen kis beavatkozás az egész. Agysejtjei közül kivonom a B-enzimet, amit felfedezőjéről „Glaukusz-sav”-nak is neveznek. Ez nagyon agresszív enzimcsoport, bizonyos irányító szerepű sejtrekeszeket mindenféle erőszakos cselekedetekre sarkallnak. A szégyenletes múlthoz képest nagyot léptünk előre. Valaha úgy képzelték, hogy a „lélekben” lakik a gonoszság, holott csak kisagyi savtúltengés az egész. Glaukusz — ez a ma is élő kiválóság — felfedezéséért elnyerte „Az emberiség jótevője” címzésű nagy aranyplakettet. — Érdeme szerint tőlem kellett volna bombát kapnia. Méghogy az én értékes koponyámat egyszerűen kilúgozzák?! Soha! A lefektetett szabadságjogok értelmében semmiféle súlvkivonást nem vagyok köteles tűrni. — Nézze, kedves Hugó 112.! önt a nem túl primitív múltban is minimálisan kivégezték volna. A még régebbi időkben pedig különösen kegyetlen halálnemekkel gyötörnék. Ajánlatomat abszolút humánusnak tartom! — Verje ki a fejéből, doktor! Engem véd az Emberi élet sérthetetlensége című deklaráció idevágó 5423. §-ának ötödik cikkelye. — Örülök, hogy ilyen pontosan tudja! Gondolt-e erre akkor is, mikor a „Fel a Csúcsokra” hegymászói klub elektromágneses csatlakozóit áramtalanította? — Gondoltam, legyen egyszer valóság a játék. Küzdjenek azokkal a sziklákkal, ha nem puhányok. Kockáztassanak! Én fel is másztam... — őket félholtan vakarták le a kiugró kőpárkányról. — Mert puhányok voltak! Dr. Kelemen 24 elgondolkozott, és a csendet csak Zalán 55. eleopterének mozgása zavarta időnként. — A Glaukusz-savat egészen fájdalommentesen és utóhatások nélkül vonnám ki — bökte ki végül elszántan. — Utóhatás nélkül? Akkor mire jó az egész? — A jövőben nem fog társadalomellenes cselekedeteket elkövetni! — Elég rossz utóhatás. Egyetlen pofont sem tudok majd adni valamely kevéssé szimpatikus embertársamnak? — Elvben igen, de valójában mindenkit szimpatikusnak fog találni. — Hátborzongató! Humanoidot akar belőlem csinálni? Legalább egy pici savat hagyjon bennem. — Ha nem vonom ki teljesen, a Benzim újból elszaporodik. Kedves Hugó 112., ön figyelemre méltó páciens, de ne nehezítse a munkámat. — Életösztön híján már most kiugranék az ablakon! — mondta komoran a beteg. — Gy. HORVÁTH PÉTER KORNÉL RAJZA korlátilag úgyis élőhalottá tesznek. Én is ott bambulok majd a „Panoráma és Káprázat” színágyúi előtt, vagy gépi segédlettel űzök álsportokat. Legyen izgalmas, doktor! Korunk humanitása szellemében hagyjon kószálni bennem egy-két B-enzimet mutatóban ... Mielőtt dr. Kelemen 24. felelhetett volna, az ajtó a falba süllyedt és az Intézetvezető karcsának nem jellemezhető alakja jelent meg a szobában. Prof. Áron 42. látszólag szívélyesen biccentett, hogy a váratlan érkezésével okozott zavart feloldja, aztán jött csak beljebb. Az Intézetvezető eredetileg a Balaton mellett víkendezett, de dr. Kelemen 24. egyik konkurrense videón értesítette az izgalmas esetről. Ezért nyomban gépébe ült és szó szerint repült. — Útközben meghallgattam a tünetek részleteit — fontoskodott prof. Áron 42. — Gondolom, savelvonást kell alkalmazni. — Ilyesmiről volt szó, csak a páciens húzódozik. .. — Ez pillanatig sem akadályozhatja a beavatkozást! — szólt erélyesen az Intézetvezető és a kapcsolótáblára csapott. Hugó 112. székéből fémkarok bújtak elő. Egész testét rögzítve megfosztották akcióképességétől. — Most megmérjük a Glaukusz-savszintjét! — adott utasítást. A szekrénykéből dobozt vett elő és a vékony tűben végződő kábelt dr. Kelemen 24. kezébe nyomta. — Mérjen! A műszer mutatója hevesen kilengett. — A B-enzimtartalom szokatlanul magas! — szólt figyelmeztetően. — Annál inkább ki kell vonni! — felelt öntelten prof. Áron 42. — Nem veszélyes ilyen mennyiség eltávolítása? — Ezt már talán rám bízhatná! Inkább menjen, és távolítsa el a biztonsági tisztet. Masinájával zavarja intézetünk nyugalmát. — „Elküld, hogy az egész munka neki jusson” —, gondolta keserűen dr. Kelemen 24., és kívánt valamit Áron 42.-nek a primitív dédapák stílusában, csak úgy tudat alatt nagyjából fél óra múlva tért vissza, mert Zalán 55.-öt nem kis dolog volt elhessegetni. Hugó 112. a szétnyitott légpárnás asztalon feküdt és élettelennek látszott. Prof. Áron 42, jókedvűen tapogatta lemeztelenített karját. — Meghalt kissé, kezd lassan kihűlni. Ilyen ritka eseteknél nincs megfelelő gyakorlatunk. Igaza volt, kolléga, valamennyi sav kell az életben maradásához. Furcsa összetételű szervezetünk nem akar egészen „jó emberként” élni. A társadalom ellenségéért persze nem kárölteni, akaratlan, érdekes érzés! — hadarta ragyogó arccal, elégedetten és szórakozottan néhai Hugó 112. előbbi helyére a székbe ült. Dr. Kelemen 24. mint a villám csapott a kapcsolóra, és a fémkarok nyomban körülölelték az Intézetvezetőt. — Ne vegye rossz néven, de viselkedéséből arra következtetek, hogy sok a B-enzimje. Kénytelen vagyok megmérni az ön érdekében! — szólt határozottan, reménykedéssel. Megmérte. Eleinte egészen normális érték mutatkozott. A verítékező Áron 42. kezdett megkönnyebbülni. A doktor nem adta fel, és a rejtett indulatok irányában kereskedett. Ott egyszerre kilengett a mutató. Bizonyos, erőszakkal elnyomott, befedett rekeszekben csak úgy fortyogott a Glaukusz-sav. — Ezt mind ki kell vonnom! — kiáltott fel örömtől remegő hangon. — De hiszen az életveszélyes! — rajongott rémülten Áron 42. — Persze hogy veszélyes! — biztatta dr. Kelemen 24. — A társadalom érdeke mégis ezt kívánja tőlünk. Ezért látok hozzá késedelem nélkül! És dudorászva, sosem érzett boldog örömmel szedte elő a már elrakott kivonókészüléket. 30