Magyar Ifjúság, 1973. július-szeptember (17. évfolyam, 27-39. szám)

1973-07-13 / 28. szám

— Eredetileg az V. emeletre akartam, csak görcsöt kapott a karom a vetőgép rúgásától. Különben ezt az a gügye tiszt is kérdezte! — felelt gorombán a beteg és tovább bámulta a légörvényben vergődő darazsat. — Becsukjam az ablakot? — nyúlt szolgá­latkészen a gomb után dr. Kelemen 24. A beteg leintette, hagyja, úgy jó, ahogy van! — A kérdésre visszatérve — folytatta ma­kacsul —, engem nem biztonsági okok, ha­nem cselekvési indítékok érdekelnek! Hugó 112. mondott valami illetlent a pri­mitív dédapák nyelvén, de dr. Kelemen 24. úgy tett, mintha nem értené. — Vegye tudo­másul, én lázadok a gondolat ellen, hogy a lelkünkben turkáljanak! Gyűjtsenek inkább lepkét! — Értékes gondolat! — helyeselt óvatosan dr. Kelemen 24. — Hanem talán más is ve­zette, amikor a „Panoráma és Káprázat” nevű szó­rakoztatóhely foteljai közt elhelyezett né­hány robbanó micsodát. — Mélységes szánalomból tettem! Megsaj­náltam azt a sok elbambult, bágyadt vigyor­­gású nézőt. Fel akartam rázni őket. Az élet­hez valóságos izgalmak kellenek, másképp el­­csökevényesednek az életvédő reflexek, és de­generáció a végállomás! Most mit akar ve­lem tenni? — Semmi rendkívülit. A diagnózis teljesen világos: felszínre szökő gyilkolási vágy. Emel­kedett korunkra már nem jellemző, ellentét­ben a letűnt, sötét, háborús századokkal. — Valamit mégis tervez velem. Különben nem hoztak volna ide! — Jelentéktelen kis beavatkozás az egész. Agysejtjei közül kivonom a B-enzimet, amit felfedezőjéről „Glaukusz-sav”-nak is nevez­nek. Ez nagyon agresszív enzimcsoport, bi­zonyos irányító szerepű sejtrekeszeket min­denféle erőszakos cselekedetekre sarkallnak. A szégyenletes múlthoz képest nagyot léptünk előre. Valaha úgy képzelték, hogy a „lélek­ben” lakik a gonoszság, holott csak kisagyi savtúltengés az egész. Glaukusz — ez a ma is élő kiválóság — felfedezéséért elnyerte „Az emberiség jótevője” címzésű nagy arany­plakettet. — Érdeme szerint tőlem kellett volna bom­bát kapnia. Méghogy az én értékes koponyá­mat egyszerűen kilúgozzák?! Soha! A lefek­tetett szabadságjogok értelmében semmiféle súlvkivonást nem vagyok köteles tűrni. — Nézze, kedves Hugó 112.! önt a nem túl primitív múltban is minimálisan kivégezték volna. A még régebbi időkben pedig különö­sen kegyetlen halálnemekkel gyötörnék. Aján­latomat abszolút humánusnak tartom! — Verje ki a fejéből, doktor! Engem véd az Emberi élet sérthetetlensége című deklará­ció idevágó 5423. §-ának ötödik cikkelye. — Örülök, hogy ilyen pontosan tudja! Gon­dolt-e erre akkor is, mikor a „Fel a Csúcsok­ra” hegymászói klub elektromágneses csatla­kozóit áramtalanította? — Gondoltam, legyen egyszer valóság a játék. Küzdjenek azokkal a sziklákkal, ha nem puhányok. Kockáztassanak! Én fel is másztam... — őket félholtan vakarták le a kiugró kő­párkányról. — Mert puhányok voltak! Dr. Kelemen 24 elgondolkozott, és a csen­det csak Zalán 55. eleopterének mozgása za­varta időnként. — A Glaukusz-savat egészen fájdalom­­mentesen és utóhatások nélkül vonnám ki — bökte ki végül elszántan. — Utóhatás nélkül? Akkor mire jó az egész? — A jövőben nem fog társadalomellenes cselekedeteket elkövetni! — Elég rossz utóhatás. Egyetlen pofont sem tudok majd adni valamely kevéssé szimpati­kus embertársamnak? — Elvben igen, de valójában mindenkit szimpatikusnak fog találni. — Hátborzongató! Humanoidot akar belő­lem csinálni? Legalább egy pici savat hagy­jon bennem. — Ha nem vonom ki teljesen, a B­enzim újból elszaporodik. Kedves Hugó 112., ön fi­gyelemre méltó páciens, de ne nehezítse a munkámat. — Életösztön híján már most kiugranék az ablakon! — mondta komoran a beteg. — Gy.­ HORVÁTH PÉTER KORNÉL RAJZA korlátilag úgyis élőhalottá tesznek. Én is ott bambulok majd a „Panoráma és Káprázat” színágyúi előtt, vagy gépi segédlettel űzök álsportokat. Legyen izgalmas, doktor! Korunk humanitása szellemében hagyjon kószálni bennem egy-két B-enzimet mutatóban ... M­ielőtt dr. Kelemen 24. felelhetett volna, az ajtó a falba süllyedt és az Intézetvezető karcsának nem jellemezhető alakja jelent meg a szobában. Prof. Áron 42. látszó­lag szívélyesen biccentett, hogy a váratlan érkezésével okozott za­vart feloldja, aztán jött csak bel­jebb. Az Intézetvezető eredetileg a Balaton mel­lett víkendezett, de dr. Kelemen 24. egyik konkurrense videón értesítette az izgalmas esetről. Ezért nyomban gépébe ült és szó sze­rint repült. — Útközben meghallgattam a tünetek rész­leteit — fontoskodott prof. Áron 42. — Gon­dolom, savelvonást kell alkalmazni. — Ilyesmiről volt szó, csak a páciens hú­zódozik. .. — Ez pillanatig sem akadályozhatja a be­avatkozást! — szólt erélyesen az Intézetvezető és a kapcsolótáblára csapott. Hugó 112. székéből fémkarok bújtak elő. Egész testét rögzítve megfosztották akcióké­pességétől. — Most megmérjük a Glaukusz-savszint­­jét! — adott utasítást. A szekrénykéből do­bozt vett elő és a vékony tűben végződő ká­belt dr. Kelemen 24. kezébe nyomta. — Mér­jen! A műszer mutatója hevesen kilengett. — A B-enzimtartalom szokatlanul magas! — szólt figyelmeztetően. — Annál inkább ki kell vonni! — felelt öntelten prof. Áron 42. — Nem veszélyes ilyen mennyiség eltávo­lítása? — Ezt már talán rám bízhatná! Inkább menjen, és távolítsa el a biztonsági tisztet. Masinájával zavarja intézetünk nyugalmát. — „Elküld, hogy az egész munka neki jus­son” —, gondolta keserűen dr. Kelemen 24., és kívánt valamit Áron 42.-nek a primitív déd­apák stílusában, csak úgy tudat alatt n­agyjából fél óra múlva tért vissza, mert Zalán 55.-öt nem kis dolog volt elhessegetni. Hugó 112. a szétnyitott légpárnás asztalon feküdt és élette­lennek látszott. Prof. Áron 42, jókedvűen tapo­gatta lemeztelenített karját. — Meg­halt kissé, kezd lassan kihűlni. Ilyen ritka eseteknél nincs megfelelő gyakorlatunk. Igaza volt, kolléga, valamennyi sav kell az életben maradásához. Furcsa összetételű szer­vezetünk nem akar egészen „jó emberként” élni. A társadalom ellenségéért persze nem kár­­ölteni, akaratlan, érdekes érzés! — ha­darta ragyogó arccal, elégedetten és szórako­zottan néhai Hugó 112. előbbi helyére a szék­be ült. Dr. Kelemen 24. mint a villám csapott a kapcsolóra, és a fémkarok nyomban körülölel­ték az Intézetvezetőt. — Ne vegye rossz néven, de viselkedéséből arra következtetek, hogy sok a B-enzimje. Kénytelen vagyok megmérni az ön érdeké­ben! — szólt határozottan, reménykedéssel. Megmérte. Eleinte egészen normális érték mutatkozott. A verítékező Áron 42. kezdett megkönnyebbülni. A doktor nem adta fel, és a rejtett indulatok irányában kereskedett. Ott egyszerre kilengett a mutató. Bizonyos, erőszakkal elnyomott, befedett rekeszekben csak úgy fortyogott a Glaukusz-sav. — Ezt mind ki kell vonnom! — kiáltott fel örömtől remegő hangon. — De hiszen az életveszélyes! — rajongott rémülten Áron 42. — Persze hogy veszélyes! — biztatta dr. Kelemen 24. — A társadalom érdeke mégis ezt kívánja tőlünk. Ezért látok hozzá késede­lem nélkül! És dudorászva, sosem érzett boldog öröm­mel szedte elő a már elrakott kivonókészü­léket. 30

Next