Magyar Ifjúság, 1974. május-augusztus (18. évfolyam, 18-35. szám)
1974-05-17 / 20. szám
Nemrégiben tíz estén át figyeltem a román színházi élet rezdüléseit. Megfordultam bukaresti és nem kevésbé izgalmas kisvárosi színházban, beszélgettem román és romániai magyar színészekkel, szorongtam farmeres diákok és szolid eleganciájú nézők között. Erdélyben hat (!) magyar színház működik, közülük négyben jártam. A legérdekesebb előadást Kolozsvárott láttam: a legrégibb állandó magyar színtársulat, az immár 180 esztendős teátrum bemutatta a legelső magyar drámát, Bornemisza Péter Elektráját. 1. „A maga nemében egyedülálló feladatra vállalkozott a kolozsvári Állami Magyar Színház. A magyar Elektra ugyanis, ebben az eredeti formájában, tudomásunk szerint soha, sehol nem került színre. Hacsak a XVI. században nem, diákszínjátszók jóvoltából” — írja, nem is titkolt büszkeségrél Szigeti József, a Babes— Bólyai egyetem professzora. A Szamos-parti teátrum vállalkozásának értékét természetesen nem akarom kisebbíteni, de azért illő kiegészíteni, a tulós irodalomtörténész mondandóját. Például azzal: 1956 márciusában egy fiatal kispesti tanár, Nemeskürty István bizonyította be, hogy a nehézvezeti szöveg igenis érthető és megjeleníthető. Segítőtársai középiskolások voltak, egyebek között a tizenéves Béres Ilona s ebben az alkalmi együttesben kapott kedvet a színészethez. Egy évtizeddel később Vámos László, főiskolai tanárként tervezte fölfedező-társulattá zíninövendékeit. A heves vérérsékletű hellászi királylányt akkoriban még jószerint ismeretlen Almási Éva játszota. S a legfrissebb fejleményig egy-két hetes: Major Tams tehetséges rendezőnövendéke, Gáli László is sikerrel érvelt amellett, hogy a középkori Magyarországra átöröklett görög sorstragédia a színpapon is megáll a lábán. A MAGYAR ELEKTRA -KOLOZSVÁROTT Az már más kérdés, s itt kezd igaza lenni Szigeti professzornak, hogy az imént említett előadásokat kivétel nélkül színinövendékeik, esetleg „csak” diákszínjátszók hozták tető alá. Ezért is érdemel megkülönböztetett figyelmet a magyar Elektra első nagyszínházbeli (ős)bemutatója. Már csak azért is, mert ezúttal hivatásos, érett színészek szánták rá magukat a perújításra. 2. A kút kávája árnyékot vet a zenekari árokra. Borzongató látvány. Az ötletes oszloprendszer egyszerre antik és félelmetes — erőterében alighanem majd indulatok és eszmék ütköznek. Még egy szó sem hangzott el a hitvitázók súlyos és romlatlan nyelvezetén, de a díszlettervező Baász Imre már elénk varázsolta a dráma légkörét. Úgy látszik, a rendező Horváth Béla nagyon bízik Bornemisza szövegében, hogy nem igényelte a magyaros épületeket, a sújtásos ruhákat, a török és német dúlta hon megannyi kellékét. Besurran a kórus. A fekete leplek puhán suhognak, valamelyik árny sietősen sejteti a lényeget. Azt, amit a református prédikátor szerző annak idején így fogalmazott meg: „Vajon, akkor, midőn a haza durva rabságban senyved, szabad-e erőszakkal szembeszállni a zsarnokkal, vagy pedig arra kell-e várni, hogy az idő hozza meg az enyhülést?” Tudom, nem feltétlenül Elektra és az önkényúr Adgiszthosz viaskodik a színen, valamikor azt is tanultam, hogy voltaképpen a puritán magyarok (a reformátusok) és a pompakedvelő magyarok (a katolikusok), az ellenszegülők és a behódolók csapnak össze, mégis ... Egyik-másik siratóasszony olykor mintha hangosabb lenne a kelleténél, a kórus meglehetősen bizonytalan. A varázslat megtörik. Legfeljebb értem, de alig-alig érzékelem, hogy erre a két órára Zápolya János öldöklő századába invitálnak. A kórus a deszkákra szorul. Egy idősebb siratóasszony a földre szorul. Megszólal, korántsem emeli föl a hangját — a mély zengésű, nyugodt orgánumot még az ezenszemélyes színházterem legtávolabbi csücskében is hallani. Orosz Lujza az erdélyi nagy tragikák egyike, epizódszerepében is magával ragadja a nézőt: újra bekapcsol az előadás áramkörébe. Ismét a két pogány közt vergődő. Magyarországon járok s újfent az alapkérdést firtatom: vajon melyik magatartásmód illik a mához? Elektra felfokozott indulatai, már-már emberfölötti zsarnokgyűlölete? Netán húga, Krüszothemisz lágyabb, türelmesebb, s éppen ezért hatékonyabb zsarnokellenessége? Krüzothémisz alakítója, Katona Éva azonban megint csak kizökkent. Nem érzi és nem érezteti eléggé, hogy adott helyzetekben a fontolva haladás is gyümölcsöző lehet. Az ősbemutató első része a belefeledkezés és a kizökkenés jegyében telik el. Az erős sodrású dialógusok még nem állnak össze drámává, ám egy törékeny színésznő, Balogh Éva máris arról árulkodik, hogy hőse, a magyar Elektra mégiscsak megérdemli a perújrafelvételt. Ez a Pap Évához hasonlító és Sulyok Mária drámai erejét idéző fiatal színésznő a szereplők legkisebbike. Az utcán talán észre se veszem, a nézőtérről csak őt figyelem. Hallatlanul nehéz Bornemisza nyelvezete, társai nem is mindig birkóznak meg vele, de ő mintha társasági vígjáték könnyed fordulatait sorjázná. Természetesen, egyszerűen csörgedeznek ajkáról a szavak, érzelmei érthetőek, gyújtó hatásúak. A második rész már merő lobogás. Felgyorsulnak az események, a zsarnok udvara rohamosan züllik szét; hamisítatlan dráma kavarog a színpadon. Lobog a kórus, a nép hangja most már egységes; lobog Oresztész, fellobban Krüszothemisz, mert megjelenítője is lángra kapott Balogh Éva szenvedélyétől. S lobog a néző is, hiszen olyasmit lát, ami ritkaság a hazai színházakban. Egy könyvdrámáról több mint négy évszázad múltán kiderül, hogy a lapkalodából kiszabadítva is gyönyörködtet és továbbgondolkodásra ingerelt a. A perújítás sikerült. Az operettrendezőnek elkönyvelt Horváth Béla jutalomjátéka fényesen igazolta azt, amit Nemeskürty István és Vámos László hajdani tanítványai vagy a mai színiakadémisták szűk körben már amúgy is elterjesztettek: az első magyar dráma immár nemcsak irodalomtörténeti kuriózum, hanem nagyon is színpadképes alkotás. Az első tanúvallomás 1956 elején hangzott el, a második 1966-ban, s az idei kolozsvári tapasztalatok is azt sugallják, hogy a magyarországi nagyszínházi bemutatóval nem érdemes 1976-ig várni. Zöldi László I ! n! mm i V | I 1 *7 i fa m m jfl BK1M 8 vili* rilNM I " ’ i l Ti »H J | | MdAUM ' a*' A Mester (Költő Béla) beszámol Elektrának küldetéséről FOTÓ: SZABÓ DÉNES A pompakedvelő zsarnok udvarában Klütaimnésztra (Berecky Júlia) 26