Magyar Ifjúság, 1975. január-április (19. évfolyam, 1-17. szám)
1975-01-03 / 1. szám
NAGY JELENTŐSÉGŰ TANÁCSKOZÁS BUDAPESTEN Három napon át tanácskoztak hazánk fővárosában az európai kommunista és munkáspártok képviselői. A varsói konzultatív találkozó határozata alapján Budapesten rendezték meg az európai kommunista és munkáspártok 1975-re tervezett konferenciáját előkészítő találkozót. A budapesti tanácskozás részvevőit Giancarlo Parettának, az Olasz Kommunista Párt Politikai Bizottsága tagjának, az OKP KB titkárának megnyitója után Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára üdvözölte. A találkozó részvevői ezt követően a konstruktív együttműködés szellemében tárgyalták meg az előkészítő munka kérdéseit s a konferencia témaköreit. A részvevők megállapodtak az európai kommunista és munkáspártok konferenciája szerkesztő bizottságának létrehozásában Kádár János, az MSZMP KB első titkára üdvözli a tanácskozást, mellette Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, a magyar küldöttség vezetője, és Pullai Árpád, az MSZMP KB titkára Az SZKP KB küldöttsége a tanácskozáson. Jobbról balra: B. NY. Ponomarjov, a PB póttagja, a KB titkára, a küldöttség vezetője, K. F. Katusev, a KB titkára, K. I. Zavodov, a KB póttagja és V. V. Zaglagyin, a KB osztályvezetőhelyettese Örömről, muzsikáról, gondokról Hogy is volt éppen húsz évvel ezelőtt? Dunántúli fe ránduló diákok voltunk, Miskolcra igyekeztünk. Buzgsietséggel róttuk a várost, hogy szembesítsük földrajz könyvünkkel a valóságot: valóban vannak-e kohók, gépgyárak, és van-e Szinva-patakmeg garadnai őskohó -Már alig emlékszem, hogy a várossal való első tolós közösöm menetrendszerű volt-e, mert valami elfedte az emlékeket. Zeneszó volt, lágy csellómuzsika. Egy napsütötte téren ültünk az Avas lábainál, így eshetett meg, hogy a később otthonommá vált és mások által „csak” gyárvárosként jellemzett Miskolcot, jómagam mindig a szellem és a jó szelleműség egy fellegvárának tartottam, s igy tisztelem a várost ma is. Mert két évtized nagy idő, beálltam az emlékezők sorába, akik nemrégen azért gyűltünk össze a 6. szárm Fazekas utcai ének-zene tagozatú általános iskolában hogy a fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő intézmény rendezésében a zene, a dal jobbító képességeiről töprengjünk. S hogy ismételten megvizsgáljuk annak a kodályi jelszónak az igazságtartalmát, miszerint e közönségnevelés egyenlő közösségneveléssel. Hallottuk, s megelégedéssel nyugtáztuk, hogy csoki nem százharminc iskolában több mint ötvenezren tanulnak zenét. Az ének-zene tagozatú általános iskolák kiállták az idő próbáját, szerepük a zenei nevelésben kétségbevonhatatlan. A miskolci „modell" önmaga nagyszerű eredményének bizonyításán túl még arra is volt, hogy cáfolja az ének-zene tagozatú általános iskolákkal szembeni gyakori vádat: ezek az intézményt. ..elit” műhelyek, s a dolgozó tömegek gyermekei nem igen juthatnak be falaik közé. Nos, a miskolci 6. számú ének-zene tagozatú általános iskola tanulóinak több mint hatvan százaléka munkás származású. Elismerem: nem minden iskolában ilyen jók az arányok, de ez nem jelent semmit. Ahol kevesebb a gyár, az üzem, természetesen változik az összetétel, de az oktatásban elért zenei eredmények mindenütt össztársadalmi nyereségként értékelendők. Ha már a bajokról kell beszélni, „az éneklő ország” fehér foltjait említem inkább, a nagy településeket, tp falvakat és tanyákat, ahol az ének-, zeneoktatás elemfokon sincs jelen. Néhány kihelyezett tagozat, reményt keltő próbálkozás már mutatja magát, ám a városok (mert tárgyi és személyi feltételeik jobban biztosítottak, behozhatatlan előnyt élveznek. Az okos miskolci ankét késztetett annak továbbgondolására is, hogy mi történik a zenei pályán tovább nem tanuló kisdiákokkal, akik éveken át tanultak zenét, éneket. Valóban, a művelődési házak vagy a klubok kitárják-e ajtóikat, segítik-e őket? A jelek szerint nemigen. A kis muzsikusok — ha nincs bennük elég állhatatosság — elfelejtik a zenét, muzsikáló eszközeiket por lepi vagy befogja az enyészet. Pedig hát ismereteik, zenei képzettségük de nagy szolgálatot tehetne ott, ahol a kodályi jelszó — a közönségnevelés — még nem megoldott, s ahol a közösségnevelés létfeltétele a demokratizmus felismerésének és gyakorlásának. Bárdos Lajos szerint a „zene egy kicsit jobbá teszi az embereket”. S ez így igaz. De hihetünk és bízhatunk abban is, hogy a zene által az ember közösségibb lesz. A miskolci zenei ankét segített abban a felismerésben is, hogy a jó zenei alapokkal rendelkező, de végül is „kallódó” fiatalok középiskolába, vagy szakmunkásképzőbe lépvén a popzene áramába kerülnek. Az ének-zene tagozatú általános iskolák meg a zeneiskolák a popzene előképzési műhelyei is lennének? A kérdésfeltevés kissé eretnek, de a zenetanárok tudják igazán, hogy nincs ebben semmi túlzás. A zenélni és a zenével másnak örömet szerezni vágyó gyerekek szívesen játszanak mondjuk kamarazenekarokban, de örömmel mennekmuzsikálni beategyüttesekbe is. Mivel az utóbbiak pártfogolásával többet törődnek művelődési házaink, klubjaink, így természetesen (vagy természetellenesen?!) a komoly zenei igény s főleg lehetőség háttérbe szorul. Nincs okunk sajnálni a popzenétől a bartóki, kodályi alappal startoló ifjú zenészeket, a hazai beatre ráfér a mind alaposabb zenei tudás. Ám jó-e az nekünk, ha százhuszonöt iskolában félszázezer kisdiák tanul a zene nyelvén, de közülük a nyolcadik osztály befejezése után — több tízezren gyorsan elfelejtik külországban is híres, szépen zengő zenei anyanyelvünket? ()