Magyar Ifjúság, 1976. május-augusztus (20. évfolyam, 19-35. szám)

1976-08-20 / 34. szám

vannak, hová tűntek a ré­gi, szép idők, amikor még az első sorban meneteltek Párizsban a július 14-i nemzeti ünnepen. Ma már valahogy nem vonzza a fe­negyerekeket a légió brutá­lis jelszava, amely rajta áll az ötéves szerződés nyom­tatványain: „Légionárius, azért jöttél, hogy meghalj!” „SZÉTDARABOLTUK ŐKET.. Persze, ne becsüljük le a mai zsoldosokat. A szakma­beliek napjainkban sem fél­nek jobban a haláltól, mint sorstársaik évszázadokkal ezelőtt. Viszont alaposan meg is fizettetik „kényes munkájukat”. Ahogy csök­kent a számuk, úgy emel­kedett az áruik. A gyarma­tosítás végórái Afrikában, a fajüldözők konok ellenállá­sa a feketék mozgalmaival szemben, vagy a negyed­­százados indokínai háború nem kevés munkaalkalmat kínált a világ néhány ezer elitkalandorának. Kongó, Biafra, Szudán, Vietnam, Rhodesia, s legutóbb Ango­la a leghírhedtebb paradi­csomai lettek a vállalkozó és gyilkoló szellemű, az erőszaktól mindig megiitta­­suló pribékeknek, akik kö­zül néhányan valóságos „sztárok” lettek. Sokat be­széltek és sokat írtak róluk, s ők büszkén hivalkodtak tetteikkel, kérkedtek „nép­szerűségükkel”. Például Kongó Müller, teljes nevén Heinz Sieg­fried Müller. Az ötvenes évei derekán járó veterán zsoldos pályafutását a Wehrmachtban kezdte, majd rövidesen amerikai mundérban vett részt a ko­reai háború idején a NATO főhadiszállás munkájában. Ez azonban nem volt elég érdekes számára, és hama­rosan közelebb került a tet­tekhez: Rhodesiában vadá­szott partizánokra, majd a szakadár Katangában, Csembe oldalán gyilkolt. Maga dicsekedett el nem­egyszer, hogy miként kí­nozta a foglyokat, s hogy hány százat ölt meg közü­lük. „Rendszerint nem ej­tettünk foglyokat, de ha megtettük, akkor fasírtot csináltunk belőlük. Szétda­raboltuk őket, előbb a jobb lábukat, majd a bal lábu­kat" — mond­ta derűs mo­sollyal kicsit bizalmasan az újságíróknak. Majd kifej­tette, hogy ő negyedszáza­don át, „meggyőződésből gyilkolt, bolsevikokat Indo­kínában, fekete vadakat Afrikában — a nyugati ci­vilizáció és a szabadság vé­delmében”. Az „elvhű" gyilkos ma is békésen él mint nyugdíjas az NSZK-ban, Langenben. AZ ÜLÉS NAGYMESTERE A zsoldosok koronázatlan királyának, az ugyancsak a Hitler-Jugend­ben nevelke­dett Rolf Steinernek nin­csenek ilyen szép ideológiai frázisai, ő egyszerűen ka­tonának vallja magát, s ugyanúgy szakmának te­kinti az ölés mesterségét, mintha mérnök, orvos, sze­relő vagy pék lenne. Stei­ner szereti a sört, a jó ci­garettákat, a csinos lányo­kat, szóval a szabad, korlá­toktól mentes életet, de mindenek felett az erősza­kot. Mondjuk, ha halálra verte egyik katonáját, mert az ferdén viselte a sapká­ját, vagy saját kezűleg ir­totta ki egy afrikai falu la­kosságát a legutolsó csecse­mőig, azt igen jó, férfias mulatságnak tekintette. Az ölés nagymesterének vallja magát, teljes joggal­ gyil­kolt már Vietnamban és Al­gériában, Nigériában és Ugandában, Rhodesiában és Szudánban. Itt aztán el is érte a végzete: a megvetett fekete „vadak” elfogták. A zsoldosezredes hét év in­dokínai, öt év algériai, há­rom év biafrai hősködés után a vádlottak padjára került, ő volt az első zsol­dos a világon, akit Afriká­ban felelősségre vontak. Húsz évet kapott, s a bör­tönbe vonulás előtt még da­­cosan mondta: „Visszaté­rek még!” A luandai tizenhármak közül négyen már nem re­ménykedhetnek ebben. A számukra legsúlyosabban kellett fizetniük a felgyúj­tott angolai falvakért, a megkínzott, megölt sok száz áldozatért. A martalócok ennél nem fizethettek töb­bet, pedig milyen csekély­ke fizetség ez azért a sok szenvedésért, amelyről olyan mosolygó cinizmussal beszélt vezérük, a hírhedt­té lett Callan „ezredes”. Nagyvonalú fenegyerekes­­kedéssel vállalta, de meg nem bánta tetteit. Maga sem tudta, hány ember ha­lála terhelte lelkiismeretét, ha egyáltalán lehet ilyes­miről beszélni az ő eseté­ben. Még saját társait is­­kéjes gátlástalansággal mé­szárolta le. Februárban az újonnan érkezett zsoldosok közül tizennégyet kivégez­­tetett, mert nem engedel­meskedtek parancsainak. Costas Georgiától — ez az igazi neve —, a leszerelt ejtőernyőstől, aki Észak­­írországban tanulta a gyil­kolás mesterségét, még a legközelebbi cimborái is rettegtek. Mintaképe volt ő az „igazi zsoldosnak”. Jól megszolgálta megbízói pén­zét Az angolai zsoldosok sor­sa intő jel a pénzért min­denre kapható fenegyere­kek számára. Rá kell döb­benniük, hogy elmúltak azok az idők, amikor bün­tetlenül garázdálkodhatnak idegen országokban. A luandai per nyomán alig­hanem kissé lehűl a zsol­dosjelöltek lelkesedése. De a kísértés változatlanul nagy. Titkos vagy nyílt utakon ma még nagyobb fizetésért keresik az elszánt legényeket „speciális afri­kai munkára”. Mecénás akad elég: jobboldali szer­vezetek, Afrikában érdekelt üzletemberek, s a sötétben munkálkodó titkosszolgála­tok. Vállalkozók pedig, ha kevesebben is, de a jövő­ben is lesznek. Mindaddig, amíg jól megfizetik az ölés mesterségét. Avar Károly tallózva Rohamsisak • Amy a kukában • Macska-ügyek Új rohamsisakot ajánla­nak az amerikai hadsereg katonái számára a nehéz, kényelmetlen és ormótlan acélsisak helyett — adta hírül az International He­rald tribune. Az 1930-as években rendszeresített és jelenleg is használt acél­sisakot a hadsereg labora­tóriuma által kikísérlete­­zett, éghetetlen és golyó­álló műanyagból készülő új vonalú rohamsisakkal cserélik fel. Mit tesz isten, a katonai laboratóriumban kikísérletezett rohamsisak „új vonalai” csaknem tel­jesen megegyeznek azzal, amit a második világhá­borúban a náci Wehr­macht használt. Ezért az idézett amerikai lap sze­rint az új rohamsisak már­is a „Fritz” becenevet kapta. Hát ide jutottak a Pentagon laboratóriumá­ban — igaz, ez a kísérle­tezés hat esztendőbe és 2,5 millió dollárba ke­rült ... Mit tesz ezek után a nyugatnémet Bundes­wehr, amely jelenleg az amerikaihoz hasonló ro­hamsisakot ad a kato­nák fejére ... Talán ugyancsak visszatér a „Fritz”-hez? Az amerikaiak millióit per­sze mostanában elsősor­ban Jimmy Carter foglal­koztatja, a demokrata pár­ti elnökjelölt - akinek minden esélye megvan ah­hoz, hogy a novemberi választások után bekerül­jön a Fehér Házba. Az újságok persze igyekeznek mindenben kielégíteni az olvasók kíváncsiságát: tudjanak meg minél töb­bet Carterról és családjá­ról. Azt is, hogy az elnök­jelölt 29 esztendős unoka­öccse az egyik kaliforniai börtönben raboskodik - két fegyveres rablótáma­dásban való részvétel miatt! A San Francisco Chronicle persze nagy nyilvánosságot adott az ügynek, megpróbálván adatokat szerezni ahhoz, mi köze van ehhez Jimmy Carternek. Ő hallgat, csak sajtóreferense szólalt meg, szerinte, az elnökjelöltnek „nincs tudomása” arról, amit az ügyben máris igyekeznek rákenni... Mindenesetre az ellenfél táborában minden olyan adatot gondosan gyűjte­nek (és felhasználnak), amely árthat Carter nép­szerűségének ... A Carter-stáb sem tétlen, s mindent elkövet azért, hogy az elnökjelöltről a legkedvezőbb képet tálal­ja az olvasók elé. Csatába vetette Carter családját, s gyerekeit is. A nyolcéves Amyt például (minő vélet­len!?) éppen akkor kap­ták lencsevégre, amikor az egyik tv-stúdió udvarán egy szemetes kukából ku­kucskált ki... A People című magazin már meg is interjúvolta a nyolcéves gyereket, aki megkérdez­te: Van a Fehér Házban úszómedence? Ford elnök is mozgósítot­ta családjának tagjait az elnökjelölési hadjáratban. A Newsweek amerikai hír­magazinban azonban arról olvastunk, hogy a Ford családban nézeteltérések keletkeztek a kampány miatt. Miközben Susan kijelentette, hogy tartja magát az apjáért folytatott kampányban vállalt köte­lezettségeihez, bátyja, Jack csalódásáról beszélt, s kiejtette a „kudarc” szót is ... Arról nem olvas­tunk, mit szólt ehhez Ford papa? Maradjunk még az ameri­kaiaknál. Ugyancsak a Newsweekben olvastuk, hogy Sandy Dennis mű­vésznő újabban a macs­kák iránti odaadásával szerez magának népszerű­séget­­ a cicabarátok kö­rében. Macskákat bocsát árverésre, macskáknak ke­res új otthont - és a macskák máris hírnevet hoztak számára ... Nagy-Britanniában hat­millió a kutyák és ötmil­lió a macskák száma - s úgy látszik, elegük van belőlük, mert újabban szi­gorú rendelkezések tiltják a külföldi négylábúak partralépését a szigetor­szágban — ezzel akarván elkerülni a veszettséget. Szigorúan büntetik azokat, akik állatot csempésznek külföldről Angliába, mert a veszettség veszélybe so­dorná a megszokott brit életet, véget vetne a kutyás vadászatoknak, az agárku­tyák versenyének stb. Szó­val ezért kérik szerte Nyu­­gat-Európában a brit pla­kátok a szigetországba utazókat, hogy hagyják otthon kutyájukat, macs­kájukat. „Bolondok lenné­nek a britek?” - tette fel ezzel kapcsolatban a kér­dést a Der Spiegelben a bonni brit nagykövetség attaséja, s a válaszban hozzátette: legutóbb há­rom hónapra ítéltek két fiatalembert, mert állato­kat próbáltak Angliába csempészni. Ezek után ér­demes lemondani arról, hogy kedvenc kutyánkat és macskánkat magunkkal vi­gyük angol földre ... (Sebes) 23

Next