Magyar Ifjúság, 1977. szeptember-december (21. évfolyam, 35-52. szám)

1977-12-30 / 52. szám

Ő is tud bugizni A pop nehéz szakma. Csak a mindennapos gyakorlás, a gyakran lé­lek- és idegölő koncer­tezések kereszttüzében juthat el valaki a siker kapujába. Persze egy­két sláger, sokat játszott nóta is csak rövid ideig biztosíthatja a népsze­rűséget, főleg ha közben — ami pedig természe­tes — bekövetkezik va­lamilyen sikertelen sze­replés. Ilyenkor aztán pillanatokon belül bezá­rulnak az addig nyitott ajtók, leáll az olajozott gépezet, nehéz újra megindulni, visszatalál­ni a régi kerékvágásba. Ez a helyzet jutott osz­tályrészül — szerencsé­re csak rövid ideig — Vincze Viktóriának a Metronóm ’77 után. — Én a Metronóm ’77 előtt a „langyos vízben” úszkáltam néhány si­kerrel a hátam mögött. Nagyon eszméltető volt a fesztivál. Úgy gondo­lom, hogy ebből min­denképpen tanulnom kell. — Több külföldi fesz­tiválon — Castlebarban, Tokióban — versenyez­tél sikerrel, hoztál el dí­jakat. Ezekről mégis ke­vesebbet hallottunk. — Sajnos a rossz ál­talában hamarabb elter­jed. Állandóan bizonyí­tani kell, hogy az egy­szeri kevésbé emlékeze­test elmossa-elfelejtesse a siker. — Most inkább ma­radjunk a sikernél. A közelmúltban jelent meg első kislemezed, a Parole. A továbbiakban mire számíthatunk? — Mielőtt válaszolnék a kérdésedre, szeretnék beszélni a Paroláról, amelyet Lukács Sándor­ral együtt készítettem el. Pályámon fontos ál­lomás ez a lemez. Nem­csak mert az első, ha­nem mert a zene mellé a magyar szöveget — első kísérletem e műfaj­ban — magam írtam. A második kislemezem A oldala már készen van. Ezen ismét egy világ­sláger lesz hallható, a Baccara együttes nép­szerű dala, az Igen uram, én tudok bugizni. A második oldalra egy nem olyan ismert, de kitűnő dalt énekelek az Evita című musicalből. A címe: Ne sírj értem, Argentína. Ennek a számnak szövegét G. Dénes György, míg a Baccaráét én írtam. Ugyancsak kislemezen jelenik majd meg a Sy­­rius együttes hangszere­lésében és kíséretével két Gábor S. Pál-szer­­zemény, a Nézd, milyen szép a világ és A szere­lem olyan, mint a nyíló tearózsa. — Ennyi kislemez után joggal várhatjuk az albumot? — A nagylemezről ép­pen most folynak a megbeszélések. Annyi bizonyos, hogy igényes zenével akarom meglep­ni a hallgatókat, de a slágereket sem fogom elhanyagolni. Keresem a megfelelő embereket, akikkel szívesen dolgoz­nék együtt. — Egyszóval keresel egy csapatot. Ez alka­lom arra, hogy megtud­jam a véleményedet a zenészek együttmunkál­­kodásáról. — Ezt föltétlenül egészséges dolognak tar­tom. A zenekarok mos­tanáig eléggé egymás el­len dolgoztak. Ezzel a közös nyitással megnyílt a lehetősége annak, hogy mindenki tanul­hasson a másiktól és így tudjanak újat nyújtani. Az azóta született szá­mok bizonyítják, meny­nyire érdemes ezt a kez­deményezést folytatni. — Sokat jársz kül­földön, díjakat is hoztál. Sikered van tehát. Mi­lyen programjaid voltak a közelmúltban és mi­lyen turnékra készülsz? — Néhány héttel ez­előtt jö­ttem haza Varsó­ból, ahol nagyszabású koncerten vettem részt Czeslaw Niemen, Anna Jantar és más neves előadók társaságában. A jövő év első felében is­mét ellátogatok Lengyel­­országba, egy hónapig a Syrius együttessel. Ugyanennyi időt töltünk majd el Csehszlovákiá­ban is. Nyugaton, az NSZK-ban pedig kisle­mezem jelent meg.­­ A popzenei szólisták azon dossziéjában, amely­nek borítóján a K. betű dí­szeleg, békésen megfér egy­más mellett Koncz Zsuzsa, Korda György, Katona Klári, Kovács Kati és Karda Beáta. A családne­veik véletlenségéből ez a legvaskosabb cikkgyűjte­mény, ami a magyar szólis­tákat illeti. A dekoratív címlapok tekintetében nincs panaszra oka Karda Beátának, ami azonban a hozzájuk kapcsolódó inter­júkat, riportokat illeti... Isnyt — Hadd folytassam: én ... azok tartalma lényegesen vékonyabb, mint pályatár­saimé. Könnyedén mond­hatnám azt, hogy egyenes összefüggésben van a pá­lyán eltöltött évekkel, de inkább nem keresek kibú­vót: eddig egyszerűen ke­vesebb bizonyítási alkal­mam adódott. És ez nem akar panasz lenni, mert nemcsak a dossziéban, ha­nem az életben, a színpa­don is békésen megférünk egymással az előbb felso­roltakkal. Ahány név, annyi előadói stílus, annyi külön­böző hangszín — azt hiszem, kiegészítjük egymást a pa­lettán, nem pedig egymás ellenére élünk. Ami pedig a dekorativitásban rejlő célzást illeti, egy előadó külső adottságai lehetnek fontosak a néző-hallgató számára, de magának az előadónak csak másodlago­sak — feltéve, ha az illető nem magamutogató. Már csak azért sem lehetünk ki­állítási „tárgyak”, mert elő­adói életünk egyik legjelen­tősebb „mezején”, a rádió­ban, lemezen senki sem lát, csak hall bennünket. — A televízió, a nyomta­tott sajtó ehhez a hallga­táshoz létrehozhatja a t­él5- és képzelettársítást? — Ez lehetséges, de a lé­nyegről hadd példázódjam egy stílusban tőlem távol álló előadóval. Janis Joplin csaknem kimondottan csú­nya nő volt, mégis milliók rajongtak érte, atmoszférát teremtett, szívet adott... — Rendben van, hogy állunk akkor a szívbéli kérdésekkel? — Anélkül, hogy megta­gadnám bármelyik korábbi sikeres vagy kevésbé sike­res felvételemet, itt őszinte vallomásra kényszerülök. Kevés szívbéli, fajsúlyos dal jutott nekem. Lehet, hogy a szerzők is inkább a szőke kislányt látták ben­nem — amikor a pályát kezdtem valóban kicsi, ti­zenéves voltam —, s így születtek a könnyedebb, rit­mikus dalocskák, ám ha ezek kevésbé igényes vi­dámsága helyett korán, még előadói érettség nélkül, ne­héz, veretes bluesokat eről­tettem volna magamra, azt hiszem, akkor váltam volna hiteltelenné. Egyszerűen amit ma elénekelhetek, nem biztos, hogy megtehettem volna öt-hat évvel ezelőtt. A gyakorlat segíthet a jó arányérzék kialakításához. — A legutóbbi hírek nemzetközi sikerről tudósí­tottak. — Nagy Tibor—Galácz Lajos Vén rádió című szer­zeményével az írországi Castlebarban egy nemzet­közi fesztiválon harmadik helyezést, valamint a zsűri és a közönség előadói kü­­löndíját sikerült elnyernem. Nagy, Tibor pedig ezen a versenyen megkapta a leg­jobb kontinentális zene­szerző díját. — Következményei? — Azóta megjártam a rostocki televíziót, ahol egy igen népszerű karácsonyi show-műsorbann léptem fel, kaptam egy belgiumi tele­víziós meghívást Liége-be, s megérkezett az az aján­lat, hogy ezt a dalt, Bradá­­nyi Iván angol szövegével, még az idén Írországban és Angliában forgalmazzák. Természetesen a dal ma­gyar rádiófelvétele is hall­ható lesz nemsokára. — Fényt adj nekem és Repülj még címmel két újabb dal készült el a kö­zelmúltban Karda Beátá­val, karácsonyra önálló kis­lemezként. Hogy ne az elő­adónak kelljen minősítenie, hadd mondjam el: különö­sen a Repülj még Callai Péter—Som Lajos szerze­mény valami olyan fajsú­lyú dal, ami ugyanezen szerzőpárostól a Szállj fel magasra című Piramis-si­kerhez hasonló. — őszintén örülök ennek a minősítésnek, már csak azért is, mert ebben a dal­ban látom pillanatnyilag azt a zenei világot, amit telje­sen szívem szerint követhe­­tőnek érzek. És nem kincs­tári optimizmus, amikor azt mondom: hiszem, hogy a közönség is ezt fogja visszaigazolni. Egyetlen dal, tudom, még egy énekes éle­tében sem hozott végleges fordulatot, sikert vagy meg­­állapodottságot, de néhány hasonló kompozíció birto­kában nemcsak repülni tud­nék még, hanem vállalni minden kockázatot ezen a számomra mindennél szebb pályán ... Végh Miklós I/ I­II

Next