Magyar Ifjúság, 1978. január-április (22. évfolyam, 1-17. szám)
1978-02-03 / 5. szám
melyik színházhoz szerződne? — Babonából nem válaszolok erre. Kénedzkedni sehova sem szeretnék, a Madáchban gyakorolok, jó színháznak tartom. Úgyszintén a kaposvári, a szolnoki színház (e városból való vagyok, a Szigligeti Színházban „léptem fel” életemben először aprócska szerepben) kedvem szerinti. Csapatszellem, hol vagy? Tímár Zoltán nyert tőlem egy pohár sört, jó maszkja és kissé mélyített orgánuma után nem ismertem fel civilben. A színpadon Kosztiljovot az öreg férjet, a menedékhely fő zsarnokát alakította. A főiskola előtti pályájáról faggatva, színes út rajzolódik ki. Tizenhat éves, otthagyja a szakközépiskolát, felcsap Kecskeméten segédszínésznek. A színház belső világa kijózanítja, megkomolyodik, hat hónap alatt leérettségizik. A felvételin a III. Richárd olyan jelenetét választja, amelyben többen vannak színen, s ő mindegyiket megjeleníti. Teljes a siker, ám a főiskola esztendei már nem konfliktusmentesek. Az Éjjeli menedékhely-beli alakítására terelődik a szó. — Én is a színészt szerettem volna eljátszani. A Kosztiljovban nem sok örömem telt. — Beszéltünk már róla: ez a Gorkij-darab tulajdonképpen négy-öt nagyobb szerepet ígér, a többi is jó szerep, de nem mindenki számára. Jómagam úgy érzékelem, hogy a 13-as létszámú osztályban pedagógiai szerepeket is kellett osztani. — Ezt belátom, de a színészt mégis szívesebben játszottam volna. — Elégedetlennek látszol. Mi hoz dühbe mostanában? — Ha az embert magára hagyják. A színészinas olyan, mint egy gyerek. Jó szóval, türelemmel kell oktatgatni. Ehhez megfelelő csapatszellem kellene. — Az osztálytársaid között, vagy a leendő színházadban? — Is-is. — Hogyan telt a négy esztendő? — A múlt múlt, arról ne beszéljünk. A közérzetem most nem a legjobb, mégis tele vagyok vággyal, tervezgetéssel. Jó színház után vágyódom, ahol a próba után nem ér véget a színésszé alakulás folyamata; okos emberek, barátok, a fiatalokon mindig segíteni akaró idős színészek eligazító szavát várom. — S ezért te mit teszel? Olvasol eleget? — Főként drámákat olvasok. Mesterségemhez a színpadi művek állnak a legközelebb. S e művek terjedelemben vékonykák, a regények viszont vaskosak. De Thomas Mannt szeretem, olvasom is. Az imént jó csapatszellemről beszéltem. Úgy érzem, vidéken még van ilyen. — Ha pesti színházba kerülsz? — Akkor is hiszek abban, hogy lesz néhány pályatárs, aki nem rohan állandóan. Az „aranyérmes" Zsolnay Andrást már ismerjük, a lakatost alakította. Ő pillanatnyilag a főiskola „rekordere”, ötször vágott neki a felvételinek. A főiskolai esztendők inkább sikereket hoztak, mint konfliktusokat. Az Egerek és emberekben, az Othellóban és a Vágy villamosában főszerepeket játszani önmagában is jelentős tett. A jó közérzetű embertől kell megkérdezni: mit változtatna a főiskola „menetrendjén”? — Töprengenék azon, miként lehetne az állandó rohanást visszafogni. Hogy jusson idő egymásra, hogy a baráti és a kollegiális kapcsolatok közlekedési rendjét is megtanulhassuk. Csak e stúdium után áhítozhatunk megfelelő csapatszellemre. — A tehetségen kívül mik a pálya fontos „kellékei”? — A humor és a játékosság. Humor nélkül nincs színház, de színész sincs. A színpad szent dolog, de deszkáin nem úgy kell élni, mint a templomban vagy a múzeumban. Az áhítat — kissé nagyképű a szó — játszva és nevetést fakasztva is „előállítható”. A színészinasok — így nevezte pillanatnyi állapotukat az egyik vizsgázó — Gorkij veretes nehéz színpadi szavait kapták megmunkálásra. Most még nem tudhatjuk, miként döntenek a színi mesterség tanítói, de a nézőtérről úgy tűnt, a mesterlevél kiállítható. Párkány László Fotó: Batha László MEDGYESSY PÁL ZSOLNAY ANDRÁS MOLNÁR ZSUZSA TÍMÁR ZOLTÁN 17