Magyar Ifjúság, 1978. január-április (22. évfolyam, 1-17. szám)

1978-02-24 / 8. szám

44 N­ portrérajzoló Tagadhatatlan, hogy a karikatúra műfaján be­lül valamennyi „alműfaj" bizonyos kockázattal jár. A rajzolóknak lépten-nyomon bizonyos buktatókat kell kikerülniük, például az epigonizmus, az unal­­masság, az érthetetlenség, a gépiesség bukta­tóit - igazi egyéniség legyen a talpán, aki elke­rüli mindezt. A legnagyobb kockázatot talán mégis a portré­rajzoló karikaturista vállalja, tudniillik ő a leg­könnyebben tetten érhető. S talán neki van a leg­több kritikusa, nemcsak a szakmabeliek, hanem úgyszólván az egész közönség. A legkevésbé éles szemű néző is egyetlen szempillantás alatt meg­állapítja, hogy a rajz „hasonlít-e” a modellhez. S ha valakinek, hát neki igazán tudnia kell rajzolnia. A mellébeszélés, a ködösítés lehetősége számára nem adatott meg; esetleges gyengesé­geit semmiféle bűvészkedéssel nem tudja feled­tetni. Másfelől egy-egy jól kihegyezett poén, egy­­egy metszően szellemes ötlet elterelheti a néző figyelmét a grafikai megoldás hiányosságairól, a felkészületlenséget tükröző vonalakról - eladha­tóvá válhat a kevésbé sikerük­ is. A portré-karikatúrában nem létezhetnek ilyen kibúvók. S ha az alkotó rajztudásával nincs is semmi baj, és ha az előbb emlegetett naivan laikus „nem hasonlít" váddal senki sem illetheti rajzait, akkor is még csak a műfaj alapkövetel­ményeit teljesítette. Mint a zenész, aki megtanult kottát olvasni, és tudja hogy melyik billentyűvel melyik hangot lehet megszólaltatni. S hol van még akkor a virtuóztól! Gáspár Imre már régen teljesítette ezeket az alapkövetelményeket, és fölényes biztonsággal kezeli eszközeit. Mit eredményez mindez? Minthogy óvakodunk a felületes értékeléstől, inkább azt nézzük meg előbb, hogy mit nem. Tehát: semmiképpen sem rajzolt fényképet, amely a hasonlóság alapkövetelményét végcéllá magasztosítja. Nem hatásvadász torzképet, ame­lyet mondjuk az elvarázsolt kastély görbe tükrei korlátlan mennyiségben állítanak elő. Nem olyan bravúros, könnyű kézzel papírra vetett impresz­­szionisztikus vázlatot, amely beéri az egyszeri je­lenséggel és lemond a modell személyiségének mélyebb megértéséről. Nem személytelen karika­túrát, amelyből mit sem tudunk meg a rajzolónak a modellhez való viszonyáról és magáról a raj­zolóról, Gáspár Imréről. Szóval mindezt nem. S hogy mégis mit, annak összegezését ezek után már bátran rábízhatjuk a kedves olvasóra. Gömöry Albert

Next