Magyar Ifjúság, 1978. május-augusztus (22. évfolyam, 18-34. szám)

1978-07-14 / 28. szám

hovan nem KÉSZÜLVE Szövetségünk az idei nyáron ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. A kommunista ifjúság szervezetének létrehozásához majd évtizedes nehéz, áldozatokkal teli út vezetett. Országunkban a negyvenes évek második felében fellendült a munkásmozgalom, amely más haladó erőkkel együtt küzdött a gazdasági és politikai függetlenség kivívásáért. A mozgalomból hamarosan kiváltak a szélsőségesen nacionalista eszméket valló pártok és csoportok, még a marxista—leninista eszméket valló igazi forradalmárok — főként a bányászokra és a haladó értelmiségiekre támaszkodva — 1950-ben megalakították a Bolíviai Kommunista Pártot, amely azonban mindössze három hónapig működött legálisan: a reakciós erők rövidesen a föld alá kényszerítették. A párt a kegyetlen üldözések közepette is aktívan folytatta munkáját, szervezte a dolgozó tömegeket, köztük a fiatalokat. Bolíviában az ifjúság széles tömegeinek részvétele a politikában természetes, hiszen, ha meggondoljuk, hogy a bányászok átlagéletkora 30 év körül van, magától értetődő a mondás: ebben az országban minden harcos fiatal, és minden fiatal harcos. A kommunista pártnak szüksége volt az ifjúsági szervezetre, amely intenzív agitációs és pro- pagandamunkát végezhetett a bolíviai fiatalok körében. Ifjúsági szervezetünk abban az időszakban jött létre, amikor már egy esztendeje volt hatalmon a forradalmi erők, köztük a kommunisták által is támogatott Nemzeti Baloldali Mozgalom (MNR), amely határozottan haladó politikát folytatott. Az MNR azonban egy évtized alatt fokozatosan jobbra tolódott, elárulta saját reformelveit, s a hatvanas évek elejétől egyre inkább a munkásosztály, a dolgozó tömegek érdekeit sárba tipró vonalat választott. Ezzel a folyamattal párhuzamosan vált mind nehezebbé a bolíviai kommunisták, és az ifjúsági szervezet harca. Fiataljainknak meg kellett tanulniuk a földalatti munka ikonspirációs szabályait, megismerték a börtönéletet, meg kellett tanulniuk hallgatni a legkegyetlenebb kínzások alatt is, éltetni a mozgalmat, a pártot a vesztőhelyen is. A Bolíviai Kommunista Ifjúság negyedszázados történetének mindössze 10 hónapjában dolgozhatott legálisan: Torres tábornok haladó rendsere idején. Amikor 1971 augusztusában a jobboldali tiszti csoport puccsot robbantott ki, szövetségünk éppen első legális kongresszusát tartotta. A küldöttek és a szervezet más tagjai közül nagyon sokan estek áldozatul a reakció irtóhadjáratának. A terror azonban csak fokozta a harci kedvet. Az azóta eltelt „hét szűk esztendő” során számtalan akciót, tüntetést, gyűlést és más megmozdulást szervezett a bolíviai ifjúkommunisták szervezete, amely országunk legnagyobb befolyású ifjúsági szó.Vannak, akik szabadon, nyíltan készülhetnek a fesztiválra, vannak viszont, akiknek országában csak a földalatti mozgalom keretében lehet a haladó fiatalok találkozójára készülődni. Bolíviában pillanatnyilag legálisan dolgozik a kommunista mozgalom, de már a legközelebbi jövő is bizonytalan. Személyes biztonsága érdekében nem írhatjuk le a nyilatkozó ifjúkommunista nevét, s nem közölhetünk képet róla, vétségévé vált. Nagy a hatásunk a diákság körében és a munkásfiatalok között, de évről évre jobb eredményeket érünk el a parasztfiatalok szervezésében is. Propagandánk eljut az ország minden részébe: plakátokat, brosúrákat terjesztünk, rendszeresen megjelenik illegális lapunk is. Most, amikor a szorult helyzetben lévő katonai junta — amerikai nyomásra — választási komédiára készül, s kénytelen volt engedélyezni a kommunista párt által vezetett Népi Demokratikus Front kampányát is, ifjúsági szövetségünk aktívan részt vesz a propaganda- és szervezési munkában. A bolíviai kommunistáknak nincsenek illúzióik a jobboldali katonai rezsim, szándékait illetően, de a harcot folytatjuk, s minden lehetőséget megragadunk a haladó erők, a baloldali fiatalok egyesítéséért. Rendkívüli fontosságúnak tekintjük ebből a szempontból is a XI. Világifjúsági Találkozóra való előkészületeket. Tavasszal felszólítottuk az ország összes haladó ifjúsági szervezetét (a Szocialista Párt Ifjúsági Szövetségét, a Nemzeti Haladó Párt ifjúsági tagozatát, a szakszervezeti mozgalmak ifjúságát), hogy alakítsuk meg a nemzeti előkészítő bizottságot. Most a — talán rövid életű — legalitást kihasználva gyűléseken, szemináriumokon tekintjük át a VIT-mozgalom történetét, a világ haladó ifjúsági és diákmozgalmának aktuális feladatait, megvitatjuk, hogy mit kell tennünk a havannai fesztiválon, amelyen szeretnénk a bolíviai haladó ifjúság minden rétegét képviselő széles körű delegációval részt venni. Saját munkámról csak keveset mondhatok. Munkáscsaládból származom, apám régi szakszervezeti tag, de sohasem volt kommunista. Gyermekei azonban hamar kapcsolatba kerültek a kommunista mozgalommal. Én hat esztendeje léptem be mint gimnazista a kommunista ifjúsági szövetségbe. Elhatározásomban nagy szerepet játszott, hogy bátyám és nővérem akkor már a szövetség aktivistája volt. Érettségi után nem mehettem egyetemre, dolgoznom kellett, s a munka mellett aktívan részt vettem az illegális munkában. Bemutatkozik a Bolíviai Kommunista Ifjúság A mai Bolívia területe az ősi tiahuanacói civilizáció után az inka állam vonzáskörébe került. A spanyol hódítók szétzúzták az inka államot, amely a spanyol birodalom részévé lett (1538). 1825-ben vált fügetlenné, miután Simon Bolivár híres tábornoka, Sucre győzelmet aratott Ayacuchónál. Az új állam a szabadságküzdelmek vezetőjéről nyerte nevét. A múlt század végén Bolívia a Chilével folytatott ún. salétromháborúban elvesztette ásványkincsekben gazdag csendes-óceáni partvidékét. Egy évszázad alatt a különböző szomszédos országokkal vívott háború következtében az ország eredeti területének több mint a felét elvesztette. Századunk harmincas éveitől kezdve széles körű haladó társadalmi mozgalom bontakozott ki Bolíviában. Ennek élén a nemzeti burzsoázia pártja, a Nemzeti Baloldali Mozgalom (MNB) állt. A polgári demokratikus forradalmat a munkásmozgalom erői is támogatták. 1952-ben az MNR vezetésével győzedelmeskedett a haladó mozgalom, s forradalmi párt és kormány alakult. Rövidesen államosították a nagy ónbányákat, földreformot hajtottak végre, a munkásokat védő törvényeket hoztak. Bevezették az általános választójogot, oktatási reformokat kezdeményeztek, munkásparaszt milíciát állítottak föl. Az ország azonban egyre súlyosabb gazdasági nehézségekkel küszködött, s a kormányzat kénytelen volt külső segítségre támaszkodni. Ennek persze feltételei voltak, s a haladó irányvonalat felváltotta a kompromisszumokkal való lavírozás, majd a teljes jobbrafordulás. A hatvanas évek elején gyakorivá váltak a kormány és a bányászok közötti konfliktusok, s 1963- ban több bányát bezárattak, sok szakszervezeti vezetőt letartóztattak, más baloldaliakat elbocsátottak. Ugyanakkor az MNB kormánya külpolitikájában is reakciós vonalat nyitott: megszakította kapcsolatait Kubával, majd Csehszlovákiával. A párt teljesen elszakadt egykori liberális, haladó eszméitől, s így szinte teljesen elveszítette tömegbázisát. 1964 végén nem is tudott ellenállni a Barrientos tábornok államcsínyének. A tábornok 1966-ban a választásokon elnök lett, majd utóda óvandó uralma alatt bontakozott ki a hatvanas évek második felében Bolíviában a gerillaháború, amelynek vezetője Che Guevara volt. A bolíviai hadsereg — amerikai szakértők irányításával — néhány év múltán leszámolt a gerillákkal — Che Guevarát, majd utódát is megölték. A következetlen, ingatag kormányzatot, 1970 őszén a jobboldal megdöntötte, de alig pár hétre rá Torres tábornok vezetésével haladó katonatisztek ragadták magukhoz a hatalmat. Széles körű gazdasági és társadalmi reformokat, haladó külpolitikát hirdettek, de hamarosan kiviláglott, hogy a hadseregen belül a jobboldali tisztek vannak többségben. Banzer tábornok a jobboldali pártokra támaszkodva 1971 augusztusában megdöntötte Torres rendszerét, s a bel- és külföldi tőkének kedvező politikát folytatott, ugyanakkor kegyetlenül elnyomta a baloldali tömegmozgalmakat. A rossz gazdasági és politikai helyzet miatt növekvő tömegellenállást rendkívüli állapottal, a katonaság bevetésével próbálták leszerelni. A bolíviai junta kemény eszközeivel kellemetlenné tette az Egyesült Államok számára, a segítségnyújtást, ezért Washingtonból az elmúlt években egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a bolíviai rendszerre, a demokratikus látszatok erősítése érdekében. Ennek tudható be, hogy Banzer választásokat írt ki, s engedélyezte a baloldali pártok kampányát is.