Magyar Ifjúság, 1979. szeptember-december (23. évfolyam, 36-52. szám)

1979-09-07 / 36. szám

Felújítják a debreceni Csokonai Színházat Felújítják a debreceni Csokonai Színház műem­lék épületeit. A mór-bizánci stílusú színház 1865- ben készült el Skalnitzky Antal tervei alapján. Az erősen elavult és megrongálódott épület tel­jes felújítását előreláthatóan 1981. december 1-ig befejezik. EXPRESS Őszi kedvezmények Iskoláknak ajánljuk szeptember—októberre Bala­­tonföldváron, Killián-telepen, Verőcemaroson! A kedvezmény csak a vasárnap, hétfő, kedd, szerda, csütörtök éjszakára vonatkozik, szezonban és sze­zonon kívül egyaránt. A szálláskedvezmények az alábbiak: Balatonföldvár, Killián-telep, Verőcemaros (faház): 3 éjszakai szállás rendelésekor 33 százalék, 2 éj­szakánál 20 százalék. Balatonföldvár (kőépület) és Verőcemaros (motel): két vagy több éjszakai szál­lás rendelésekor 20 százalék. Üdülőtelepeink őszi nyitvatartása: Verőcemaros (telefon: 17): Szállodai, motel: október 30-ig. Kétágyas szoba: 180 Ft, faházak: szeptember 30-ig, 30 Ft/fő., Balatonföldvár (telefon: 40-313): Nyitvatartás: október 15-ig; szezonon kívüli idő­szak: IX. 15—30. Négyágyas faházak: 30 Ft/fő. C II kategóriás szálloda: kétágyas szoba 115 Ft, há­rom ágyas 132 Ft, négyágyas 149 Ft. Killián-telep (telefon: 45-511). Nyitvatartás: szeptember 30-ig; szezonon kívüli időszak: IX. 15-től. Kétágyas nyaralóház 70 Ft, négyágyas 30 Ft/fő. Valamennyi üdülőhelyen a szállásdíjakon felül 3 Ft üdülőhelyi díj fizetése kötelező. Jelentkezés, tájékoztatás az üdülőtelepeken és az Express iro­dáiban. * Csigabiga Néhány oktalan, ám rendkívül hasznos állatról és a gondolkodó emberekről sze­retnék most írni. Itt-ott szóba kerülnek majd az erdő és a mező vadon burjánzó virágai is. A csigával kezdeném. Gyermekkorom játszótársával, az ártatlan kis csigabigával, a tapogató szarvú, házába be-bebúvó ál­latkával. Parányi csápjait előrenyújtva, meg vissza-visszahúzva cipeli mészpalotá­­ját nagy nyári esők után. Csak le kell hajolni érte és­­ hárommil­lió dollárt ad nekünk. Folytatnám a méhecskével, ezzel a szor­gosan zümmögő életszerkentyűvel, a ful­lánkkarddal védekezővel, a virágról virág­ra szállóval. Virágport gyűjt számunkra és mézet ké­szít. A méz útra kel és utazik szerte a nagy­világba. „Kemény valutát” kapunk érte, szokták mondani. Nem is keveset. * A minap a szomszédunkba tapsifüles került. — Ekkora fülei vannak! — mutatja Évike a négyesztendősök ámulatával. — Fehér a szőre és piros a szeme. Bizony ám! A nyulacska riadtan bújik, legszíveseb­ben apró gombóccá húzná össze magát, hogy ne lehessen észrevenni. Ez a nyuszi - ellentétben sok tízezer tár­sával - nem kerül­­ketrecekkel zsúfolt ha­talmas teherautókra. A társai — általában — igen. Amikor elindulnak messze vezető útjuk­ra, már így nevezzük őket: fontos export­cikk. És „exportcikké” válik­ a liba, meg a mája, a pulyka, a magát felfúvó, egykori díszmadár. És „exportcikké” változik át a seprűvé kötött cirok, a kosárrá font vessző, a ka­nállá faragott fa ... A felsorolás nem teljes. Az apróságokat nehéz hiány nélkül ösz­­szeírni. * Apróságok? Általában arra vagyunk hajlamosak, hogy csupa „nagy” dologban gondolkoz­zunk. Szívesebben dicsekszünk sok milliár­dos beruházásokkal, mint fillérekből kihoz­ható — apró voltukban is jelentős — éssze­rűsítésekkel. Szívesebben mutogatunk is­merősnek, ismeretlennek csi­llogó-vil­logó gyárpalotát, mint célszerű, kényelmes, ám kevésbé mutatós munkahelyeket. Gyakrab­ban bűvöl el bennünket a sokszor üres „nagyság” igézete, mint a hasznos kicsiny ügyeké. Jobban kedveljük a „nagy volu­menű" jelzőt, mint a „sok kicsi sokra megy” évezredes igazságát. Sajnos, gyakran - mondhatnám túl gyakran — játsszuk el a „Fenn az ernyő, nincsen kas” című játékunkat. Pedig ... ' * ...A Fogyasztási Szövetkezetek Orszá­gos Tanácsának a számvetéséhez készült jelentésben olvastam: „A szövetkezeti ex­port a népgazdaságnak számottevő devi­zabevételt biztosít, nemegyszer kis tételű, egyébként viszonylag periférikus, kis esz­közigényű és alacsony importtartalmú me­zőgazdasági cikkek, ipari termékek export­célokra való mozgósítása útján.” Bevallom, a szöveg ékes magyarsága nem nyűgözött le különösebben. A kaci­fántos mondatba kényszerített szavak mö­götti tartalom viszont annál inkább. Hi­szen az közöltetett velem, hogy az ÁFÉSZ- ek által istápolt különféle szakcsoportok, illetve az ipari tevékenységet is folytató ÁFÉSZ-ek sok-sok „kicsi" árut juttatnak el külföldre. És ... ... A csigabiga, hogy legyen­­ és el­adható legyen — nem tart igényt importot emésztő beruházásra. (Bár időnként nem ártana egy kis esőt importálni, de eső — egyelőre­­ sem rubelért, sem dollárért nem kapható.) Egyébként a méhecske sem kér importot a mézért. Átlalában a fakanál sem. * Még egy vallomással tartozom. A SZÖVOSZ elnökének konzultációjá­ban elhangzott egy mondat: „Sok olyan morzsa lehullik az ipari struktúra átalakí­tásával, melyekért nekünk le kell nyúlni." Ez nagyon tetszett. A morzsákért lehajolni, a morzsákat ösz­­szeszedni, a morzsákat hasznosítani tűnhet nevetségesnek, megalázónak, piti ügynek. De a látszat csak a legritkábban tükrözi torzulásmentesen a lényeget. A morzsák értékesek. Egyetlen nemzetgazdaság sem hagyhatja veszendőbe menni őket, ha ész­szerűen gondolkodik és gazdálkodik. A termelés- és termékszerkezet okos át­alakításával sok olyan termék gyártásáról kell lemondaniuk a nagyüzemeknek, me­lyek előállítása számukra - a nagyüzemi méretek miatt - enyhén szólva gazdaság­talan. De ami náluk az, az még gazdasá­gossá válhat a kis- és középüzemekben. Különösen, ha jól használják fel a mun­kaerőt és az eszközöket. * Eljátszottam a gondolattal. Mi lenne, ha ... ... ha a nagyüzemek kiszórt „morzsái" egyszerűen eltűnnének. Mi lenne, ha ... ... ha senki sem hajolna le értük. Mi lenne, ha ... ... ha máról holnapra itt állnánk ezer­nyi apró jelentéktelen, ám hiányukban na­gyon is fontossá váló tárgyacska nélkül? Látom. Barangolnánk üzletről üzletre, egyre jobban vörösödő fejjel, egyre súlyosabb szitkokat fogalmazva, egyre ingerültebben. Ez nem jó dolog. Az pedig még kevésbé, ha százezrek munkája akadozik, félbemarad a „jelen­téktelen”, a morzsatárgyak miatt. * 280 ÁFÉSZ 250 szakmában 8 milliárd forintnál is nagyobb értékben folytat ipari tevékenységet. 2558 szakcsoport — 205 ezer taggal — 3,6 milliárd forintnyi terméket értékesített 1978-ban. És a csigabigákat ezek az adatok nem tartalmazzák. Valóban „apróságokról” lenne szó? * Valakitől azt hallottam, hogy a gyógy­növény-forradalom napjait éljük. Igaz is. Ha lehet ipari vagy információs forradalom, miért ne jelenthetne „forra­dalmat" a bojtorján, a kamilla vagy a hársfa édesillatú virága? Éppúgy „exportcikké” fonnyadhatnak - vagy nemesedhetnek? —, mint a csigabi­ga, a nyúl vagy a fakanál. Értékek. Bűn rájuk mondani, hogy „apróságok”. ígértem, hogy néhány oktalan, ám rend­kívül hasznos állaton, az erdők, mezők vadvirágain kívül szó lesz gondolkodó em­berekről is. Tulajdonképpen már eddig is róluk be­széltem. Azokról, akik észrevették „apró” kin­cseinket, akik hajlandók lehajolni a mor­zsákért, akik valóban tisztelik a „kicsiny­ség" értékeit is. A fogyasztási szövetkezetek törekvései­ben ez az egyik legrokonszenvesebb vo­nás. Hadd utazzon Párizsba a csigabiga, New Yorkba a fakanál és Melbourne-be a kamillatea (a helységnevekért nem vál­lalok felelősséget!). Nincs bennem irigy­kedés. Különösen ha nekem is jut akácméz, a boltokban pedig nem tárja szét karját az eladó: „Sajnos, uram, nem gyártják. Hiánycikk." Rózsa András 5

Next