Magyar Ifjúság, 1980. január-április (24. évfolyam, 1-17. szám)

1980-03-07 / 10. szám

SPORT panoráma HÍREK, ESEMÉNYEK, TUDÓSÍTÁSOK FOCINYITÁNY Megkaptuk a labdát Sajtótájékoztató vezette be a labdarúgó-bajnokság tavaszi nyitányát A szövetség főtitkára kételyeiről beszélt, majd segítségért fordult hozzánk, a tele­vízió, a rádió, a sajtó munkatársaihoz. Kérésének lényege az volt: próbáljunk odahatni, hogy ne le­gyenek „langyos” mérkőzések, igyekezz­ük éleszt­getni a tüzet a csapatokban, a játékosokban. Aki csak kicsit is odafigyelt az elmúlt esztendők­ben labdarúgósportunkra, bizony meghökkent mindezek hallatán.­­Hiszen korábban, amikor ha­sonlóképpen fennállt a „langyos”, „bundaszagú” mérkőzések veszélye, nem azt kérték tőlünk, hogy lépjünk fel ezek ellen, inkább igyekeztek elérni, hogy a sajtó csupán a kedélyek csitítására fordít­sa erejét. Igaz, újabban az új szövetségi vezetések más hangot ütöttek meg, többsége — hogy úgy mondjuk — „jobban viszonyult a kritikához” elő­deinél, a mostani segélykérés mégis meglepő. Ed­dig ugyanis csak az első, második, sokadik una­lomba fulladt mérkőzés után tudtuk meg, hogy a szövetségnek — jórészt önhibáján kívül — nincs fegyvere a bajnokság rendjének megszilárdításá­hoz. Most viszont már jó előre felkészülhetünk erre s a rajt ellőtt még a „labdát” is megkaptuk. Ugyanezen a sajtótájékoztatón egyebek között meg­tudhattuk dr. Lakat Károly szövetségi kapitány­tól, hogy egyik-másik egyesület olyan gyatrán fel­készített labdarúgókat adott az olimpiai váloga­tottba, akik az alapozás során összesen nem fu­tottak annyit, mint Rómában egyetlen nap alatt kellett volna , ha ezek után bírták volna. (Mel­lesleg ez alatt az egyetlen nap alatt, ha jól értet­tük, dr. Lakat is együtt futott a fiúkkal. Ha így volt, le a kalappal az ötvenkilencedik évébe lé­pett mester előtt, de mit emeljünk meg a játéko­sok, illetve az őket korábban felkészítő egyesületi edzőik előtt?!) A labda tehát pattog, de egyébként ugyanonnan passzolják ugyanoda, ahonnan és ahová az elmúlt évek alatt, a válogatottól a szakosztályokhoz és vissza. A szövetség főtitkára arra is magyarázatot próbált adni, hogy miért van megkötve a kezük, elmondta többek között, hogy az MLSZ a magyar labdarúgásra jutó anyagi összegek mindössze nyolc százaléka felett rendelkezik, ez pedig kevés ahhoz, hogy „hatalmát” érvényesíteni tudja, vagy leg­alábbis szankcióinak érvényt szerezzen. Az egye­sületi edzők jutalmazásakor ugyan éreztetheti rosz­­szallását, de odáig nem terjed a hatásköre, hogy, mondjuk, számon kérje egy egyesületi vezetés mun­kálkodását, vagy legalábbis ösztönözze a klubveze­tőket, hogy ellenőrizzék játékosaik felkészítését, így azután az egyesületek — derül ki mindezekből is — a sokat, és módszerei miatt joggal szidott kö­vetelményrendszer megszűnte után gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak. S ha nincs egyesületi vezető, aki kijár az edzésekre, akkor az edzők és a játékosok is azt teszik, amit pillanatnyilag a leg­jobbnak vagy éppen a legkényelmesebbnek vél­nek ... Van, ahol futnak, van, ahol futkározna­k, van, ahol edzenek, van, ahol edzegetnek. Ilyen körülmények között kell a közeljövőben ti­zenhét (!) különböző válogatott keretet összeállítani (kezdve az A, B és olimpiai válogatottól az NB II-es csapatok válogatottjáig, a legjobb diákegye­sületig és így tovább); ezek után kell a sorsdöntő olimpiai selejtezőn pontot rabolnunk Csehszlová­kiában, és mindenekelőtt­ ütőképes csapatot össze­hoznunk a VB-selejtezőre, miközben az ellenfelek egy részéről — például a románokról — már félelme­tes hírek keringenek (no, meg jó eredmények iga­zolják, hogy előbbre tartanak a mieinknél). Megkaptuk tehát a labdát... (Nem mintha eddig elfutottunk volna előle.) Mit is kezdjünk ezek után vele? Megpróbáljuk oda rúgni, ahová kell. És per­sze ezzel is ugyanúgy próbálunk segíteni, mint ed­dig bármikor. Más kérdés: gólt a pálya széléről a legjobb akarattal sem szerezhetünk vele, ez a fel­adat másokra vár... (bocsák) 46 Heiden Norvégiában folytatja — Mit jelent ötszörös olim­piai bajnoknak lenni? — Semmi különös... — vá­laszolja a Lake Placid-i té­li olimpia amerikai hőse, Eric Heiden. — Ha valami érdekes lenne­­benne, el­mondanám. Ez csak egy kuriózum, főleg a sajtó szá­mára. Tudják, mit csinálok az öt medállal ? Berakom a családi almáriumba. Talán, ha egyszer öreg leszek, el­adom őket. Nem abból élek meg, hogy ötszörös bajnok vagyok... Az öt bajnoki cím meg­szerzésére persze csakis a férfi gyorskorcsolyázás nyújt lehetőséget, az is csak 1976 óta, amióta fel­vették az 1000 métert is a programba. Nos, végigte­kintve a téli olimpiai „na­gyok” névsorán, csak egyetlen sportoló ért el több elsőséget: Ligyija Szkoblikova, a Szovjetunió versenyzője, aki 1960-ban és 1964-ben összesen hat­szor állt a dobogó tetején. Heiden 1958. június 14-én a Nagy Tavak körzetében le­vő Madisonban született (3,759 kg volt „kezdősúlya”). Apja, Jack Heiden kitűnő vívó, mamája, Nancy ügyes teniszező volt. Húga, Beth világbajnoki címet is szer­zett, Lake Placedben pedig egy bronzra futotta erejé­ből — ugyancsak korcso­lyázásban. Eric huszonnyolc éves ed­zőnője, Dianne Holum min­den olimpiai döntőnél ott karizott a „leáll­ósávban” (mint az szokás) és diktálta a részidőket Értenek, ő csak bólintott, mesebeli lo­vagok gúnyájára emlékez­tető szerelésében, hol lassí­tott, hol gyorsított.­­ Minden riválisról volt térképünk, ismertük ver­­senystáusukat, így ahhoz igazítottuk minden egyes döntő előtti estén a köve­tendő taktikát. Az öt közül nehéz választa­ni, de Eric mindjárt mond­ja is, hogy az ezer méter volt a legrázósabb, hiszen a norvég Oxholm, a világ­­csúcstartó szovjet Ljoskin és az olimpiai bajnok hol­land Kleine csakis erre a távra tartogatott. Az utolsó, az ötödik döntőn mégis vi­lágcsúccsal nyert Heiden! A 21 éves fenomén (185 centi magas, 85 kiló, comb­kerülete 75,5 centi!) a jövő havi heerenveni négytávú VB-ig három világcsúcs tu­lajdonosa: 1­ 13,60 perc ez­ren, 1­54,79 ezerötszázon, és 14.28,13 tíz kilométeren. És még két pontcsúcs: a sprint összetettben 150,255, a 4 tá­von 162,973... Egy szezonban 15—20 ezer km-t korcsolyázik, amellett kerékpározik és a jégko­rongtól sem idegenkedik. Sok terve van. Mivel most a madisoni orvosi egyetem­re jár, lehet, beáll profi hokisnak (ez az egyik el­képzelése). Viszont az már biztos, hogy erre az évre áttelepül Norvégiába, az oslói egyetemen folytatja tanulmányait. A dolog hát­terében persze egy kislány van: bizonyos Cecilia, aki­nek másik nevét nem volt hajlandó elárulni... Eric minden távon új olim­piai csúcsot hagyott maga mögött, egyszerűen fantasz­tikus, mennyit fejlődött az 1976-os téli olimpia óta. Ott csak két távon nevez­ték, 1500-on 9., ötezren pe­dig 19. volt. Rá egy évre viszont valami lenyűgöző dolgot kezdett el, amivel nem tudott lépést tartani egyetlen norvég, szovjet vagy holland gyorskoris sem. Junior világbajnok 1977-ben, 78-ban, felnőtt sprintvilágbajnok 1977-től 1980-ig (négyszer), a négy távon pedig 1977., 1978., 1979-ben. Most révedő te­kintettel beszélnek róla az Újvilágban. Van miért. Az Egyesült Államok férfi gyorskorcsolyázói 1980-ig bezárólag 8 aranyérmet nyertek, ő hozzátett egy hét alatt ötöt. A hazai vá­logatott 97 pontot gyűjtött otthon, ehhez ő maga 35-tel járult hozzá. De még büsz­kébbek a 2700 lakosú New York állambeli Lake Placid lakosai. 1932-ben mind a négy távot „csillagos-sá­vos” kőris nyerte, ehhez csapott hozzá ötöt Eric.

Next