Magyar Ifjúság, 1980. május-augusztus (24. évfolyam, 18-35. szám)
1980-08-08 / 32. szám
És akkor az urbanista rábök a térképre, és azt mondja: Itt épül majd az új városnegyed! Ütemenként enynyi és ennyi lakással, ilyen és ilyen technológiával, ilyen és ilyen kommunális ellátottsággal, ekkor és ekkor készen, lakhatóan... A meglehetősen vulgáris képzelet így okoskodik, amikor megáll a városrésznyi Békásmegyer csücskén. Néhány éve a HÉV ablakából még hullámzó, füves síkság nézett vissza, csak sejtettük, hogy itt lesz egy új lakótelep. Aztán megjelentek a vasvázak, a daruk és döngölök, hol volt már a fű és a síkság, egy házaserdő indult megszületni a szokásos vajúdással. Békásmegyer volt már az óbudai apácáké, a pilisi apátúré, a budavári ápoló benignáké. Utoljára az óbudai koronauradalomhoz tartozott. A századfordulón német ajkú nagyközség, kis kertekkel, guggoló házakkal. A többi városszéli kerület névtelenségéből először a vízmű léte emelte ki, amely példás gyorsasággal épült meg 1936 és 39 között. A negyedik ötéves tervben előirányzott 3000 új lakás fogalommá változtatta Békásmegyert. Színes, magas házak, iskolák, nagy vásárcsarnok, mésszel jelölt, frissen vágott ablakok. Épülő házak, ágaskodó vasszerkezetek, az építkezés hordalékai mindenütt. Akik már beköltöztek, virágot raknak az erkélyre, pelenkát szárítanak a loggián, cipekednek a könyvesszekrénnyel a nyolcadikra... A gyerekek hamar megszokják, hogy itt még van tér és tágasság, az épületek egyformának tűnő sokasága nekik még külön érdekesség. Békásmegyer. Eddig érvényes a fényképes bérletigazolvány, itt a város vége. Van, akinek ideutazni kirándulás, és van aki nap mint nap, innen jár el dolgozni. A HÉV önti az embereket, a magas házak befogadják őket, a születő városrésznek őslakói lesznek, akik ide hazajönnek. ESA Fotó: Koncz Dezső Békás