Magyar Ifjúság, 1980. május-augusztus (24. évfolyam, 18-35. szám)

1980-08-08 / 32. szám

És akkor az urbanista rá­bök a térképre, és azt mond­ja: Itt épül majd az új vá­rosnegyed! Ütemenként eny­­nyi és ennyi lakással, ilyen és ilyen technológiával, ilyen és ilyen kommunális ellátott­sággal, ekkor és ekkor ké­szen, lakhatóan... A meglehetősen vulgáris képzelet így okoskodik, ami­kor megáll a városrésznyi Békásmegyer csücskén. Né­hány éve a HÉV ablakából még hullámzó, füves síkság nézett vissza, csak sejtettük, hogy itt lesz egy új lakóte­lep. Aztán megjelentek a vas­vázak, a daruk és döngölök, hol volt már a fű és a sík­ság, egy házaserdő indult megszületni a szokásos va­júdással. Békásmegyer volt már az óbudai apácáké, a pilisi apátúré, a budavári ápoló benignáké. Utoljára az óbu­dai koronauradalomhoz tar­tozott. A századfordulón né­met ajkú nagyközség, kis kertekkel, guggoló házakkal. A többi városszéli kerület névtelenségéből először a vízmű léte emelte ki, amely példás gyorsasággal épült meg 1936 és 39 között. A negyedik ötéves tervben előirányzott 3000 új lakás fo­galommá változtatta Békás­megyert. Színes, magas házak, iskolák, nagy vásárcsarnok, mésszel jelölt, frissen vágott ablakok. Épülő házak, ágas­kodó vasszerkezetek, az épít­kezés hordalékai mindenütt. Akik már beköltöztek, virá­got raknak az erkélyre, pe­lenkát szárítanak a loggián, cipekednek a könyvesszek­rénnyel a nyolcadikra...­­ A gyerekek hamar meg­szokják, hogy itt még van tér és tágasság, az épületek egyformának tűnő sokasága nekik még külön érdekesség. Békásmegyer. Eddig érvé­nyes a fényképes bérletiga­zolvány, itt a város vége. Van, akinek ideutazni kirán­dulás, és van aki nap mint nap, innen jár el dolgozni. A HÉV önti az embereket, a magas házak befogadják őket, a születő városrésznek őslakói lesznek, akik ide ha­zajönnek.­­ ESA­­ Fotó: Koncz Dezső Békás

Next