Magyar Ifjúság, 1982. január-április (26. évfolyam, 1-18. szám)
1982-03-12 / 11. szám
Harminchat éves volt Mauio Koivisto, Finnország új elnöke akkor, amikor 1959-bem kinevezték az ország egyik legnagyobb bankja, a Munkás Takarékpénztár vezetőjévé. Harminchat éves volt tavaly Ulf Sundquist, amikor a Munkás Takarékpénztár élére került. Egy fiatalember az elnök nyomdokain? Nem „csak” ennyi. Egy fiatalember, aki már 27 éves korában miniszteri tárcát kapott. Az egyetemről egyenesen a „nagypolitikába” került. Ulf Sundquisttal a Bécsi párbeszéd elnevezésű nemzetközi békekonferencián találkoztam. Szőke, középtermetű, vékony férfi. Nem az a típus, akin megakad az ember szeme. Külseje nem feltűnő, viselkedése kulturáltan visszafogott. Mosolya kellemes, hangja halk és barátságos. Beszélgetés közben nem bújik az értelemtalapítóan merev hivatalnoki stílus mögé. — Az élete érdekelne. Hogyan lett önből miniszter? — Valójában az ifjúsági és diákmozgalom „produktuma” vagyok. A finn szociáldemokrata ifjúsági mozgalomban kezdtem el a politikai munkát. Éveken át tagja voltam a Finn Diákszövetség végrehajtó bizottságának, majd elnöke lettem a szervezetnek. Ez a hatvanas évek második felében volt. A hetvenes évek elején a szociáldemokrata pártban töltöttem be különböző választott funkciókat. Huszonöt éves voltam, amikor beválasztottak a parlamentbe, és huszonhét, amikor kineveztek oktatási miniszternek. — Ez szenzációnak számított, nem? — Ha annak nem is, rekordnak igen. A kormány legfiatalabb tagja voltam. Három évig dolgoztam oktatási miniszterként, majd később kereskedelmi és iparügyi miniszter lettem. Ezzel együtt 1975-től a múlt év nyaráig a Finn Szociáldemokrata Párt főtitkára voltam. Az elmúlt nyáron lehetőséget kaptam arra, hogy a Munkás Takarékpénztár vezetőjeként több tapasztalatot és nagyobb jártasságot szerezzek a pénzügyekben. Most tehát a bankszektorban dolgozom, ami nagyon fontos terület számomra, de nem távolodtam el a munkásmozgalomtól sem, hisz tulajdonképpen a baloldali pártok, így a kommunista és a szociáldemokrata párt, a szakszervezetek működtetik ezt a bankot. — Gondolom, néhány év múlva visszatér a politikához. — Most is tagja vagyok a parlamentnek, a szociáldemokrata párt nemzetközi bizottságának, feladatom van a békemozgalomban. Ezenkívül, ahogyan csak lehet, tartom a kapcsolatot a napi politikával. — És Koivisto elnök nyomában jár! — Legalábbis, ami világszemléletemet, a mostani pozíciómat illeti. — Egyszóval: hasonlít kettejük pályafutása? — Koivisto egyike azoknak, akiknek az ifjúkorát meghatározta a háború. Munkáscsaládból származik, fiatalon katona, majd pedig dokkmunkás és ács volt. Csak később kezdett el tanulni, leérettségizett, egyetemet végzett, filozófiából ledoktorált és 36 éves korában a takarékpénztár vezérigazgatója lett. Később pénzügyminiszter, majd kormányfő volt. Az én életem más volt. Bár abban van hasonlóság, hogy az én szüleim is munkások és én vagyok az első, aki egyetemet végzett a családiban. — Az, hogy valaki huszonévesen komoly állami és politikai megbízásokat kap, az megszokott dolog az ön hazájában? — A hatvanas években nagyon sok fiatal politikus kezdett dolgozni, parlamenti képviselők lettek, vagy más pozíciókat kaptak különböző helyeken. Politikai váltás volt ez nálunk, amely a fiataloknak teremtett lehetőségeket. Én egy voltam azok közül, akik akkortájt kezdték el a pályájukat. Sok kortársam tölt be magas állásokat a különböző pártok szervezeteiben, és a parlamentünk átlagéletkora is alacsony. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy olyan idősebb politikusokkal dolgozunk együtt, akik már több területet megismertek, s így több a tapasztalatuk. — Gondolom, ide sorolja a bankszektorban és a gazdaság egyéb területein megszerezhető tapasztalatokat is ... — Természetesen. Finnországban a legfontosabb dolgok egyike, hogy gazdasági téren is művelt, képzett vezetőink legyenek. Azt hiszem, ebben hasonlítunk Magyarországra. — Hallottam már olyan véleményeket fiataloktól, hogy a világon minden rossz a politikusok agyában születik, ön fiatal is és politikus. Mi a véleménye erről? — Úgy gondolom, hogy ennek nemzetközi gyökerei vannak. Már említettem, hogy a hatvanas években kezdtem politizálni, akkor, amikor beléptem az egyetemre. A nagy diáklázadások évei voltak ezek Nyugat-Európában. Köztudott, hogy a legnagyobb esemény a 68-as párizsi diákfelkelés volt, de a kontinens más városaiban, országaiban is forró volt a helyzet. Finnországban is küzdött és megválaszolatlan kérdésekre követelt választ a diákság. 1968-ban a diákszövetség elnöke voltam. Mi is támadtuk a politikát, a politikusokat, a pártokat... S az eredmény? A hetvenes években rá kellett döbbennünk, hogy a fiatalok nagy része közömbös lett, vagy ha politizált, akkor gyakran a konzervatívokra szavazott. Ilyen idők követték a lázadások korát. Szerencsére ezek az évek is elmúltak. Bizonyíték erre a legutóbbi elnökválasztás, amikor is minden korábbinál többen vettek részt a szavazáson, a finnek 86,5 százaléka járult az urnákhoz. A fiatalok különösen aktívak voltak. Finnország először választott szocialista elnököt. Optimista vagyok, hiszem, hogy a konzervativizmus és a közömbösség viszszaszorul. S nemcsak nálunk. Többek között a nagy békemenetek, béketüntetések is bizonyítják, az emberek nem közömbösek. S nem lehet azt latolgatni, hogy például egy ilyen béketüntetésen való részvétel politikai vagy nem politikai állásfoglalás. Szerintem ez egyértelműen és erősen politizálás. Völgyi VeraFotó: Ágoston István AZ ELNÖK NYOMÁBAN? Egyetemről a „nagypolitikába” Nemcsak az ember, a város is „politizál”. Helsinki kiemelkedő nemzetközi konferenciák színhelye. A képen látható Finlandia-palota, Alvar Aalto remek alkotása az enyhülés, a béke szimbóluma lett. Itt rendezték 1975-ben az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferenciát, és tavaly a békéért, az enyhülésért, a leszerelésért elnevezésű ifjúsági világfórumot is Ulf Sundquist már 27 évesen miniszter volt A finnek, mint általában az északi emberek, imádják a természetet. Életkép: piknik a füvön 21