Magyar Ifjúság, 1982. szeptember-december (26. évfolyam, 36-53. szám)
1982-11-05 / 45. szám
Ez a kis kövér, szemüveges férfi tegnap este is itt álldogált Giulio pultja előtt. Mivel pedig Giulio kiskocsmája nem a turisták Velencéjében található, hanem a Guidecca túlpartján, a munkásnegyedben, ez a kis kövér, szemüveges férfi itt lakhat valahol a közeliben, valamelyik ütött-kopott ház zsalugáteres ablaka mögött. Esténként éppen csak leugrik öreg barátjához egy pofa italra, hogy azután hosszú, hangos vitákba bonyolódjon a legújabb Fiat tulajdonságairól vagy éppen arról, hogy a szerencsének vagy Bearzot kitűnő taktikai érzékének volt köszönhető az olasz válogatott világbajnoki győzelme. Mert a „fiúkról” készült kép természetesen még ősszel is kint függött Giulio kocsmájának a falán, s látványa akkor is ugyanígy megdobogtatta a hazai szíveket, mint egyegy Tizian-festményé a művészetbarát turistákét. És mégis mennyire más ez a vita, mint más város más szurkolóinak beszélgetése! A szavak visszhangja hullámcsobbanás vagy hajókürt hangja, s a turistát is legalább annyira érdekli ez a másik Velence, mint a Canale Grande, a Szent Márk tér vagy a világhírű múzeumok világa. A látványosságok mögött ott a sok kis campo, rio, ott a sok-sok életkép, az anyagban megformált idő, amely nélkül művészet sem lenne; ott van ma is az a vitalitás, formálókészség, amely nélkül talán csak új Atlantiszként emlegethetnénk a várost. Látszólag némák, üresek ezek a kis terek, utcák, csatornapartok, csak a hullámok locsognak, megkötött csónak kocogtatja kőfalat — de csak addig a a csönd, amíg a kis kövér, szemüveges haza nem jön abból a kis műhelyből, ahol dolgozik, amíg gyerekeket ki nem engedik a a scuolából, vagy amíg az asszonyok úgy nem találják, ma már mindent megvettek a piacon.