Magyar Ifjúság, 1982. szeptember-december (26. évfolyam, 36-53. szám)

1982-11-05 / 45. szám

Ez a kis kövér, szem­üveges férfi tegnap este is itt álldogált Giulio pultja előtt. Mivel pedig Giulio kiskocsmája nem a turis­ták Velencéjében találha­tó, hanem a Guidecca túl­partján, a munkásnegyed­ben, ez a kis kövér, szem­üveges férfi itt lakhat va­lahol a közeliben, valame­lyik ütött-kopott ház zsa­­lugáteres ablaka mögött. Esténként éppen csak le­ugrik öreg barátjához egy pofa italra, hogy azután hosszú, hangos vitákba bo­nyolódjon a legújabb Fiat tulajdonságairól vagy ép­pen arról, hogy a szeren­csének vagy Bearzot kitű­nő taktikai érzékének volt köszönhető az olasz válo­gatott világbajnoki győzel­me. Mert a „fiúkról” ké­szült kép természetesen még ősszel is kint függött Giulio kocsmájának a fa­lán, s látványa akkor is ugyanígy megdobogtatta a hazai szíveket, mint egy­­egy Tizian-festményé a művészetbarát turistákét. És mégis mennyire más ez a vita, mint más város más szurkolóinak beszélge­tése! A szavak visszhangja hullámcsobbanás vagy ha­jókürt hangja, s a turistát is legalább annyira érdekli ez a másik Velence, mint a Canale Grande, a Szent Márk tér vagy a világhírű múzeumok világa. A látvá­nyosságok mögött ott a sok kis cam­po, rio, ott a sok-sok életkép, az anyag­ban megformált idő, amely nélkül művészet sem len­ne; ott van ma is az a vi­talitás, formálókészség, amely nélkül talán csak új Atlantiszként emlegethet­nénk a várost. Látszólag némák, üresek ezek a kis terek, utcák, csatornapartok, csak a hul­lámok locsognak, megkö­tött csónak kocogtatja kőfalat — de csak addig a a csönd, amíg a kis kövér, szemüveges haza nem jön abból a kis műhelyből, ahol dolgozik, amíg gyerekeket ki nem engedik a a scuolából, vagy amíg az asszonyok úgy nem talál­ják, ma már mindent meg­vettek a piacon.

Next