Magyar Ifjúság, 1983. január-április (27. évfolyam, 1-17. szám)
1983-04-15 / 15. szám
LEVELEK A SZERKESZTŐSÉGHEZ Több kell a továbblépéshez (Megjelent a Magyar Ifjúság 52. számában, 1982. december 24-én) E témának külön aktualitást ad a közeli évforduló, ennek ellenére, úgy gondolom, nem ünneprontás, sőt éppen Marx szelleméhez való hűség igényli, hogy a jelenleg „infláció” címkével jelzett folyamatot ne a marxi szövegek alapján akarjuk értelmezni, megmagyarázni. A marxi tételek a Marx által elemzett termelési módra az abban az időszakban érvényes feltételek változatlansága mellett érvényesek. Ebből természetesen nem az következik, hogy minden egyes marxi tétel érvényét vesztette, ez csak azokra vonatkozik, amelyeknél a meghatározó feltételek mások. A vitatott kérdések szempontjából, a marxi feltételek még Marx korának valóságához képest is szigorúak. A tőke torzó maradt, s nem kerülhetett sor azon feltételek feloldására, amely a marxi módszer alapján A tőke első kötetének elején tárgyalt „Áru és pénz” szakaszban még érvényesek. (Csupán az érdekesség miatt jegyzem meg, hogy az infláció fogalmát politikai és gazdasági tartalommal először 1861—1865- ben használták, mégpedig az Egyesült Államok északi és déli államainak háborújában. Közismertté és általános közgazdasági fogalommá az I. világháború alatt majd az után vált, míg A tőke első kötetét az előszóban Marx 1867-tel dátumozta.) Marx feltételezése szerint a pénz arany, s csak az arany, valamint az aranytermelés és az aranyforgalom nem korlátozott, ezért bizonyítható s így jogos azt állítani, hogy az árszínvonal változását a különös áruk és az általános áru (arany) értékváltozása határozza meg. Ha az aranytermelés és az aranyforgalom korlátozott — mint az a századfordulón már vitathatatlanná vált —, függetlenül attól, hogy az aranyra való átválthatóság jogilag deklarált, az előbbi állítás már nem érvényes és — bármennyire is meglepő — az arany marxi értelemben nem lehet pénz, mert úgy nem értékmérő. A marxi feltételektől különböző mai társadalmakra a Kádár Endre által idézett „egyszerű képlet” sajnos nem vonatkozik. Már az is vitatható, hogy Marx a forgalomhoz szükséges pénz mennyiségét akarta meghatározni (szerintem a pénz forgási sebességét értelmezte). De ami itt most a legfontosabb, az az, hogy e forgalomhoz szükséges pénzmennyiséget, s ebből következően a forgalomba szükséges pénzmennyiségtől való eltérést a marxi összefüggés alapján nem tudjuk értelmezni. A marxi összefüggés alapján nem tudjuk értelmezni. A marxi öszszefüggésből az következik, hogy az áruk árösszege a pénz forgási sebességével korrigált forgalmi eszközként funkcionáló pénz tömegével egyenlő. Ha az egyenlőség nem áll fenn, mert a „szükségesnél több pénz kerül forgalomba”, Kádár Endre szerint akkor lesz infláció. Az állítás ebben a formában értelmezhetetlen. Éppen a hozzászóló írja le azt a tételt, ami alapján ez belátható: Az áru ára pedig nem más, mint „az áruban tárgyi alakot öltött munka pénzneve”. Ha az ár a tárgyiasult munka pénzneve, akkor ár és így az áruk árösszege csak az áru és a pénz „találkozásakor” válik értelmezhetővé. A forgalomhoz szükséges pénzmennyiség meghatározhatósága viszont azt tételezné fel, hogy a pénzzel való „találkozás” előtt, tehát attól függetlenül az árösszeg adott legyen. Ha viszont az árösszeget adottnak veszem, akkor már az ár nem lehet a tárgyiasult „munka pénzneve”. Ez az állítás viszont a teljes marxi munkaérték-elmélet elvetése, amit nem tudok elfogadni, s gondolom, a szerző sem. Problematikusabb, s ezért nehezen tárgyalható röviden Kádár Endre másik elméleti szintű hivatkozása. A marxi elméleti rendszerben a tárgyiasult munkamennyiség csökkenése az érték csökkenését, s az logikusan az áraik csökkenését jelenti. Annak ellenére, hogy a munkatermelékenység folyamatos emelkedése (más kérdés annak kielégítő vagy nem kielégítő volta) a jellemző, s az felfogásunk szerint a természetes mértékegységbenkifejezett áruegység értékének és ezért árának a csökkenéséhez kellene vezetnie, a gyakorlatban az áruk árainak, vagyis az árszínvonalnak az emelkedése a jellemző. S ez vonatkozik mind a szocialista, mind a tőkés gazdaságra, mert a központi árrögzítéssel mesterségesen kikényszerített változatlan árszínvonal sem ellentmondó állapot. Itt a feltételrendszerbeli eltérés ismét kimutatható, ezért egyáltalán nem a marxi elmélet tagadása az az állítás, miszerint a valóságban tapasztalható folyamatos árszínvonal emelkedését kellene elméleti rendszrünknek tükrözni, s nem az elméletünkhöz nem igazodó gyakorlatot regulázni, vagy magyarázgatni. Marxnál az újratermelés bővítésének a forrása a szabad munkaerő termelésibe való bevonása, ami az I. és II. osztály érték szerinti aggregálását munkaidőben mérve is lehetővé tette. Ha viszont az újratermelés bővítésének a forrása már a munkatermelékenység növekedése, akkor m már a munkaidőben mért értéknagyság aggregátumai semmiféle változást nem fejeznek ki. Befejezésül szeretném hangsúlyozni, hogy elsősorban nem Kádár Endrével akartam vitatkozni, hanem azzal az elterjedt felfogással, amelyet véleményével képviselt. Csikós-Nagy Béla (az interjú adta lehetőségeket és korlátokat figyelembe véve) véleményem szerint, célszerűen és helyesen írta le az infláció jelenlegi és várható helyét. Ha éppen vitatkoznék vele, akkor az az interjúbeli és a korábbi publikációiban szereplő tartalmi eltérésekre vonatkozna. Bánfi Tamás Budapest Neoton-fék ? (Megjelent a Magyar Ifjúság 3. számában, 1983. január 21-én) Megdöbbenéssel olvastam, hogy Pali kilépett az együttesből. Azt hiszem nem túlzok (és nemmások hatására írom), hogy tényleg Pali volt a Família lelke. Színpadi szereplése, mozgása tökéletes. , Mindig mondtuk: ez a nő színpadra született. Hogy kövér? Rosszul öltözik? Ez vicc, rosszmájúság. Ugyanúgy öltözik, mint Csépi, semmivel sem gyengébben. Pali valóban jobb kondícióban van, mint Csépi, de kíváncsi vagyok, a zenekarvezetőn kívül ez kinek szúrt még szemet? Szerintem senkinek. Különben is, jobb kondícióval jóval nagyobbat húzott a banda szekerén, mint partnernője. Én nem bántom Csépit, de ami igaz, az igaz, nem elég jó és szép nőnek lenni, ez színpadra kevés. Palival együtt csodálatos összképet mutattak a színpadon. A Pulzusban egy nagy sikert adtak elő, a Sandokant. Aki látta, biztosan egy véleményen van velem. Nem tudtak felmutatni semmit a színpadon, pedig a zene igazán adott volt, ennél ideálisabb számot ezekben a hónapokban aligha tudtak volna előadni. Csépi állt, mint aki karót nyelt, kétszer felemelte a kezét, és kész. Ez volt minden, amit a Família nyújtani tudott. Pali nélkül. S aki még ezek után is kételkedik abban, hogy Pali „vitte” a bandát, az bátran fogjon kezébe tollat, és védje meg a Famíliát. Okosabb lenne ismét egymásra találniuk, hisz csak együtt voltak igazán Neoton Família. Eza zűr még arra is alkalom, hogy jobban felfigyeljenek rájuk. Az Abba feloszlásáról is hány hír jött már, aztán újra közösen kiadták lemezeiket. Nem hiszem, hogy Pásztor László helyesnek látja a saját döntését, hogy elengedte Palit. Nagyon bízom benne, hogy a józan ész és a „humánum” győzni fog a famílián belül. Ha nem, a Família nemcsak Palit, de rajongóinak legnagyobb részét is biztosan elveszti... K. SZ. Budapest * A Pál Éváról szóló riportot nem olvastam, olvastam viszont a sok felháborodott hangú levelet, amelyeket lapjukban közöltek. Tudom, ez Pál Éván sokat nem segít, (azon kívül, hogy jólesik neki), de én is csatlakozom azokhoz, akik szerint a Família sokat köszönhetett Pál Éva hangjának, mozgásának és megjelenésének. Az, hogy kövér, nem igaz. Nagyon is jó alakja van! Igazán nem akarom bántani Csepregit, de ő inkább hajlamos a hízásra, és a mozgása is nehézkesebb, mint Pálé. Kedves, mosolygós az arca, „divatos” színű a haja, de semmi több. Sajnálom Pál Évát, ahogyan sajnáltam Fábián Évát is. Ez a három lány együtt volt az igazi. Fábiánnál az nyugtatta meg a kedélyeket, hogy (szerencsére) szinte azonnal foglalkoztatták, felléphetett tévében, lemezt készítettek vele, tehát nem tűnt el. Mi lesz Pál Évával? Fel fogják őt is karolni, mint Fábiánt? Bár így lenne! Azt hiszem, nagyon■nagyon sok fiatal (és idősebb is, én 35 éves vagyok) drukkol most ezért! Tóthné Schmidt Anna Dunaújváros * Előrebocsátom, hogy Seszták Ágnesnek, a cikk írójának szeretem írásait, egyetértek riportjainak állásfoglalásával, azonban fenti című riportjával (úgy érzem) túllőtt a célon. Hogy miért? Az egész ország nyilvánossága elé tárt egy olyan ügyet, amely a mai rockzenével szinte együttjár. Kilépett (kiléptették) Pál Éva. Sorra olvasom az olvasók leveleit, melyekben többnyire felzúdulnak a hír hallatára. Szidják a Neoton „legénységét” és Csepregi Évát. Néhány éve kilépett Fábián Éva. Nem volt ekkora felzúdulás, de nem azért, mert az olvasók ezt nem vették észre, nem azért, mert egyetértetek vele, hanem azért, mert nem volt „ügy” belőle. Nem piszkálta senki a nagy nyilvánosság előtt, hogy miért döntött így. Bár jelentek meg ezzel kapcsolatosan írások, de nem ebben a hangnemben és nem ebben a terjedelemben. Akkor gyakran hallottam olyan megnyilvánulásokat, hogy nem hagyták érvényesülni őt a csapatban. Ez vonatkozik elsősorban a két lányra! És nem csak Csépire! Akkor miért nem panaszkodott Pál Éva, hogy nem megfelelő a csapat hangulata, baj van a demokráciával? Külön nem tetszett az a mód, ahogy Pál Éva előadta a csapat véleményét. Mármint, hogy ő csúnya, kövér, nem tud énekelni. Szinte provokálta hallgatóját a tiltakozásra. Kiprovokálta az ellenvetést. Magam is azon a véleményen vagyok, ez így nem igaz. Számomra mint nő, pont ő volt a legszimpatikusabb. De néhány érv mögött más is van. Miért nem beszélt a csoporton belül elfoglalt helyéről? Hogyan viselkedett ő a társaival? Rászolgált-e vajon erre a hamis vádra? Személyes (egyszeri) tapasztalatom szerint Pál Éva igenis irányító, szervező alkat. S ha feltételezzük, hogy saját helyét is megpróbálja megszervezni a csoporton belül, elképzelhetjük azt is, hogy ütközésbe kerül néhány társával. S talán az is érthető, hogy egy csoportnak ilyen helyzetben a választáskor a csoport számára fontosabb, kevésbé pótolható embereket kell menteni, akár azon az áron is, hogy a másiktól meg kell válnia. Persze ez csak feltételezés. Nem áll módomban utánajárni, s meggyőződni arról, helytálló-e? De a riporternek is lehetősége lett volna megnézni az érem másik oldalát, s akkor lett volna teljes a riport. Szabó Ferenc Miskolc Lapunk 1983. április 1-i (13.) számának 7. oldalán, a Kíváncsiak vagyunk című kisinterjúban közölt letéti díj összege 1000-től 7000 forintig terjedhet.