Magyar Ifjúság, 1984. január-április (28. évfolyam, 1-17. szám)

1984-03-23 / 12. szám

!" Nem sikk a diploma? Fontos a kérdés: lesz-e a jövő­ben elég értelmiségi? Az 50-es években — a mai fia­talok erre nem emlékezhetnek — szorgalmazták, hogy a­­munkás­­családokból­­minél többen menje­nek értelmiségi pályákra. Igaz, ez áldozattal, a szülők lemondá­sával járt, de előttük lebegett a cél,­­hogy diplomás lesz a gyerek. Ma a családok egyre inkább visz­­szatartják a gyereküket a pálya­kezdés során meg nem térülő to­vábbtanulástól. Komárom megyében az értel­miségiek száma 1949-től tízéven­ként megkétszereződött. A 25 éves és ennél idősebb népesség öt százaléka rendelkezik felsőfo­kú végzettséggel. Ezzel a megyék rangsorában a nyolcadik helyet foglaljuk el. A megyeszékhelyen, Tatabányán, az értelmiségiek át­laga alacsonyabb más megyéké­nél. Az okok között szerepel töb­bek között, ahogy a városiban nincs felsőfokú oktatási intéz­mény. A megye jellegénél fogva elsősorban a műszaki értelmiség száma nőtt, az országos átlag kétszeresére. Az eredmények mellett gondok is érzékelhetők, amelyek az elkövetkező évek műszaki-technikai haladását is veszélyeztetik. A vállalatok egy része nem fordít kellő figyelmet az értelmiségiek hatékonyabb foglalkoztatására, és egyelőre nem is kényszerült ilyen jellegű tartalékai kiaknázására. A mér­nöki munka „devalválódása”, a műs­zaki­ak „alulfog­lalkoztatásra ’ ’ egyes ágazatokban néhány ipari nagyüzemben vezetési-irányítási problémákra is visszavezethető. Feszültségek forrása, hogy a műszaki értelmiség egyes réte­geinek jövedelme — az első 10— 15 év­ben — nem éri el egyes — nem ritkán kvalifikálatlan — munkás-beosztottjainak jövedel­mét sem. A helyzet ellentmondá­sait tükrözi a mérnökök „papí­ron” vagy ténylegesen fizikai ál­lományban történő foglalkoztatá­sának néhány helyen kialakult gyakorlata. A megyében a fizikai besoro­lású diplomások száma nem je­lentős — mindössze 197-en van­nak —, de figyelemre méltó, hogy számuk az elmúlt tíz évben 80-nal emelkedett. Az agrárértelmiség általában elégedett munkájával, körülmé­nyeivel, társadalmi, anyagi meg­becsülésével. Körükben olyan jellegű feszültséget, mint a mű­szakiaknál, csak egyedi esetek­ben tapasztaltak. A pedagógusok száma egy év­tized alatt közel kétszeresére emelkedett. Képzettségük, a köz­­művelődésben játszott szerepük megnőtt. A pedagógusokról el­mondható, hogy alapvetően nyi­tottak, a pályára a társadalom valamennyi rétegéből származók bejutnak. A pedagógusok társa­dalma önmagában is erősen ré­tegezett, és az egyes rétegek köz­ti viszony nem minidig harmoni­kus. Az utóbbi években javult ugyan anyagi megbecsülésük, en­nek ellenére az értelmiség ke­vésbé megbecsült csoportját al­kotják. A pedagógusok véleménye, hogy az új tantervek bevezetése nagy teher és próbatétel. Csak egy órával járnak előbb a tan­anyagban, mint a diákok, mert maguk is tanulják az új tanter­vet. A követelmények nagyon magasak, a gyerekek fele nem éri el a követelménysziintet. Ez is hozzájárul a tanárok időzava­rához, a kiegyensúlyozatlan mun­katempóhoz. Új gondot jelent az ötnapos munkahét bevezetése. A hét munkanapjai túlfeszített ütemben zajlanak. Nem alakul ki ehhez az életritmus, mert a gyerekek zöme sem piheni ki magát egyik napról a másikra. A pedagógusok — megyénkben is többségük nő, családanya — sem tudnak időt fordítani hétközben kikapcsolódásra, önképzésre, pi­henésre.­­Emellett a hétvégeken a hasznos szabadidő eltöltése irán­ti igényt csak úgy le­het felkelte­ni, ha jó programokat szervez­nek a gyerekek számára, s ez egyelőre — pedagógus nélkül — ritkán sikerült. Komárom megyében az egész­ségügyi ellátás színvonalának emelését határozták el. A fővá­rosból és más megyékből hoztak orvosokat, így a számuk 41 szá­zalékkal emelkedett. Egy részük sajnos nem kötődik szorosan a megyéhez. A vizsgálatok arra mutatnak, hogy az egészségügyi dolgozók a legzártabb értelmiségi réteget képviselik. A homogénnek tűnő orvostársadalom belülről nagy­mértékben tagolt. Rétegük a foglalkoztató intézmény, a konk­rét szak, a terület, a­­beosztás függvényében erőteljesen diffe­renciálódott. Ez meghatározza az orvosok társadalmi helyzetét, jö­vedelmi­­viszonyait és egymás közti kapcsolatait is. A fiatal orvosok szorgalmazzák leginkább az orvosok közti túl­zott különbségek csökkentését, a szakvizsga utáni rendszeres to­vábbképzés javítását és az or­vostársadalom nyitottságá­nak, közéleti aktivitásának fokozását. — Amíg tanulunk, burokban élünk. Végzés után több segítség­re lenne szükségünk. Egy 24 éves segédmunkás több fizetést kap, mint mi. Hiába mondják azt, hogy a munka felemeld az em­bert, de élni nekünk is abból kell, amit a munkánkért kapunk — mondja a­­pályakezdés gond­jairól egy kezdő orvos. A fiatal orvosnő falura kerül­ve — onnan is származik — a baráti kör hiányát fájlalja. Egész napját kitölti a munka, ha utá­na lenne is ideje, nincs barátja, akivel beszélgethetne. KISZ-ve­­zető volt, párttag. Keresi a kö­zösséget, amely befogadná, de nem talál ilyet. Elgondolkodtató az is, amit a politikával, a párttal és a köz­élettel­­kapcsolatos tapasztalataik­ról mondanak a fiatal­­orvosok. Az egyetemen ideológiai zűrza­var van —­­magyarázzák. Értet­lenül álltak az előtt, ha valaki diákként felvételét kérte a párt­ba. Úgy gondolták, ezt a fővá­rosban vagy az egyetemen mara­dás reményében teszi, s nem ideológiai okokból. V. Román Marian 10 Értelmiségivé lenni... Az utolsó óra „Mivel ez­­az óra volt utolsó pedagógusi ténykedésem, elbú­csúzom az osztálytól, minden jót kívánok” — mondta az ötödéves tanárjelölt, miután lediktálta a vázlat­­befejező mondatát: „A párduc című vers a sors által megtört akarat,­­a hiábavaló sza­badságvágy jelképe.” A szünet­ben aztán megrohanták a gyere­kek, miért nem akar tanítani, miért biztos abban, hogy többé nem lép a tábla elé? A tanárjelölt nem fogadta el jelölését, már a harmadik egye­temi év után „kiment” levelező­re, hogy megmeneküljön szülei pályájától. Most az értelmiség alig egy százalékát kitevő újság­írók táborába tartozik, ott is pe­riférikus jelenség: egy vidéki üzemi lap gyakornoka. Az ál­lamvizsga után középiskolai ta­nári képesítése lesz, tehát az ér­telmiségi réteg egyik nagy­­Cso­portjához tartozhatna, ha akarna, illetve, ha a körülményeket meg­felelőnek tartaná. Nem csupán a pénzről van szó, hisz épp a zá­rótanítás előtti napon ajánlottak számára 3700 forintos állást egy szakközépiskolában, ahol három éven belül az töt darab ezrest is megkereshetné. Értelmiségi a pedagógus és az újságíró is, ha jól megnézzük, mindkettő tanító tevékenységet folytat — így gondolkodik. De — mert bölcsész — imár az első önmeghatározással elbíbelődik; mit jelent a szó: értelmiségi? Szellemi irányító tevékenységet folytató szakember ? Lelhet. Krea­tivitását áruba bocsátó diplo­más? Népet és nemzetet átfogni képes, az átlagosnál problémaér­­zékenyebb gondolkodó? Ki tud­ja? Súlyos társadalmi feszültségek származhatnak abból, hogy „rosz­­szul érzik magukat” a diplomá­sok,­­hogy az oktatásügyre fordí­tott összeg kicsinysége a szellemi tőkebefektetés elhanyagolását vonja maga után. És ezeknek egységes szimptóm­ája: bizonyos értelmiségi pályáról menekülnek a fiatalok, kezükben váltóbot­ként szorongatva azt a papírt, amiért 4—5 évet dolgoztak, a diplomát. A következményekkel ennek az országnak kell számolnia. Az alulfizetett tanár hosszabb­­távon nemhogy meg nem értett, egye­nesen nevetséges lesz a szellemi képzettség alacsonyabb szintjén állók szemében. Szebben mond­va: a diplomások igen nagy szá­zalékát kitevő tanáremberek a társadalmi értéktudat peremére szorultak. Az izgalmas felada­tokkal, jó pénzzel nem­­inspirált kutató­­megszállottként, a 2700 forintos fizetéssel rajtoló tudo­mányos munkatárs csendes őrültként, a hétvégi kőművesbri­­gádokba bekuncsorgó műszaki értelmiségi deklasszálódott elem­ként jelenik meg az átlagember fejében. Lám, ilyeneket gondol a fiatal gyakornok, s újabb — látszólag lényegtelen problémát — vet föl: értelmiségi-e minden diplomás ? Mert­­hiszen valakikkel azonosul­ni is kellene. Olyanokkal, akik­nek fején — úgymond — azo­nos módon tapad a haj. Azokkal, akiknek vérkeringésében európai kultúra csörgedez. Mert nézzük csak hősünket: ő szereti tovább­gondolni a híreket, mondjuk így: politizál Társat keres gondolatai megosztásához, a fától látni sze­retné az erdőt, vagyis a tények­től a valóságot. Ehhez olyan em­berekre van szüksége, akik he­lyesen politizálnak, tehát az el­méletben megfelelő történelmi ismeretekkel bírnak és a gyakor­latban erkölcsi tartással. Megta­lálhatj­a-e mindezt mind­egyik diplomásban? Távolabbról: egy műszaki főiskola, egy­­közép­­iskolás tanítási módszereiről hír­heded­­gyógyszerészkar értelmisé­git Vagy megbízható szakembert képez-e? Mert a kettő között, ugye, van különbség... Az értelmiségit —­­ha tetszik, ha nem — végül is egyetemeken, főiskolákon képezik,­­ahol meg­­érdeklőd­ik, többször is: mi akar lenni, kolléga? Föntebb agyonci­tált zsurnalisztánk agyában is fölvillan az első irodalomszemi­­nárium. A­­kiváló, emberségéről és szaktudásáról ismert, ugyan­akkor jókora élettapasztalattal megáldott tanár föltette a kér­dést: ki akar tanár lenni? A ti­zenöt fős csoportból — akkor még­­mindenki eljárt — csupán a harmadrész jelentkezett. Hogy rövidre zárjuk a tanulságot: egyik sem volt értelmiségi szü­lők ivadéka. Ezek az „alulról jött”, roppant szorgalommal ta­nuló diákok csak a többi „nagy­vonalú” hallgatót követően, har­madév végén, a negyedik évben kezdték kritikusan, szemlélni a nem éppen megfelelő oktatási színvonalat. Mit tapasztaltak? Az index­­aláírásért, jó jegyekért elegendő a jelenlét, mint az olyan munka­helyen, ahol a fizetés a jelenléti ív aláírásáért jár. A telj­esítmény­­centr­ikusság fontosságát a taná­roknak csupán tizede vallotta. És jól látták ők is: nem mindig az a társuk maradt bent a tan­széken, aki problémamegoldó képességével még az opponáló hajlamú fiatalabb évjáratúaknál is elismerést vívott ki. Eszébe jutott ez is, az utolsó Rillke-órán, mikor arról beszélt: a mű születése és a befogadás ideje között a modern irodalom­ban egyre nagyobb rés keletke­zik. Hölderlint egy évszázad, Ril­két évtizedek múlva fedezték föl, de a tudományos gondolko­dás­­igazi nagyjai is ilyen hosszú­ra nyúlt utóélettel kerültek be a köztudatba. Nem ilyen egy kicsit a sorsát, helyzetét az országéval együtt regisztráló, áldozatkész, de jövő­képet elmosódva látó értelmisé­gi is? Dlusztus Imre

Next