Magyar Ifjúság, 1984. január-április (28. évfolyam, 1-17. szám)
1984-03-23 / 12. szám
!" Nem sikk a diploma? Fontos a kérdés: lesz-e a jövőben elég értelmiségi? Az 50-es években — a mai fiatalok erre nem emlékezhetnek — szorgalmazták, hogy amunkáscsaládokbólminél többen menjenek értelmiségi pályákra. Igaz, ez áldozattal, a szülők lemondásával járt, de előttük lebegett a cél,hogy diplomás lesz a gyerek. Ma a családok egyre inkább viszszatartják a gyereküket a pályakezdés során meg nem térülő továbbtanulástól. Komárom megyében az értelmiségiek száma 1949-től tízévenként megkétszereződött. A 25 éves és ennél idősebb népesség öt százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Ezzel a megyék rangsorában a nyolcadik helyet foglaljuk el. A megyeszékhelyen, Tatabányán, az értelmiségiek átlaga alacsonyabb más megyékénél. Az okok között szerepel többek között, ahogy a városiban nincs felsőfokú oktatási intézmény. A megye jellegénél fogva elsősorban a műszaki értelmiség száma nőtt, az országos átlag kétszeresére. Az eredmények mellett gondok is érzékelhetők, amelyek az elkövetkező évek műszaki-technikai haladását is veszélyeztetik. A vállalatok egy része nem fordít kellő figyelmet az értelmiségiek hatékonyabb foglalkoztatására, és egyelőre nem is kényszerült ilyen jellegű tartalékai kiaknázására. A mérnöki munka „devalválódása”, a műszakiak „alulfoglalkoztatásra ’ ’ egyes ágazatokban néhány ipari nagyüzemben vezetési-irányítási problémákra is visszavezethető. Feszültségek forrása, hogy a műszaki értelmiség egyes rétegeinek jövedelme — az első 10— 15 évben — nem éri el egyes — nem ritkán kvalifikálatlan — munkás-beosztottjainak jövedelmét sem. A helyzet ellentmondásait tükrözi a mérnökök „papíron” vagy ténylegesen fizikai állományban történő foglalkoztatásának néhány helyen kialakult gyakorlata. A megyében a fizikai besorolású diplomások száma nem jelentős — mindössze 197-en vannak —, de figyelemre méltó, hogy számuk az elmúlt tíz évben 80-nal emelkedett. Az agrárértelmiség általában elégedett munkájával, körülményeivel, társadalmi, anyagi megbecsülésével. Körükben olyan jellegű feszültséget, mint a műszakiaknál, csak egyedi esetekben tapasztaltak. A pedagógusok száma egy évtized alatt közel kétszeresére emelkedett. Képzettségük, a közművelődésben játszott szerepük megnőtt. A pedagógusokról elmondható, hogy alapvetően nyitottak, a pályára a társadalom valamennyi rétegéből származók bejutnak. A pedagógusok társadalma önmagában is erősen rétegezett, és az egyes rétegek közti viszony nem minidig harmonikus. Az utóbbi években javult ugyan anyagi megbecsülésük, ennek ellenére az értelmiség kevésbé megbecsült csoportját alkotják. A pedagógusok véleménye, hogy az új tantervek bevezetése nagy teher és próbatétel. Csak egy órával járnak előbb a tananyagban, mint a diákok, mert maguk is tanulják az új tantervet. A követelmények nagyon magasak, a gyerekek fele nem éri el a követelménysziintet. Ez is hozzájárul a tanárok időzavarához, a kiegyensúlyozatlan munkatempóhoz. Új gondot jelent az ötnapos munkahét bevezetése. A hét munkanapjai túlfeszített ütemben zajlanak. Nem alakul ki ehhez az életritmus, mert a gyerekek zöme sem piheni ki magát egyik napról a másikra. A pedagógusok — megyénkben is többségük nő, családanya — sem tudnak időt fordítani hétközben kikapcsolódásra, önképzésre, pihenésre.Emellett a hétvégeken a hasznos szabadidő eltöltése iránti igényt csak úgy lehet felkelteni, ha jó programokat szerveznek a gyerekek számára, s ez egyelőre — pedagógus nélkül — ritkán sikerült. Komárom megyében az egészségügyi ellátás színvonalának emelését határozták el. A fővárosból és más megyékből hoztak orvosokat, így a számuk 41 százalékkal emelkedett. Egy részük sajnos nem kötődik szorosan a megyéhez. A vizsgálatok arra mutatnak, hogy az egészségügyi dolgozók a legzártabb értelmiségi réteget képviselik. A homogénnek tűnő orvostársadalom belülről nagymértékben tagolt. Rétegük a foglalkoztató intézmény, a konkrét szak, a terület, abeosztás függvényében erőteljesen differenciálódott. Ez meghatározza az orvosok társadalmi helyzetét, jövedelmiviszonyait és egymás közti kapcsolatait is. A fiatal orvosok szorgalmazzák leginkább az orvosok közti túlzott különbségek csökkentését, a szakvizsga utáni rendszeres továbbképzés javítását és az orvostársadalom nyitottságának, közéleti aktivitásának fokozását. — Amíg tanulunk, burokban élünk. Végzés után több segítségre lenne szükségünk. Egy 24 éves segédmunkás több fizetést kap, mint mi. Hiába mondják azt, hogy a munka felemeld az embert, de élni nekünk is abból kell, amit a munkánkért kapunk — mondja apályakezdés gondjairól egy kezdő orvos. A fiatal orvosnő falura kerülve — onnan is származik — a baráti kör hiányát fájlalja. Egész napját kitölti a munka, ha utána lenne is ideje, nincs barátja, akivel beszélgethetne. KISZ-vezető volt, párttag. Keresi a közösséget, amely befogadná, de nem talál ilyet. Elgondolkodtató az is, amit a politikával, a párttal és a közélettelkapcsolatos tapasztalataikról mondanak a fiatalorvosok. Az egyetemen ideológiai zűrzavar van —magyarázzák. Értetlenül álltak az előtt, ha valaki diákként felvételét kérte a pártba. Úgy gondolták, ezt a fővárosban vagy az egyetemen maradás reményében teszi, s nem ideológiai okokból. V. Román Marian 10 Értelmiségivé lenni... Az utolsó óra „Mivel ezaz óra volt utolsó pedagógusi ténykedésem, elbúcsúzom az osztálytól, minden jót kívánok” — mondta az ötödéves tanárjelölt, miután lediktálta a vázlatbefejező mondatát: „A párduc című vers a sors által megtört akarat,a hiábavaló szabadságvágy jelképe.” A szünetben aztán megrohanták a gyerekek, miért nem akar tanítani, miért biztos abban, hogy többé nem lép a tábla elé? A tanárjelölt nem fogadta el jelölését, már a harmadik egyetemi év után „kiment” levelezőre, hogy megmeneküljön szülei pályájától. Most az értelmiség alig egy százalékát kitevő újságírók táborába tartozik, ott is periférikus jelenség: egy vidéki üzemi lap gyakornoka. Az államvizsga után középiskolai tanári képesítése lesz, tehát az értelmiségi réteg egyik nagyCsoportjához tartozhatna, ha akarna, illetve, ha a körülményeket megfelelőnek tartaná. Nem csupán a pénzről van szó, hisz épp a zárótanítás előtti napon ajánlottak számára 3700 forintos állást egy szakközépiskolában, ahol három éven belül az töt darab ezrest is megkereshetné. Értelmiségi a pedagógus és az újságíró is, ha jól megnézzük, mindkettő tanító tevékenységet folytat — így gondolkodik. De — mert bölcsész — imár az első önmeghatározással elbíbelődik; mit jelent a szó: értelmiségi? Szellemi irányító tevékenységet folytató szakember ? Lelhet. Kreativitását áruba bocsátó diplomás? Népet és nemzetet átfogni képes, az átlagosnál problémaérzékenyebb gondolkodó? Ki tudja? Súlyos társadalmi feszültségek származhatnak abból, hogy „roszszul érzik magukat” a diplomások,hogy az oktatásügyre fordított összeg kicsinysége a szellemi tőkebefektetés elhanyagolását vonja maga után. És ezeknek egységes szimptómája: bizonyos értelmiségi pályáról menekülnek a fiatalok, kezükben váltóbotként szorongatva azt a papírt, amiért 4—5 évet dolgoztak, a diplomát. A következményekkel ennek az országnak kell számolnia. Az alulfizetett tanár hosszabbtávon nemhogy meg nem értett, egyenesen nevetséges lesz a szellemi képzettség alacsonyabb szintjén állók szemében. Szebben mondva: a diplomások igen nagy százalékát kitevő tanáremberek a társadalmi értéktudat peremére szorultak. Az izgalmas feladatokkal, jó pénzzel neminspirált kutatómegszállottként, a 2700 forintos fizetéssel rajtoló tudományos munkatárs csendes őrültként, a hétvégi kőművesbrigádokba bekuncsorgó műszaki értelmiségi deklasszálódott elemként jelenik meg az átlagember fejében. Lám, ilyeneket gondol a fiatal gyakornok, s újabb — látszólag lényegtelen problémát — vet föl: értelmiségi-e minden diplomás ? Merthiszen valakikkel azonosulni is kellene. Olyanokkal, akiknek fején — úgymond — azonos módon tapad a haj. Azokkal, akiknek vérkeringésében európai kultúra csörgedez. Mert nézzük csak hősünket: ő szereti továbbgondolni a híreket, mondjuk így: politizál Társat keres gondolatai megosztásához, a fától látni szeretné az erdőt, vagyis a tényektől a valóságot. Ehhez olyan emberekre van szüksége, akik helyesen politizálnak, tehát az elméletben megfelelő történelmi ismeretekkel bírnak és a gyakorlatban erkölcsi tartással. Megtalálhatja-e mindezt mindegyik diplomásban? Távolabbról: egy műszaki főiskola, egyközépiskolás tanítási módszereiről hírhededgyógyszerészkar értelmiségit Vagy megbízható szakembert képez-e? Mert a kettő között, ugye, van különbség... Az értelmiségit —ha tetszik, ha nem — végül is egyetemeken, főiskolákon képezik,ahol megérdeklődik, többször is: mi akar lenni, kolléga? Föntebb agyoncitált zsurnalisztánk agyában is fölvillan az első irodalomszeminárium. Akiváló, emberségéről és szaktudásáról ismert, ugyanakkor jókora élettapasztalattal megáldott tanár föltette a kérdést: ki akar tanár lenni? A tizenöt fős csoportból — akkor mégmindenki eljárt — csupán a harmadrész jelentkezett. Hogy rövidre zárjuk a tanulságot: egyik sem volt értelmiségi szülők ivadéka. Ezek az „alulról jött”, roppant szorgalommal tanuló diákok csak a többi „nagyvonalú” hallgatót követően, harmadév végén, a negyedik évben kezdték kritikusan, szemlélni a nem éppen megfelelő oktatási színvonalat. Mit tapasztaltak? Az indexaláírásért, jó jegyekért elegendő a jelenlét, mint az olyan munkahelyen, ahol a fizetés a jelenléti ív aláírásáért jár. A teljesítménycentrikusság fontosságát a tanároknak csupán tizede vallotta. És jól látták ők is: nem mindig az a társuk maradt bent a tanszéken, aki problémamegoldó képességével még az opponáló hajlamú fiatalabb évjáratúaknál is elismerést vívott ki. Eszébe jutott ez is, az utolsó Rillke-órán, mikor arról beszélt: a mű születése és a befogadás ideje között a modern irodalomban egyre nagyobb rés keletkezik. Hölderlint egy évszázad, Rilkét évtizedek múlva fedezték föl, de a tudományos gondolkodásigazi nagyjai is ilyen hosszúra nyúlt utóélettel kerültek be a köztudatba. Nem ilyen egy kicsit a sorsát, helyzetét az országéval együtt regisztráló, áldozatkész, de jövőképet elmosódva látó értelmiségi is? Dlusztus Imre