Magyar Ifjúság, 1985. január-április (29. évfolyam, 1-17. szám)
1985-01-04 / 1. szám
panoráma Gyorsítás korlátokkal 1985 — a próba éve. Szeretnénk azt írni, hogy a fordulat éve. Ez többet jelentene. Azt tartalmazná, hogy a „hét szűk esztendő” után ismét lendületbe jöhet a magyar gazdaság, tartósan megalapozhatjuk az életszínvonal érezhető emelkedését, hogy ismét gyorsan növekedhetnek a műszaki fejlődést szolgáló beruházások, hogy a bérek növekedése nyilvánvalóan meghaladja az árakét, hogy egyre nagyobb fizetési mérlegtöbblettel zárjuk az évet és így jelentősen csökkentjük az adósságállományt. És hogy mindez garantáltan, sok évre előre így lesz. Mégsem írhatjuk ezt. Mert bár a parlament legutóbbi ülése óta tudjuk, hogy gazdaságunk növekedési üteme meghaladja az előző évekét, hogy most már majd nem csökkennek a reálbérek és így nőhet az életszínvonal, megélénkülés lesz a mélyponton levő beruházások terén is — azt is tudjuk, hogy növekedésünk üteme csak mértéktartó lehet, hogy egyensúlyunk törékeny. Növekedés és egyensúly A magyar gazdaságnak hatalmas erőfeszítésekre van szüksége, ha akkora exporttöbletet akar kitermelni, amely garantálja, hogy a hazai felhasználás növekedése ne falja fel a fizetési mérleg többletet. A többletet, amelyet az elmúlt években kemény önkorlátozással értünk el, és amely a továbbiakban is létfeltétele a minimális biztonságnak. Növekedés és egyensúly könnyen kerülhet ellentmondásba. Ezt régóta tudjuk, hol úgy — a 70-es évek második felében —, amikor a gyors növekedés nyomasztó eladósodást okoz, hol úgy — a 80- as évek első felében —, amikor az egyensúly követelményeinek oltárán fel kellett áldoznunk a gazdasági növekedést. A tanulság fontos. Mindkét célra, a kettő harmóniájára van szükségünk. Hogy hol az ideális metszéspont? Csak az tudja, aki magánál rejti a bölcsek kövét. Miután ez eddig senkinek sem sikerült, a magyar gazdaságpolitika az idealizmus helyett a realizmust próbálja választani. Nem vitamentesen. Vannak közgazdászok, akik szerint korai átkapcsolni a gyors növekedésre, mert nem garantált, hogy a magyar ipar képes lesz előteremteni a korábbinál jelentősen nagyobb exporttöbbletet, és ha mégis produkálja ezt, nem lehetünk biztosak a sikeres piaci értékesítésben, a bevételben. E vélemények szerint tehát továbbra is óvatosan kell bánni a beruházások, a fogyasztás, a szociális kiadások növekedési ütemével. Mások azt a nézetet vallják, hogy feltétlenül gyorsabb ütemre kell kapcsolni. Nemcsak azért, mert az elmúlt évek gazdasági pangása próbára tette a tűrőképességünket. Nemcsak politikai okok miatt, hanem amiatt is, mert kimerültek az egyensúlyt eddig megteremtő lehetőségek, a beruházások és a fogyasztás tovább nem korlátozható, a nemegyszer erőszakolt exportkivitel nem folytatható. Ezért csak a jövedelmek gyorsabb termelése, a gyorsabb növekedés teremthet alapot arra, hogy minden téren előremozduljunk. A dilemma feloldására, növekedés és egyensúly ideális metszéspontjának megtalálására, az illúziók elkerülésére csak egyetlen út kínálkozik: ha először a termelést, a gazdasági tevékenységet fokozzuk, és csak utána a fogyasztást, a beruházásokat. Ez olyan közös tanulság, a 70-es években éppen ellenkező felfogásban folytatott gazdaságpolitika olyan revideálása, amelyben politika és köz egyet kell hogy értsen. Fordulatok Ilyen értelemben mégiscsak beszélhetünk fordulatról 1985-ben. Mint ahogy lényegi változást jelent a gazdaságirányítás reformszellemű megújítása is. A szabadság foka megnő és vele a kockázaté is. Többet lehet vállalni, önállóbban vállalkozni — és lehet veszíteni is, nyereséget, jövedelmet, státust. Életünk, gazdasági tevékenységünk fölött határozottabb kontúrokkal lebeg majd ott a mindennapi értékítélet. A vállalatirányítás új formái jobb helyzetbe hoznak vezetőket és beosztottakat egyaránt: érdekeik eltérése és közössége nyilvánvalóbb lesz, a konfliktusok pontosabban kerülnek felszínre és megoldásuk sokkal inkább a helyszínen történik. A nemzeti jövedelem 3%os ütemet megközelítő növekedése lélegzetvételre ad lehetőséget, csakúgy, mint az egyéni jövedelmek 8°/%os emelkedése, a bérek reálértékének megőrzése. Nagy szükség van erre, mert az elmúlt években csökkent a bérek és más pénzbeni juttatások reálértéke, az állami lakások száma, egyes rétegek és sok család életszínvonala. Drágult a lakásépítkezés, különösen a városokban. Az életszínvonal átlagosan kimutatható stabilitása mögött sok ember nehezebben él, mint korábban, és ezért az átlagot jelző szám nem lehet megnyugtató. A gyorsabb növekedés némileg nagyobb hazai felhasználást tesz lehetővé. A korlátok azonban itt is érezhetőek maradnak. Cserearányaink valószínűleg továbbra sem javulnak a külkereskedelemben. Az idén is elengedhetetlen, hogy kereskedelmi mérlegünkben 600—700 millió dolláros többletet teremtsünk. Gazdaságpolitikusaink arra is figyelmeztetnek, hogy a rubelelszámolású kereskedelemben sem növelhető tovább az évenkénti eladósodás, sőt e folyamat megállítására valószínűleg kisebb mértékű aktívumra lenne szükség az év végi zárszámadáskor. Ezek az elengedhetetlen erőfeszítések mérséklik a hazai piacra bocsátható áruk mennyiségét, fogyasztásunk és beruházásaink méreteit. Legfontosabb céljaink az idén sem újak. Valamivel jobb szinten, mint korábban, meg kell szilárdítanunk a belső egyensúlyt és tovább javítanunk a külsőt. Teher marad 1985-ben is a nagy adósságszolgálat, a sok száz millió dollár kamat és törlesztés. Elnézve a világpiaci tendenciákat, az élelmiszeripar, a gépipar továbbra sem számítható robbanékony sikerekre. Ugyanakkor viszont reménykedhetünk bizonyos javulásokban is. Alacsonyabb lesz az infláció üteme és magasabb a bér é , magasabb, mint eddig, de nem annyira, hogy a bérnövekedés üteme meghaladhatná az áremelkedését. Kedvező, hogy a hazai felhasználás egy-két százalékkal növekszik majd. Hírek szerint— és bizonyára műszaki szakembereink fellélegzésére — növekedhet a dollárért vásárolt technológia aránya is. A vegyipar, a könnyűipar szebb jövőre számíthat az exportban, mint amilyen a múltja volt. A mezőgazdaság megtartja eddigi sikereit. Ezt okunk van elhinni — és közben látni a mögötte álló erőfeszítéseket. Kérdőjelek Sok minden elgondolkodtató. Miért alacsony még mindig a munka termelékenysége? Miért változik olyan lassan az ipar szerkezete? Miért olyan magas még mindig az ipari termelés energiaigényessége? Miért tartunk olyan nehezen lépést a világgazdaság követelményeivel, ha például a műszaki megújulásról van szó? Meddig marad fenn az az állapot, amikor az egyensúlyjavítás terheit mérhetetlenül nagy arányban azok a vállalatok kell hogy viseljék — persze kimás is viselhetné? —, amelyek sikereikkel, ésszerű gazdálkodásukkal megérdemelnék, hogy ne elvonjuk a pénzt tőlük — mindmáig egyre többet —, hanem otthagyjuk náluk, ha lehet, minél többet? E kérdésekre keresi a választ a gazdaságirányítási rendszer korszerűsítése, a magyar reformfolyamat megerősítése. Gazdaságpolitikánk, amely a legnehezebb években is megtartotta a legfőbb gazdasági folyamatok menedzselhetőségét, méltán élvez elismerést keleten és nyugaton egyaránt. A dinamizmust szolgáló továbbfejlesztésben is szükségünk van arra az állhatatosságra, amelyet e politika a restrikció sikeréért tanúsított. A reform továbbfejlesztése több szakaszból áll. Vállalataink egyharmada demokratikusan választhat vezetőt magának már az idén is, és 40 százalékuk az új keresetszabályozás lehetőségét élvezve szabadon dönt arról, hogy milyen mértékben tart „vattaembereket”, vagy milyen mértékben meri kimagaslóan honorálni a legjobb teljesítményeket. Ha belegondolunk, könynyű belátni, hogy ezek a változások nem lesznek feszültségmentesek. Mint ahogy szokatlan lesz az is, ahogyan nő majd a különbség az egyes vállalatok helyzete, fizetőképessége, bérezési lehetősége — vonzereje — között. Az 1985-ös év vezetőket és beosztottakat vizsgáztat a tekintetben is, hogy menynyire hajlandóak biztosítani, illetve mennyire képesek megkövetelni a demokratikus jogokat. Egy ország közhangulatának meghatározója a szociálpolitika. Az eddig elmondottakból talán kiviláglik, hogy a mérsékelt, korlátokkal terhelt gazdasági növekedés nem biztosít lehetőséget robbanásszerű szociálpolitikai javulásra. Kormányzatunk mégis azt tervezi, hogy e téren a zsebébe nyúl. Annyi már most is látszik, hogy az intézkedések java része a fiatalok — természetesen az erre rászoruló fiatal emberek — érdekeit szolgálja majd. 1985 a próba éve annyiban is, hogy ha sikerül megalapozni és megtartani az említett javulásokat, megindítani a kiegyensúlyozott növekedést, akkor erősebbek lesznek a garanciáink arra, hogy a 80-as évek második fele több derűt ad, mint a mögöttünk levő. Az előkészítés alatt álló VII. ötéves terv illúziómentes elkészítéséhez is szükség van az idei tapasztalatokra. A most kezdődő év tehát az érezhető változások éve a gazdaságban, legalább három értelemben. A reform szélesebb méreteket ölt és eközben megváltozik, javul gazdaságpolitikánk, gazdálkodásunk gyakorlata, a nemzeti jövedelem, az életszínvonal növekedése új elem az utóbbi fél évtizedhez képest; és végül, de nem utolsósorban a növekedés és az egyensúly csaknem egy évtizedes ellentmondásai után e két cél kapcsolatában az idén új elem látszik kibontakozni: a harmónia. Gubcsi Lajos 3