Magyar Ifjúság, 1985. szeptember-december (29. évfolyam, 36-52. szám)
1985-09-06 / 36. szám
Budapesten nincs iskolai negyed, mint Moszkvában vagy Bonnban, de még csak egyetemi negyed sem, mint például Párizsban a Quartier Latin, ezért aztán az iskolák — legyen az általános iskola, gimnázium vagy egyetem — a leglehetetlenebb helyeken bukkannak elő. A főváros Vörösmarty Gimnáziuma például egy Stúdióról elnevezett kocsma és egy mosoda társaságában székel a nyolcadik kerületben, az is igaz ugyan, hogy éppen a Makarenkóról elnevezett utcában. Ez az utca a kerület csendesebb utcái közé tartozik, öreg, nagyméretű lakásokkal, benne szintén öreg lakókkal, a hozzájuk tartozó albérlőkkel és eltartásra szerződőkkel. Az ember azt hinné, megváltozik itt az élet, amikor kezdődik az iskola, de nem, szeptembertől júniusig sem hangosabb, talán annyit érez az itt lakó, hogy reggelente többen vannak az utcán, de mindez csupán nyolcig tart, aztán megy minden a megszokott rendben. Szeptember 2-án új tanév kezdődött. Kevésbé mész szagú tantermekben, mint az elmúlt években, újabban a tanácsnak nincs pénze, a műszakilag indokolt beruházási és felújítási munkák hitelfedezetének csupán bizonyos százaléka áll rendelkezésére. Csak a legszükségesebb meszelési munkákat végzik el, ami viszont azzal a kétségtelen haszonnal jár, hogy szeptemberben a legritkább esetben találkozik pedagógus és kőműves, elmondható tehát, hogy az összes tervbe vett munkát újabban határidőre elvégzik. Így van ez már évek óta. Az aula falán lógó hirdetések is mind az iskolakezdést sejtetik. Egy zöld ajtó előtt vagy négy-öt gyerek épp azt olvassa, amelyikre azt írta egy illetékes, hogy „Péntek óta új tankönyv nem érkezett. Hogy mikor jön, azt nem tudjuk”. Sarkon is fordulnak vállvonogatva, tanácstalanul, mintha azt hallották volna, hogy az idén nincs tankönyvügy, ami persze ettől a kiírástól még igaz lehet. Odább, másik táblára függeszted papíron egyetemista ajánlja magát, franciából vállal pótvizsgára felkészítést, hétfőtől csütörtökig lehetett nála jelentkezni, jó ómen, hogy éppen Szerencsésnek hívják, persze azóta már minden eldőlt: két hete lezajlottak a pótvizsgák. Egy korlátnak négyen-öten támaszkodnak a bejárati ajtó előtt, súlyos slukkokat szívnak a cigarettából, ebből is látszik, hogy nem elsősök. Éppen azt beszélik, hogy át kell variálni a tervezett Rómeó és Júlia szereposztását, mivel a Rómeó szerepére kiszemelt fiú kettőből bukott, Júliának be kell érnie mással. Valaki közbeveti, hogy kimeszelték a vécét, eltűnt a penetráns csikkszag, időbe telik amíg ismét belakják. Súlyos gondok ezek, egy darabig csönd támad, aztán érkezik egy gyerek rövidnadrágban, gitártokkal, benne a tanszerekkel, s ez old valamit a csüggeteg hangulaton. — Ilyenkor mindenki örül egymásnak — mondja egy vörös hajú gyerek, Horn Zoltán. — Jól megnézzük egymást, ki mekkorát nőtt három hónap alatt — aztán háta mögé dugja a csikket, és jókorát köszön egy éppen érkező tanárnőnek. Érkezik egy fiú, Kose András, aki azzal kezdi az évet, hogy nyolckor megjelenik majd az igazgatóiban, beszámolni bizonyos vécécsésze-ügyben, amely valamelyik augusztusi pótvizsgás nap alkalmával esett meg, valahogy széttört ez a csésze, de azt mondja Rose, voltak akkor éppen a fülkében egyszerre hárman. Az eset megmagyarázhatatlan, számára éppenhogy érthetetlen. Elmondja majd, mit is látott, de attól tart, az ügyet nem tudja előbbre vinni. Fönt, a második emeleten ezalatt az első találkozás húsz év múlva bizonyosan felejthetetlennek tűnő élményét éli át az első de negyven körüli osztálya. E pillanatban ugyan mindenki feszeng és tipródik, de hát minden felejthetetlen pillanat a maga valóságában feszengés és tipródás, az idő rakja majd helyre a dolgokat a maga megszépítő messzeségével, csak hát azt ki kell várni. Érkezik az osztályfőnök, Petité, végre valami történik, most már nagyobb gond nem lehet. Először is névsorolvasást tart, fölolvassa azt a listát, amelyiken e pillanatban még csupa vadidegen név, fölolvassa Bálinttól Zimréig. Az első névsorolvasás borzalmas dolog, láthatólag lehetetlen helyzetbe hozza a szólítottak Mindenekelőtt föl kell állni s az osztályfőnök utasítása szerint egy pillantást vetni az osztályra. No, de milyen legyen az a pillantás, milyen legyen az első pillantás, amely egyszeri és megismételhetetlen, több első pillantás nem lesz. Rettenetes dolog, amikor valakinek először olvassák a nevét, nem is olyan egyszerű ez, mint első hallásra tűnik. Ez a bizonyos név ebben a közegben most először társul a szólítotthoz, pillanatnyilag még az is kínos, hogy valakinek egyáltalán neve van és azt kimondják, legyen az Joan Patricia vagy Kis Éva. Most belép egy magasra nőtt fiú, hzulpirul, képtelen koordinálni a kezeitlábait, látszik, hogy elsős. Kiböki, hogy az egy hét keresi, s már meg is könynyebbül, de akkor meg az derül ki, hogy nincs a névsoron. Gézánál csak a tanárnő tanácstalanabb, ez is csak első napon eshet meg, akkor is csak az első órán, hova menjen most Géza? A latinosokat keresi, döbbent csönd, kiderül, hogy ilyen osztály nincs is. A baj nyilván nem jár egyedül, Géza most annyit él át, amennyi öt másiknak is sok, nem elég, hogy elsős a Vörösmartyban, még el is tévedt, sőt e pillanatban helye sincs, Nanu-Nanu, akire negyven lány és öt fiú szempár néz, merthogy ez egy ilyen osztály, ez az arány. „Menjen be az igazgatóságra, ott majd eligazítják'' — mondja végre a tanárnő . Géza kilép az ajtón, hát ennek az ügynek is vége, megint a tanévkezdésen a sor, megint terítéken az osztály. A névsorolvasást az osztály diákbizottságának a megválasztása követi, ehhez a tanárnőnek tudnia kell, ki milyen tisztséget viselt az általános iskolában, összeírja hát a neveket. Jancsó Judit például rajtitkár volt, itt meg is áll az osztályfőnöknő, egy titkári beosztás, legyen az bár az általános iskolában betöltve, reményekre jogosít. De aztán kiderül, hogy akad több rajtitkár is, sőt, csapatvezető-helyettes, sőt ezen felül még egy fegyelmi felelős is. Ezek a nevek fölkerülnek egy papírra, s a tanárnő legott fölteszi a kérdést, közülük ki vállalna szívesen megbíztatást? Szabódás a válasz, persze hogy mindenki, de hogy adná elő magát, hogy valaki csak úgy, a harmadik percben magát ajánlja? Végül akad egy kislány, faliújságot szeretne szerkeszteni, ettől mindenki megkönnyebbül, most már van jelentkező krónikás posztra, van önjelölt programfelelős és most már mindenki jelentkezik, aki egykoron fajtitkár volt. Negyed órája tart már az 1985—88-as tanév, amikor kiderül, hogy egy padban hárman ülnek, ez ideig nem mertek még szólni, hogy valamelyiküknek nincs helye. Két szobával odább egy Rose nevű harmadikos gyerek az igazgatónőnek magyarázza, miként történt az a bizonyos vécécsésze-ügy, magyarázza, ám fél, hogy az ügyet nem viszi előbbre. Újabb tanév kezdődött. Kovács Zoltán Tanév kezdődött jock. inf 3