Magyar Ifjúság, 1986. május-augusztus (30. évfolyam, 18-35. szám)
1986-07-04 / 27. szám
GAZDASÁG, ÉRDEK, POLITIKA____________________ Érdekek találkozása ÁTKÉPZÉS AZ ORIONBAN Előző számunkban interjút készítettünk arról, milyen központi támogatás nyújtható azoknak a dolgozóknak az átképzésére, akik kénytelenek munkakört, vagy munkahelyet változtatni. Megtudtuk, a vállalatok nem tolonganak az átképzést segítő pénzekért, hiszen még mindig csak nehezen, vontatottan halad a veszteséges tevékenységek leépítése, felszámolása. Az Orion gyár azon kevesek közé tartozik, amely élt a lehetőséggel: a megszűnt Kalapgyár dolgozóit átképezte, s ehhez igénybe vette a központi támogatást. Miért érte meg átvenni és munkára betanítani a kalapgyári dolgozókat ? Kérdéseinkre Magda Béla gazdasági igazgató és Meleghegyi Józsefné főosztályvezető válaszolt. — A várakozással ellentétben az életszínvonal helyben járása nem vetette vissza igazán a fogyasztási javak forgalmát — kezdték a beszélgetést. — A kereslet kielégítése érdekében elodázhatatlanná vált a bővítés. Budapesten, illetve, a tamási, valamint a jászfényszarui egységünkben ezt nem tudtuk megoldani. Így nekünk kapóra jött a Kalapgyár megszüntetése. Márcsak azért is, mivel a jászfényszarui üzemegységünket mindössze egy kerítés választotta el a Kalapgyár egyik telepétől. Először a jászberényi Lehel Hűtőgépgyár is jelentkezett az átvételre, de később viszszalépett. Végül 1984 januárjában jelképesen és a valóságban is lebonthattuk azt a bizonyos kerítést. Jobban keresnek — Mit kaptak, menynyiért és milyen kötelezettségek jártak együtt ezzel az akcióval? — Hozzájutottunk 12 ezer négyzetméter, termelésre alkalmas területhez. Ekkora szerelőcsarnokot fölépíteni manapság nem lenne olcsó mulatság. Átkerült a vállalathoz több mint 400 ember is, őket át kellett képezni elektronikai szerelőkké. Ez nem volt gyerekjáték, ha belegondolunk, hogy addig kalapot készítettek, nyúlszőrrel és nyúlbőrrel foglalkoztak. Míg azonban idáig eljutottunk, akadt néhány tennivalónk. Gondoskodnunk kellett a Kalapgyár profiljának átmentéséről. A kalap- és konfekcióüzemet a Nyírmadai Állami Gazdaság és a jászfényszarui Béke MGTSZ, a szolnoki bőrüzemet egy szegedi kisszövetkezet vásárolta meg. Ez, természetesen, nem az épületek, hanem a termelőeszközök és készletek eladását jelentette. Ezenkívül nem tartottuk meg a szolnoki telepet és a budapesti Gizella úti raktárát, mert nem volt rájuk szükségünk. A levesben a hús a jászfényszarui üzem volt. Igaz, csak a falakat hagytuk meg. Több tízmillió forintért alakítottuk át. Feltöltöttük az áztatómedencéket, színesre festettük a műhelyeket. Miközben az eredeti profilhoz tartozó termelést fokozatosan megszüntettük, az újonnan létesített tanműhelyben végre hozzáláthattunk a szakmunkások átképzéséhez. — Éltünk az átképzési támogatás lehetőségével. A létszám változó volt, végül is összesen 216 dolgozót érintett. A többiek alkalmazotti és más egyéb beosztásba kerültek. Az átképzési támogatás egy évre szólt, és 2 millió 162 ezer forintot használtunk föl. Ez a pénz kizárólag a betanulás idejére járt, és azt a célt szolgálta, hogy fedezze az egykori kalapgyáriak eredeti átlagfizetése, illetve az átképzés idejére adható bér közötti különbözetet. Ez mindenképpen jól jött, hiszen hónapokig olyan béreket fizettünk, amelyek mögött lényegében nem volt termelés, viszont havonta nagyjából 100 ezer forintot használhattunk föl az átképzési támogatásból. — Elegendőnek bizonyult az egy év az új szakma elsajátításához? Elérték a jászfényszaruiak az Orion mennyiségi és minőségi átlagát? — A többség hamar belejött, lelkesek, szorgalmasak voltak. Ma már jobban keresnek, mint a Kalapgyárban, pedig ott sokféle pótlékot kaptak. A minőség is megüti a mértéket. Mivel jószerivel csak nőket vettünk át, kamatoztathatják kézügyességüket. Ez előnyös, mivel mostani munkájuk finom, könnyű mozdulatokból áll. Azt hiszem, az ilyen típusú feladatokra a nők alkalmasabbak, mint a férfiak. Valószínűleg az is hatott a hangulatukra, hogy kedvezően változtak munkahelyi körülményeik, s nemcsak azok. Építettünk például közértet az üzemmel szemben, létrehoztunk melegítőkonyhát, étkezőt. Elkészült a rendelő és lakásépítési támogatást is adunk. Visszatérve a volt kalapgyáriak munkájára, az első időkben főleg alkatrészeket készítettek. Jelenleg már a jászfényszarui gyáregység — természetesen a régivel együtt — adja a fekete-fehér televíziótermelés egészét, 70 ezer darabot. Ugyancsak onnan kerülnek ki a hangfalak, az RC-elemek. Jelentős a színes televízióhoz és a mikrohullámú berendezésekhez az alkatrészgyártás. A minőségről annyit, hogy mi három év garanciát adunk a televíziókra. Magától értetődik, ezt kizárólag úgy vállalhatjuk, ha feltétlenül megbízunk dolgozóinkban. Mig kísérleti alanyok voltunk, hiszen kérelmünk az első módosítás előtt futott be a minisztériumba, illetve az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalba. A gyárban leszűrt tapasztalatok talán némiképp segítettek a rendelet továbbfejlesztésében. Egyébként minden fórumon segítettek. Többek között a Szolnok Megyei Tanács munkaügyi osztályán, ahová be kellett nyújtani az átképzési támogatás iránti kérelmünket. Valóban elégedettek lehetünk. Ami miatt mégis érdemes elgondolkodni a rendelet igazításán, annak több oka is van. Elméletileg helyes volt az elgondolás. Azonban néhány előre nem látható körülmény közbeszólt. A vártnál jóval kevesebb vállalatnál történt szerkezetmódosítás, és a szükségesnél több olyan cégnek dobtak mentőövet, amely már amúgy is jórészt állami támogatásból vegetált. Ezért a 200 millió forint átképzési támogatási keretet alig használták ki. Ráadásul, bizonyos létszám alatt nem is igen éri meg igénybe venni ezt a lehetőséget. Márpedig, sajnos, sok helyen még mindig az a gyakorlat, hogy akkor is megtartják az embereket, átképzés nélkül, ha valójában nem is nagyon veszik hasznukat. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy amíg a termelőüzemek nem képesek számottevően előrelépni a technikában, technológiában, addig nincs is, ami ennek az ellenkezőjére ösztönözze őket. Ma még az adminisztráció is eléggé nehézkes. Pillanatnyilag az a gyakorlat, hogy a havi bérszámfejtésnél külön kiutalást kell készíteni az alapbér, illetve a korábbi kereset, és a betanulási időre járó fizetés közötti különbségről. Egyszerűsíteni lehetne ezt úgy, hogy állapítsanak meg egy normatív rendszert. Az illetékes hivatalok fogadjanak el egy előzetes kalkulációt. Ezt figyelembe véve adjanak átlagbér-preferenciát. Ez azt is jelenthetné, hogy nem lenne szükség a havi kimutatásokra. És jó lenne, ha nem csupán a különbözetit kaphatnák a vállalatok, hanem esetleg a betanítás idejére az egész fizetést az átképzési támogatásból fedezhetnék. Mi például a betanulás idejére, egy évre dolgozónként 10 ezer forintot használhattunk föl. Természetesen, ez is számított, de ha belegondolunk, hogy mennyi pénz maradt kihasználatlanul a központi alapban, az a tízezer forint lehetett volna több is. — Akkor most önök szerint mégsem vált be az átképzési támogatás? — Azért ilyen sommásan ezt nem mondhatjuk. Inkább úgy lehetne fogalmazni, hogy az elképzeléseket nem mindenben igazolta a gyakorlat. A piac törvényeinek következetesebb érvényesülése esetén sokkal nagyobb jövő várhat az átképzési támogatásra, mint napjainkban. Bihari Tamás Lehetne egyszerűbben? — Önök szerint tehát bevált az átképzési támogatás rendszere. Ámbár három év alatt, amióta a rendelet megszületett, kétszer is módosították. — Nos, mi csupán a saját példánkra hivatkozhatunk. Nálunk, mondhatjuk úgy is, minden szerencsésen összejött. Félig-med