Magyar Ifjúság, 1987. január-április (31. évfolyam, 1-17. szám)

1987-01-02 / 1. szám

NEVÉBEN BELESZERETTEM ... a Magyar Televízió legújabb műsorába. Pedig már sok mindent kaptam a televíziótól. Láthattam az ember első lépéseit a Hol­don, Kennedy gyilkosát, a gyilkosának a gyilkosát, de éppígy megnézhettem a Hagymácska című rajz­filmet eleddig vagy negy­venszer. Ám ez mind sem­mi a legújabbhoz, az „ön­­jelölt”-höz képest. Már maga a szándék is dicséretes. Terjeszteni a versenyszellemet. Ne csak vezérigazgató vagy fő­könyvelő lehessen valaki pályázat útján! Százötven forintért bármelyikünk le­het táncdalénekes, paro­­dista, oroszlánszelídítő vagy cigányzenész — há­rom percig. S hogy to­vább mi lesz, az már a népítélet dolga. Hát ez az, amiért beleszerettem ebbe a műsorba. Mert mi volt eddig? Például a nagy műsortestvér, a Ki mit tud? szállóigévé tette, még ha pocsék volt is a pro­dukció: „ne hagyja abba!” Nem is hagyták, tízen, százan, ezren, és nemcsak a Ki mit tud?-ban. E műsorban ellenben ott az a kilenc gyönyörű lám­pa. Mikor a népítélet ki­gyújtja közülük az ötödi­ket, az egyenesen azt ri­koltja: MOST HAGYD ABBA! Kell-e ennél szebb zene? Hányszor ültem már érte­kezleten, előadáson, szóno­kot hallgatva, s szerettem volna ráordítani: unlak, hagyd már abba! Mégse tettem, s nemcsak a jobb helyeken szocializációnak titulált szemérem miatt. Elég volt a többi hallga­tóra néznem, és meginog­tam. Hátha csak én unom, ha csak nekem nem mond semmit? Aztán a végén rendszerint kiderült, hogy a többi érdeklődő ábrázat is csak dögunalmat takart. Ez a kilenc kicsi lámpa ott az „ön,­jelölt !”-ben éppen az eddig megfogha­­tatlant teszi mérhetővé, pontosan érzékelhetővé: mikor is telik be a pohár. S ha ez már megvan, mi akadálya lehet annak, hogy ezt csak próbának tekintsük? Miért ne lehet­ne másutt is ott tíz— száz—ezer pici lámpa. Szónoki emelvényeken ? Tisztségviselők asztalán, kajó KAMATOZÓ KAMATOK Legyen érdemes lakásra gyűjteni, az otthonteremtésre megspórolt forintok ne veszítsenek az értékükből. Ez volt a KISZ alapgondolata, amikor megke­reste az OTP-t, s tavaly áprilisban elkezdődtek a megbeszélések, ame­lyekről mi is folyamatosan beszámol­tunk. Amiért most ismét visszatérünk­­ rá, annak egyszerű az indoka: decem­berben pont került az ügy végére, a Pénzügyminisztérium, a KISZ és az OTP egyezségre jutott. Idén január el­sejétől kedvezően változik az ifjúsági takarékbetétek kamatozása azok szá­mára, akik az így félretett pénzüket lakásvásárlásra vagy -építésre költik. — Mennyiben tudta érvényesíteni el­képzeléseit a KISZ? — kérdeztük Jendrolovics Páltól, a KISZ KB osz­tályvezetőjétől. — Kompromisszumos megállapodásra jutottunk. Az elején azt szerettük vol­na, hogy az ifjúsági takarékbetétek kamatai mindenkor a lakásár-növeke­déssel egyezzenek. Ez, mint kiderült, túlságosan bonyolult lenne, s hogy ne kelljen örökké aprólékosan számolgat­ni, abban maradtunk, hogy a kamatok mértéke a betétnyitástól számított hat évben évente nyolc, a hetedik eszten­dőben pedig kilenc százalék lesz. — Miért épp ennyi? — A KSH adatai szerint 1980-tól évente átlagosan nyolc százalékkal emelkedtek a lakásárak. Bízva a kor­mány antiinflációs politikájában, fel­tehetően a jövőben sem lesz nagyobb a drágulás. Amennyiben a lakásárak mégis 10 vagy azt meghaladó száza­lékban növekednek, akkor ezt a ka­matok is követik. Ezenkívül lényeges, erről eredetileg nem volt szó, hogy számottevően emelkedett az ifjúsági takarékbetétek alapján igénybevehető különkölcsön felső határa. (Lásd táb­lázatunkat — A szerk.) — A hiteltörlesztések miként változ­nak? — Azt szerettük volna, hogy a 35 év­nél fiatalabbak olyan kedvezményben részesüljenek, hogy a lakásvásárlási kölcsönnek öt évig csak a kamatait fizessék. Ez úgy módosult, hogy har­minc év a korhatár, és három évre lehet kérni ezt a könnyítést, amihez, ellentétben a korábbiakkal, semmiféle igazolás, kérvény nem szükséges, a szerződéskötéskor mindenki eldöntheti, élni kíván-e ezzel a lehetőséggel. Per­sze, tudjuk, további erőfeszítések kel­lenek ahhoz, hogy a fiatalok lakás­­helyzete javuljon. A mostani lépésünk egy a sok közül, s miként azt a XI. kongresszusunkon meghatároztuk, a jövőben is azon leszünk, hogy az if­júság számára megkönnyítsük az ott­honteremtést. — b —­­ A különkölcsön alakul, mely lakáshoz jutás céljára vehető igénybe - az alábbiak szerint a kamattal és prémiummal növelt megtakarítások százalékában 5 év takarékosság után annak 120% max. 200 eFt, míg korábban 100% max. 150 eFt 6 év takarékosság után annak 140% max. 250 eFt, míg korábban 120% max. 180 eFt 7 év takarékosság után annak 160% max. 300 eFt, míg korábban 140% max. 210 eFt 8 év takarékosság után annak 180% max. 300 eFt 9 év takarékosság után annak 200% max. 300 eFt . .­­V' " Szemünk az égen és a Földön „Ígérem, sohasem veszem le az égről A meteorok nem sértődékenyek” Szervét Mihály az inkvizíció elől menekült Gert­­be a XVI. században, a szellemi üldözés ősha­zájából, Spanyolföldről, hogy csatlakozzon a régi dogmákkal szakító új tanokhoz, a reformációhoz. Kálvin megégettette, mint eretneket. Szervét, aki a vérkeringésről új tételeket állított fel, felfedez­ve a tüdő vérkeringését, börtönbe, majd máglyára került, mert nem hitte el Kálvinnak, hogy az új tanok a végső új tanok, hogy ezután lezárt ideák világában kell élni, megtagadta, hogy visszavonja tanait. Szervét Mihályt Sütő András azért idézte a „Csil­lag a máglyán” című darabjában, mert vele együtt hitte, hogy az ég kitágul, a térség végtelen. A tudás, a tudomány ezt a végtelent keresi-azi­­hajtja — és a meteorok valóban nem sértődé­kenyek. Kitágult a világ, amelyben élünk, nemcsak a kozmoszban, hanem a­­Földön is. Új tudomány­ágak születnek, a fantasztikum határát súroló eredmények­­ útját tapossa már a legújabb, a tudományokat kutató tudomány is. Az ember sze­retné kézben tartani önmaga tudását. Kísért bennünket a leszakadás veszélye, a félelem a misztikumtól, az ismeretlentől. Amikor a kiber­netika szót halljuk, sokan ideges borzongással próbáljuk feloldani a homályt: miről is van szó? Amikor pszeudo radikálisnak neveznek valakit, a szó csengéséből bizonyára a sátánra gondolunk, és nem arra, milyen jó lett volna, ha a társa­dalomtudósok közül a ködösítés helyett valaki­nek eszébe jutna még ma is úgy fogalmazni: álbaloldali, szélsőséges. És a hipofízis valószínűleg kérésünket vezette ahhoz a gondolathoz, hogy agyalapunk működéséről van szó. A tudásért és a benne rejlő igazság kibontásáért mindig meg kellett szenvedni. Hol Jeanne d’Arc gondolta így, hol Giordano Bruno küzdött meg ugyanezzel az érzéssel, hol Szervét és mások — a nem szervilisták — vállalták kristálytiszta meg­győződésüket, a matériába vetett hitüket. Ma az út egyszerűbb, csupán e világi elemekkel kell megküzdenünk. A műszaki és biológiai tudo­mányok fantasztikus kincseket nyújtottak nekünk. A társadalomtudományok a felismerést, hogy fá­­tumok nincsenek, hogy mi uralkodunk viszo­nyaink fölött. A matematika a világmindenség végtelen összefüggéseit sűríti áttekinthetőbb mo­dellekbe. A magyar közvélemény mintha idegen­kedne a tudományoktól, mintha e tudományok jeles képviselői szellemi arisztokratizmusba bur­kolóztak volna, egyelőre még hiányzik a kölcsönös kéznyújtás. A bizalmatlanság több tényezővel ösz­­szefügghet, általános és sematizált előítéleteinkkel mindenféle arisztokratizmussal szemben. És azzal is, ahogyan az elmúlt évtizedekben leértékeltük, figyelmen kívül hagytuk a több százezres műszaki gárda kreativitását, alkotóerejét. A politika sem volt kellően igényes abban, hogy mindennapi és távlati munkájához igénybe vegye a tudományok nyújtotta erőt. Az okok még sokáig sorolhatók, és a fenti kira­gadások bizonyára önkényesek. A lényeg most nem is ez. Hitet és reményt keltő, hogy a Magyarország tudományos és gazdasági, de politikai előrehaladását is veszélyeztető tartózko­dás a tudományoktól, a műszaki progressziótól — ha fokozatosan, ha lassan is — de oldódni látszik. A Központi Bizottság legutóbbi ülése ehhez te­remt politikai és társadalmi alapot. A most fel­növő generációk, főleg majd a ma még csöppsé­gek kitárulkoznak a műszaki-tudományos prog­resszió felé; érzik és megérzik, hogy a Föld nem­csak mozog, észveszejtő gyorsasággal pörög. Ha majd kételyek közepette is, ha majd az anya­gi szűkösség visszahúzó erejével küszködve is, ha majd nyugati eredményekre némán-bénán ráme­redő kozmopolitizmus kishitűségét hurcolva is — de biztos, hogy a megváltozott társadalmi környe­zetben, becsülettel, a magyar műszaki intelligen­cia és általában a tudományos progressziót kép­viselő magyar értelmiség más erővel kér majd szót és részt az ország dolgaiban. Az ország gya­rapításáért. Millar darabjában hangzik el a felkiáltás: „Nem, nem, ha már szeretni kell, az észt szeres­sétek.” Gubcsi Lajos a szememet. 5

Next