Magyar Ifjúság, 1987. május-augusztus (31. évfolyam, 18-35. szám)
1987-07-03 / 27. szám
Vadászattudomány Egy olvasó leveléből: „Fenomenális, fantasztikus, hihetetlen. Én, kérem, a be nem avatottak buzgalmával és lelkesedésével csak szuperlatívuszokban tudokbeszélni a mester munkájáról. Minden lelkes rajongója nevében kérem, ne hagyja abba! Várjuk, de hogy várjuk a folytatást.” PÁN: „Hamisítatlan vadászregény T. Kálmán munkája, amely felhasználja azt a sokéves és szinte kimeríthetetlen élményanyagot, amellyel a szerző dicsekedhet. De nem lenne vérbeli vadász, ha ezt megtenné. Szerénysége csak a hosszas unszolásnak engedett a vadásztársak részéről. Aztán nekiült és megírta viszszaemlékezéseinek — (amit bátran nevezhetek páratlannak) — első kötetét. Nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy az olvasóközönség és a honi vadászélet egyaránt csak nyert azzal, hogy ez a munka elkészült. Lapozgassuk szeretettel a hálás művet. A kiadói igyekezet, hogy a művet széles körben terjessze, igen dicséretre méltó. Félvászon kötésben kitűnő illusztrációkkal (melyek szintén a szerző keze ügyességét dicsérik), csupán harminc forint. (A közeljövőben megjelenő második és harmadik kötet vásárlói árengedményt kapnak abban az esetben, ha felmutatják az első kötetben elrejtett igazoló kártyát.)” * És most lássunk ízelítőül néhány sort az első kötetből, mely a már fiatalon a vadászatnak elkötelezett Kálmánkát mutatja be! Részlet „Az első hajtás” c. fejezetből: „Kora reggel ébredtem föl. Apám még aludt mellettem. Én viszont nem tudtam tovább aludni. Nagyon izgatott voltam. Ezen a napon lesz az első igazi hajtás, amin ott lehetek. Hűvös, hideg reggelre ébredtünk. A nap még a látóhatár alatt volt, de azért lehetett már látni. De ahogy azt egy humoros vadászmondás tartja, »►egy jó vadász a sötétben is vadász«. Nem lett volna baj, ha még sötét van, mert látni akkor is lehet, sőt kell, mert vinni kell elemlámpát. Ezt csak azért mondom, hogy azok, akik nem anynyira járatosak a vadászat tudományában, lássák, hogy mi mindenre kell odafigyelnie egy képzett vadásznak. Aztán elindultunk. Én szorosan apám nyomában, mert mint fiatal vadász, csak az idős és tapasztalt vadlövők nyomában mehettem. Elkapott a vadászláz. Ez egy olyan láz, amit csak vadászat közben lehet kapni, és mihelyt elejtettük a vadat, azonnal el is múlik. (Emiatt a láz miatt kell a vadászat után lakmározást csapni, hogy levezessék a feszültséget...) A vad ott magasodott előttem, de akkor már apám mellett álltam. A vadászok minden kétséget kizáróan apámra néztek, ez azt jelentette, hogy csak ő ejtheti el a vadat. Apám öszszehúzott, szúrós szemmel meredt az állatra. Egy hatalmas, sohasem látott méretű mókus repdesett az orrunk előtt ágról ágra. Szemtelensége olyan kihívó volt, hogy apám felhorkant dühében. Vállához emelte sörétes mókuslövőjét, és beledurrantott a közepébe. A vadászok ámulatukban felkiáltottak. Aztán csak úgy hullott az égből a rengeteg mókusaprólék. Mókuscombokkal, mókusfülekkel és mókusfarkakkal volt tele a föld. Aznap este nagy vacsorát csaptunk a gazdag zsákmányból.” Kálmán, amikor a leírt esemény történt, tizenkét éves volt. Naplójegyzeteiből egyértelműen kitűnik, hogy ezek a korai élményei mennyire meghatározóak voltak jövendő életére. Lássunk most néhány sort a már érett szerző és vadász életéből! „Kora reggel ébredtem, kakaskukorékolással a fülemben. A nap épp hogy kibukkant a láthatár mögül. Álmosságom azon nyomban elszállt, mint valamely rossz emlék, úgy röppent el a szememről. Csodálatos volt a reggel. A madarak úgy csiviteltek, mint megannyi füttyművész, a napfény csillámlott a fák harmatos levelein. Sokat ígérő reggel volt. A pincér behozta a reggelit. Csodálatos volt a kilátás a vadászház ablakából. A végtelen, csodálatos erdő köröskörül ... Azon nyomban autóba is szálltunk. Végighajtottunk ezen a hatalmas és csodálatos rengetegen. A hírszerzők jelentése egy kapitális vad feltűnését jelezte. A sofőr rákapcsolt. Azt válaszolta kérdésemre, hogy késésben vagyunk, nem érünk rá csodálkozni az erdő káprázatos szépségein. Éreztem, hogy ezt ő is rettentően sajnálja ... Óvatosan lopakodtunk előre. Az előlopakodó mindenféle furfanggal és csellel tévesztette meg azokat a vadakat, amelyek esetleg leskelődtek ránk, és hírt adhattak volna a társaknak. Ahogy egy vicces vadászmondás tartja: »a vadászfurfang furfangosabb még a vadásznál is«. Beosontunk a rejtekhelyre. Innen már látható volt a vad. Egy hatalmas szarvasbika magasodott előttem. Az áhítatos csendben úgy éreztem, hogy minden szem rám szegeződik. Ebből már tudhattam, hogy a vad elejtésére a vadásztársak engem tartanak a legalkalmasabbnak. A megtiszteltetéstől könny szökött a szemembe, oly csodálatos volt ez a pillanat. Vállaltihoz emeltem a fegyvert, és egy csodálatos lapockalövéssel leterítettem a vadat. Csodálatos volt, hogy birtokba vehettem. Mindenki biztosított, hogy ilyen csodálatos leterítést még soha életükben nem láttak. Hiába, a vérében van — hallottam meg mellettem a suttogást. Csodálatos nap volt.” Izgalom, feszültség, vadászélmények. Ezt kínálja T. Kálmán munkája. Az idézett szakaszok talán már elegendőnek is bizonyulnának ahhoz, hogy bárkit rabjává tegyen a mű, de befejezésül hadd közöljünk még egy részletet, melyben a szerző a „világelső” trófeájának elejtésével foglalkozik, és amely méltó betetőzéseaz első kötet szépségeinek. „Már korán reggel ébren talált a felkelő nap egy kósza sugára, mely beragyogta a világot. Tilinkószó, harmatcseppek és fuvolázó madársereg köszöntött. Ó, a reggeli erdő hódító, zsongító varázsa! Mely költőt ne ihletné meg a különös, mámorító boldogság! A vadászlak csenddel volt telve. Reggeli után nyomban lóra pattantunk, és kilovagoltunk a közeli tisztásra. Onnan gyalogosan indultunk tovább, és nemsokára egy újabb tisztásra értünk. A bal sarkában állt leshelyén egy megfigyelő, és közeledtünkre némán mutatott egy pontra, nem messze maga elé, jobbra. Minden szem a karja irányába fordult. És akkor megláttam minden idők legnagyobb nagyvadát. Akkor láttam, hogy minden szempár rám szegeződik ...” Kedves olvasó! Itt megszakítjuk a regény közlését. Úgy gondoljuk, senki előtt sem lehet kétséges, hogy az izgalmak azért tovább fokozódnak a regény lapjain. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk! Sz. P.