Fittler Kamill szerk.: Magyar Iparművészet 11. évfolyam 1908
8. szám - Radisics Jenő: Az Orsz. Magyar Iparművészeti Múzeum gyűjteményének gyarapodása
306 AZ ORSZ. MAGYAR IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉNEK GYARAPODÁSA 306 láthatók 1907-ben. Annak kapcsán írta le azokat Destrée a „L'Art flamand et hollandais" című folyóirat februári számában. A fentebbi adatokat is Destrée nyomán közöltük. Szerinte nem lehetetlen, hogy ausztriai Margit tulajdonában voltak s az sem látszik kizártnak, hogy igaza van a hagyománynak, mely azokat a brou-i egyházból származtatja, e nagyszerű emléknek a tulajdonából, melyet V. Károly nagynénje emelt szaváiai Philibertnek. Keletkezésük idejére vonatkozólag bizonyosra vehető, hogy a XVI-ík századból valók. Érdekes kiegészítése e falkárpitoknak I. Ferdinánd s Mária mellképével díszített két színes, szintén XVI-ík századi, mázzal borított cseréplap, valószínűleg kályhafiók, melyeket a Múzeum Párisban szerzett meg. Itt adják színes képüket dr. Szendrei János nyomán, aki azokat „A magyar viselet történeti fejlődése" című művében ismertette. Magyar vonatkozásánál fogva, de úgy is mint műtárgy, méltó különös figyelmünkre gróf Bethlen Katának 1695-ből származó menyasszonyi ládája, s ennek kiegészítő része, a hozzávaló szines selyemmel és aranyszállal hímzett párnahaj a legszebb ismeretes magyar ágynemű. A tulipántos ládának ez őse kétségkívül magyar munka, melynek Szászföldön kellett készülnie. Erre vall ragozása, a pilaszterek formája és a lombfűrésszel kivágott és reáragasztott díszítmény. A festés ellenben tősgyökeres magyar, az a virágok stilizációja és egymáshoz való fűzésük módja. Ha analógiát keresünk e festéshez, úgy azt a középkori ú. n. bizmutfestéssel díszített ládikókon és dobozokon fogjuk leghamarább megtalálni. Még a kulcsa a ládának, áttörött foggantyúján a tulajdonosnő kezdőbetűivel, is megvan. A magyar anyag nevezetes gyarapodását jelenti a 25 darabból álló XVII-ik és XVIII-ik századbeli ónmázas fazekak és tányérok gyűjteménye, egy ismert amateur éveken át folytatott fáradságos munkásságának gyümölcse. Nevezetesek azért, mert ékes bizonyságai annak, hogy miként lehet és kell textilmotívumokat stílszerűen alkalmazni agyagra és hogy régente a magyar műipar minden nyilvánulásait egyazon szellem szülte. A magyar fazekas mesterségnek ez az ága az ország északnyugati határán fordul elő leggyakrabban, s számos rokonvonást tüntet fel egynémely egykorú alsó-ausztriai, de kivált sziléziai fazekasmunkával. Itt az a kérdés merülhet fel, hogy a művészi vezetés kinek a kezében volt, a magyar vagy a külföldi fazekasok kezében? Nézetem szerint minket illet meg a vezetés dicsősége, mert az edénycsoporton látható díszítményeknek ezernyi analógiája van a belföldi hímzések között, a templom-mennyezetek festményein, fafaragványokon és zománcos ötvösmunkákon. A keramika ez ágának beható vizsgálata ezenfelül Olaszországra utal és már csak ezért is valószínűbb, hogy ennek hatása Magyarországban nyilvánul először és onnét sugárzott szét a határszéli tartományokba, amint ezt a sodronyzománcnál is tapasztaljuk. Kiemelendőnek tartok még három kancsót; itt, az országban ásták ki azokat. Az egyik meglehetősen ép, a másodiknak — sajnos — letörött a szája, a harmadiknak pedig a füle. Mind a három ólommázos, részben poncolt, eléggé primitív népies cifraságokkal díszített. Formájuk, technikai kivitelük, főleg pedig a fehér ónmáznak színminőségében való használata az egyiken, koruk meghatározására fontos ismertető jelek. Nézetem szerint a XVI-ik század vége és a XVII-ik század eleje közt keletkeztek s mintegy áthidalják az űrt, amely mindezideig fennállott a magyarországi, középkori, mázas kályhafiókok és az 1600. év elején teljesen kiforrott formában jelentkező ónmázas agyagipar között. Nem igen ismerek ehhez hasonló edényeket ezeken kívül az országban. A keramika másik ágából, az üvegből is sikerült néhány érdekes példányt megszereznünk. Római üvegeket, amelyeket épségükön felül elegáns formájuk jellemez és XVIII-ik századbeli magyar, részben zománcfestéssel ékes palackokat és butykosokat, aminekkel a Múzeum mindezideig nem bírt. A magyar sorozatot egészíti ki a néhány holicsi, ritkán előforduló szobrocska, asztaldísz és egyéb edény, köztük egy világoszöld mázzal borított kőedény-kancsó. Ilyen mázat holicsi kőedényen csak egyszer láttam, a múlt évi amateur-