Györgyi Kálmán szerk: Magyar Iparművészet 28. évfolyam 1925
3. szám - Györgyi Kálmán: Külföldi iparművészeti kiállítások - Bor Pál: A Párisi Iparművészeti Kiállítás stíluskritikája
portokban is. Egyes napokon élő mannequineket vonultatnak fel és mindig sok ezernyi közönsége akad ennek a kápráztató fényű mutatványnak. De a divatművészet mellett kiválnak a franciák az iparművészet más ágaiban is. A magastűzű kerámiában már az 1900. évi nagy világkiállításon vívták ki maguknak az elsőbbséget és utolérhetetlenek a páte-nak nevezett áttetsző s gyakran megkapó színhatásokat kiváltó szabadkézzel formált üvegcsodák készítésében is. Lalique és Marinot világhírre jutott mesterei a művészet ez ágának, akad is sok utánzójuk, de ők eddig elérhetetlenek maradtak. Talán egyetlenegy nemzet sem használja oly sokféleképpen és oly nagymértékben művészi célokra a kovácsolt vasat, mint a francia. Nem csupán az épületek széles erkélyein sűrűn alkalmazott díszes vaskorlátok és kapuk adnak bőséges alkalmat a francia vasműveseknek művészi invenciójuk érvényesülésére, hanem a belső helyiségekben is gyakran látjuk a vasból készült díszes használati tárgyakat, csillárokat, tűziszerszámot, asztali lámpákat, polcokat, ellenzőket stb.-t. Ezért van annyi jó mestere a francia vasművességnek, mely technikai kiválósága mellett művészi szempontból is megállja a magasabb igényű bírálatot. Sőt a modern francia iparművészet talán épp e téren érte el a legjobb eredményeket. Mindenesetre sokkal komolyabb, érettebb felfogás nyilvánul a francia vasművesek munkáiban, mint a lakásművészet terén. Örömmel állapítjuk meg, hogy a francia vasművesek között magyar mester is szerepel és pedig dicsőségesen. Neve Kiss Pál, a kiállított művei közül egy remek kaput e füzetben mutatunk be. A bútorművészek közül Pierre Charreau és a nyilván német származású Ruhlmann mester válnak ki előkelő térmegoldásaikkal, nemesarányú, célszerű bútoraikkal és intérieureik harmonikus színakkordjaival. A többi tervezőnek művészete, beleértve a hírneves Dufresne-ét és Follet-ét is, még mindig nagyon ingadozó. Műveik divatcikkek, melyek talán tetszhetnek is a mai közönségnek, de bizonyos, hogy rövid idő múlva idegenszerűen hatnak majd, vagy nevetségesekké válnak éppen úgy, mint a negyedszázad előtt hirtelen felburjánzott, de csakhamar elvirágzott szecessziónak ma már jobbára lomtárba került bútorai. A többi francia csoportokhoz képest legmaradibb felfogás nyilvánul az ékszerek vitrináiban. Úgy látszik, hogy a mesésértékű, csodástűzű gyémántokat, rubinokat, zafírokat, topázokat,smaragdokat, az irizáló opálokat, gyöngyöket és egyéb szemet kápráztató drágaságokat nem vérbeli művészek formálják ékszerekké, hanem mesteremberek. Nyilvánvaló, hogy az amerikai vevők konzervativizmusa az, ami visszatartja a francia ékszerészeket az újszerűbb, merészebb megoldásoktól. Az idegen nemzetek túlnyomó része — mint már említettem — külön pavillonokat épített iparművészetének bemutatására. Minthogy ezek az épületek egy előre megadott terület méreteit nem haladhatták meg és ennélfogva nem fogadhatták magukba a kiállításra küldött anyag nagy tömegeit, az illető nemzetek — Monakót kivéve — részben a Grand Palais-ban, részben az egyes szakcsoportok részére épített külön csarnokokban helyezték el készítményeiket. Ez a szétosztás megnehezítette az áttekintést, különösen, ha még figyelembe vesszük, hogy az iparművészeti oktatás csoportjaiban újból találkozunk a kiállításon szereplő nemzetek legtöbbjével. E cikknek nem lehet célja, hogy minden egyes pavillonnak, a Grand Palais minden termének gazdag tartalmát részletesen ismertesse. Ezért csak a kiállításon szerzett főbb benyomásokról óhajtok beszámolni. A franciák iparművészetéről szóló megjegyzéseimet még a textilművészetük magas fejlettségének elismerésével óhajtom kiegészíteni. A sokféle gobelinek, szőnyegek, nyomott és szövött díszítményekkel borított szövetek beláthatatlan sora szerepel a kiállításon és akad köztük sok igaz művészi érzékkel megkomponált darab. E szakmában csak az angolok vetekedhetnek a franciákkal. Emezek változatosabbak, tervezeteik merészebbek, eredetibbek, mint a fegyelmezettebb ízlésű angoloké. A szigetországbeli fegyvertársak különben is kitettek magukon. A Grand Palais-beli arannyal díszített óriási kék termek installációja A párisi kiállításból. Jan Szczepkowski: Kápolna részlete. (Varsói Iparművészeti Iskola.) Kovács Erzsi rajza. Magyar Iparművészet, 1925. 5