Magyar Jövő, 1946. április (45. évfolyam, 66-86. szám)
1946-04-25 / 83. szám
ILATKOZIK WEINSTOCK JENŐ: A belga földalatti mozgalom magyar harcosa lestapo pribékek kezében. — Hogyan segítette a belga földalatti mozgalom az üldözötteket. — Megkezdődik a náci terror. — 2200 fet katonával együtt felrobbantanak egy vonatot. — Fogság a buchenwaldi haláltáborban. A belgiumi Magyar Függetlenségizgalom tagjai Magyarországra küldik a nekik érkezett MRRA élelmiszercsomagokat Vidor György riportja ka vendég járt a Magyar Jövő szerzőségében. Egy fiatalos, barátságos, energikus ember, akinek nyugodt testéből és csendes beszédmodorából senki következtetné, hogy a végzet végighúzta az utolsó évtized legnagyobb borzalmain. Hogy mi volt a sorsa, arról legjobban beszél a belgiumi Magyar Függetlenségi Mozgalom levélpapírján írt levél, amely ez év március 6-án kelt. “Weinstock Jenő honfitársunk, aki 1928 óta lakik Belgiumban, itt tartózkodása egész ideje alatt tevékeny részt vett a belgiumi magyarok demokratikus mozgalmaiban. “A megszállás alatt részt vett a magyar ellenállási harcban és 1943 végén az egyik leghirhedtebb német koncentrációs táborba, Buchenwaldba került. Ottani magatartásáról rabtársai csak a legjobbat mondták. A kiszabadulás után Belgiumba való visszatérése óta újra bekapcsolódott a belgiumi magyarok nagy tömegszervezetének, a belgiumi Magyar Függetlenségi Mozgalomnak a munkájába. Most, hogy véglegesen az Egyesült Államokba utazik, egy jó bajtárstól és egy kitűnő antifasiszta harcostól veszünk búcsút, abban a biztos tudatban, hogy az amerikai magyarok nagy családjában tovább fogja folytatni közös küzdelmünket egy demokratikus Magyarországért és egy testvéries, szabad világért.” Tudjuk, hogy a német elnyomás négy esztendeje alatt halálmegvető bátorsággal és meg nem alkuvással küzdő belgiumi Magyar Függetlenségi Mozgalom vezetősége csak annak ad ki egy ilyen ékes nyelvezettel írt bizonyítványt, aki a nácik elleni földalatti harcban maga is az életét vitte vásárra, hogy azt megszolgálja. Egy fél évtized minden küzdelme, izgalma és bátor, életveszélyes titkos földalatti harca húzódik meg e levél mögött. Weinstock Jenőt fivére, Louis Weinstock, az AFL Painters Union District 9 vezértitkára már egyszer halottnak hitte és meggyászolta. 1943 őszén elkapta a náci örvény. Barátai Brüsszelben látták utoljára, amint a Gestapo pribékjai üldözték a belga főváros utcáin. Halottnak vélték, de Buchenwald haláltábor felszabadítása után Weinstock Jenőt a foglyok soraiban találták meg és a múlt év május elsején a táborban tartott ünnepélyen ott volt az ünneplők között. Onnan visszatért Brüsszelbe és nem egész egy évvel később, 1946 áprilisában Amerikába érkezett. — A náci megszállás idején, — mondja Weinstock Jenő — Brüsszelben voltak a belgiumi demokratikus magyarok, mert míg Antwerpenben a városi közigazgatást a belga fasiszták, a rexisták intézték, addig Brüsszelben minden fontos hivatalba elért a földalatti mozgalom keze és a brüsszeliek erősen támogatták a földalatti mozgalmat. — Mikor a háború kitört, Antwerpenben dolgoztam. A német hadsereg közeledtére megkezdődött a lakosság menekülése, de az utakat már a német hadsereg elárasztotta és annyira jól voltak megszervezve a németek, hogy külön osztagaik az országutakon útbaigazítást adtak a lakosságnak, hogy merre térjen vissza az otthonába. Ekkor még a németek eléggé emberségesen viselkedtek a lakossággal. Dolgozni kellett, de fizettek és élelmet is adtak. Az álarc azonban csakhamar leszakadt róluk. De ne vágjunk a dolgok elébe. MEGINDUL A FÖLDALATTI MOZGALOM — Mikor a németek bevonultak, a demokratikus erők földalatti szervezeteket létesítettek és az első időkben a szervezet kiépítésén dolgoztak. A háci hatalom azonban egyre brutálisabbá lett és a földalatti szervezetek már 1941-ben elérkezettnek látták az időt, hogy akcióba lépjenek. Megkezdődtek a szabotázsok. A német hadsereg számára hadifelszerelést gyártó üzemekben lelassult a munka, hibás alkatrészek készültek, itt egy ágyú, ott egy gépfegyver nem működött. Ekkoriban, — mondja Weinstock Jenő, a belga-francia határon egy német katonai repülőtérre vittek munkára. A nácik lázas sietséggel építették a repülőtereket és minden pillanat, amit a repülőtér építésénél elvesztettek, fejfájást okozott Berlinnek. A belga földalatti mozgalom ekkor a belga gyárakban a repülőtérhez szükséges hangárok egyik részét “véletlenségből” Marseillebe küldte. Mire megtalálták a küldeményt és visszahozták, egy hét is eltelt. A németek a hajukat tépték dühükben. 1942-ben a németek félretettek minden álszenteskedést és a legnagyobb terrorba kezdtek. A földalatti mozgalom terrorra terrorral válaszolt. Fegyvereket loptak, melyeket megbízható harcosok között osztották szét, akik vonatokat robbantottak és német katonákat tettek el láb alól. A nácik túszokat szedtek és egész városokat megsarcoltak. Ez azonban nem akadályozta mag a földalatti mozgalmat abban, hogy folytassák a harcot. MOLNÁR ISTVÁN A HŐSI HALOTT — A zsidók és a progresszív elemek ekkor már a nácik dühének cégtábláját, képezték. Mindenkit, akire a kezüket rátehették, a koncentrációs táborba küldtek. A földalatti mozgalom első feladatai közé tartozott, hogy élelmiszer jegyeket “szerezzen” a bújkálóknak. Ez rendszerint úgy történt, hogy előzetes megbeszélés alapján vagy féltucat “betörő” lövöldözés közepette behatolt a brüsszeli városházára és pont abba az irodába ment be, ahol “véletlenül” többezer élelmiszerjegy hevert az asztalon. Az ilyen “betörésekbe” még a rendőrök is be voltak avatva és csak a földalatti mozgalom nagyszerű szervezetének tudható be, hogy minden zökkenő nélkül sikerültek az ilyen kalandok. De a földalatti mozgalom fő feladata volt a vasútrobbantás és egy ízben, amikor 2200 német katonával egy vasút felrobbant, a földalatti harcosok között Molnár István hat golyóval a testében halt hősi halált. — 1943 novemberéig bujdostam Brüszszelben, ekkor egy Gestapo kopó felismert és elfogtak, bevittek a brüsszeli Gestapo börtönbe, onnan a Maiines városban levő gyűjtőtáborba és egy kisebb, 69 személyből álló csoporttal, amelyben csak semleges és csatlósállamok polgárai voltak, elindítottak Buchenwaldba. Hogy mit érez az ember, aki Buchenwaldba utazik, arról nem beszél Weinstock Jenő. Arra a kérdésre, hogy milyen a megérkezés egy náci haláltáborba, a következőket mondja: MEGÉRKEZÉS A HALÁLTÁBORBA — A Gestapo “vett át” bennünket a táborba érkezésünkkor. Tudomásunkra adták, hogy minden tulajdonunkat adjuk oda, mert ha megtalálják nálunk, akkor megbüntetnek. Utána egy Gestapo-tiszt, kinek rangja Schaarführer volt, vizsgált át bennünket. Egy vékony pálcával kinyitotta a szájunkat, majd hátra kellett fordulnunk és ott piszkált, hogy van-e valami eldugott holmink. Ugyanezzel a pálcával turkált a szájban és hátul is minden egyes foglyot. Ezt követte a tisztítási procedura. Minden szál hajat lenyirtak villanynyitóval, majd fertőtlenítettek, aztán fürdőbe mentünk. A fürdő egy nagy medence, amelybe parancsszóra kellett beugrani és kijönni. Persze, aki túl öreg vagy gyenge volt, hogy kimászszon, az belefulladt. Segíteni nem szabadott senkinek. Mikor a fürdés megtörtént, akkor kaptuk a ruhát, utána pedig a tábor egy régebbi foglya rövid beszédet intézett hozzánk, amelyben megmondta, hogy mit jelent Buchenwaldban fogolynak lenni. Aki nem teljesíti a parancsot, vagy bármiben is ellenkezik, arra csak egyfajta büntetést szabnak ki és ez a krematórium. — Decemberben volt ez. Reggel 4 órakor keltünk, megkaptuk a napi ennivalót, egy fél fontnyi kenyeret, amit azonnal megettünk. Utána névsorolvasás — appel — ez reggel “gyorsan” ment, mert akkor dolgozni mentünk, “már” hét előtt elkészültünk. Dolgoztunk este 5-ig, nyáron este 6-ig. De az esti appel néha 11 óráig is eltartott. Mindez zeneszóra ment, a fogolyzenekar indulókat játszott, hogy kellő hangulatba hozza a Gestapokat. Ha a tél hidegében a foglyot azon kapták, hogy melegedett egy hirtelen rakott tűz mellett, akkor levették a kabátját és meztelen felsőtesttel kellett aznap dolgoznia. A nácik nem ismertek kegyelmet. — Buchenwald volt az egyetlen tábor, ahol a legyilkoltakról könyvet vezettek. Minden személy természetes halállal halt meg a könyvek szerint, de legalább tudni lehetett, hogy mikor ölték meg. A többi haláltáborokban legyilkolt áldozatoknak a nevét se tudni és ott mindegyiküknek teljesen nyoma veszett. AZ ELSŐ SZABAD MÁJUS ELSEJE 1945 március végén az amerikai 3-ik hadsereg páncélosai megközelítették Buchenwaldot. A foglyok, akik értesültek az előrenyomulásról, rémületbe estek. A németek mindaddig egyetlen haláltábort sem adtak át, hanem vagy elszállították a foglyokat és a tábort elpusztították, vagy ha nem volt idő a foglyok elszállítására, akkor kettőzött erővel dolgozott a krematórium. A múlt évben húsvét vasárnapja április 1-re esett és nem volt munka. Másnap délután fél 3-kor lefújták a munkát. Este pedig, a tábor fennállása óta első ízben , nem volt appel. A táborirodába, ahol a foglyok dolgoztak, a földalatti mozgalomnak szintén elértek a szálai. De ők, a táborirodában se értették a dolgokat. Szerdán reggel se munka, se appel. A táborparancsnok üzenetét olvassák fel a mennydörgő hangszórókban, hogy a tábort nem ürítik ki, mert ezzel a táborparancsnok a múltját akarta jóvá tenni. Estére azonban felsőbb parancsraa táborban a zsidókat összeszedték, hogy elszállítsák a 10 ezer fogolyra méretezett, de már 25 ezer fogolytól nyüzsgő táborból. Minderre azonban már nem került sor, a tábort az amerikai csapatok felszabadították és május elsejét a foglyok megünnepelték. Weinstock Jenő a május 1-ei ünneplés után visszatért Belgiumba és ott ismét a Magyar Függetlenségi Mozgalom oszlopos tagjává lett. — Belgiumban valamivel jobbak a viszonyok, mint Magyarországon. És a mozgalom tagjai, akik UNRRA élelmiszersegélyben részesülnek, — mondja büszke, emelt hangon Weinstock Jenő — az UNRRA élelmiszersegély csomagokat Magyarországra küldik. Tudják, hogy bár Belgiumban is szükség lenne a segélycsomagokra, de Magyarországon sokkal nagyobb az ínség és inkább a szájuktól vonják el, de elküldik a szükséget szenvedő magyarságnak. Weinstock Jenő e hét péntekén este a 809 Westchester Avenuen levő bronxi Hungária klubban beszél élményeiről. A saját küzdelmeinek előadása után nem is vihetne szebb üzenetet a bronxi asszonyokhoz, mint a belgiumi Magyar Függetlenségi Mozgalomnak nemes példáját, akik a saját szeretetcsomagjaikat küldik Magyarországra, hogy ezzel is megsegítsék a szenvedő, fiatal magyar demokráciát. A Magyar Jövő novellája Zsolt Béla:A kivándorló (Befejező közlemény) Mire megérkezett Pestre, Kerekes rajongása a maximumra fokozódott. Archy kétségkívül kedves, mulatságos és friss értelmű fiatalember volt és sok mindenhez értett a rugbyn és az autón kívül is. Ismerte annyira Amerika gazdasági életét, hogy ismereteivel elbűvöljön egy külföldi összeköttetésekkel rendelkező pesti bankárdirektort. Kerekesben, bár nem mert közvetlenül érdeklődni, egyre nőtt a gyanú, hogy Archy nem egészen céltalanul utazik Közép-Európában. S ha céltalanul gazdagnak és előkelőnek látszó fiatal üzletembertől mindig lehet annyit tanulni, mint a legöregebb európai pénzkapacitástól. A bankdirektor tehát mindenképen arra törekedett, hogy Archyt pesti tartózkodása idejére magához fűzze. Amikor a Keleti pályaudvaron leszálltak a vonatról, Archy hoteleimet kért tőle, de Kerekes mosolyogva tiltakozott. — Hogy képzel ilyet? A magyarok híresek a vendégszeretetükről. Az én villámban fog lakni, így került Archy a fényűzéssel berendezett rózsadombi Kerekes-villa kék selyemmel tapétázott vendégszobájába. Kerekes és Kerekesné másnapra egész sereg vendéget hívtak meg Archy tiszteletére.Mindenki el volt ragadtatva tőle és — bár senki sem tudott róla közelebbit, — egyértelműen megállapodtak abban, hogy Carson nem lehet kevesebb egy milliárdos cég junior főnökénél. Egy mindenről informált bankdirektor aki egy ízben már járt Amerikában, a terem egyik sarkában magyarázta: — Carsons? Ismerem a Carsonsokat. A cukor tröszt van a kezükben. Három-négyszáz millió dollárban! Kerekes másnap óvatosan tudakozódott Archytól, hogy otthon váljon a cukorral foglalkozott-e? — Azzal is! — mondta meglepetten* Archy és aztán sokat sejtetően mosolygott, így terjedt el, hogy Archy az amerikai cukortröszt junior vezére. Másnap a legelőkelőbb kereskedői, harmadnap a legexkluzívabb bankári és nagyipari klubban vacsorázott. A szűkkörű vacsorák valóságos bankettekké szélesedtek. A cukornábobot vezérek és méltóságos urak köszöntötték fel, számára érthetetlen ,angol nyelven. Vacsora után hajnalig tartó tánc volt, amelyből Archy alaposan kivette a részét. Amikor hajnalban Kerekesék kékszobájában lefeküdt az ágyba, jólesően állapította meg, hogy az ezerdollárosát még mindig nem sikerült felváltania. Egyúttal nem éppen kellemetlen csalódással csodálkozott, hogy Európában eddig még nem nyílt számára amerikai értelemben vett munkaalkalom. • Mr.Willy Carsons hat hét múlva eljegyezte Kerekes vezérigazgató húgát, egy dunántúli nagybérlő egyetlen leányát. Kerekesék arról álmodoztak, hogy az esküvőn az öreg Carsons is megjelenik, de Willy Archy bánatosan számolt be az apjával való levelezés szomorú eredményéről. Az öreg Carsons hallani sem akar arról, hogy fia Európában nősüljön. Nem akar tudni, fiáról, ha szívére és nem a tröszt érdekeinek parancsára hallgat. Willy azonban reméli, hogy édesanyjának, aki imádja egyetlen fiát, sikerülni fog megtörni az öreg yankee ellenállását. Kerekesék mindezt tudomásul vették, sőt természetesnek találták. Végül is miért egyeznék bele az amerikai cukortröszt elnöke abba, hogy a fia egy dunántúli nagybérlő leányát vegye feleségül? De majd, ha együtt lesznek, majd ha gyerekük lesz, akkor..... mint a filmeken szokás...... az öreg megtörik. Mert minden konok amerikai üzletember ridegsége alatt egy filmszcenárium író szentimentalizmusa rejtőzik. Az esküvő megtörtént, nagy dísszel, az egész City jelenlétében, a methodista, templomban. Télen Carsonsék az Andrássy úton laktak egy villában, nyáron a birtokon. Boldogan éltek, két gyerekük született két év alatt. A falon, mint egy nemesi címer, egy berámázott ezerdolláros díszlett, amelyet Willy sohasem tudott felváltani. Az öreg nagybérlő büszke volt a vejére, aki a magyar Tourist Trophyn kétszer nyerte el az első díjat. Gyönyörű kocsijuk volt, amerikai gyártmány, Packard. Az öreg Carsonst, a cukorkirályt, lassankint elfelejtették. — Ha nem békül, nem békül, annyi baj legyen! Nélküle sem megyünk éppen koldulni — mondta az öreg nagybérlő. De azért figyelemmel kísérte az amerikai cukorpiacot és vacsora közben néha megjegyezte: * — Az apád ma megint halálra kereste magát! Nagy esés van a new yorki tőzsdén. • Mr. Carsons junior, amikor a fia négyéves lett, autón kivitte a Ligetbe, megállt a Washington-szobor előtt és azt mondta fiának: — Látod, fiam, ez az az ember, aki felszabadította nekünk Amerikát az idegen zsarnokság alól. A fiú bambán bámult az ércszoborra. De az apa korán kezébe vette a fia nevelését, hogy*vérbeli amerikai váljék belőle. • Keszthelyi András vasmunkás, aki* a Berengária fedélközön vándorolt ki Amerikába, egy cincinnati gépgyárban kapott állást. Négy évig dolgozott a gyárban és úgy, ahogy megélt. Egy nyári délelőtt elkapta a lendítőkerék és úgy a falhoz mázolta, hogy bizony nehezen lehetett megállapítani: fehér, fekete, vagy sárga volt-e, amikor elindult Miskolcról, ahol a vasgyárból üzemredukció miatt elbocsátották. MAGYAR JÖVŐ (Hungarian Daily Journal) Tudja-e, hogy a helytelen táplálkozás okozza Lief londoni orvos szerint a legtöbb betegséget. Lief, aki több könyvet is írt táplálkozástani kérdésekről, állítja, hogy még olyan betegségeknél is (vérhas, tüdővész, malária), amelyeket közvetlenül baktériumok okoznak, a helytelen táplálkozás az igazi betegségokozó , hogy a nemdohányzók vérének jódtartalma, ha elszívnak egy cigarettát, jelentékeny mértékben emelkedik. A dohányosoknál ez a hatás csak igen kis mértékben jelentkezik. Nálunk a nikotinnal való állandó visszaélés eltompította a szervezetnek ezt avisszaható működését. April 25, 1946 Irodalom - művészet Ilés Béla: A magyar kultúra sikere a Szovjetunióban Illés Béla, a kiváló magyar író, aki az utolsó negyedévszázadot a Szovjetunióban töltötte és mint a szovjet hadsereg őrnagya vett a részt világháborúban, Írja a következőket a magyar-szovjet kulturális kapcsolatokról. Jó tíz esztendő előtt meglátogattam a Komi Köztársaság fővárosát, Sziktikvárt. A komik legközelebbi rokonai a magyarságnak. A sziktikvári Nemzeti Múzeumban magyar terem van. A terem falait Rákóczi, Petőfi, Kossuth és Rákosi Mátyás képei díszítik. A múzeum könyvtárában megtaláltam Petőfi és Arany összes költeményeit, Madácsot, Katonát, néhány kötet Jókait, Mikszáthot és Ady Endre két első kiadású könyvét. A komi iskolákban részletesen tanítják a magyar történelmet. Komi nyelven olvasható Petőfinek, Aranynak és Adynak jónéhány költeménye. Néhány ezer kilométerrel Sziktikvártól délkeletre, Taskendben (az ottani múzeumban) látható egy szoba, amelynek ugyancsak magyar vonatkozása van. Ebben a szobában Vámbéri Ármin munkáit őrzik és térképeket, rajzokat, melyek Vámbéri útját mutatják. A világjáró magyar tudósnak igen nagy tekintélye van Szovjet-Közép-Ázsiában. És nemcsak ott. Az egyik legnagyobb orosz író, Nikolaj Tihonov (a Szovjetunió írószövetségének elnöke), regényt írt Vámbéri Árminról. Pár héttel a háború kitörése előtt jelent meg orosz nyelven, új, tömegkiadásban (150,000 példányban) Vámbéri Ármin önéletírása. Ugyancsak 1941-ben jelent meg a nagy szovjet matematikusnak, E. Kollmannak “A két Bolyai” című tanulmánya. A szovjet egyetemeken azt tanítják, hogy a két Bolyai vetette meg a modern matematika alapjait. Az egyetemi tankönyvek részletesen foglalkoznak Fejér Lipót magyar matematikus munkáival is. A magyar orvostudomány kiválóságai közül elsősorban Semmelweis Ignácot ismerik, de a szakemberek előtt a Korányi név sem ismeretlen. Petőfi már a múlt század hetvenen éveiben ismert, sőt népszerű költő volt orosz földön. Az akkori demokratikus mozgalmak költői egymással versenyezve ültették át orosz nyelvre Petőfi forradalmi verseit. A Gorkij Világirodalmi Intézet könyvtárában az “Egy gondolat bánt engemet” című költeménynek tizenhét nyomtatásban megjelent orosz fordítása található. A múlt század nyolcvanas éveiben, amikor a cári cenzúra kegyetlenül üldözte a haladó értelmiséget, nagyon sok orosz és ukrán forradalmi költemény csak úgy jelenhetett meg, hogy e költeményeknek szerzője elhallgatta nevét és szerzőként — Petőfi szerepelt. Petőfi neve alatt forgott közkézen mintegy félszáz orosz és ukrán forradalmi költemény. . . A nagy Októberi Forradalom győzelme után Petőfi Heineval és Byronnal versenyezve terjedt el az egész Szovjetunióban. A polgárháború idején egy kis füzetnyi Petőfivers orosz nyelven Leningrádban jelent meg, ukránul pedig Odesszában. Petőfiről 1920-ban Peter Kogan akadémikus írt tanulmányt. Petőfit a világirodalom egyik legnagyobb költőjének nevezte. Három évvel később Szovjet-Oroszország közoktatásügyi népbiztosa, Anatol Lunacsarszkij írt tanulmányt Petőfiről és ugyancsak ő fordította oroszra Petőfi hatvankét költeményét. Lunacsarszkij (Petőfit Heine fölé emelve) előadást tartott Petőfiről és koráról a Szovjetunió Tudományos Akadémiáján. Ukrán nyelvre Petőfi válogatott költeményeit Leonid Pervomajszkij fordította le. Pervomajszkij Petőfi-könyve 1938-ban jelent meg. Azóta — három új kiadást ért meg. A magyar festők közül — a múlt század végén és a 20-ik század első évtizedében — népszerű volt Oroszországban Munkácsy Mihály és Zichy Mihály. Liszt Ferenc már egy évszázada nagy nép Oroszországban. A modern magyar zenészek közül Bartók Bélának van komoly súlya a szovjet zeneéletben. Népszerű orosz földön Reinitz Béla néhány dala. A magyar építészet remekei sem ismeretlenek a Szovjetunióban. Az Erzsébet-híd képe és leírása például megtalálható több építészeti tankönyvben. A fegyverszünet megkötése után újra nagy érdeklődés mutatkozik a Szovjetunióban a magyar kultúra iránt. Szent- Györgyi Albert működésével a Tudományos Akadémia foglalkozik. Fejér Lipót munkáit Kollman matematikus tanulmányozza. Rövidesen megjelenik a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának kiadásában a magyarok eredetéről végzett kutatások eredménye, amely nagyon sok új adatot hoz nyilvánosságra , de felhasználja a magyar kutatók munkásságának eredményeit is. Az Állami Könyvkiadó tervezi a legjelentősebb ma élő magyar írók egy-egy munkájának kiadását. Ebben a sorozatban jelenik meg Illyés Gyulának, Heltai Jenőnek, Zilahi Lajosnak, Kárpáti Aurélnak, Darvas Józsefnek és Kovár Lőrincnek egy-egy könyve. A Szovjetunióba emigrált tudósok és írók nagyon sokat dolgoztak azon, hogy a progresszív magyar irodalmat és tudományt ott népszerűsítsék. Nem kismértékben nekik köszönhető, hogy a Szovjetunió népei olyan nagy érdeklődéssel várják a magyar írók munkáit. Mivel a Szovjetunióban a tudomány, irodalom és művészet nemcsak egy kis réteg magánügye, hanem egy-egy jó könyvet milliók és milliók olvasnak és a tudomány eredményei is milliókat érdekelnek, a magyar tudósok és magyar írók szovjetuniós sikerei nagyjelentőségűek Magyarország szempontjából. Petőfi ma a magyar ügy legjobb ügyvédje, a legdöntőbb érv amellett, hogy az utolsó 25 év bűneiért nem a magyar nép fiai felelősek, hanem a magyar nép ellenségei. Minden egyes magyar könyvsiker erősíti a Szovjetunió népeinek a magyar nép iránti barátságát, erősíti a magyar demokrácia nemzetközi helyzetét. Ezért a magyar tudósok és irak szovjetunióbeli sikere — nemzeti ügy.