Magyar Kereskedők Lapja, 1911. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1911-01-06 / 1. szám
ek valamennyien be vannak rendezve asvéd gyufák gyártására is, de e két említett gyárat sem éri fillérnyi kár sem, ha a tilalom életbelépésével mérges foszfor helyett, az ezt teljesen pótló anyagok felhasználásával fogják a kénesgyufát gyártani, annál is inkább, mert ez a gyártás semmiféle beruházást nem igényel. Az összes nyilatkozatok abban a fogalomzavarban szenvednek, hogy a foszfortilalmat olybá tüntetik fel, mintha ezzel a kénesgyujtó gyártása lehetetlenné volnatéve, pedig szó sem lehet erről, mert hisz kifogástalan minőségű kénesgyájtót ugyanazzal a berendezéssel lehet gyártani, csak a gyártáshoz mérges foszfor helyett az ezt pótló anyagokat kell használni. A gyufaipari viszonyok teljes megvilágítása végett utalnom kell azokra a viszonyokra, melyek a Länderbank tervezett trösztje folytán előállottak. A Solo Bécsben székelő cége horribilis árakon vásárolta meg a budafoki, győri, temesvári, szegedi gyárakat, melyek hazánk legrégibb gyárai, de melyeknek gépezeti berendezése és felszerelése teljesen elavult, mert ismert tény, hogy a legutolsó évtizedben a gyufaipari szakgépek csodálatosan tökéletesittettek s igy ezek a gyárak — idegenkedvén az előrelátható monopóliumra való tekintettel a nagyobb beruházásoktól — hosszú évek óta toldják-foldozzák gépezeti berendezéseiket, hogy „megváltásig“ versenyre kelhessenek, az új, modern műszaki berendezéssel bíró gyárakkal, de a megváltás óráját kínosan várják. Azonkívül vannak gyáraink, melyek a legprimitívebb gyufakonyhák, fészkei a munkás betegségeknek, készen vásárolják a fasodronyt, dobozt és a gyártás csak masszafőzésből és mártásból, szóval a foszfornekrózis terjesztéséből áll. Ilyen gyárakat a kulturállamokból már rég kiküszöböltek s létjogosultságuk egyáltalán nincs. Az ígyeremtett helyzettel szemben nem érdektelen, ha Neubauer Gyulának, a temesvári gyár igazgatójának véleményére hivatkozom, aki a piaci helyzetet vitatva, árvál- ■ tozást az új modern gyárak üzembevételével azért nem remél, mert azok termelvénye — úgymond — az első években úgyis harmadrendű s így csak a régi gyárak márkái értékének emelésére alkalmasak. Ezzel szemben kicsinyesnek tartom már csak azért is védekezni, nehogy cikkem reklámizt nyerjen, de tényként szögezem le, hogy egy felvidéki új magyar gyár éppengyártmányai minőségénél fogva 10%-kal állandóan magasabban értékesítheti gyártmányait, mint a „régi“, mondjuk, a temesvári gyár. Vitát sem érdemel az az állítás, hogy a foszforpótló anyagok is mérges összetételünk, idevonatkozólag a vegytechnikában működő kiváló francia, angol és német szaktekintélyek egész szakirodalma bizonyítja az ellenkezőt. Még e cikkek azon kitételére reflektálok, melyek a foszfortilalommal kapcsolatban kizárólag a biztonsági (svéd) gyufák gyártását tartják üdvösnek. Ilyen irányú kormányintézkedés tényleg megsemmisítené a kisebb kénesgyújtó üzemeket, mert a biztonsági gyújtók gyártása tudvalevőleg nagyobb gépezeti beruházásokat igényelt míg tehát a foszfortilalom érdekeiket egy pillanatra sem sérti, a méregmentes, foszfort pótló anyagok használatának eltiltása lehetetlenné tenné helyzetüket. De szociálpolitikai szempontból is nagy baj támadna, mert a szegényebb néposztály nem tudna a megszokott olcsó gyújtóhoz jutni. A cikkek egyike az átmeneti időt is rövidnek tartja s indokul azt említi, hogy a foszforos gyújtóhoz szükséges fáról néhány gyár évekre menő szükségletét körlevélileg fedezte. Erre vonatkozólag meg kívánom jegyezni, hogy a kereskedelmi életben olyan anyagot, mint közönséges puha hasábfa, nem szoktak évekre előre bevásárolni, de haez meg is történt volna bármelyik gyárral, ez károsodást nem szenved, mert ugyanezt a fát a foszformentes gyufa gyártáshoz is felhasználhatja. Az újabb gyárak, melyek modern egészségügyi és technikai berendezésükkel azt a meggyőződést keltették, hogy igenis lehet mindennemű gyújtót mérges foszfor nélkül is gyártani, egy kis zavart csináltak a régebbi gyárak számításaiban, de ezzel nagy szolgálatokat tettek ezen üldözött iparnak, mert a régiek, melyek spekulációból a munkások egészsége áránis csak a megváltást várták és az invesztícióktól idegenkedtek — most verseny folytán reákényszerültek üzemük modern átalakítására. A foszfortalom befejezett ténye mellett örömünknek adhatunk kifejezést, hogy Hieronymi kereskedelmi miniszter a Hegedűs-féle javaslatot afoszforos gyárak kártalanítása dolgában a leghatározottabb formában elutasította s bizony kár volt a magyar gyufagyárosoknak ebben az irányban magukat exponálni. A szerb kereskedelmi összeköttetés kilátásai. ( Belgrádból írják nekünk a következő igen érdekes dolgokat. Az osztrák-magyar-szerb -kereskedelmi szerződés életbelépését itt már alig várják. Több kereskedő, arra számítva, hogy a szerződés már jan. 1-re meglesz, halogatta leapadt készleteinek kiegészítését, mert ezt már osztrák vagy magyar forrásból szerette volna eszközölni, amit most nem tehet meg, mert számos tavaszi áru megrendelésének ideje már lejárt vagy lejáróban van. Ami a szerződés életbeléptetése után a kereskedelmi összeköttetés kialakulását illeti, tényként közölhetem, hogy a szerb importőrök, különösen a belgrádi nagykereskedők várvavárják, hogy az osztrák és magyar gyári cégekkel korábban fentartott, de aszerződésnélküli állapot miatt megszűnt üzleti összeköttetéseket megújíthassák. Habár ezek a cégek a szerződésnélküli állapot hosszú tartama alatt szükségleteiket főleg Németországbl, továbbá Francia-, Angol- és Olaszországból meg Belgiumból fedezték, sőt Észak-Amerikában is létesítettek összeköttetéseket, mégis, különösen a textil-, üveg- és vasszakmában az autonóm Vámtarifa magas tételei dacára, aránylag elég sok árut Ausztriában és Magyarországon, szereztek be. A megszokott összeköttetések, a gyártásnak az itteni kívánalmaikhoz való alkalmazkodása, egyes esetekben az alacsonyabb árak és a kedvezőbb hitelnyújtás képezték az okát annak, hogy több összeköttetés továbbra is fentartatott s ma is fennáll. Mindezek oly momentumok, melyek remélhetővé teszik, hogy a magyar ipar termékei belátható időn belül, sőt talán előbb, mint hinni lehetne, ismét elfoglalják régi helyüket a szerb piacon. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy más iparállamokkal létesített üzleti összeköttetéseiket a szerb kereskedők nem oldhatják fel minden esetben oly könnyen, valószínű tehát, hogy többféle árura nézve a szerb importőrök csak a jövő őszi és téli évad folyamán állíthatják vissza magyar összeköttetéseiket. Ami a mezőgazdasági termények termelőit, a mezőgazdákat és állattenyésztőket illeti, ezek korántsem néznek vérmes reményekkel az új kereskedelmi szerződés elé. Az általános vélemény az, hogy a szerződés inkább a Szerbiába való behozatalt, mint a Szerbiából való kivitelt mozdítja elő és hogy Szerbiának Ausztria-Magyarországba való kivitele a magyar vámtételek miatt alig fog évenként 12—15 millió dinárra emelkedni, ellenben a monarkiának Szerbiába való behozatala valószínűleg évi 50—60 millió dinár lesz. A szerb mezőgazdasági termények közül a gabona behozatala a magyar vámtételek miatt teljesen ki van zárva, ez kivételesen , csak az 1909-iki kedvezőtlen aratás után történhetett, amidőn a magas vámokat át lehetett hárítani a fogyasztóra. A szerb gabona jelenlegNémetországba és Belgiumba megy, a liszt pedig Törökországba és az utóbbi időben Egyiptomba is. A sertések a szerződés nélküli állapot tartama alatt jelentékeny számban felállított export-vágóhidakon dolgoztatnak fel, innét a sonkát, besózott húst,, szalonnát és szalámit Olasz-, Francia-, Angolországba és Belgiumba, a zsírt pedig Németországba viszik. Ezek az áruk mindenütt jó piacra találnak és elég magas árakat érnek el. A szerb sertéstenyésztők, hizlalók és kereskedők meg vannak ezekkel az összeköttetésekkel elégedve s legkevésbbé sem vágynak arra, hogy a sertéshúst, meglehetősen körülményes és zaklató eljárás tűrésével, Magyarországba vagy Ausztriába exportálják. A vágómarha Olaszországba való kivitele gyorsan fellendült és 1910 tíz első hónapjában 50 ezer darabra emelkedett. November elején azonban a főkiviteli hülyéken fellépett a száj- és körömfájás és e miatt a kormány a forgalmat eltiltotta, minélfogva az export most csaknem teljesen szünetel, úgy sertés, mint vágómarha jelentékeny mennyiségben áll rendelkezésre; a sertés ára kg.-kéntélősúlyban 80. parti (mintegy 76 fill.), félig a vágómarháért élősúlyban kg.-ként 60—70 partit fizetnek. Régebben sokkal alacsonyabbak voltak az árak, az olasz szükséglet azonban annyira felhajtotta, hogy most már az érdekeltek az árakkal meg vannak elégedve s e szempontból sem vágynak az osztrák és magyar húspiac felkeresésére. Mindent egybevetve, a magyar ipar idővel kellő hasznát fogja látni a szerb kereskedelmi szerződés megkötésének, ellenben a magyar piacokon uralkodó húsdrágaságot a szerződés életbeléptetése alig fogja enyhíteni, sőt nagyon valószínű, hogy ha a szerbiai húsbevételt zaklató ellenőrzésnek vetik alá, Szerbiából marha- és sertéshús egyáltalán nem kerül majd a monarkiába. — Megdrágul a vasút. A pénzügyi bizottságban Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter szóvátette a személyi és az árudíjszabás felemelését, amelyre az államvasutaknak pénzügyi szempontból okvetlenül szüksége van. A díjszabási reform részleteiről a miniszter nem nyilatkozott, de az alapelvek már meg vannak állapítva. A személyi díjszabás módosítására vonatkozó munkálatot a Máv igazgatósága már felterjesztette a kereskedelemügyi minisztériumhoz. E javaslat szerint az egyes kocsiosztályok között ma fennálló díjkülönbözet lényegesen felemeltetik akként, hogy a másodosztályú menetdíjak kétszeresét, az első osztályú díjak háromszorosát fogják kitenni a harmadosztályú menetáraknak. A gyorsvonatok menetdíjai lényegesen felemeltetnek. A mostani 16. zónán felül a nagyobb távolságok több új zónába osztatnak be, úgy, hogy a mai ingyen utazás a nagyobb távolságokra megszűnik. A középtávolságokon némi eltolódások és új zónabeosztások lesznek, de ezek a mai menetdíjakat nem fogják lényegesebben megdrágítani. A zónadíjszabás reformja tehát inkább csak az ország egész területén átutazó idegenek utazását fogja drágítani. Az árudíjszabás reformjának alapelve az, hogy a tömegáruk szállítási díja lehetőleg olcsó marad, és a felemelés csak az iparcikkeket és oly árukat érje, melyeknél az anyag értékét a feldolgozás nagyban növelte és amelyek e szerint a nagyobb szállítási díjat nagyobb értéküknél fogva elbírják. Ezeknek viteldíja mintegy 25%-kal fog emeltetni. A díjszabási reform fő szempontja az, hogy a Máv bevételeit szaporítsa ugyan, de emellett az ország közgazdasági és forgalmi érdekei megkiméltessenek. __ A marhák jóléte. Lukács László pénzügyminiszter nagy meglepetésre ébredt. A költségvetés összeállításánál még sötéten látta az állam pénzügyi helyzetét, úgy hogy a marhatenyésztés emelésére csak másfél millió koronát szánt. Időközien — mint ő