Magyar Kereskedők Lapja, 1911. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-06 / 1. szám

ek valamennyien be vannak rendezve a­­svéd gyufák gyártására is, de e két említett gyárat sem éri fillérnyi kár sem, ha a tila­lom életbelépésével mérges foszfor helyett, az ezt teljesen pótló anyagok felhasználásá­val fogják a kénesgyufát gyártani, annál is inkább, mert ez a gyártás semmiféle beruhá­zást nem igényel. Az összes nyilatkozatok abban a foga­lomzavarban szenvednek, hogy a foszfor­­tilalmat olybá tüntetik fel, mintha ezzel a kénesgyujtó gyártása lehetetlenné volna­­téve, pedig szó sem lehet erről, mert hisz ki­fogástalan minőségű kénesgyájtót ugyan­azzal a berendezéssel lehet gyártani, csak a gyártáshoz mérges foszfor helyett az ezt pótló anyagokat kell használni. A gyufaipari viszonyok teljes megvilá­gítása végett utalnom kell azokra a viszo­nyokra, melyek a Länderbank tervezett trösztje folytán előállottak. A Solo Bécs­ben székelő cége horribilis árakon vásárolta meg a budafoki, győri, temesvári, szegedi gyára­kat, melyek hazánk legrégibb gyárai, de me­lyeknek gépezeti berendezése és felszerelése teljesen elavult, mert ismert tény, hogy a legutolsó évtizedben a gyufaipari szakgé­­pek csodálatosan tökéletesittettek s igy ezek a gyárak — idegenkedvén az előrelátható monopóliumra való tekintettel a nagyobb be­ruházásoktól — hosszú évek óta toldják-fol­­dozzák gépezeti berendezéseiket, hogy „meg­váltásig“ versenyre kelhessenek, az új, mo­dern műszaki berendezéssel bíró gyárakkal, de a megváltás óráját kínosan várják. Azon­kívül vannak gyáraink, melyek a legprimi­tívebb gyufakonyhák, fészkei a munkás­ be­tegségeknek, készen vásárolják a fasodronyt, dobozt és a gyártás csak massza­főzésből és mártásból, szóval a foszfornekrózis terjesz­téséből áll. Ilyen gyárakat a kulturállamok­­ból már rég kiküszöböltek s létjogosultságuk egyáltalán nincs. Az így­eremtett helyzettel szemben nem érdektelen, ha Neubauer Gyulának, a temes­vári gyár igazgatójának véleményére hivat­kozom, aki a piaci helyzetet vitatva, árvál- ■ tozást az új modern gyárak üzembevételé­vel azért nem remél, mert azok termelvénye — úgymond — az első években úgyis har­madrendű s így csak a régi gyárak márkái értékének emelésére alkalmasak. Ezzel szemben kicsinyesnek tartom már csak azért is védekezni, nehogy cikkem rek­­lámizt nyerjen, de tényként szögezem le, hogy egy felvidéki új magyar gyár éppen­­gyártmányai minőségénél fogva 10%-kal ál­landóan magasabban értékesítheti gyártmá­nyait, mint a „régi“, mondjuk, a temesvári gyár. Vitát sem érdemel az az­ állítás, hogy a foszforpótló anyagok is mérges összeté­telünk, idevonatkozólag a vegytechnikában működő kiváló francia, angol és német szak­­tekintélyek egész szakirodalma bizonyítja az ellenkezőt. Még e cikkek azon kitételére re­flektálok, melyek a foszfortilalommal kap­csolatban kizárólag a biztonsági (svéd) gyu­fák gyártását tartják üdvösnek. Ilyen irányú kormányintézkedés tényleg megsemmisítené a kisebb kénesgyújtó üzemeket, mert a biz­tonsági gyújtók gyártása tudvalevőleg na­gyobb gépezeti beruházásokat igényelt míg tehát a foszfortilalom érdekeiket egy pil­lanatra sem sérti, a méregmentes, foszfort pótló anyagok használatának eltiltása lehe­tetlenné tenné helyzetüket. De szociálpoli­tikai szempontból is nagy baj támadna, mert a szegényebb néposztály nem tudna a meg­szokott olcsó gyújtóhoz jutni. A cikkek egyike az átmeneti időt is rö­vidnek tartja s indokul azt említi, hogy a foszforos gyújtóhoz szükséges fáról néhány gyár évekre menő szükségletét körlevélileg fedezte. Erre vonatkozólag meg kívánom je­gyezni, hogy a kereskedelmi életben olyan anyagot, mint közönséges puha hasábfa, nem szoktak évekre előre bevásárolni, de ha­­ez meg is történt volna bármelyik gyárral, ez károsodást nem szenved,­ mert ugyanezt a fát a foszformentes gyufa gyártáshoz is felhasználhatja. Az újabb gyárak, melyek modern egész­ségügyi és technikai berendezésükkel azt a meggyőződést keltették, hogy igenis lehet mindennemű gyújtót mérges foszfor nélkül is gyártani, egy kis zavart csináltak a ré­gebbi gyárak számításaiban, de­ ezzel nagy szolgálatokat tettek ezen üldözött iparnak, mert a régiek, melyek spekulációból a mun­kások egészsége árán­­is csak a megváltást várták és az invesztícióktól idegenkedtek — most verseny folytán reákényszerültek üze­mük modern átalakítására. A foszfort­­alom befejezett ténye mel­lett örömünknek adhatunk kifejezést, hogy Hieronymi kereskedelmi miniszter a Hege­dűs-féle javaslatot a­­foszforos gyárak kár­talanítása dolgában a leghatározottabb for­mában elutasította s bizony kár volt a ma­gyar gyufagyárosoknak ebben az irányban magukat exponálni.­­ A szerb kereskedelmi össze­köttetés kilátásai. ( Belgr­ádból írják nekünk a következő igen érdekes dolgokat. Az osztrák-magyar-szerb -­kereskedelmi szer­ződés életbelépését itt már alig várják. Több kereskedő, arra számítva, hogy a szerződés már jan. 1-re meglesz, halogatta leapadt készletei­nek kiegészítését, mert ezt már osztrák vagy magyar forrásból szerette volna eszközölni, a­mit most nem tehet meg, mert számos tavaszi áru megrendelésének ideje már lejárt vagy le­­járóban van. Ami a szerződés életbeléptetése után a ke­reskedelmi összeköttetés kialakulását illeti, tényként közölhetem, hogy a szerb importőrök, különösen a belgrádi nagykereskedők várva­­várják, hogy az osztrák és magyar gyári cégek­kel korábban fentartott, de a­­szerződésnélküli állapot miatt megszűnt üzleti összeköttetéseket megújíthassák. Habár ezek a cégek a szerződés­nélküli állapot hosszú tartama alatt szükségle­teiket főleg Németországb­l, továbbá Francia-, Angol- és­­ Olaszországból meg Belgiumból fe­dezték, sőt Észak-Amerikában is létesítettek összeköttetéseket, mégis, különösen a textil-, üveg- és vas­szakmában az autonóm Vámtarifa magas tételei dacára, aránylag elég sok árut Ausztriában és Magyarországon, szereztek be. A megszokott összeköttetések, a gyártásnak az itteni kívánalmaikhoz való alkalmazkodása, egyes esetekben az alacsonyabb­ árak és a ked­vezőbb hitelnyújtás képezték az okát annak, hogy több összeköttetés továbbra is fentarta­­tott s ma is fennáll. Mindezek oly momentu­mok, melyek remélhetővé teszik, hogy a ma­gyar ipar termékei belátható időn belül, sőt talán előbb, mint hinni lehetne, ismét elfog­lalják régi helyüket a szerb piacon. Nem sza­bad azonban figyelmen kívül hagyni azt a kö­rülményt, hogy más iparállamokkal létesített üzleti összeköttetéseiket a szerb­ kereskedők nem oldhatják fel minden esetben oly könnyen, valószínű tehát, hogy többféle árura nézve a szerb importőrök csak a jövő őszi és téli évad folyamán állíthatják vissza magyar összeköt­tetéseiket. Ami a mezőgazdasági termények termelőit, a mezőgazdákat és állattenyésztőket illeti, ezek korántsem néznek vérmes reményekkel az új kereskedelmi szerződés elé. Az általános véle­mény az, hogy a szerződés inkább a Szerbiába való behozatalt, mint a Szerbiából való­ kivitelt mozdítja elő és hogy Szerbiának Ausztria-Ma­­gyarországba való kivitele a magyar vámtéte­lek miatt alig fog évenként 12—15 millió di­nárra emelkedni, ellenben a monarkiának Szer­biába való behozatala valószínűleg évi 50—60 millió dinár lesz. A szerb mezőgazdasági termények közül a gabona behozatala a magyar vámtételek miatt teljesen ki van zárva, ez kivételesen , csak­ az 1909-iki kedvezőtlen aratás után történhetett, amidőn a magas vámokat át lehetett hárítani a fogyasztóra. A szerb gabona jelenleg­­Német­országba és Belgiumba megy, a liszt pedig Tö­rökországba és­ az utóbbi időben Egyiptomba is. A sertések a szerződés nélküli állapot tar­tama alatt jelentékeny számban felállított ex­port-vágóhidakon dolgoztatnak fel, innét a sonkát, besózott húst,, szalonnát és szalámit Olasz-, Francia-, Angolországba és Belgiumba, a zsírt pedig Németországba viszik. Ezek az áruk mindenütt jó piacra találnak és elég ma­gas árakat érnek­ el. A szerb sertéstenyésztők, hizlalók és kereskedők meg vannak ezekkel az összeköttetésekkel elégedve s legkevésbbé sem vágynak arra, hogy a sertéshúst, meglehetősen körülményes és zaklató eljárás tűrésével, Ma­gyarországba vagy Ausztriába exportálják. A vágómarha Olaszországba való­ kivitele gyor­san fellendült és 1910­ tíz első hónapjában 50 ezer darabra emelkedett. November elején azon­ban a főkiviteli hülyéken fellépett a száj- és körömfájás és e miatt a kormány a forgalmat eltiltotta, minélfogva az export most csaknem teljesen szünetel, úgy sertés, mint vágómarha jelentékeny mennyiségben áll rendelkezésre; a sertés ára kg.-ként­­élősúlyban 80. parti (mintegy 76 fill.­), félig a vágómarháért élősúlyban kg.-ként 60—70 partit fizetnek. Régebben sok­kal alacsonyabbak voltak az árak, az olasz szükséglet azonban annyira felhajtotta, hogy most már az érdekel­tek az árakkal meg vannak elégedve s e szem­pontból sem vágynak az osztrák és magyar húspiac felkeresésére. Mindent­ egybevetve, a magyar ipar idővel kellő hasznát fogja látni a szerb kereskedelmi szerződés megkötésének, ellenben a magyar pia­cokon uralkodó húsdrágaságot a szerződés élet­beléptetése alig fogja enyhíteni, sőt nagyon valószínű, hogy ha a szerbiai húsbevételt zak­lató ellenőrzésnek vetik alá, Szerbiából marha- és sertéshús egyáltalán nem kerül majd a monarkiába. — Megdrágul a vasút. A pénzügyi bizottságban Hieronymi Károly kereskede­lemügyi miniszter szóvátette a személyi és az árudíjszabás felemelését, amelyre az ál­lamvasutaknak pénzügyi szempontból ok­vetlenül szüksége van. A díjszabási reform részleteiről a­ miniszter nem nyilatkozott, de az alapelvek már meg vannak állapítva. A személyi díjszabás módosítására vonat­kozó munkálatot a Máv­ igazgatósága már felterjesztette a kereskedelemügyi miniszté­riumhoz. E javaslat szerint az egyes kocsi­­osztályok között ma fennálló díjkülönbözet lényegesen felemeltetik akként, hogy a má­sodosztályú menetdíjak kétszeresét, az első osztályú díjak háromszorosát fogják kitenni a harmadosztályú menetáraknak. A gyors­vonatok menetdíjai­ lényegesen felemeltetnek. A mostani 16. zónán felül a nagyobb távol­ságok több új zónába osztatnak be, úgy, hogy a mai ingyen utazás a nagyobb távolságokra megszűnik. A középtávolságokon némi elto­lódások és új zónabeosztások lesznek, de ezek a mai menetdíjakat nem fogják lényegeseb­ben megdrágítani. A zónadíjszabás reformja tehát inkább csak az ország egész területén átutazó idegenek utazását fogja drágítani. Az árudíjszabás reformjának alapelve az, hogy a tömegáruk szállítási díja lehetőleg olcsó marad, és a felemelés csak az iparcik­keket és oly árukat érje, melyeknél az anyag értékét a feldolgozás nagyban növelte és amelyek e szerint a nagyobb szállítási díjat nagyobb értéküknél fogva elbírják. Ezeknek viteldíja mintegy 25%-kal fog emeltetni. A díjszabási reform fő szempontja­ az, hogy a Máv­ bevételeit szaporítsa ugyan, de emel­lett az ország közgazdasági és forgalmi ér­dekei megkiméltessenek. __ A marhák jóléte. Lukács László pénzügyminiszter nagy meglepetésre ébredt. A költségvetés összeállításánál még sötéten látta az állam pénzügyi helyzetét, úgy hogy a marhatenyésztés emelésére csak másfél millió koronát szánt. Időközi­en — mint ő

Next