Magyar Kereskedők Lapja, 1917. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1917-01-06 / 1. szám

1 MAGYAR KEI. rm* ›J› A.W rj£% JTd «! \ vanaiKOKOK es iparosok Lap}«)] 1917 Január 6. el. akkor meg a fogyasztók széles körét üti el attól, hogy a közfogyasztásra rekvirált elsőrendű életszükségleti cikkekhez hozzá­juthassanak, mert olyan szövetkezet, amely­nek a község minden lakója tagja volna, — szerencsére, — nincsen. Az ilyen félszeg intézkedések által sújtott kereskedőknek össze kell fogniok és együttesen kell a föl­jelentést az illető basáskodó főszolgabiró vagy községi elöljáróság ellen megtenni, hogy fölöttes hatóságaik kioktathassák arra, hogy a sok vérbe, töméntelen áldozatba ke­rülő háborúnak más célja is van, mint hogy a kereskedőket tönkretegyék — a saját zse­bük javára. Az árdrágító visszaélésen üldözése.­­ .­­ Irta: Dr. VIDOR JENŐ budapesti ügyvéd. " A háborús üzérkedések üldözésére kor­mányzatunk csaknem másfélévi késedelem­mel gondolt, akkor, amikor már a beteg­ség igen krónikussá vált, és akkor is olyan módszereket alkalmazott a gyógyításra, a­melyek mihamar elégteleneknek bizonyul­tak. 1915 november végén jelent meg az életszükségleti cikkekkel való ellátásról s az árdrágító visszaélésekről szóló 4207/1915. M. E. sz. kormányrendelet, 1916 január 24-én pedig életbe lépett az árdrágító visz­­szaélésekről szóló 1916.IX. törvénycikk. A rendelet üldözi tulaj­don­képen a köz­szükségleti cikkekkel való árdrágító üzér­kedést és a rendőri büntetőbíróságok hatás­körébe utalja az árjegyzékek kifüggeszté­sére, a maximális áron mellékkikötés nél­kül való eladásra, az üzemek folytatására, valamint a halmozási stb. tilalmakra vonat­kozó rendelkezések megszegőit, akiket két hónapig terjedhető elzárással és 600 K-ig terjedő pénzbüntetéssel sújt. E rendelet 17. §-ának 4. pontja kihá­gás miatt bünteti az árust, aki közszükség­leti cikkért magasabb árat kínál, hogy azt másokkal szemben megszerezze és 9. §-ában megadja a közigazgatási hatóságnak a jo­got, hogy az életszükségleti cikkekkel nem hivatásszerű­leg foglalkozó alkalmi árusokat a kereskedésből kizárja, -avag­y azt előzetes hatósági engedélytől tegye függővé, sőt a forgalombahozatal módját az attól való el­tiltás terhe alatt is meghatározhatja. A rendelet tilalmai leginkább a maxi­mális árra, az árjegyzékek kifüggesztésére és az áruhalmozásra vonatkozó részükben is bizonyos szűk osztály, illetve személyi korlátok között, az alkalmi üzérkedőkkel szemben nyertek főleg alkalmazást, de mai­­ napig sem kellő hatályossággal.­­ Éppen az alkalmi üzérkedések hatályo­sabb üldözése végett hozatott az 1916 : IX.­­cikk, amelynek címe ugyan az árdrágító visszaélésekről szól, de amely egyáltalán nem­ az­t bünteti, aki az életszükségleti cik­kekkel üzérkedik és azok árát aránytalanul tényleg fokozza, hanem erre való tekintet nélkül formai deliktumként vétséggé minő­síti a cselekményt és gyorsítóit bűnvádi el­járással kivételes bíráskodás útján a vét­kest két évig terjedhető fogház és 109 K-tól 20.000 K-ig terjedhető pénzbüntetéssel ren­deli büntetni, sőt hivatalvesztéssel is sújt­hatja és az illető cikkel való kereskedéstől is eltilthatja a vétkest mellékbüntetésként. A külföldit pedig az ország területéről visz­­szatérési tilalom mellett ki is tilthatja és az ítélet napilapban való közzétételét is elren­delhet. A rendelet szerinti kihágások továbbra is a rendőri büntető bíráskodás illetékes­sége alatt maradtak, de minthogy a rende­let büntető szakaszai már azon fenntartással hozattak, hogy csak akkor büntetendők a kérdéses cselekmények kihágásként, ha sú­lyosabb bűncselekményt nem képeznek,­­ így, a­m­ennyiben a vád tárgyává tett esetek fedik a törvény szerinti vétségek tényállá­sát, a törvény hatályba lépte napjától azok többé nem kihágásként a rendőri büntető bíróság, hanem vétségként az ille­tékes kir. törvényszék által kivételes gyor­sított bűnvádi eljárás szerinti tárgyalás út­ján bűntetteinek. Bűntettként rendeli a törvény büntetni a cselekményt és 3 évig terjedhető börtön­nel sújtja azt, aki életszükségleti cikkekből nagyobb készletet megsemmisít. Kisebb készlet megsemmisítése csak vétség. A pénz­büntetés itt is ugyanaz. Ellenben­ ott, ahol a bűncselekményeken való illetéktelen nye­reség megállapítható, ott a pénzbüntetés maximuma a nyereség kétszeresére emel­kedik. A törvény 1. §-a tilalmazza k­yerészke­­dés céljából hivatásszerűség vagy hatósági engedély nélkül közszükségleti cikkeknek a­dját házi, gazdasági vagy üzemi szükségle­tet meghaladó aránytalan mennyiségben való beszerzését, a 2. §. pedig ilyen cik­keknek a forgalomból való visszatartását, az üzem korlátozását és beszüntetését, to­vábbá a nem kereskedők, vagy nem be­jegyzett cégű ügynökök közvetítését. Érdekes, hogy 3. §-ában az 1. és 2. §-beli itt ismertetett bűncselekmények elkö­vetésére való összebeszélést vagy egyes­ülést is ugyanazon büntetéssel sújtja a törvény, mint magát a törvény szerinti árdrágító üzérkedést. Legérdekesebb azonban és ez az, ami a laikus közönséget a törvény alkalmazása körül probléma elé állította, hogy elítéltet­tek az árdrágítási törvény alapján olyanok, akiknek cselekménye egyáltalán nem befo­lyásolta az illető árának árát. Nagy meg­lepetés volt tehát, amikor 1916. évi már­cius 27-iki ítéletével az egri kir. törvény­szék egy hónapi fogházra és mellékbünteté­sekre ítélt két egyént, akik fűszer- és gyar­matárukat vásároltak januárban és feb­ruárban, holott az egyiknek csak tej- és den­katesz-árukra volt iparigazolványa, a másik pedig liszt-, só-, fűszer-, festék- és vegyeskereskedésre váltott 1913-ban ipar­igazolványt, de ezen iparát rövidesen be­szüntette, cégét töröltette és ügynököskö­dött. A budapesti kir. ítélőtábla nemcsak helybenhagyta ezt az ítéletet, de a vádlot­tak büntetését 3 hónapra fel is emelte, ki­mondván, hogy a k árdrágító visszaélésekről szóló törvénybeli vétségnek nem eleme, hogy a cselekmény adott esetben árdrágí­tást előidézett legyen, vagy hogy a tettes szándéka árdrágításra irányuljon, elég, ha az iparigazolvány nem szorosan arra az iparágra, illetve árura váltatott ki, amely az eljárás tárgyává tétetett. Ekként az árdrágítási törvény egy for­mál deliktum­ot állapított meg és hiába véde­kezik s bízo nyitaná a vádlott például, hogy az ő vásárlása a helyes konkurrencia foly­tán még csökkentőleg hatott az árakra, és ő épp ezáltal akart üzletet csinálni, nem pedig az árakat drágítani, ez nem használ, ha az iparigazolványa nem kifejezetten arra az árura szól, amely miatt bajba került, mégis elítélik. Hihetetlenül hangzik ugyan a praktikus kereskedő fülének, de az ár­drágítási törvény formai bűncselekményt keres, nem pedig tényleges árdrágítást. Legmagasabb bírói testületünk egyik kiváló bírája ezt elméleti alapon úgy mi­nősíti, hogy ez veszélyeztetési deliktum, a kereskedők pedig azt mondják, hogy alig­ha lehet az igazság, hogy ha bejegyzett ügy­nökök egymásután tíz kézbe adják a rak­tárjegyet és folyton drágítanak, az nem esik a törvény szerinti bűncselekmény fogalma alá, habár közben, amíg a közönséghez jut az áru, átlag legalább 100%-kal meg is drágult; ellenben, mikor a déligyümölcs­­kereskedésre szóló iparigazolvány alapján üzletüket tényleg gyakorló egyének fűszer­árukat vásároltak, nem azt vizsgálta a bí­róság, hogy a déligyümölcs-kereskedők szoktak-e fűszerárut is forgalomba hozni, hanem azt, hogy a vádlottak a törvény életbelépte előtt­ foglalkoztak-e rendszeresen fűszeráruk beszerzésével és eladásával. És mert ez -.megállapítható nem volt, ezért a gyufát, kocsikenőcsöt, szappant és raffiát vásárolt vádlottakat a törvényszék 6 havi és 8 napi fogházra és mellékbüntetésekre, a budapesti kir. Ítélőtábla pedig egyenként 3—3 havi fogházra itétte, mert a törvény életbelépte előtt fűszerárukkal nem foglal­koztak és így a hivatásszerüség fenn nem forog. Mellőzte a kir. Tábla az ítélethoza­talnál a budapesti kereskedelmi és iparka­mara ellenkező véleményét is, ellenben eny­hítő körülménynek vette a bíróság, hogy vádlottak kereskedők és így csupán üzleti körük túllépésével követték el a cselek­ményt. Tehát a kereskedői várgazdaság még a rokon szakmában is tilos, ami a nemzetgazdasági tudások szerint pedig a mezőgazdaságban nemcsak helyes, de amint a háború alatt láttuk, igen hasznos is, és aki még tavaly’teszem búzát vetett, az, ha az ára jobb, bátran áttérhet cukorrépa ter­melésre, de a déligyümölcsös akkor is csak déligyümölcsöt áruljon, ha a háború az olasz és egyéb behozatalt teljesen lehetet­lenné tette. Igaz azonban, hogy találkozunk libe­rálisabb ítélettel is, mely szerint például „a hivatásszerűség szempontjából a zöldségke­reskedés is a gyümölcskereskedés fogalma alá esik“. Aki tehát iparigazolvány alapján pl. déligyümölcs-, gyümölcs- és élelmiszer-ke­reskedést folytat, az nem hivatásszerűleg jár el, amikor nagyobb mennyiségű svéd­gyufát szerez be és a 327 K 500 fillérbe ke­rült gyufát 335 K-340 K-ért adja el és ezért árdrágítás vétségéért elítéltetett, mert „nem alkateleme a törvénybeli vétségnek sem az, hogy aránytalan nagy legyen az elért ha­szon, sem pedig az, hogy a tettes áremel­kedésre számítson, vagy az árut hosszabb időn át a forgalomból visszatartsa“. A közvetítőkkel sem állunk jobban, ott is a legszigorúbb törvénymagyarázat foglalt helyet bíráskodásunkban és megállapította a két év óta kereskedelmi ügyletek közve­títésével foglalkozó ügynök bűnösségét, mert bár a kereskedelmi törvény 259. §. 7. pontja szerint a kereskedelmi ügyletek közvetítése, ha iparszerűleg folytatják, kereskedelmi ügyletnek tekintendő, az árdrágítási törvény szempontjából a be nem jegyzett ügynök kereskedőnek nem tekinthető, mert e tör­vény értelmében közvetítéssel csak bejegy­zett cégű ügynök foglalkozhatik büntetlenül. Ezekből az ismertetett esetekből és az azokban megnyilatkozó jogelvekből nyil­vánvaló, hogy bíróságaink elértették a tör­vényhozás félre alig érthető tendenciáját, mely nem a tényleges és elviselhetetlen szen­vedést okozó és engros­szött valóságos ár­drágítást óhajtotta üldözni, hanem csak egy tessék-lássék, árdrágítási törvénynek neve­zett formai bűncselekményt akart a látszat kedvéért üldözőbe venni és gondosan ke­rülte, nehogy a valódi árdrágító nemcsak „bejegyzett“, de közismert urak és ténye­zők is a törvény szférájába kerüljenek. Cso­dálatos ez a hazai, körültekintő üldözési irányzat, amelyet már más helyen, a hadi­szállítások körüli törvénynél is kimutattam és amely tendencia csodálatosképen egészen hiányzik pl. Ausztriában, hogy Németor­szágról ne is szóljak. Ott sehol sem csináltak ilyen speciális hadiszállítási törvényt, ellenben az osztrák árdrágítási háborús rendelet a felhalmozás­nál és üzemkorlátozásnál egyenesen megkí­vánja a speciális árfelhajtási szándékot, és csakis ezt tekinti vétségnek, egyúttal azon­ban az ilyen célzattal való hamis hírek ter­jesztését, valamint a nélkülözhetetlen élet­szükségleti cikkek eltitkolóit is bünteti ki­hágásként. Németországban pedig egyene­sen tilalmazva van az u. n. Kettenhandel, a láncfüzérszerű eladás, amikor az áru 8— 10 hézen át jut csak a termelőtől vagy be­hozótól a fogyasztóhoz, ami a legpregnán­sabb árdrágítási mód, valamint megtalálta a módját a német annak is, hogy a raktár­jegyekkel való árfelhajtó üzérkedést, ezt a nálunk oly virágzó és „előkelő“ üzletet, az előlegnyújtások­ „barátságos“ megakadályo­zásával úgyszólván lehetetlenné tegye. — A kávéházi apró üzéreket nálunk is kiir­tották. Nálunk elv, hogy csak az engros üzlet az igazi, mert mi előkelők vagyunk

Next