Magyar Kereskedők Lapja, 1917. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1917-01-06 / 1. szám
1 MAGYAR KEI. rm* ›J› A.W rj£% JTd «! \ vanaiKOKOK es iparosok Lap}«)] 1917 Január 6. el. akkor meg a fogyasztók széles körét üti el attól, hogy a közfogyasztásra rekvirált elsőrendű életszükségleti cikkekhez hozzájuthassanak, mert olyan szövetkezet, amelynek a község minden lakója tagja volna, — szerencsére, — nincsen. Az ilyen félszeg intézkedések által sújtott kereskedőknek össze kell fogniok és együttesen kell a följelentést az illető basáskodó főszolgabiró vagy községi elöljáróság ellen megtenni, hogy fölöttes hatóságaik kioktathassák arra, hogy a sok vérbe, töméntelen áldozatba kerülő háborúnak más célja is van, mint hogy a kereskedőket tönkretegyék — a saját zsebük javára. Az árdrágító visszaélésen üldözése. . Irta: Dr. VIDOR JENŐ budapesti ügyvéd. " A háborús üzérkedések üldözésére kormányzatunk csaknem másfélévi késedelemmel gondolt, akkor, amikor már a betegség igen krónikussá vált, és akkor is olyan módszereket alkalmazott a gyógyításra, amelyek mihamar elégteleneknek bizonyultak. 1915 november végén jelent meg az életszükségleti cikkekkel való ellátásról s az árdrágító visszaélésekről szóló 4207/1915. M. E. sz. kormányrendelet, 1916 január 24-én pedig életbe lépett az árdrágító viszszaélésekről szóló 1916.IX. törvénycikk. A rendelet üldözi tulajdonképen a közszükségleti cikkekkel való árdrágító üzérkedést és a rendőri büntetőbíróságok hatáskörébe utalja az árjegyzékek kifüggesztésére, a maximális áron mellékkikötés nélkül való eladásra, az üzemek folytatására, valamint a halmozási stb. tilalmakra vonatkozó rendelkezések megszegőit, akiket két hónapig terjedhető elzárással és 600 K-ig terjedő pénzbüntetéssel sújt. E rendelet 17. §-ának 4. pontja kihágás miatt bünteti az árust, aki közszükségleti cikkért magasabb árat kínál, hogy azt másokkal szemben megszerezze és 9. §-ában megadja a közigazgatási hatóságnak a jogot, hogy az életszükségleti cikkekkel nem hivatásszerűleg foglalkozó alkalmi árusokat a kereskedésből kizárja, -avagy azt előzetes hatósági engedélytől tegye függővé, sőt a forgalombahozatal módját az attól való eltiltás terhe alatt is meghatározhatja. A rendelet tilalmai leginkább a maximális árra, az árjegyzékek kifüggesztésére és az áruhalmozásra vonatkozó részükben is bizonyos szűk osztály, illetve személyi korlátok között, az alkalmi üzérkedőkkel szemben nyertek főleg alkalmazást, de mai napig sem kellő hatályossággal. Éppen az alkalmi üzérkedések hatályosabb üldözése végett hozatott az 1916 : IX.cikk, amelynek címe ugyan az árdrágító visszaélésekről szól, de amely egyáltalán nem azt bünteti, aki az életszükségleti cikkekkel üzérkedik és azok árát aránytalanul tényleg fokozza, hanem erre való tekintet nélkül formai deliktumként vétséggé minősíti a cselekményt és gyorsítóit bűnvádi eljárással kivételes bíráskodás útján a vétkest két évig terjedhető fogház és 109 K-tól 20.000 K-ig terjedhető pénzbüntetéssel rendeli büntetni, sőt hivatalvesztéssel is sújthatja és az illető cikkel való kereskedéstől is eltilthatja a vétkest mellékbüntetésként. A külföldit pedig az ország területéről viszszatérési tilalom mellett ki is tilthatja és az ítélet napilapban való közzétételét is elrendelhet. A rendelet szerinti kihágások továbbra is a rendőri büntető bíráskodás illetékessége alatt maradtak, de minthogy a rendelet büntető szakaszai már azon fenntartással hozattak, hogy csak akkor büntetendők a kérdéses cselekmények kihágásként, ha súlyosabb bűncselekményt nem képeznek, így, amennyiben a vád tárgyává tett esetek fedik a törvény szerinti vétségek tényállását, a törvény hatályba lépte napjától azok többé nem kihágásként a rendőri büntető bíróság, hanem vétségként az illetékes kir. törvényszék által kivételes gyorsított bűnvádi eljárás szerinti tárgyalás útján bűntetteinek. Bűntettként rendeli a törvény büntetni a cselekményt és 3 évig terjedhető börtönnel sújtja azt, aki életszükségleti cikkekből nagyobb készletet megsemmisít. Kisebb készlet megsemmisítése csak vétség. A pénzbüntetés itt is ugyanaz. Ellenben ott, ahol a bűncselekményeken való illetéktelen nyereség megállapítható, ott a pénzbüntetés maximuma a nyereség kétszeresére emelkedik. A törvény 1. §-a tilalmazza kyerészkedés céljából hivatásszerűség vagy hatósági engedély nélkül közszükségleti cikkeknek adját házi, gazdasági vagy üzemi szükségletet meghaladó aránytalan mennyiségben való beszerzését, a 2. §. pedig ilyen cikkeknek a forgalomból való visszatartását, az üzem korlátozását és beszüntetését, továbbá a nem kereskedők, vagy nem bejegyzett cégű ügynökök közvetítését. Érdekes, hogy 3. §-ában az 1. és 2. §-beli itt ismertetett bűncselekmények elkövetésére való összebeszélést vagy egyesülést is ugyanazon büntetéssel sújtja a törvény, mint magát a törvény szerinti árdrágító üzérkedést. Legérdekesebb azonban és ez az, ami a laikus közönséget a törvény alkalmazása körül probléma elé állította, hogy elítéltettek az árdrágítási törvény alapján olyanok, akiknek cselekménye egyáltalán nem befolyásolta az illető árának árát. Nagy meglepetés volt tehát, amikor 1916. évi március 27-iki ítéletével az egri kir. törvényszék egy hónapi fogházra és mellékbüntetésekre ítélt két egyént, akik fűszer- és gyarmatárukat vásároltak januárban és februárban, holott az egyiknek csak tej- és denkatesz-árukra volt iparigazolványa, a másik pedig liszt-, só-, fűszer-, festék- és vegyeskereskedésre váltott 1913-ban iparigazolványt, de ezen iparát rövidesen beszüntette, cégét töröltette és ügynökösködött. A budapesti kir. ítélőtábla nemcsak helybenhagyta ezt az ítéletet, de a vádlottak büntetését 3 hónapra fel is emelte, kimondván, hogy a k árdrágító visszaélésekről szóló törvénybeli vétségnek nem eleme, hogy a cselekmény adott esetben árdrágítást előidézett legyen, vagy hogy a tettes szándéka árdrágításra irányuljon, elég, ha az iparigazolvány nem szorosan arra az iparágra, illetve árura váltatott ki, amely az eljárás tárgyává tétetett. Ekként az árdrágítási törvény egy formál deliktumot állapított meg és hiába védekezik s bízo nyitaná a vádlott például, hogy az ő vásárlása a helyes konkurrencia folytán még csökkentőleg hatott az árakra, és ő épp ezáltal akart üzletet csinálni, nem pedig az árakat drágítani, ez nem használ, ha az iparigazolványa nem kifejezetten arra az árura szól, amely miatt bajba került, mégis elítélik. Hihetetlenül hangzik ugyan a praktikus kereskedő fülének, de az árdrágítási törvény formai bűncselekményt keres, nem pedig tényleges árdrágítást. Legmagasabb bírói testületünk egyik kiváló bírája ezt elméleti alapon úgy minősíti, hogy ez veszélyeztetési deliktum, a kereskedők pedig azt mondják, hogy aligha lehet az igazság, hogy ha bejegyzett ügynökök egymásután tíz kézbe adják a raktárjegyet és folyton drágítanak, az nem esik a törvény szerinti bűncselekmény fogalma alá, habár közben, amíg a közönséghez jut az áru, átlag legalább 100%-kal meg is drágult; ellenben, mikor a déligyümölcskereskedésre szóló iparigazolvány alapján üzletüket tényleg gyakorló egyének fűszerárukat vásároltak, nem azt vizsgálta a bíróság, hogy a déligyümölcs-kereskedők szoktak-e fűszerárut is forgalomba hozni, hanem azt, hogy a vádlottak a törvény életbelépte előtt foglalkoztak-e rendszeresen fűszeráruk beszerzésével és eladásával. És mert ez -.megállapítható nem volt, ezért a gyufát, kocsikenőcsöt, szappant és raffiát vásárolt vádlottakat a törvényszék 6 havi és 8 napi fogházra és mellékbüntetésekre, a budapesti kir. Ítélőtábla pedig egyenként 3—3 havi fogházra itétte, mert a törvény életbelépte előtt fűszerárukkal nem foglalkoztak és így a hivatásszerüség fenn nem forog. Mellőzte a kir. Tábla az ítélethozatalnál a budapesti kereskedelmi és iparkamara ellenkező véleményét is, ellenben enyhítő körülménynek vette a bíróság, hogy vádlottak kereskedők és így csupán üzleti körük túllépésével követték el a cselekményt. Tehát a kereskedői várgazdaság még a rokon szakmában is tilos, ami a nemzetgazdasági tudások szerint pedig a mezőgazdaságban nemcsak helyes, de amint a háború alatt láttuk, igen hasznos is, és aki még tavaly’teszem búzát vetett, az, ha az ára jobb, bátran áttérhet cukorrépa termelésre, de a déligyümölcsös akkor is csak déligyümölcsöt áruljon, ha a háború az olasz és egyéb behozatalt teljesen lehetetlenné tette. Igaz azonban, hogy találkozunk liberálisabb ítélettel is, mely szerint például „a hivatásszerűség szempontjából a zöldségkereskedés is a gyümölcskereskedés fogalma alá esik“. Aki tehát iparigazolvány alapján pl. déligyümölcs-, gyümölcs- és élelmiszer-kereskedést folytat, az nem hivatásszerűleg jár el, amikor nagyobb mennyiségű svédgyufát szerez be és a 327 K 500 fillérbe került gyufát 335 K-340 K-ért adja el és ezért árdrágítás vétségéért elítéltetett, mert „nem alkateleme a törvénybeli vétségnek sem az, hogy aránytalan nagy legyen az elért haszon, sem pedig az, hogy a tettes áremelkedésre számítson, vagy az árut hosszabb időn át a forgalomból visszatartsa“. A közvetítőkkel sem állunk jobban, ott is a legszigorúbb törvénymagyarázat foglalt helyet bíráskodásunkban és megállapította a két év óta kereskedelmi ügyletek közvetítésével foglalkozó ügynök bűnösségét, mert bár a kereskedelmi törvény 259. §. 7. pontja szerint a kereskedelmi ügyletek közvetítése, ha iparszerűleg folytatják, kereskedelmi ügyletnek tekintendő, az árdrágítási törvény szempontjából a be nem jegyzett ügynök kereskedőnek nem tekinthető, mert e törvény értelmében közvetítéssel csak bejegyzett cégű ügynök foglalkozhatik büntetlenül. Ezekből az ismertetett esetekből és az azokban megnyilatkozó jogelvekből nyilvánvaló, hogy bíróságaink elértették a törvényhozás félre alig érthető tendenciáját, mely nem a tényleges és elviselhetetlen szenvedést okozó és engrosszött valóságos árdrágítást óhajtotta üldözni, hanem csak egy tessék-lássék, árdrágítási törvénynek nevezett formai bűncselekményt akart a látszat kedvéért üldözőbe venni és gondosan kerülte, nehogy a valódi árdrágító nemcsak „bejegyzett“, de közismert urak és tényezők is a törvény szférájába kerüljenek. Csodálatos ez a hazai, körültekintő üldözési irányzat, amelyet már más helyen, a hadiszállítások körüli törvénynél is kimutattam és amely tendencia csodálatosképen egészen hiányzik pl. Ausztriában, hogy Németországról ne is szóljak. Ott sehol sem csináltak ilyen speciális hadiszállítási törvényt, ellenben az osztrák árdrágítási háborús rendelet a felhalmozásnál és üzemkorlátozásnál egyenesen megkívánja a speciális árfelhajtási szándékot, és csakis ezt tekinti vétségnek, egyúttal azonban az ilyen célzattal való hamis hírek terjesztését, valamint a nélkülözhetetlen életszükségleti cikkek eltitkolóit is bünteti kihágásként. Németországban pedig egyenesen tilalmazva van az u. n. Kettenhandel, a láncfüzérszerű eladás, amikor az áru 8— 10 hézen át jut csak a termelőtől vagy behozótól a fogyasztóhoz, ami a legpregnánsabb árdrágítási mód, valamint megtalálta a módját a német annak is, hogy a raktárjegyekkel való árfelhajtó üzérkedést, ezt a nálunk oly virágzó és „előkelő“ üzletet, az előlegnyújtások „barátságos“ megakadályozásával úgyszólván lehetetlenné tegye. — A kávéházi apró üzéreket nálunk is kiirtották. Nálunk elv, hogy csak az engros üzlet az igazi, mert mi előkelők vagyunk