Magyar Kereskedők Lapja, 1920. január-június (40. évfolyam, 1-52. szám)
1920-01-01 / 1. szám
1920. január 1. MAGYAR PÉNZÜGY esetben sem lesz sok elidegenítésre alkalmas vagyona, az eredeti területének körülbelül egyharmadára kisebbített országnak pedig éppen, alig lesz az államháztartás szempontjából említésre méltó értékesíthető vagyona. Egy-két mintagazdaságszámba menő földbirtok, amelyekért sem vételár, sem bér gyanánt nem lehetne jelentős összeget kapni; az állami vasgyárak és az államvasutak gépgyára, amelyeknek a magánvállalkozás üzemébe való bocsátása régi gazdasági szükség, de nem fiskális, hanem tisztára ipartechnikai okokból; a magán jellegűeknek létesített vállalatokban való részesedés; az értékében nagyon leromlott, de remélhetőleg a viszonyok konszolidálódásával könnyen szanálható dohányjövedék (sójövedékünk” anyaga a sóbányák elvesztésével úgyszólván elveszett) ; körülbelül ezek a nagyobb értéket képviselő állami vagyon-objektumok az államvasutakon, postán, távírdán és telefonon kívül, mert muzeális műkincseink pénzügyi szempontból sem számra, sem értékre nem jönnek számba. Ha ezeket sorra vesszük, a mintagazdaság jellegű állami birtokoknak még ideiglenesen való elidegeníthetetlensége is annyira szembeszökő, hogy azt bővebben vitatni nem szükséges. A mintagazdaságoknak mindenhol megvan a létjogosultsága, sehol sem nélkülözhetőek egészen, de fokozott mértékben szükségesek az olyan agrikultur államban, mint hazánk, ahol a mezőgazdaság el van maradva és ahol erőteljes fejlesztése oly fontos. Az állami vasgyárak és tartozékaik, valamint az államvasúti gépgyár mai értékét pontosan megállapítani nem lehet, különösen addig, amíg nincs meghatározva, hogy milyen pusztításokat okozott bennük az idegen megszállás. Mégis valószínű, hogy ha a kormány olyan módon való értékesítésükre rászánná magát, hogy részvénytársaságnak adná át, amelynek részvénytőkéjéből 501%-ot az állam tartana meg, könnyű volna egy legalább 220 millió frank alaptőkéjű társaság megalakítására bel- és külföldi tőkét szerezni és a fiskus által megtartott részvények lombardírozása is lehetséges lévén, az állampénztárba ezen a réven körülbelül 200 millió frank folyhatna be. Ezt az összeget elsősorban az államvasutak regenerálására, teljesítőképességének fokozására kellene fölhasználni, bár újból nyomatékosan hangsúlyoznunk kell, hogy ezeknek a vállalatoknak elidegenítése nem pénzügyi célok kedvéért, hanem inkább azért kívánatos, mert állami kezelésben ezekről a határozottan életképes vállalatokból, amelyek arra volnának hivatottak, hogy vas- és gépiparunk gerincét képezzék, a sok beruházás dacára sem sikerült lukratív üzemeket fejleszteni. Holott mozgékony és leleményes magánvállalkozás bizonyára megtalálná ennek a módját. Azt talán indokolni sem kell, hogy miért kell a vételárat elidegenítés esetén stabil értékű idegen valutában kikötni. Helyrehozhatatlan kár volna azonban a dohányjövedék elzálogosítása vagy bérbeadása, nem is szólva arról, hogy a mai viszonyok között ezért a monopóliumért nem is lehetne olyan nagy összeget elérni, amely csak félig-meddig is arányban állana a szanált egyedáruság jövedelmezőségével. Még nagyobb, egyenesen végzetes hiba volna a vasutak, posta, táviró és telefon kezelésének akárcsak rövid átmeneti időre is magánvállalkozásba való bocsátása. A tarifapolitika irányítása olyan fontos állami feladat, hogy azt a kormányzat semilyen alakban ki nem adhatja a kezéből és ha most — átmenetileg, kényszerítő körülmények hatása alatt — az államhatalom tarifapolitikáját pénzügyi szempontoknak rendeli is alá és ezzel fontosabb gazdasági érdekeket sért, ez csak a rendkívüli időkben kényszerű átmeneti jellegű intézkedés, amelyet éppen az államhatalom siet majd reparálni, mihelyt a körülmények megengedik. Sde ha közlekedési intézményeink nyerészkedésre alakult magánvállalkozás kezelésébe jutnának, attól még csak kívánni sem lehetne, hogy az országos gazdasági érdekekre annyi tekintettel legyen, mint a maga jövedelmezőségére, annak elkésett alkalmazása a kóranyag folytonos szaporodása folytán a szervezet tökéletes elpusztulását vonhatja maga után. A háború ugyanis gazdasági szervezetünk ereit kóranyaggal tömte teli, akkor, midőn felfokozta a fiktív tőkéket, azokat a papírdarabkákat, melyek elfogyott javak, elpusztult értékek s improduktív célokra elhasznált munkák fejében adattak ki. Ezek a papírdarabok teremtették meg nemcsak a pénzében tobzódó gazdag, s a nyomorgó lateiner közti űrt, de mindazt a sok bajt is, melynek szülőanyja a fiktiv tőke, a papírdarab, s az effektív tőke, az egyes javak közti ellentét. A pénz, a fiktív tőke mindig arra törekszik, hogy valóságos tőkévé alakuljon át, gazdája a tulajdonát képező papíron vagy konkrét, hasznos vagyontárgyat, vagy pedig produktív célra fölhasználható munkaerőt iparkodik szerezni. Ha nem szerezhet ilyet, úgy jön a pénzdobálás, a luxuskiadás, stb. A magyar közgazdaság nem is képes annyi értéket termelni, hogy a felszaporodott fiktív tőketömeg megfelelő ellenértéket találhasson. Ha csak a papírpénztömeget vesszük, s számon kívül hagyjuk a kamatozó papírokat, az összehasonlítás eredménye megdöbbentő. Háború előtt a 2 milliárdnál valamivel több volt a forgalomban levő papírpénz. 1918 októberében már 25 milliárd volt. Ma pedig csak az osztrák-magyar bank által kibocsátott bankjegyek összege meghaladja az 50 milliárdot, hozzájárul az 1 milliárd magyar postapénz, a 3,5 milliárd új cseh pénz, s az ismeretlen mennyiségű lej, dinár és líra, melyek ínhíd az egykori monarchia területén vannak forgalomban. Igazán csodálatos, hogy ilyen arányok mellett gazdasági életünk tökéletesen nem roppant össze, de ha nem sietünk az orvossággal, ez a tökéletes összeroppanás a valuta külföldi elértéktelenedésének parallel kísérője gyanánt mihamar bekövetkezik. Soroljam-e fel a kisérő jelenségeket? A pénz elértéktelenedésével kapcsolatos töméntelen mellékhatást? A fix fizetésű tisztviselő nyomorát? A falusi lakosságnak a pénztől való idegenkedését, s mivel az ellenérték nem ingerli, a munkától és termeléstől való húzódozását? Az ipari munkásnak a csempészet, az élelmiszeruzsora, lánckereskedelem szolgálatába való szegődését? A szaporodó káranyagnak, a papírpénznek áradatát tehát meg kell állítani, s azt minél nagyobb mértékben minden lehető módon a szervezetből kiszívni. Kezdeni kell a hozadéki adókon. Ha a földbirtokos ma egy koronát fizet földadó címén, ez régi adóterhének még Vicénél is kevesebbet jelent. Ha késik levonni a pénz elértéktelenedésével kapcsolatos azt a következtetést, hogy az adóterhet emelni kell, ezzel csak önmagát ámitja, mert az állam térziei nem szűnnek meg, s míg az ingó vagyon folyton szökik, s menekül az országból, a fundált vagyon birtokosa, a földtulajdonos itt marad. A házbirtokosnál az aránytalanság nem ily szembeszökő, a béremelést korlátozó rendeletek miatt. De a lakás bérlőjénél a valuta leromlása folytán sok esetben igaztalan előnyök állanak elő. Jogosult lenne tehát megengedni a béremelést legalább is oly formában, hogy a jövedelemtöbblet oroszlánrésze az államkincstárt illesse. A jövedelemadó, vagyonadó bizonyos felfokozást, s amellett progresszív kiépítést szintén elviselhet. Úgy gondolom, hogy forgalmi és fényűzési adók is hatékony eszközei lehetnének a fiktív tőke apasztásának s a rengeteg sok hontalan menekültnek azok keresztülvitele tisztességes foglalkozást nyújtana. Fogyasztási adóink, s egyáltalán egész közvetettadó-rendszerünk szintén átépítendő lenne abból a célból, hogy az adóteher lépést tartson a korona elértéktelenedésével. Természetes, hogy akkor, ha a kincstár ily módon minden adóforrásra ráteszi a kezét, a vagyondézsma elveszti jelentőségét.. Nem nagy jelentőségük van tehát azoknak a legutóbb elterjedt híreknek, hogy a vagyondézsmát a kormány elejtette. Meggyőződésem szerint pedig az mint tárgyi vagyonadó, mely csupán a készpénzvagyontól, követelésektől, s értékpapíroktól azzal a rendeltetéssel rovatnék le, hogy a hadikölcsönöknek legalább egy része eltűnnék a föld színéről, célravezető volna. Száz szónak is egy a vége! ____________ H. M. Siessünk az adóemeléssel Írta: Dr. Nyulászi János. Különösnek látszik ez a kívánság egy évfordulóra. Mindenki inkább hajlandó jókívánságnak tartani azt, hogy szállítsuk le az adót. Pedig ebben a fejezetetére a 11. tolt világban ez fordítva van. A meglevő adók emelése, új adók behozatala a magyar közgazdaságnak egyetlen orvosszere, s "A káranyagnak gazdasági szervezetünkből távoznia kell, s annak egyetlen módja az adóprés mielőbbi, s minél hatékonyabb működtetése. Az adóprés nem effektív javakat von el ezáltal a gazdasági életből, hanem csakis felesleges, azt zavaró tényezőket. Törvénykezés Bizományi dij. A magyar Kunénak 1918 november 24-én kelt P. VII. 6165/1918. számú ítéletében olvassuk a következőket: Helyesen indult ki a felebbezési bíróság a per elbírálásánál az, hogy a K. T. 377. §-ainak második bekezdése elhnében a bizományi díj rendszerint csak akkor követelhető, ha a megbízás tárgyát képező ügylet foganatba ment, és hogy ez a foganatba menetel a jelen esetben, miután a felperes az e tekintetben irányadó ítéleti tényállás szerint a további 323. adiófára nézve nemcsak a vételek megkötésére, hanem az általa megvásárolt faáruk kiválasztására, az eladóktól való átvételére, a vasúti kocsikba rakására és az alperes címére, illetve az ez által kijelölt cínre való feladására is vállalkozott. 1 22 v. kivételével a többi árumenynyiségre nézve be nem következett, mert vonatkozó indokainál fogva helyes a felebbezési bíróságnak az az álláspontja, hogy a foganatbamenetel csak akkor tekinthető fennforgónak, ha a megbízó érdekében célba vett eredmény tényleg létesül. A Ker. T. 377. §-ának szóban levő rendelkezése azonban természetesen feltételezi, hogy az ügylet foganatbamenetelének elmaradása nem vezethető vissza a megbízó hibájára. Az irányadó ítéleti tényállásból nyilvánvaló, hogy a célba vett eredmény: a felperes mint bizományos által kötött vételeknek alperes, illetve ennek megbízója, a „Norddeutsche Holzwerke G. m. b. H.“ cég érdekében való lebonyolítása azért hiúsult meg, mert a Németországba való kivitelhez szükséges kormányhatósági engedély meg nem szereztetett , részben pedig vonatkozó indokolásánál fogva helyes a felebbezési bíróságnak az a megállapítása, hogy akörül, miszerint a kiviteli engedély az arra illetékes kormányhatóságtól nem volt megszerezhető, alperest, illetve ennek megbízóját, aki a megszerzés iránt a szükséges lépéseket kellő időben megtette, vétkesség nem terheli és hogy az engedély megszerzésének meghiúsulása oly véletlen körülménynek tekintendő, amely sem felperesnek, sem alperesnek nem róható a terhére. Ezek szerint a foganatbamenetelt nem alperes hibája hiúsította meg, ennélfogva pedig, jóllehet alperes a felperes által az eladókkal kötött vételeket tudomásul vette, helyes a felebbezési bíróságnak az a döntése, hogy felperest alperessel szemben a keresetbe vett bizományi díj meg nem illeti. VVVt^iWW^WWVWVWWW^VWVW^W Pénzügyi hírek. A bankszabadalom meghosszabbítása Úgyszólván az utolsó órában, az Osztrákmagyar bank szabadalmának lejárati napja előtt egy nappal jelent meg a magyar kormány rendelete az Osztrák-magyar bank alapszabályszerű működésének meghosszabbításáról. A kormány e rendeletét, valamennyi egyéb alapvető rendeletéhez hasonlóan, az 1912 : LXIII. törvénycikkben nyert felhatalmazásra alapítja. E rendeletével a kormány a jegybank-rendszer terén jelenleg fennálló helyzetet Magyarország területére nézve a törvényhozás további intézkedéséig a szabadalom lejárta utánra, vagyis 1919. évi december hó 31-én túl is fentartja. A szabadalom e meghosszabbítása bizonytalan időre szól, a jegybankrendszer tekintetében tehát provizórium létesíttetik, amely mindaddig, amíg a magyar törvényhozás a jegybankrendszer tekintetében másként nem intézkedik. Jogi hatálya e szabadalom meghosszabbításának elsősorban az, hogy a magyar állam a bankjegy-kibocsátási privilégiumot továbbra is biztosítja a jegybanknak, amivel szemben a jegybank köteles az alapszabályszerűleg megállapított hitelt leszámítolás és lombardkölcsön formájában az ország gazdasági életének rendelkezésére bocsátani. Általában véve az osztrák-magyar bank szabadalmára és az azzal összefüggésben álló ügyekre vonatkozó határozmányok, a bank A Magyar Pénzügynek ezt a számát a Magyar Kereskedők Lapja összes előfizetői is megkapták* 3