Magyar Kereskedők Lapja, 1920. január-június (40. évfolyam, 1-52. szám)

1920-01-01 / 1. szám

1920. január 1. MAGYAR PÉNZÜGY esetben sem lesz sok elidegenítésre alkalmas vagyona, az eredeti területének körülbelül egy­­harmadára kisebbített országnak pedig éppen, alig lesz az államháztartás szempontjából em­lítésre méltó értékesíthető vagyona. Egy-két mintagazdaságszámba menő földbirtok, ame­lyekért sem vételár, sem bér gyanánt nem le­hetne jelentős összeget kapni; az állami vas­gyárak és az államvasutak gépgyára, amelyek­nek a magánvállalkozás üzemébe való bocsá­tása régi gazdasági szükség, de nem fiskális, hanem tisztára ipar­technikai okokból; a ma­gán jellegűeknek létesített vállalatokban való részesedés; az értékében nagyon leromlott, de remélhetőleg a viszonyok konszolidálódásával könnyen szanálható dohányjövedék (sójövedé­künk” anyaga a sóbányák elvesztésével úgy­­szólván elveszett) ; körülbelül ezek a nagyobb értéket képviselő állami vagyon-objektumok az államvasutakon, postán, távírdán és telefonon kívül, mert muzeális műkincseink pénzügyi szempontból sem számra, sem értékre nem jönnek számba.­­ Ha ezeket sorra vesszük, a mintagazdaság jellegű állami birtokoknak még ideiglenesen való elidegeníthetetlensége is annyira szembe­szökő, hogy azt bővebben vitatni nem szüksé­ges. A mintagazdaságoknak mindenhol meg­van a létjogosultsága, sehol sem nélkülözhe­­tőek egészen, de fokozott mértékben szüksége­sek az olyan agrikultur államban, mint ha­zánk, ahol a mezőgazdaság el van maradva és ahol erőteljes fejlesztése oly fontos. Az állami vasgyárak és tartozékaik, valamint az állam­­vasúti gépgyár mai értékét pontosan megálla­pítani nem lehet, különösen addig, amíg nincs meghatározva, hogy milyen pusztításokat oko­zott bennük az idegen megszállás. Mégis való­­­színű, hogy ha a kormány olyan módon való értékesítésükre rászánná magát, hogy rész­vénytársaságnak adná át, amelynek részvény­­tőkéjéből 501­%-ot az állam tartana meg, könnyű volna egy legalább 220 millió frank alaptőkéjű társaság megalakítására bel- és kül­földi tőkét szerezni és a fiskus által megtartott részvények lombardírozása is lehetséges lévén, az állampénztárba ezen a réven körülbelül 200 millió frank folyhatna be. Ezt az összeget első­sorban az államvasutak regenerálására, telje­sítőképességének fokozására kellene fölhasz­nálni, bár újból nyomatékosan hangsúlyoz­nunk kell, hogy ezeknek a vállalatoknak elide­genítése nem pénzügyi célok kedvéért, hanem inkább azért kívánatos, mert állami kezelésben ezekről a határozottan életképes vállalatokból, amelyek arra volnának hivatottak, hogy vas- és gépiparunk gerincét képezzék, a sok beruhá­zás dacára sem sikerült lukratív üzemeket fej­leszteni.­ Holott mozgékony és leleményes ma­gánvállalkozás bizonyára megtalálná ennek a módját. Azt talán indokolni sem kell, hogy miért kell a vételárat elidegenítés esetén stabil értékű idegen valutában kikötni. Helyrehozhatatlan kár volna azonban a dohány­jövedék elzálogosítása vagy bérbe­adása, nem is szólva arról, hogy a mai viszo­nyok között ezért a monopóliumért nem is le­hetne olyan nagy összeget elérni, amely csak félig-meddig is arányban állana a szanált egyedáruság jövedelmezőségével. Még na­gyobb, egyenesen végzetes hiba volna a vasutak, posta, táviró és telefon kezelésének akárcsak rövid átmeneti időre is magánvállalkozásba való bocsátása. A tarifapolitika irányítása olyan fontos állami feladat, hogy azt a kor­mányzat semilyen alakban ki nem adhatja a kezéből és ha most — átmenetileg, kényszerítő körülmények hatása alatt — az államhatalom tarifapolitikáját pénzügyi szempontoknak ren­deli is alá és ezzel fontosabb gazdasági érdeke­ket sért, ez csak a rendkívüli időkben kény­szerű átmeneti jellegű intézkedés, amelyet éppen az államhatalom siet majd reparálni, mihelyt a körülmények megengedik. Sde ha közlekedési intézményeink nyerészkedésre ala­kult magánvállalkozás kezelésébe jutnának, attól még csak kívánni sem lehetne, hogy az országos gazdasági érdekekre annyi tekintettel legyen, mint a maga jövedelmezőségére, annak elkésett alkalmazása a kóranyag folytonos szaporodása folytán a szervezet tökéletes elpusz­tulását vonhatja maga után. A háború ugyanis gazdasági szervezetünk ereit kóranyaggal tömte teli, akkor, midőn fel­fokozta a fiktív tőkéket, azokat a papírdarabká­­kat, melyek elfogyott javak, elpusztult értékek s improduktív célokra elhasznált munkák fejében adattak ki. Ezek a papírdarabok teremtették meg nemcsak a pénzében tobzódó gazdag, s a nyo­morgó lateiner közti űrt, de mindazt a sok bajt is, melynek szülőanyja a fiktiv­ tőke, a papírdarab, s az effektív tőke, az egyes javak közti ellentét. A pénz, a fiktív tőke mindig arra törekszik, hogy va­lóságos tőkévé alakuljon át, gazdája a tulajdonát képező papíron vagy konkrét, hasznos vagyon­tárgyat, vagy pedig produktív célra fölhasznál­ható munkaerőt iparkodik szerezni. Ha nem sze­rezhet ilyet, úgy jön a pénzdobálás, a luxuskiadás, stb. A magyar közgazdaság nem is képes annyi értéket termelni, hogy a felszaporodott fiktív tőke­tömeg megfelelő ellenértéket találhasson. Ha csak a papírpénztömeget vesszük, s számon kívül hagyjuk a kamatozó papírokat, az összehasonlítás eredménye megdöbbentő. Háború előtt a 2 mil­­liárdnál valamivel több volt a forgalomban levő papír­pénz. 1918 októberében már 25 milliárd volt. Ma pedig csak az osztrák-magyar bank által ki­bocsátott bankjegyek összege meghaladja az 50 milliárdot, hozzájárul az 1 milliárd magyar posta­pénz, a 3,5 milliárd új cseh pénz, s az ismeretlen mennyiségű lej, dinár és líra, melyek ínhíd az egy­kori monarchia területén vannak forgalomban. Igazán csodálatos, hogy ilyen arányok mellett gazdasági életünk tökéletesen nem roppant össze, de ha nem sietünk az orvossággal, ez a tökéletes összeroppanás a valuta külföldi elértéktelenedé­sének parallel kísérője gyanánt mihamar bekövet­kezik. Soroljam-e fel a kisérő jelenségeket? A pénz el­értéktelenedésével kapcsolatos töméntelen mellék­hatást? A fix fizetésű tisztviselő nyomorát? A fa­lusi lakosságnak a pénztől való idegenkedését, s mivel az ellenérték nem ingerli, a munkától és termeléstől való húzódozását? Az ipari munkás­nak a csempészet, az élelmiszeruzsora, lánckeres­kedelem szolgálatába való szegődését? A szaporodó káranyagnak, a papírpénznek áradatát tehát meg kell állítani, s azt minél na­gyobb mértékben minden lehető módon a szerve­zetből kiszívni. Kezdeni kell a hozadéki adókon. Ha a földbirtokos ma egy koronát fizet föld­adó címén, ez régi adóterhének még Vic­énél is kevesebbet jelent. Ha késik levonni a pénz elérték­telenedésével kapcsolatos azt a következtetést, hogy az adóterhet emelni kell, ezzel csak önmagát ámitja, mert az állam térziei nem szűnnek meg, s míg az ingó vagyon folyton szökik, s menekül az országból, a fundált vagyon birtokosa, a földtulaj­donos itt marad. A házbirtokosnál az aránytalan­ság nem ily szembeszökő, a béremelést korlátozó rendeletek miatt. De a lakás bérlőjénél a valuta leromlása folytán sok esetben igaztalan előnyök állanak elő. Jogosult lenne teh­­át megengedni a béremelést legalább is oly formában, hogy a jö­vedelemtöbblet oroszlánrésze az államkincstárt il­lesse. A jövedelemadó, vagyonadó bizonyos felfoko­zást, s amellett progresszív kiépítést szintén el­viselhet. Úgy gondolom, hogy forgalmi és fényűzési adók is hatékony eszközei lehetnének a fiktív tőke apasztásának s a rengeteg sok hontalan menekült­nek azok keresztülvitele tisztességes foglalkozást nyújtana. Fogyasztási adóink, s egyáltalán egész közve­­tettadó-rendszerünk szintén átépítendő lenne abból a célból, hogy az adóteher lépést tartson a korona elértéktelenedésével. Természetes, hogy akkor, ha a kincstár ily módon minden adóforrásra ráteszi a kezét, a va­­gyondézsma elveszti jelentőségét.. Nem nagy je­lentőségük van tehát azoknak a legutóbb elterjedt híreknek, hogy a vagyondézsmát a kormány elej­tette. Meggyőződésem szerint pedig az mint tárgyi vagyonadó, mely csupán a készpénzvagyontól, kö­vetelésektől, s értékpapíroktól azzal a rendelte­téssel rovatnék le, hogy a hadikölcsönöknek leg­alább egy része eltűnnék a föld színéről, célra­vezető volna. Száz szónak is egy a vége! ____________ H. M. Siessünk az adóemeléssel Írta: Dr. Nyulászi János. Különösnek látszik ez a kívánság egy évfor­dulóra. Mindenki inkább hajlandó jókívánságnak tartani azt, hogy szállítsuk le az adót. Pedig eb­ben a fejezetetére a 11. tolt világban ez fordítva van. A meglevő adók emelése, új adók behozatala a magyar közgazdaságnak egyetlen orvosszere, s "A káranyagnak gazdasági szervezetünkből távoznia kell, s annak egyetlen módja az adóprés mielőbbi, s minél hatékonyabb működtetése. Az adóprés nem effektív javakat von el ezáltal a gaz­dasági életből, hanem csakis felesleges, azt zavaró tényezőket. Törvénykezés Bizományi dij. A magyar Kunénak 1918­ november 24-én kelt P. VII. 6165/1918. számú ítéle­tében olvassuk a következőket: Helyesen indult ki a felebbezési bíróság a per elbírálásánál az,­­ hogy a K. T. 377. §-ainak máso­dik bekezdése el­hnében a bizományi díj rend­szerint csak akkor követelhető, ha a megbízás tár­gyát képező ügylet foganatba ment, és hogy ez a foganatba menetel a jelen esetben, miután a felperes az e tekintetben irányadó ítéleti tényállás szerint a további 323. a­­diófára nézve nemcsak a vételek megkötésére, hanem az általa megvásárolt faáruk kiválasztására, az eladóktól való átvételére, a vasúti kocsikba rakására és az alperes címére, il­letve az ez által kijelölt cínre való feladására is vállalkozott. 1 22 v. kivételével a többi árumeny­­nyiségre nézve be nem következett, mert vonatkozó indokainál fogva helyes a felebbezési bíróságnak az az álláspontja, hogy a foganatbamenetel csak akkor tekinthető fennforgónak, ha a megbízó ér­dekében célba vett eredmény tényleg létesül. A Ker. T. 377. §-ának szóban levő rendelkezése azonban természetesen feltételezi, hogy az ügylet foganatbamenetelének elmaradása nem vezethető vissza a megbízó hibájára. Az irányadó ítéleti tényállásból nyilvánvaló, hogy a célba vett eredmény: a felperes mint bizo­mányos által kötött vételeknek alperes, illetve en­nek megbízója, a „Norddeutsche Holz­werke G. m. b. H.“ cég érdekében való lebonyolítása azért hiú­sult meg, mert a Németországba való kivitelhez szükséges kormányhatósági engedély meg nem sze­reztetett , részben pedig vonatkozó indokolásánál fogva helyes a felebbezési bíróságnak az a meg­állapítása, hogy akörül, miszerint a kiviteli enge­dély az arra illetékes kormányhatóságtól nem volt megszerezhető, alperest, illetve ennek megbízóját, aki a megszerzés iránt a szükséges lépéseket kellő időben megtette, vétkesség nem terheli és hogy az engedély megszerzésének meghiúsulása oly véletlen körülménynek tekintendő, amely sem felperesnek, sem alperesnek nem róható a terhére. Ezek szerint a foganatbamenetelt nem alperes hibája hiúsította meg, ennélfogva pedig, jóllehet al­peres a felperes által az eladókkal kötött vételeket tudomásul vette, helyes a felebbezési bíróságnak az a döntése, hogy felperest alperessel szemben a ke­resetbe vett bizományi díj meg nem illeti. VVVt^iWW^WWVWVWWW^VWVW^W Pénzügyi hírek. A bankszabadalom meghosszabbítása Úgyszólván az utolsó órában, az Osztrák­­magyar bank szabadalmának lejárati napja előtt egy nappal jelent meg a magyar kormány rendelete az Osztrák-magyar bank alapszabály­­­szerű működésének meghosszabbításáról. A kormány e rendeletét, valamennyi egyéb alap­vető rendeletéhez hasonlóan, az 1912 : LXIII. törvénycikkben nyert felhatalmazásra alapítja. E rendeletével a kormány a jegybank-rend­szer terén jelenleg fennálló helyzetet Magyar­­ország területére nézve a törvényhozás további intézkedéséig a szabadalom lejárta utánra, vagyis 19­19. évi december hó 31-én túl is fen­­tartja. A szabadalom e meghosszabbítása bizony­talan időre szól, a jegybank­rendszer tekinte­tében tehát provizórium létesíttetik, amely mindaddig, amíg a magyar törvényhozás a jegybank­rendszer tekintetében másként nem intézkedik. Jogi hatálya e szabadalom meg­hosszabbításának elsősorban az, hogy a ma­gyar állam a bankjegy-kibocsátási privilé­giumot továbbra is biztosítja a jegybanknak, amivel szemben a jegybank köteles az alap­­szabályszerűleg megállapított hitelt leszámíto­lás és­ lombardkölcsön formájában az ország gazdasági életének rendelkezésére bocsátani. Általában véve az osztrák-magyar bank szaba­­dalmára és az azzal összefüggésben álló ügyekre vonatkozó határozmányok, a bank A Magyar Pénzü­gy­nek ezt a számát a Magyar Kereskedők Lapja összes előfizetői is megkapták* 3

Next