Magyar Kereskedők Lapja, 1936. január-november (56. évfolyam, 1-38. szám)

1936-01-04 / 1-2. szám

2 s na, ha nem lenne annyira szomorú. Is­merünk 150—200 pengős havi fizetésű tisztviselőket, akik részletre vásárolt legkülönfélébb árukért több ezer pengő­vel tartoznak. Magától értetődik, hogy ezek az előre kialkudott, még olyan kis havi részleteket sem tudják pontosan fizetni. A becsületesebbek úgy segíte­nek magukon, hogy az egyes hitelezők­nek két-három hónaponként fizetik meg azt a részletet, amit havonként kellene leróniuk. A kevésbé lelkiismeretesek egyáltalában nem fizetnek, hagyják magukat perelni és mikor végrehajtásra kerül a sor, akkor az egyik hitelező kénytelen a másik ellen fordulni, igény­perben igazolni azt, hogy a lefoglalt áru az övé, annak tulajdonjogát a vé­telár kifizetéséig fenntartotta. Annak a tetszetős frázisnak, amely édestestvére a „felesleges kereskedői közvetítés“ ma olyan divatos szólamá­nak, hogy a részletre történt eladások­nál a kereskedők uzsoraárakat kérnek, meggyőző bizonyítéka, hogy az utolsó néhány esztendőben számos részl­etáru­­kereskedő volt kénytelen maga ellen kényszeregyességi eljárást kérni, sőt olyan nagy részletárukereskedők, akik­nek cége a békében fogalom volt, akik milliós forgalmat bonyolítottak le, kénytelenek voltak maguk ellen­ csődöt kérni, a valamikor előkelő társadalmi pozíciót betöltő kereskedő pedig kény­telen volt utolsó napjaira a szegények házába vonulni. Ha tényleg olyan bu­sás, haszonnal tudnának a részletáru­kereskedők dolgozni, amilyent egyes hozzá nem értő „közgazdák“ rájuk fog­nak, akkor legalább a legtöbbjüknek boldogulnia, vagyonilag gyarapodnia kellene. És ha már csakugyan hozzálátnak a megrendszabályozáshoz, vájjon hol ta­lálják meg azt az igazságos határvona­lat, amely a visszaélés és az önérdek jogos védelme között mesgyét szab? Természetes, hogy aki kénytelen kisebb forgalommal beérni, aki nem tudja el­kerülni, hogy a hitelezésnél nagyobb kockázatot­­vállaljon, annak nagyobb spáciumot kell kalkulálnia a beszer­zési és az eladási ár között. És még így is majdnem kivétel nélkül az történik, hogy a behajthatatlanná vált követelé­sek összege nagyobb, mint amennyit a részletárukereskedő számításba vett. Hi­szen innen származik a részletárukeres­kedők tönkremenetele. A tulajdonjog korlátozásának ész­szerű keretek között módot adnak a mostani törvények is, azt pedig parányi igazságérzettel nem lehet követelni, hogy ha valamely ke­reskedő a kisfizetésű tisztviselőnek, munkásnak, vagy akárkinek valamilyen árut hitelbe, részletfizetésre elad, ne csak arról kelljen lemondania, hogy néhány részleten kívül még kap majd valamit a vételárból, hanem arról is, hogy a rosszhiszemű adóstól a tőle a szó rideg értelmében kicsalt árut visz­­szakövetelhesse. Hiszen ha rendszabályozásról van szó, a részletárukereskedőknek is vol­nának kívánságai. Szeretnék a tulajdon­jog fenntartását szigorúbbá tenni, sze­retnék lehetővé tenni, hogy adósaiktól fedezeti váltókat vehessenek és nemfi­zetés esetén azokat váltók gyanánt érvé­nyesíthessék, szigorú megtorlást szeret­nének a hitellel visszaélők ellen stb. De ezekre is azt kell mondanunk, hogy ha számos esetben indokoltnak látszanak is, a gyakorlatban való végrehajtásuk mindig rendkívül nehéz, már csak azért is, mert sok egzisztenciának tönkretéte­lére adnának alkalmat és végeredmény­ben magát a részletüzletet nehezítenék meg felesleges módon. Többször hírt adtunk arról, hogy a forgalomba került hírek szerint a kor­mány azzal a tervvel foglalkozik, hogy azoknak a fűszer- és gyarmatáruknak behozatalát, illetőleg elvámolását is esetről-esetre kiadandó külön engedély­hez fogja kötni, amelyeknek tekinteté­ben eddigelé ilyen intézkedés nincsen érvényben. Hivatalos helyről ebben a tárgyban nem voltak hajlandók nyilat­kozni, de az érdekelt importőrök és nagykereskedők a héten olyan félhiva­talos értsítést kaptak, amely a szóban­­forgó hírt megerősíti. A vámpolitikai központ ugyanis a nagyobb fűszerimportőr és nagykeres­kedő cégekhez körlevélben fordult azzal a közléssel, hogy a kormány a tilalmi listára eddig fel nem vett fűszeráruk­nak, mint csillagánizsnak, szegfűszeg­nek, szerecsendiónak, szerecsendióvi­rágnak, vaníliának, kardamánnak, konyhai köménynek és koriandernak behozatalát kontingentálni, vagyis eset­ről-esetre kiadandó engedélyhez kötni szándékozik. Az engedélyeket azoknak a mennyiségeknek arányában fogják az illetékes hivatalok kiadni, amely meny­­nyiséget az engedélyt kérő cégek az 1930. és 1931. években az illető cikkből importáltak. Az ezzel járó előmunká­latok elvégzésére felszólítja a vámpo­litikai központ az egyes cégeket, hogy vámbalettákkal igazoltan jelentsék be, hogy a felsorolt cikkekből az említett két évben milyen mennyiségeket hoz­tak be. A szakmában erősen tartja magát az a hír, hogy az említetteken kívül egész sor más árucikk behozatalát is engedélyhez fogják kötni, de ezekre vonatkozólag eddig még sem­mi nyilatkozat nem történt, úgy hogy a rachid valamint a reszelt kókusz te­kintetében teljes a bizonytalanság, ámbár majdnem biztosra veszik, hogy ezeket és más árucikkeket is rövid idő múlva csak külön engedély alapján le­het majd elvámolni. Az érdekelt importőrök és nagyke­reskedők körében a szóbanforgó ren­delkezés meglehetősen nagy megütkö­zést keltett, ámbár a mondottak szerint az intézkedés már senkinek sem meg­lepetés. Az amúgy is nagyon kicsinyre ösz­szezsugorodott forgalomnak még­további jelentős csökkenését vár­ják a tilalmi lista kibővítésétől, mert hiszen az engedélyek kérése nem költségmentes, de még sok utánjárás­sal, fáradtsággal, idővszteséggel jár, amit az árak megállapításánál okvetle­nül figyelembe kell venni. Már­pedig az általános vásárlóképesség olyan gyenge, hogy minden legkisebb áreme­lés szükségképpen a forgalom további hanyatlásával jár együtt. Nincs kizár­va, hogy az importőröket a behozatal­nak engedélyhez kötése azon a réren is károsítja majd, hogy az ennek folytán származó költségtöbbletet nem tudják áthárítani egészen vevőikre. Mindenek­előtt tartani kell azonban attól, hogy a készletek kiegészítésében, illetőleg a fogyasztás ellátásában a most szóban­forgó cikkeknél ugyanazok a zavarok és akadályok merülnek fel, amelyek miatt az importőrök a kávénál, teánál, borsnál és szegfűborsnál nem győznek eleget panaszkodni és amelyek szük­ségképpen ezeknek a cikkeknek drágu­lásával járnak. Kereskedői körökben úgy véleked­nek, hogy a mai nehéz viszonyok kö­zött, amikor majdnem mindenki kény­telen életstandardját leszállítani, nem volna szabad olyan általános fogyasz­tási*­ cikkek bevít­ését megnehezíteni, mint amilyen a legtöbb fűszer-, és gyar­matáru. Ezeket ma már úgy használják városban ,mint falun általában, hogy nem lehet luxuscikkeknek minősíteni. Aki ezek akármelyikének fogyasztásá­ról lemond, vagy fogyasztását redu­kálja, az megszokott életstandardját szállítja le, ami pedig semmi tekintet­ben sem kívánatos, Mig­­e kötelezően szíves, előzékeny volt. Alkalmazottainak (a cég nagyarányú rohamos fejlődésével persze az alkal­mazottak száma is nagyon megnőtt), jóakaró atyai barátja volt. Részt vett minden örömükben, bajukban és ha va­lamelyiknek panaszkodnivalója akadt, biztosra vehette, hogy „Gusztáv úr“, ha csak lehetett, segített rajta. Elhalálozása általános mély részvétet keltett, nemcsak cégénél hagyott pótol­hatatlan űrt, hanem az egész magyar gyarmatárukereskedelemnek súlyos veszteséget. Fűszeráruk tilalmi listájának kibővítése Egy régi előkelő kereskedő elhalálozása A budapesti Hoffmann József fűszer- és gyarmatáru-nagykereskedő cég társ­­tulajdonosa, siklósi Tsögl Gusztáv m. kir. kormányfőtanácsos 83 éves korá­ban elhunyt. Vele annak a régi minden mozdulatában, minden szavában, min­den gesztusában előkelő kereskedőknek egyik tipikus alakja távozott el az élők sorából, akiket olyan szépen, szemlél­tetően írt le Gustav Freytag a „Soll und Haben“ című regényében, a Kauf­herr alakjában. Csendesszavú, halkjá­rású, egész megjelenésében szerény em­ber volt, aki sehol semmiben nem töre­kedett vezető szerepre, inkább csak arra szorítkozott, hogy jótanácsokkal segít­sen elő minden olyan ügyet, amelyet arra alkalmasnak és érdemesnek tar­tott. Saját cégénél is az irányításnak azt a részét vállalta, amelynél kevésbé kellett a nyilvánosság elé lépnie, pe­dig a magyar gazdaságnak, a magyar kereskedelemnek és különösképen a magyar gyarmatárukereskedelemnek olyan mélyenszántó, olyan nagy hord­erejű és olyan értékes szolgálatokat tett, amelyeket alig lehet kellőképen méltányolni. Amikor sok évtizeddel ez­előtt fivérével, a még ma is szorgalma­san dolgozó, szintén nyolcvan éven túl levő Tsögl Henrikkel a Hoffmann Jó­zsef cég tulajdonosa lett. Magyarorszá­gon a kereskedelem még egész német volt, könyveit, levelezéseit majdnem minden magyar kereskedő németül foly­tatta. Tsögl Gusztávnak egyik legna­gyobb hazafias érdeme, hogy abba a gyors magyar csodákban, amelyen a magyar kereskedelem az utolsó 60—70 esztendőben átment, neki kimagaslóan fontos szerepe volt. Minden vonásában szerény lényének csak egyetlen dologban mondott ő maga ellen, csak egy dologban nem ismert határt: a munkában. Bámulatos szóro­­­galmát és ritka nagy munkabírását úgy tudta megosztani a maga cége és a köz szolgálata között, hogy vele min­denki csak nyert. Modora mindig nyájas, kedves, barát­ságos volt. Akárkivel, akármiről be­szélt tiszteletet parancsoló tipikus ke­rek arcán megnyerő mosoly ült. Nem csoda, hogy mindenki, aki ismerte sze­rette és tisztelte, már­pedig Magyar­­országon —­ még a Nagymagyarorszá­­gon is — kevés olyan fűszer- és élelmi­­szerkereskedő van, aki nem ismerte személyesen, mert hiszen a száz évesnél jóval öregebb Hoffmann József cég szakmájának az országban legelőkelőbb firmája. Tsögl Gusztáv üzletbarátaival min­ MAGYAR KERESKEDŐK LAPJA Nem akarjuk ezzel azt mondani, , hogy a részletáruüzletben minden úgy van jól, ahogy van, hogy ott már sem­misítés szorul javításra, helyesbítésre, fejlesztésre, de nyomatékosan figyel­mükbe kell ajánlanunk az illetékesek­nek, hogy ha szükség is lenne ezen a téren némi reformra, a mai idők arra nem alkalmasak. Meg kell várni, amíg a gazdasági viszonyok konszolidálód­­­nak, amíg az általános keresőképesség normális kerékvágásba zökken, amíg adós és hitelező nyugodt alapon szá­molhat a holnaputánnal is és nem lesz már a holnap is bizonytalan. 1936 január 4. Dak­­a szótan forgalom volt a tispek­i vásáron Egész kis összegekért vásároltak A fővárosi és vidéki kereskedők utolsó reménysége a karácsonyi vásár volt, amelytől az esztendő szerencsés befejezé­sét és valami kis pént vártak. A keres­kedők azonban csalódtak számításaikban, mert bár az üzletek tömve voltak, de a forgalom összegszerűleg nem mutatott sokat. Egész kis tételeket tettek ki a vá­sárlások és mint a legtöbb helyen mond­ják, alig haladta meg átlagban a tíz pengőt. Még a tehetősebbek sem verték magukat nagyobb költségekbe, mert a legtöbb esetben ajándékok vásárlásáról volt szó és egyre divatosabb a jelszó: az ajándék lehet olcsó, csak mutatós legyen. ...».«ívű ­ Ma’esti totó­­i és parkamara ii tisztikara Általánosan tudott dolog, hogy a bu­dapesti Kereskedelmi és Iparkamara tagjait novemberben választották meg, még­pedig kúriák szerint tagozott lajst­romos választással. A választás majd­nem minden kúriában egyhangú volt. Az új kamarai tagokat a kiküldött vá­lasztási biztos, Felkay Ferenc december 16-ra hívta össze alakuló ülésre. Az alakuló ülésen az eddigi elnököt, dr. Éber Antalt és az egyik alelnököt, aki egyúttal a kereskedelmi osztály elnöke, Székács Antalt egyhangúlag közfelkiáltással válaztották meg újra. A másik alelnöknek, aki egyúttal az iparososztály elnöke, amely tisztet ed­dig Nagy Antal töltötte be, ellenjelöltje támadt Koch Gyula személyében. A megejtett választáson Nagy Antalra 35, Koch Gyulára 21 szavazat esett és így a második alelnök személyében sem állott be változás. Ablakredőny­eit, vászonroletta, zsaluzsa, iro­­daredőnyeit mindenkinél jutányosabban készíti, javítja, karbantartja. GARANCIA Kramár Imre asztalos-redfinyáru Csengery­ utca 65. sz. Telefon: 11­1-74.

Next