Magyar Kereskedők Lapja, 1936. január-november (56. évfolyam, 1-38. szám)
1936-01-04 / 1-2. szám
2 s na, ha nem lenne annyira szomorú. Ismerünk 150—200 pengős havi fizetésű tisztviselőket, akik részletre vásárolt legkülönfélébb árukért több ezer pengővel tartoznak. Magától értetődik, hogy ezek az előre kialkudott, még olyan kis havi részleteket sem tudják pontosan fizetni. A becsületesebbek úgy segítenek magukon, hogy az egyes hitelezőknek két-három hónaponként fizetik meg azt a részletet, amit havonként kellene leróniuk. A kevésbé lelkiismeretesek egyáltalában nem fizetnek, hagyják magukat perelni és mikor végrehajtásra kerül a sor, akkor az egyik hitelező kénytelen a másik ellen fordulni, igényperben igazolni azt, hogy a lefoglalt áru az övé, annak tulajdonjogát a vételár kifizetéséig fenntartotta. Annak a tetszetős frázisnak, amely édestestvére a „felesleges kereskedői közvetítés“ ma olyan divatos szólamának, hogy a részletre történt eladásoknál a kereskedők uzsoraárakat kérnek, meggyőző bizonyítéka, hogy az utolsó néhány esztendőben számos részletárukereskedő volt kénytelen maga ellen kényszeregyességi eljárást kérni, sőt olyan nagy részletárukereskedők, akiknek cége a békében fogalom volt, akik milliós forgalmat bonyolítottak le, kénytelenek voltak maguk ellen csődöt kérni, a valamikor előkelő társadalmi pozíciót betöltő kereskedő pedig kénytelen volt utolsó napjaira a szegények házába vonulni. Ha tényleg olyan busás, haszonnal tudnának a részletárukereskedők dolgozni, amilyent egyes hozzá nem értő „közgazdák“ rájuk fognak, akkor legalább a legtöbbjüknek boldogulnia, vagyonilag gyarapodnia kellene. És ha már csakugyan hozzálátnak a megrendszabályozáshoz, vájjon hol találják meg azt az igazságos határvonalat, amely a visszaélés és az önérdek jogos védelme között mesgyét szab? Természetes, hogy aki kénytelen kisebb forgalommal beérni, aki nem tudja elkerülni, hogy a hitelezésnél nagyobb kockázatotvállaljon, annak nagyobb spáciumot kell kalkulálnia a beszerzési és az eladási ár között. És még így is majdnem kivétel nélkül az történik, hogy a behajthatatlanná vált követelések összege nagyobb, mint amennyit a részletárukereskedő számításba vett. Hiszen innen származik a részletárukereskedők tönkremenetele. A tulajdonjog korlátozásának észszerű keretek között módot adnak a mostani törvények is, azt pedig parányi igazságérzettel nem lehet követelni, hogy ha valamely kereskedő a kisfizetésű tisztviselőnek, munkásnak, vagy akárkinek valamilyen árut hitelbe, részletfizetésre elad, ne csak arról kelljen lemondania, hogy néhány részleten kívül még kap majd valamit a vételárból, hanem arról is, hogy a rosszhiszemű adóstól a tőle a szó rideg értelmében kicsalt árut viszszakövetelhesse. Hiszen ha rendszabályozásról van szó, a részletárukereskedőknek is volnának kívánságai. Szeretnék a tulajdonjog fenntartását szigorúbbá tenni, szeretnék lehetővé tenni, hogy adósaiktól fedezeti váltókat vehessenek és nemfizetés esetén azokat váltók gyanánt érvényesíthessék, szigorú megtorlást szeretnének a hitellel visszaélők ellen stb. De ezekre is azt kell mondanunk, hogy ha számos esetben indokoltnak látszanak is, a gyakorlatban való végrehajtásuk mindig rendkívül nehéz, már csak azért is, mert sok egzisztenciának tönkretételére adnának alkalmat és végeredményben magát a részletüzletet nehezítenék meg felesleges módon. Többször hírt adtunk arról, hogy a forgalomba került hírek szerint a kormány azzal a tervvel foglalkozik, hogy azoknak a fűszer- és gyarmatáruknak behozatalát, illetőleg elvámolását is esetről-esetre kiadandó külön engedélyhez fogja kötni, amelyeknek tekintetében eddigelé ilyen intézkedés nincsen érvényben. Hivatalos helyről ebben a tárgyban nem voltak hajlandók nyilatkozni, de az érdekelt importőrök és nagykereskedők a héten olyan félhivatalos értsítést kaptak, amely a szóbanforgó hírt megerősíti. A vámpolitikai központ ugyanis a nagyobb fűszerimportőr és nagykereskedő cégekhez körlevélben fordult azzal a közléssel, hogy a kormány a tilalmi listára eddig fel nem vett fűszeráruknak, mint csillagánizsnak, szegfűszegnek, szerecsendiónak, szerecsendióvirágnak, vaníliának, kardamánnak, konyhai köménynek és koriandernak behozatalát kontingentálni, vagyis esetről-esetre kiadandó engedélyhez kötni szándékozik. Az engedélyeket azoknak a mennyiségeknek arányában fogják az illetékes hivatalok kiadni, amely menynyiséget az engedélyt kérő cégek az 1930. és 1931. években az illető cikkből importáltak. Az ezzel járó előmunkálatok elvégzésére felszólítja a vámpolitikai központ az egyes cégeket, hogy vámbalettákkal igazoltan jelentsék be, hogy a felsorolt cikkekből az említett két évben milyen mennyiségeket hoztak be. A szakmában erősen tartja magát az a hír, hogy az említetteken kívül egész sor más árucikk behozatalát is engedélyhez fogják kötni, de ezekre vonatkozólag eddig még semmi nyilatkozat nem történt, úgy hogy a rachid valamint a reszelt kókusz tekintetében teljes a bizonytalanság, ámbár majdnem biztosra veszik, hogy ezeket és más árucikkeket is rövid idő múlva csak külön engedély alapján lehet majd elvámolni. Az érdekelt importőrök és nagykereskedők körében a szóbanforgó rendelkezés meglehetősen nagy megütközést keltett, ámbár a mondottak szerint az intézkedés már senkinek sem meglepetés. Az amúgy is nagyon kicsinyre öszszezsugorodott forgalomnak mégtovábbi jelentős csökkenését várják a tilalmi lista kibővítésétől, mert hiszen az engedélyek kérése nem költségmentes, de még sok utánjárással, fáradtsággal, idővszteséggel jár, amit az árak megállapításánál okvetlenül figyelembe kell venni. Márpedig az általános vásárlóképesség olyan gyenge, hogy minden legkisebb áremelés szükségképpen a forgalom további hanyatlásával jár együtt. Nincs kizárva, hogy az importőröket a behozatalnak engedélyhez kötése azon a réren is károsítja majd, hogy az ennek folytán származó költségtöbbletet nem tudják áthárítani egészen vevőikre. Mindenekelőtt tartani kell azonban attól, hogy a készletek kiegészítésében, illetőleg a fogyasztás ellátásában a most szóbanforgó cikkeknél ugyanazok a zavarok és akadályok merülnek fel, amelyek miatt az importőrök a kávénál, teánál, borsnál és szegfűborsnál nem győznek eleget panaszkodni és amelyek szükségképpen ezeknek a cikkeknek drágulásával járnak. Kereskedői körökben úgy vélekednek, hogy a mai nehéz viszonyok között, amikor majdnem mindenki kénytelen életstandardját leszállítani, nem volna szabad olyan általános fogyasztási* cikkek bevítését megnehezíteni, mint amilyen a legtöbb fűszer-, és gyarmatáru. Ezeket ma már úgy használják városban ,mint falun általában, hogy nem lehet luxuscikkeknek minősíteni. Aki ezek akármelyikének fogyasztásáról lemond, vagy fogyasztását redukálja, az megszokott életstandardját szállítja le, ami pedig semmi tekintetben sem kívánatos, Mige kötelezően szíves, előzékeny volt. Alkalmazottainak (a cég nagyarányú rohamos fejlődésével persze az alkalmazottak száma is nagyon megnőtt), jóakaró atyai barátja volt. Részt vett minden örömükben, bajukban és ha valamelyiknek panaszkodnivalója akadt, biztosra vehette, hogy „Gusztáv úr“, ha csak lehetett, segített rajta. Elhalálozása általános mély részvétet keltett, nemcsak cégénél hagyott pótolhatatlan űrt, hanem az egész magyar gyarmatárukereskedelemnek súlyos veszteséget. Fűszeráruk tilalmi listájának kibővítése Egy régi előkelő kereskedő elhalálozása A budapesti Hoffmann József fűszer- és gyarmatáru-nagykereskedő cég társtulajdonosa, siklósi Tsögl Gusztáv m. kir. kormányfőtanácsos 83 éves korában elhunyt. Vele annak a régi minden mozdulatában, minden szavában, minden gesztusában előkelő kereskedőknek egyik tipikus alakja távozott el az élők sorából, akiket olyan szépen, szemléltetően írt le Gustav Freytag a „Soll und Haben“ című regényében, a Kaufherr alakjában. Csendesszavú, halkjárású, egész megjelenésében szerény ember volt, aki sehol semmiben nem törekedett vezető szerepre, inkább csak arra szorítkozott, hogy jótanácsokkal segítsen elő minden olyan ügyet, amelyet arra alkalmasnak és érdemesnek tartott. Saját cégénél is az irányításnak azt a részét vállalta, amelynél kevésbé kellett a nyilvánosság elé lépnie, pedig a magyar gazdaságnak, a magyar kereskedelemnek és különösképen a magyar gyarmatárukereskedelemnek olyan mélyenszántó, olyan nagy horderejű és olyan értékes szolgálatokat tett, amelyeket alig lehet kellőképen méltányolni. Amikor sok évtizeddel ezelőtt fivérével, a még ma is szorgalmasan dolgozó, szintén nyolcvan éven túl levő Tsögl Henrikkel a Hoffmann József cég tulajdonosa lett. Magyarországon a kereskedelem még egész német volt, könyveit, levelezéseit majdnem minden magyar kereskedő németül folytatta. Tsögl Gusztávnak egyik legnagyobb hazafias érdeme, hogy abba a gyors magyar csodákban, amelyen a magyar kereskedelem az utolsó 60—70 esztendőben átment, neki kimagaslóan fontos szerepe volt. Minden vonásában szerény lényének csak egyetlen dologban mondott ő maga ellen, csak egy dologban nem ismert határt: a munkában. Bámulatos szórogalmát és ritka nagy munkabírását úgy tudta megosztani a maga cége és a köz szolgálata között, hogy vele mindenki csak nyert. Modora mindig nyájas, kedves, barátságos volt. Akárkivel, akármiről beszélt tiszteletet parancsoló tipikus kerek arcán megnyerő mosoly ült. Nem csoda, hogy mindenki, aki ismerte szerette és tisztelte, márpedig Magyarországon — még a Nagymagyarországon is — kevés olyan fűszer- és élelmiszerkereskedő van, aki nem ismerte személyesen, mert hiszen a száz évesnél jóval öregebb Hoffmann József cég szakmájának az országban legelőkelőbb firmája. Tsögl Gusztáv üzletbarátaival min MAGYAR KERESKEDŐK LAPJA Nem akarjuk ezzel azt mondani, , hogy a részletáruüzletben minden úgy van jól, ahogy van, hogy ott már semmisítés szorul javításra, helyesbítésre, fejlesztésre, de nyomatékosan figyelmükbe kell ajánlanunk az illetékeseknek, hogy ha szükség is lenne ezen a téren némi reformra, a mai idők arra nem alkalmasak. Meg kell várni, amíg a gazdasági viszonyok konszolidálódnak, amíg az általános keresőképesség normális kerékvágásba zökken, amíg adós és hitelező nyugodt alapon számolhat a holnaputánnal is és nem lesz már a holnap is bizonytalan. 1936 január 4. Daka szótan forgalom volt a tispeki vásáron Egész kis összegekért vásároltak A fővárosi és vidéki kereskedők utolsó reménysége a karácsonyi vásár volt, amelytől az esztendő szerencsés befejezését és valami kis pént vártak. A kereskedők azonban csalódtak számításaikban, mert bár az üzletek tömve voltak, de a forgalom összegszerűleg nem mutatott sokat. Egész kis tételeket tettek ki a vásárlások és mint a legtöbb helyen mondják, alig haladta meg átlagban a tíz pengőt. Még a tehetősebbek sem verték magukat nagyobb költségekbe, mert a legtöbb esetben ajándékok vásárlásáról volt szó és egyre divatosabb a jelszó: az ajándék lehet olcsó, csak mutatós legyen. ...».«ívű Ma’esti totói és parkamara ii tisztikara Általánosan tudott dolog, hogy a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tagjait novemberben választották meg, mégpedig kúriák szerint tagozott lajstromos választással. A választás majdnem minden kúriában egyhangú volt. Az új kamarai tagokat a kiküldött választási biztos, Felkay Ferenc december 16-ra hívta össze alakuló ülésre. Az alakuló ülésen az eddigi elnököt, dr. Éber Antalt és az egyik alelnököt, aki egyúttal a kereskedelmi osztály elnöke, Székács Antalt egyhangúlag közfelkiáltással válaztották meg újra. A másik alelnöknek, aki egyúttal az iparososztály elnöke, amely tisztet eddig Nagy Antal töltötte be, ellenjelöltje támadt Koch Gyula személyében. A megejtett választáson Nagy Antalra 35, Koch Gyulára 21 szavazat esett és így a második alelnök személyében sem állott be változás. Ablakredőnyeit, vászonroletta, zsaluzsa, irodaredőnyeit mindenkinél jutányosabban készíti, javítja, karbantartja. GARANCIA Kramár Imre asztalos-redfinyáru Csengery utca 65. sz. Telefon: 111-74.